A 1975-ben bemutatott filmdráma, Kuroszava Akira alkotása. A film Vlagyimir Arszenyjev azonos c. regényének adaptációja.
Cselekménye
1910-ben egy férfi (később kiderül, hogy Arszenyjev) barátja sírját keresi, de nem találja a gyorsan fejlődő Korfovszkaja település közelében.
1902, Szibéria, Oroszország
Arszenyjev kapitány vezetésével kis katonai csapat érkezik az Usszuri-vidék végtelen erdőségébe, hogy feltérképezzék az addig ismeretlen területeket. Tapasztalt vezető hiányában a csapat nehezen boldogul a civilizációtól távol eső, könyörtelen, vad vidéken. A erdő mélyén barangoló katonákat a véletlen sodorja össze Derszu Uzalával, a nanáj vadásszal, aki egész életét a vadonban töltötte. Derszu a csapat élére áll és keresztülvezeti őket a szibériai tajgán. Az együtt töltött hónapok során az öreg vadász és Arszenyjev között mély barátság szövődik. Az expedíció végeztével a kapitány és emberei visszatérnek a városba, Derszu pedig otthonába, az erdőbe.
Arszenyjev 5 évvel később visszatér a vadonba és egy véletlen folytán ismét találkozik Derszuval. A két jóbarát örömmel üdvözli egymást és csakúgy, mint 5 évvel azelőtt, Derszu ismét az expedíció élére áll. Küldetésük közben kiderül, hogy Derszu Uzala látása nagyon meggyengült, ettől kezdve mogorvává válik. Útjuk végén Arszenyjev magával viszi a meggyengült kis öreget a saját házába, a városba, de ő barátja szeretete ellenére sem találja helyét a civilizációban és visszavágyik otthonába, a vadonba. A kapitány nem tudja meggyőzni öreg barátját, hogy maradjon vele, ezért egy puskát ajándékoz neki, Derszu pedig visszatér az erdőbe. Nem sokkal később a város közelében megtalálják Derszu holttestét, de a puskát nem, így feltehetően kirabolták és megölték. Arszenyjev kapitány végső búcsút vesz a barátjától a jeltelen sírnál.
Szereposztás Makszim Munzuk – Derszu Uzala (Szabó Ottó) Jurij Szolomin – Vlagyimir Arszenyjev kapitány (Bitskey Tibor) Szvetlana Danyilcsenko – Arszenyjeva asszony Dmitrij Korsikov – Vova, Arszenyjev fia Szüjmönkul Csokmorov – Cszsan Bao Vlagyimir Kremena – Turtigin Alekszandr Pjatkov – Olentyjev
Díjak, elismerések Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál (1975) díj: FIPRESCI-díj díj: Arany-díj Oscar-díj (1975) díj: legjobb külföldi film – Kuroszava Akira David di Donatello-díj (1977) díj: legjobb rendező (külföldi film) – Kuroszava Akira díj: különdíj a produkcióért Filmes Újságírók Olasz Nemzeti Szindikátusa (1977) díj: Ezüst Szalag – legjobb rendező (külföldi film) – Kuroszava Akira Mozikritikusok Francia Szindikátusa (1978) díj: legjobb külföldi film – Kuroszava Akira Cinema Writers Circle Awards (1977) díj: legjobb művészi és kísérleti film
Jegyzetek
További információk
Kategória:1975 filmjei Kategória:Szovjet filmdrámák Kategória:Szovjet kalandfilmek Kategória:Japán filmdrámák Kategória:Japán kalandfilmek Kategória:Orosz írók művei alapján készült filmek Kategória:Moszfilm-filmek Kategória:MOKÉP-filmek Kategória:Kuroszava Akira-filmek