Marek Hamšík (Besztercebánya, 1987. július 27. –) szlovák válogatott labdarúgó, a Trabzonspor játékosa.

Pályafutása Bár igaz, hogy Hamšik Besztercebányán nőtt fel, de soha nem játszott a nagy csapatnak számító Duklaban. A Jupie Podlavice nevezetű kis csapatban kezdett focizni. 2002-ben leigazolta a legnagyobb szlovák csapatnak számító Slovan Bratislava. A Slovan első csapatában mindössze egy mérkőzést játszott és egy gólt szerzett. 2004-ben a Brescia csapatához került a még ekkor csak 17 éves középpályás. A Brescia 500000 €-ért szerződtette. Első mérkőzését az olasz klub színeiben 2005 márciusában játszotta a Chievo Verona ellen (17 évesen és 237 naposan). A bajnokság végén a Brescia a 19. helyen végzett és kiesett az élvonalból. A 2005-06-os szezonban 24 mérkőzésen lépett pályára és a 10. helyen végeztek. A 2006–2007-es szezonban lenyűgöző teljesítményt nyújtott 40 mérkőzés alatt 10 gólt ért el. Így ezek után nem is volt csoda, hogy felkeltette a Serie A-ba frissen feljutott Napoli figyelmét.

Napoli 2007. június 28-án a Napoli 5 és fél millió €-ért 5 évre szóló szerződést kötött Hamšíkkal. Az első jelentős mérkőzését új csapata színeiben a Cesena ellen játszotta az Olasz-kupa első fordulójában. A Napoli simán 4-0-ra győzött. Az első gólt előkészíette a másodikat pedig már saját maga szerezte. 2007. szeptember 16-án a Sampdoria ellen szerezte első Serie A-s gólját.

Kedvenc játékosa a cseh középpályás Pavel Nedvěd. 2007-ben az év szlovák játékosa szavazásán a második helyen végzett a liverpooli Martin Škrtel mögött.

Utolsó évek A 2022–2023-as szezon végén a Trabzonspor csapatától jelentette be visszavonulását.

Válogatottban Hamšík tagja volt hazája több utánpótlás válogatottjának. Többek között szerepelt az U17-es és az U19-es Európa-bajnokság selejtezőiben. Játszott az U21-es csapatban is.

A Szlovák labdarúgó-válogatott meghatározó tagja manapság. Bemutatkozása 2007. február 7-én történt egy Lengyelország elleni barátságos mérkőzésen, ami 2-2-es döntetlennel zárult. Második mérkőzését Németország ellen játszotta végig a EURO 2008 selejtezőinek keretében. Általában a középpálya bal oldalán vagy középen játszik támadó középpályásként a nemzeti csapatban.

Magánélete

Statisztika

Klubokban 2023. május 22-én lett frissítve. KlubSzezonLiga KupaNemzetköziEgyéb ÖsszesenBajnokságGólokGólokGólokGólokGólokSlovan Bratislava2004–20052. Liga6100——61Összesen 6100——61Brescia2004–2005Serie A1000——102005–2006Serie B24041——2812006–2007401051——4511Összesen 651092——7412Napoli2007–2008Serie A37931——40102008–20093292162—40122009–2010371220——39122010–2011371120102—49132011–20123795182—50122012–2013381110401044112013–20142875080—4172014–2015357411451054132015–20163862062—4682016–201738123182—49152017–201838710100—4972018–20191300061—191Összesen 408100305801620520121Talien Professional2019CSL28231——313202014200——142Összesen42431——455IFK Göteborg2021Allsvenskan6100——61Trabzonspor2021–2022Süper Lig2622040—3222022–2023212306110313Összesen4745010110635Karrier összesen 574120478901730714145

A válogatottban 2020. november 18-án lett frissítve. NemzetÉvPályára lépésekGólokSzlovákia200792200893200911320101302011902012922013812014732015832016123201781201881201993202061202190202210összesen13626

Góljai a válogatottban #DátumHelyszín Pályára lépésEllenfél GólEredmény Verseny 1 2007. október 13. Mestský štadión, Máriatölgyes, Szlovákia 6 1–0 7–0 2008-as Európa-bajnokság-selejtező2 2007. november 21. Olimpiai Stadion, Serravalle, San Marino 9 3–0 5–03 2008. szeptember 6. Tehelné pole, Pozsony, Szlovákia 15 3–0 5–0 2010-és vb-selejtező42008. november 19. Štadión pod Dubňom, Zsolna, Szlovákia 18 1–0 4–0 Barátságos mérkőzés5 2–06 2009. február 10. Tsirion Stadium, Limassol, Ciprus 19 2–2 2–37 2009. szeptember 5. Tehelné pole, Pozsony, Szlovákia 25 2–1 2–2 2010-és vb-selejtező8 2009. november 14. 28 1–0 1–0 Barátságos mérkőzés9 2012. augusztus 15. TRE-FOR Park, Odense, Dánia 55 2–1 3–110 2012. október 12. Štadión Pasienky, Pozsony, Szlovákia 58 2–0 3–0 2014-es vb-selejtező11 2013. szeptember 10. Štadión pod Dubňom, Zsolna, Szlovákia 67 1–0 1–2122014. október 12. Borisov Arena, Bariszav, Fehéroroszország 73 1–0 3–1 2016-os Eb-selejtező13 2–114 2014. november 18. Štadión pod Dubňom, Zsolna, Szlovákia 75 2–0 2–1 Barátságos mérkőzés152015. június 14. 78 2–0 2–1 2016-os Eb-selejtező16 2015. október 12. Stade Josy Barthel, Route d'Arlon, Luxemburg 82 1–0 4–217 4–218 2016. május 29. WWK Arena, Augsburg, Németország 86 1–1 3–1 Barátságos mérkőzés19 2016. június 15. Stade Pierre-Mauroy, Villeneuve-d’Ascq, Franciaország 89 2–0 2–1 2016-os eb20 2016. november 11. Štadión Antona Malatinského, Nagyszombat, Szlovákia 95 4–0 4–0 2018-as világbajnokság-selejtező21 2017. június 10. LFF Stadion, Vilnius, Litvánia 97 2–0 2–122 2018. október 13. Anton Malatinský Stadium, Nagyszombat, Szlovákia 108 1–1 1–2 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája23 2019. június 11. Bakcell Arena, Baku, Azerbajdzsán 114 3–1 5–1 2020-as EB-selejtező 24 4–125 2019 november 19. Štadión Antona Malatinského, Nagyszombat, Szlovákia 120 2–0 2–026 2020. október 14. 123 1–0 2–3 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája

Mérkőzései a válogatottban

Sikerei, díjai SSC Napoli Olasz labdarúgókupa győztes (2): 2012, 2014 Olasz szuperkupa győztes (1): 2014

Egyéni elismerései

Serie A év fiatal játékosa: 2008 Seria A – Az év csapata (3): 2010-11, 2015-16, 2016-17 Legtöbb gólpassz a Seria A-ban (2): 2012-13, 2014-15 Peter Dubovský díj (2): 2007, 2008 Az év szlovák labdarúgója (8): 2009, 2010, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018 Európa-liga év csapatának a tagja: 2014-15

Rekordok

Az SSC Napoli csapatában a legtöbbször pályára lépett játékos : 520 mérkőzés A Szlovák válogatottban legtöbbször pályára lépett játékos: 120 mérkőzés A Szlovák válogatottban legtöbb gólt szerző játékos: 26

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Szlovák labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Besztercebányaiak Kategória:1987-ben született személyek Kategória:A Slovan Bratislava labdarúgói Kategória:Az SSC Napoli labdarúgói Kategória:A Brescia Calcio labdarúgói Kategória:Az IFK Göteborg labdarúgói Kategória:A Trabzonspor labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói Kategória:A Kínai Szuperliga labdarúgói Kategória:Az Allsvenskan labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek