Mózes második könyve, más néven A kivonulás könyve – héberül: Sémót vagy Semót/Smót („Nevek”), askenázi: Smajsz; jiddis: Smojsz; („Kivonulás”) – a zsidó vallásban a Tóra, a kereszténységben pedig az Ószövetség, azon belül a Pentateuchus második könyve. A hagyomány Mózes prófétának tulajdonítja.

Az esemény történetileg nem igazolható, a mai fősodorbeli történészek alapján a bibliai Exodus (Egyiptomból való kivonulás) a leírt formában nem történt meg, és azt nem történelmi tényként, hanem a zsidó nép nemzeti eredetmítoszaként kezelik. A mai tudományos konszenzus alapján a könyvet nem Mózes írta, hanem évszázadokkal később számos írástudó, akik a tényeket a fikcióval keverték össze, hogy Izrael eredettörténetét megalkossák. Egyrészt az ókori Egyiptomban a görög-római kor előtt csak nagyon kis létszámban vagy egyáltalán nem létezett rabszolgaság, másrészt semmi nem utal egy „zsidó kivonulás”ra.

Akik hisznek benne (bibliai maximalisták), azok szerint amennyiben megtörtént, az II. Ramszesz uralkodásának idejére (i. e. 13. század) tehető.

Elnevezése

A héber kánonban a könyv első szaváról Semótnak (‘Nevek’) hívták. A Septuaginta kánonjában Exodosz, azaz Kivonulás (ti. Egyiptomból), ugyanis a könyv egy részében a zsidó nép vándorlását mutatja be Egyiptomból a Sínai-hegyig. Ezt az elnevezését vette át a Vulgata (Exodus; Liber Exodi) majd a nemzeti fordítások is: Kivonulás könyve. A protestáns kánonban Mózes második könyve.

Keletkezése SzempontHagyományos álláspont (zsidó-keresztény)Modern bibliatudományi álláspont (Történetikritika)SzerzőMózes, aki Isten közvetlen kinyilatkoztatása alapján jegyezte le a könyvet.Több ismeretlen szerző, szerkesztő (redaktor) és hagyományozó közös munkája.Keletkezési idői. e. 15. század vagy i. e. 13. század (a kivonulás feltételezett időpontjától függően).i. e. 8–5. század között, a babiloni fogság alatt és után nyerte el végleges formáját.A szöveg jellegeEgységes, szemtanú által írt történelmi dokumentum és isteni törvénykönyv.Összetett irodalmi mű, amely különböző korok teológiai és politikai nézeteit tükrözi.Főbb forrásokNem különít el forrásokat; a szöveg egésze közvetlen isteni tekintélyű.Különböző hagyományrétegek (pl. Jahvista, Elohista, Papi forrás) összefonódása.Írásbeliség módjaEgyszeri, lineáris lejegyzés a pusztai vándorlás során.Hosszú szóbeli hagyományozódás, amelyet később több lépcsőben szerkesztettek egybe.

Az Exodus írója a rabbi hagyomány alapján Mózes, mivel a könyvben három helyen is olvasható, hogy Mózes az Isten utasítására írta (17: 14; 24: 4; 34: 27). Amint a könyvben olvashatjuk, Izrael népe a Sínai-pusztában tartózkodott a könyv írásának idején (19: 1). A 19. század végére a Tóra ellentmondásainak, következetlenségeinek, ismétléseinek és egyéb jellemzőinek egyre növekvő felismerése arra késztette a bibliatudósokat, hogy megkérdőjelezzék ezt a mózesi szerzőséget.Meyers, Carol (2005). Exodus. Cambridge University Press. .

Ma már a tudósok legnagyobb része egyetért abban, hogy Mózes könyvei nem egy szerző által lettek leírva, és hogy ezek összeállítása is évszázadokba telt. Négy független dokumentum összeállításából jött létre a Tóra, amiket úgy ismernek, mint a Jahvista forrás, az Elohista forrás, a Deuteronómista forrás és a Papi forrás.Gordon Wenham, "Pentateuchal Studies Today," in Themelios 22.1 (October 1996): 3–13. A Jahvista és Elohista forrás onnan kapta a nevét, hogy Isten neve Jahve-ként vagy Elohim-ként fordul elő bennük.Biblia kommentár - Apostoli Szentszék, Szent István társulat, 1982

A kutatók szerint az Exodus leírása a Kr. e. 8–7 század körül kezdődött és végleges, mai formáját Kr. e. 400 körül érte el.McEntire, Mark (2008). Struggling with God: An Introduction to the Pentateuch. Mercer University Press. .

Szerkezete és tartalma

A „kivonulás” elnevezés csak az első 15 fejezetre illik rá; a könyv egésze tartalmi szempontból még más részeket is felölel. Az Exodus könyve Izrael népének egyiptomi szolgaságával és a szolgaságból való szabadulással, az Egyiptomból való kivonulással kezdődik (1,1-15,21), de ezután leírja a pusztai vándorlást a Sínai hegyig (15,22-18,27), majd a szövetségkötést és a szövetségkötéssel kapcsolatos eseményeket a Sínai hegynél (19-40). Tartalmában azonban az elbeszélések mellett még előírások és jogi szövegek is találhatók, így a Szövetség könyvének nevezett joggyűjtemény (20,22-23,19), és a szent sátor elkészítésére és felállítására vonatkozó előírások (25,31; 35-40). Az események főszereplője mostantól Mózes, a Törvényadó.

A könyv a következőképpen tagolható:

1,1-15,21: Kivonulás Egyiptomból 15,22-18,27: A pusztai vándorlás kezdete a Sínai hegyig 19-40: Szövetségkötés a Sínai-hegynél. Szövetség és törvény jogi szövegek: 20,22-23,19: Szövetség könyve 25-31; 35-40: előírások a szent sátor elkészítésére és felállítására

Tartalma Kivonulás Egyiptomból (1,1-15,21)

Ez a rész a héberek egyiptomi helyzetének leírásával kezdődik. Jákob Egyiptomba vándorolt családja megsokasodott, és az új fáraó már nem ismeri József érdemeit és veszélyt lát az izraelitákban. Ezért Pitom és Ramszesz városokban robotmunkára kényszeríti az izraelitákat, hogy így vessen gátat a szaporodásuknak. Amikor a fáraó látja, hogy rendelete eredménytelen marad, utasítja a bábákat a születendő fiúgyermekek megölésére, csak a lányokat hagyhatják életben. A bábák azonban nem engedelmeskednek, és az izraeliták száma tovább növekedik. Ekkor a fáraó parancsba adja, hogy minden megszületendő fiút vessenek a folyóba, a lányok életben maradhatnak (1. fejezet). Ezután következik Mózes története és küldetése. Anyja hónapokig rejtegeti a gyermeket. Amikor tovább nem titkolhatja a fiút, egy szurokkal bekent kosárba teszi, és a folyó partján a nád közé helyezi, remélve, hogy valaki megtalálja és megszánja. A fáraó leánya látja meg, megszánja, magához veszi, és a Mózes nevet adja neki. Mózes a királyi udvarban is izraelitákhoz tartozónak vallja magát. Amikor felnövekedik, felkeresi népét és segíteni próbál nekik. Egy alkalommal Mózes megöl egy izraelitát ütlegelő egyiptomit, és emiatt menekülni kényszerül Midiánba. Itt él idegenként, majd megházasodik, és megszületik fia is. Apósa Midián papja (2. fejezet). Isten azonban nem feledkezik meg szorongatásban szenvedő népéről és meghallgatja imájukat. Egy égő csipkebokorban Jahve kinyilatkoztatja neki szent nevét: Jahve, azaz „Én vagyok, aki vagyok”, majd azt a megbízatást adja, hogy Izraelt szabadítsa ki a fáraó kezéből. A vonakodó Mózesnek megerősítésül csodajeleket tesz és szóvivőül Áront rendeli mellé. Mózes ekkor elfogadja a küldetést, és családjával együtt visszatér Egyiptomba. Mózes és Áron elmondja a zsidóknak, amit Jahve Mózesnek mondott, Mózes pedig a nép előtt bemutatja a csodajeleket. A nép hisz nekik (3-4. fejezet). Mózes és Áron a fáraó elé járulnak, hogy engedje meg az izraeliták kivonulását a pusztába, Jahvénak áldozatot bemutatni. A fáraó elutasítja a kérést és még súlyosabb robotterhekkel sújtja a népet. Az izraelita munkavezetők ezért Mózes és Áron ellen kezdenek lázadozni (5. fejezet).

A 10 csapás, amely azért éri Egyiptomot, mert a fáraó vonakodik Izrael kivonulásához hozzájárulni, sajátos színezetet ad az elbeszélésnek; ugyanakkor Jahve nagyságának és hatalmának bemutatásához is alkalmul szolgál (7,8-10,29). A 10 csapás sorrendje: 1. Egyiptom vizei vérré változnak; 2. Egyiptom egész földjét békák lepik el; 3. szúnyogok kínozzák az embereket és az állatokat; 4. bögölyök jelennek meg Egyiptomban; 5. dögvész és pusztító járvány sújtja az egyiptomiak állatait; 6. fekélyek keletkeznek emberen és állaton; 7. az egész országot jégeső pusztítja; 8. sáskajárás felfalja a jégesőtől megkímélt termést is; 9. három napos sötétség száll az országra; 10. az egyiptomi elsőszülöttek halála.

A mai idealista kutatók arra következtetnek, hogy a tíz csapás valóban megtörténhetett.http://www.mult-kor.hu/20100330_klimavaltozas_es_vulkankitores_eredmenye_volt_a_tiz_csapas

A tíz csapás A tíz csapás, amellyel Isten Egyiptomot sújtotta, megmutatta, mekkora hatalma van a teremtés felett, mennyire tehetetlenek az egyiptomi istenek. Az első kilenc csapás alatt egyre erőteljesebb, Egyiptom számára is ismert természeti jelenségeket sorakoztatott fel, "csoda" voltuk pusztító erejükben és egymásutániságukban mutatkozott:Paul Lawrence: Bibliai Kéziatlasz, 2014

A folyó vérré változik A Nílus – a Kék-Níluson át – részben Etiópiából ered. Egyes vélemények szerint az etiópiai Tana-tóból származó apró, ostoros mikroorganizmusok lehettek a felelősek a vérszerű vízért. A halak elpusztultak, a víz megbüdösödött és ihatatlanná vált. Békák A békák áradás után, szept.-október környékén jelentek meg általában. Valószínűleg a szennyezés miatt hagyták el a vizet, gyors pusztulásuk valószínűleg a vízben elpusztult halak bomlásának köszönhető, vagy a forró egyiptomi nap ölhette meg őket a szárazon. Szúnyogok Mind az embereket, mind az állatokat kínozták a tömegesen megjelenő szúnyogok. Valószínűleg a visszahúzódó Nílus pocsolyáiban keltek ki. Böglyök Sűrű csoportokban repülő legyek (böglyök) gyötörték az országot. Valószínűleg ezek is a pocsolyákban keltek ki. Dögvész az állatok között Ez az ötödik csapás az elhullott békák által terjesztett lépfene lehetett, esetleg a tetemeken hemzsegő döglegyek okozták, amely csaknem teljesen elpusztította Egyiptom haszonállatait. Kelések Gennyes kelések törtek ki embereken és állatokon egyaránt, amelyeket az elpusztult állatokból származó kórokozók kelthettek. Jégeső Szokatlan dolog Egyiptomban, bár már korábban és azután is előfordult (olykor hóesés is bekövetkezhet). Elverte a növekvő terményt. Sáskák Tavasszal a szelek gyakran hatalmas sáskahordákat hoztak az országra, amelyek a növényzetben komoly károkat okoztak, de a sáskajárások különböző intenzitásúak még ma is. Sötétség A háromnapos sötétség a khamszin, a márciusban szokásos sivatagi homokvihar következménye lehetett. Más kutatók a thírai vulkánkitöréssel hozzák kapcsolatba, de vannak akik részleges vagy teljes napfogyatkozásra gyanakszanak (ami viszont nem tart három napig). Az elsőszülöttek halála A tizedik, utolsó csapás március-április környékén történt. A zsidók ma ebben az időszakban ünneplik a páskát (pészah). Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy az állatok és a mezei termény pusztulása nagyfokú élelmiszerhiányt váltott ki az országban. A hiány csökkentésére elvermelt vetőmagot és egyéb gabonát hoztak elő, amelyek többesztendősek is lehettek, s penésszel, vagy egyéb kórokozóval lehettek szennyezettek, amelyet rágcsálok, rovarok, esetleg a szél által befújt homok vihetett rájuk. Az adagokat ki kellett porciózni, hogy mindenkinek juthasson. Az ókorban szokás volt, hogy az idősebbek, vagy az elsőszülöttek magasabb adagra voltak jogosultak. Ezáltal akik többet fogyasztottak el ilyen gabonából, azok sokkal több veszélyes kórokozót vihettek a szervezetükbe, ez pedig nagyarányú halálozáshoz vezethetett a körükben.

Exodus Miután Egyiptom elveszti elsőszülötteit, Izrael elsőszülöttei ellenben megmenekülnek, mert megkenték a húsvéti bárány vérével az ajtófélfákat, végre sor kerül a kivonulásra. Ebben a részben pontos előírások is találhatók arra vonatkozóan, hogy miként kell a húsvéti bárányt elkészíteni illetve elfogyasztani, valamint a kovásztalan kenyeret és az elsőszülöttek felajánlását illetően. Az elsőszülöttek halála éjfélkor következett be, és a fáraó még az éjjel hivatja Mózest és Áront, hogy megadja az engedélyt az elvonulásra. Az izraeliták Ramzeszből Szukkot felé indulnak. Szukkotból a Sás-tenger menti pusztán vezető úton mennek tovább. Jahve nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban halad velük, hogy mutassa az utat (11-13. fejezet).