A Magyar Szó a vajdasági magyarság (1992-ig jugoszláviai, 1992-től 2006-ig szerbia-montenegrói, 2006-tól szerbiai) egyetlen napilapja

Alapítója és tulajdonosa a szabadkai székhelyű Magyar Nemzeti Tanács.

Története Az indulás bélyegkép|200px|jobbra|A Szabad Vajdaság 1945. január 14-i számán. szeptember 27-én jelent meg először a Magyar Szó cím. A változást vezércikk méltatta. A Magyar Szó első száma még a második világháború alatt, 1944. december 24-én jelent meg Szabad Vajdaság címmel, amit 1945. szeptember 27-én Magyar Szó-ra változtattak. Beindításával az akkori Jugoszláv Kommunista Párt vezetősége, többek között az első számnak a katolikus karácsonyra való időzítésével is, azt kívánta szemléltetni, hogy a testvériség-egység politikáját valóra váltja. Az első szám Josip Broz Tito üzenetét közvetítette: „A békülés baráti jobbját nyújtjuk minden becsületes polgárnak, aki kész arra, hogy velünk együtt felépítse összerombolt hazánkat.” Az alig néhány héttel korábban lezajlott magyarellenes kivégzési hullám nyomán ezt sokan kételkedve fogadták, pedig a lap élére a párt Agitprop szerve Kek Zsigmond egykori szabadkai református lelkipásztort állította.

Az „alapítók”A Magyar Szó munkatársai és olvasói mindig is igazi alapítókként tisztelték ezt a nagy négyest. Az „alapító” szó csak azért kerül itt idézőjelbe, mert szerepüket eredetileg a párt írta elő. Gál László, író Kek Zsigmond, lelkész, újságíró, nyelvész, első főszerkesztő Lévay Endre, író, publicista Majtényi Mihály, író

További történet

1944. december 24.: Megjelenik a Szabad Vajdaság első száma, a szerb nyelvű és azonos című Slobodna Vojvodina magyar testvérlapjaként 1945.: A szerkesztőség a Testvériség-Egység Lap- és Könyvkiadó Vállalat részlegeként működik 1945. szeptember 27.: Új cím: Magyar Szó 1948.: A Tájékoztató Iroda Jugoszlávia-ellenes hadjárata során a védekező jugoszláv párt a Magyar Szó élén sem tűri meg a Sztálin oldalán maradó „ellenséget” 1949. április-1950. április: A napilappal párhuzamosan megjelenik egy kéthetenkénti Magyar Szó is, amely a külföldi olvasót (árát magyar forintban is feltüntették) hivatott tájékoztatni - a Tájékoztató Iroda propagandájának ellensúlyozására 1951. július 1.: A lap önálló céggé válik Magyar Szó Lapkiadó Vállalat néven 1957.: A szerkesztőség és a kiadóház beköltözik az új magyar sajtópalotába 1978. július: A fényszedés bevezetése 1987.: A számítógépes szövegszerkesztés és tördelés bevezetése (a volt Jugoszláviában, valamint a magyar nyelvű sajtó területén első napilapként) 1999. március–június: A szerb állam hivatalosan is cenzúrát vezet be a NATO légiháborúja alatt. Egyes cikkek az Egyesült Államokban felállított első világhálós kiadásban jelentek meg. 2004. június 29.: A Vajdasági Tartományi Képviselőház átruházza az alapítói jogokat a Magyar Nemzeti Tanácsra 2005. augusztus-szeptember: A Magyar Szó átszervezése, a napilap szerkesztőségének decentralizálása. A deszk, a belföld és a művelődés rovatok áthelyezése Szabadkára, a sportrovat áthelyezése Zentára. 2011. június: A főszerkesztő viharos körülmények között történő leváltása.„A Duna sem mossa le a Magyar Nemzeti Tanácsról” – Magyar Szó, 2011. június 23. 2011 novemberében a tulajdonos Magyar Nemzeti Tanács új médiastratégiát fogadott el.Új médiastratégia – Magyar Szó, 2011. november 27. 2011. december 5-én a lap internetes változatában megszüntették a hozzászólási lehetőséget.Tisztelt honlap látogatók – Magyar Szó, 2011. december 5. 2012. december 25-én a lap új internetes megjelenéssel ünnepli fennállását, ismét működik a hozzászólás.Talpon maradunk! (elindult az új honlap, az ünnepség keretében) 2015-től olyan vádak érték a lapot, melyek szerint a magyar kormány konzervatív politikája – mely rányomta bélyegét a VMSZ-es többségű Magyar Nemzeti Tanács munkájára (a VMSZ Orbán Viktort támogatta és támogatja, korábban a kettős állompolgárság megadásáért, határon túli gazdaságfejlesztések eszközlése miatt, ma nemzetpolitikai okokból) – kihatott a lap szerkesztéspolitikájára is. 2016-ban visszakerült a deszk és a belföld, valamint más rovatok szerkesztése a lap központi székházába, Újvidékre. 2017. január 1-én új kinézettel indult a honlap (magyarszo.rs), ezúttal már megfelelve az aktuális trendeknek a mobil eszközökre is optimalizálva. 2023-ban ismét megújult a Magyar Szó Online arculata, a változást a közösségi hálózati erőteljesebb jelenlét követte, bevezetve a lap két Instagram-fiókját (magyar.szo, magyar_szo_mindennapok) és TikTok-csatornáját (magyarszo_extra).

Főszerkesztők 200px|thumb|right|A Magyar Szó Rikkancsa az ötvenes évekből 1944–1948: Kek Zsigmond 1948–1957: Rehák László 1957–1963: Vébel Lajos 1963–1967: Varga László 1967–1973: Vukovics Géza 1973–1975: Kalapis Zoltán 1975–1976: Petkovics Kálmán 1976–1985: Erdélyi Károly 1985–1989: Sinkovits Péter 1989–1991: Csorba Zoltán 1991–1992: Kubát János 1992–2000: Bálint Sándor 2000–2002: Juhász M. Erzsébet 2002–2009: Kókai Péter 2009–2011: Pressburger Csaba 2011–2025: Varjú Márta (mint megbízott; 2012-től kinevezett, 2024-től 2025-ig ismét megbízott) 2025– Pesevszki Evelyn

Korszakok a Magyar Szó történetében 1944–1945: A Szabad Vajdaság a katonai közigazgatás és pártpropaganda lapja 1945–1955: „Szürke közlönyből olvasmányos napilap” 1955–1975: Az aranykor: „A világ legjobb magyar nyelvű napilapjává válás” korszakaDr. Kiszely István: A magyar ember I-II. (Püski, Budapest, 2004) 1975–1988: A vitatott korszak 1988–2000: Élet-halál harc Slobodan Milošević rezsimje ellen, a független szerkesztéspolitika kivívása 2000–2013: Küzdelem a fennmaradásért a vajdasági magyarság létszámának egyre gyorsuló csökkenése miatt 2015–2026: A vádak szerint az orbáni politika és a VMSZ érdekszférájába került a napilap 2026–: A magyarországi választások után szerkesztéspolitikai fordulat várható

Rendkívüli kiadások 1968. augusztus 21.: A Varsói Szerződés fegyveres erői megszállták Csehszlovákiát 1969. július 21.: Lábnyomok a Holdon 1993. március 14.: Miért nem jelenik meg a Magyar Szó (egyoldalas szórólap) 2000. szeptember 25.: Vezet a Milošević-ellenes koalíció 2001. április 2.: Slobodan Milošević börtönben 2001. október 8.: Amerikai ellencsapás Afganisztánra 2002. február 25.: A hágai törvényszék vádirata Milošević ellen 2002. szeptember 30.: Szerbiai elnökválasztás 2002. október 14.: Nem sikerült a választás 2003. március 16.: Eltemették Zoran Đinđićet a meggyilkolt szerb miniszterelnököt

Megjelenési szünet 1993. október 1. – 1994. április 12.: A szerbiai hatalom önkényeskedése miatt és papír- meg pénzhiány következtében nem, ill. hetente csak kétszer jelent meg.

Lapszerkezet 2008-ban Fontosabb állandó rovatok Regionális oldalak Belföld Újvidék Külföld Szabadka Kitekintő Topolya-Kishegyes Közelkép Tiszavidék Gazdaság   Művelődés   Sport   Közös íróasztalunk  

Lapszám Heti rovatok Heti mellékletek Hétfő Kerekeken Pályázati figyelő Sportvilág Üveggolyó Kedd Horgászat-Vadászat Magvető Szerda Nyugdíjasok oldala Képes Ifjúságaz 1951-ben Ifjúság Szava címmel alapított önálló hetilap 2005-től a Magyar Szó mellékleteként jelenik meg Csütörtök Komputer Biznisz Tarka Világ Szivárvány Péntek Napsugár Szombat-Vasárnap Grimasz Hétvége Hirdető

Egyéb jellemzők Átlagos példányszám1944-1993: Fischer; 1993-2003: Szerkesztőségi adatközlés Év Heti Vasárnapi Év Heti Év Heti Év Heti 1944 3000Nincs ellenőrizhető adat 4000Nincs ellenőrizhető adat 1991 23.050 2001 13.081 2011 ? 1955 18.480 38.184 1992 17.075 2002 13.313 2012 ? 1956 20.160 40.822 1993 13.921 2003 13.388 2013 ? 1960 35.190 54.713 1994 14.049 2004 ? 2014 ? 1965 34.276 62.363 1995 15.529 2005 ? 2015 ? 1970 34.990 53.050 1996 14.420 2006 ? 2016? 1975 32.803 54.141 1997 13.809 2007 ? 2017 ? 1980 31.886 53.140 1998 13.884 2008 ? 2018 ? 1985 30.429 53.519 1999 12.596 2009 ? 2019 ? 1990 24.033 43.031 2000 12.669 2010 ? 2020 ?

A Magyar Szó egyéb lapkiadói tevékenységéből Jó Pajtás - hetilap általános iskolásoknak Mézeskalács - havonta megjelenő folyóirat a legkisebbeknek

A Magyar Szó könyvkiadói tevékenységéből Molnár Tibor: Budapesti tudósítónk jelenti… Az 1956-os magyar forradalom a Magyar Szó hasábjain (2006) Gyűjteményes kötet a lap korabeli írásaiból Purger Tibor: A Birodalom odavág. Egy jámbornak ígért külpolitika színeváltozása (2004) Esszékötet az USA iraki háborújának körülményeiről.Purger Tibor: A Birodalom odavág Sebestyén Imre (szerk.): Sorskérdéseink (2003) A vajdasági magyarság létkérdéseit tárgyaló írások gyűjteménye. Magyarzó Pistike (Léphaft Pál könyvtervező): Válogatott messéim (sic!) (2002) Gál László, Pintér Lajos, Vukovics Géza, Kiss Erzsébet és J. Garai Béla szatirikus közéleti témájú írásainak gyűjteménye a Magyar Szó azonos c. rovatából.

Külföldi tudósítók Brassó (Románia): Ambrus Attila Budapest (Magyarország): [Betöltetlen] Ljubljana (Szlovénia): Seniha Muharemi-Vukas Pozsony (Szlovákia): Tuba Lajos Ungvár (Ukrajna): Dunda György Washington (USA): Purger Tibor (1991–2016)Purger Tibor: Miért és miért nem , Szabad Magyar Szó, 2016. október 23. Zágráb (Horvátország): [Betöltetlen]

A szerkesztőség Kiadó, nyomda és terjesztő: Magyar Szó Lapkiadó Kft. 21000 Újvidék/Novi Sad, Mišić vajda u. 1., Vajdaság/Vojvodina, Szerbia/Srbija Megjelenési gyakoriság: naponta, hétfőtől szombatig Megjelenések száma évente: 300–310 (ünnepnapok számától függően) Oldalak száma: 20–32 (a hétvégi kiadásé: 44–52) Idézetek „Még mondja valaki, hogy Szerbiában nincs szabad sajtó: Minden független szerbiai szerkesztőség képviselve van itt, ebben a teremben!”– Warren Zimmermannak, az USA utolsó jugoszláviai nagykövetének megjegyzése 1992. májusában, a State Departmentben megtartott sajtóértekezletén, miután az amerikai kormány visszahívta Belgrádból. A jelenlévők értették, hogy a nagykövet a Naša borbára és a Magyar Szóra gondolt.„...a ’60-as és ‘70-es években a Magyar Szó volt a világ legjobb magyar nyelvű napilapja” – Dr. Kiszely István őstörténet-kutató, A magyar ember I-II. c. könyvében.

Hivatkozások Jegyzetek

Források Fodor István: Magyar Szó − Hét évtized (Magyar Szó, 2014) Fischer Jenő: Egy évtized krónikája (Magyar Szó, Újvidék, 2004) Gerold László: Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon (Forum, Újvidék, 2001) Kalapis Zoltán: A Magyar Szó fél évszázada (Forum, Újvidék, 1994)

További információk Magyar Szó Online Magyar Szó lapozó - nyomtatott változat

Kategória:Vajdaság Kategória:A szerbiai magyarság sajtótermékei