Szófaj

A hagyományos nyelvtan értelmezésében a szófaj szavak osztálya, amelybe ezeket morfológiai szempontból előfordulásaik szokásos vagy lehetséges alakjuk alapján, szintaktikai szempontból az előbbihez kötött szokásos vagy lehetséges mondatbeli szerepük vagy ennek hiánya alapján, szemantikai szempontból pedig lexikai jelentésük típusa alapján sorolják be.Bokor 2007, 198–199. o.

Az első grammatikai szempont, a morfológiai, azt veszi figyelembe, hogy a szó vehet-e fel toldalékokat, – és ha igen, milyeneket. Ennek alapján meg lehet különböztetni, – legalábbis egyes nyelvekben, – például egyrészt a kötőszókat, melyek nem vehetnek fel toldalékokat, a főnevektől és az igéktől, másrészt a két utóbbi szófajt aszerint, hogy milyen toldalékokat vehetnek fel.

A második grammatikai kritérium, a szintaktikai, arra vonatkozik, hogy a szónak lehet-e mondatbeli szerepe, és ha igen, milyen (mondatrészi vagy egyéb), lehetnek-e bővítményei, és ezek mifélék lehetnek. Ilyen tekintetben különbözik például egyrészt a hangutánzó szó, melynek szokásosan nem lehet mondatbeli szerepe, az igétől és a névutótól, melyeknek lehet mondattani szerepük, másrészt pedig a két utóbbi szófaj, melyek közül csak az első lehet mondatrész (állítmány), és lehet például határozója, a második pedig nem lehet mondatrész, csak viszonyszó a szószerkezetben.

A harmadik kritérium, – a lexikai jelentés típusa –, olyan meghatározásokra vonatkozik, mint az, hogy a főnév élőlényt, képzeletbeli lényt, élettelen tárgyat vagy gondolati dolgot nevez meg; a melléknév ilyenek tulajdonságát fejezi ki; az ige cselekvést, történést, létezést fejez ki stb.

Az utóbbi szempontot egyes nyelvészek hagyományosan a többivel legalább egyenrangúnak tekintik,Például Constantinescu-Dobridor 1998, aki szerint a szófaj „általános lexikai jelentésük, valamint alaktani és mondattani jellegzetességeik szerint csoportosított szavak osztálya”. mások másodlagosnak a grammatikai szempontokhoz viszonyítva,Bokor 2007, 199. o. megint mások pedig mellőzendőnek.Pl. Kenesei 2006, 55. o.Kálmán – Trón 2007, 77. o.

A lexikai jelentés figyelembe vételének ellenzői azzal érvelnek, hogy ez nem tudományos, hanem intuíción alapuló. Az ige fenti meghatározásába például főnevek is beleférnek, és ugyanazt a jelentést különböző nyelvek teljesen különböző szófajjal vagy szerkezettel fejezhetik ki, pl. j’ai sommeil (főnév által kifejezett tárgyas szerkezet, szó szerint ’én birtokolok álmosságot’) vs. ’álmos vagyok’ (mellékneves névszói állítmány).

Akár elfogadják, akár nem a lexikai jelentés kritériumát, általános nézet az, hogy a szófajokat vonások együttese jellemzi: Eifring – Theil 2005 szerint „szemantikai és grammatikai tulajdonságok keveréke”;Eifring – Theil 2005, 2. fejezet, 17. o. Bokor 2007 szerint „négyféle tulajdonság […] együttesen és kölcsönösen: a toldalékfelvevő képesség, a mondatbeli felhasználhatóság, a bővíthetőség és a szótári jelentés típusa”; Kenesei 2006 szerint „instrukciók, utasítások sora arra, hogy az adott szótári elem milyen végződéseket vegyen vagy vehet fel, illetve milyen szintaktikai pozíciókat foglalhat el”.Kenesei 2006, 56. o.

A szófajok elhatárolása

A kezdetek

A szófajok témájában az európai nyelvészeti hagyomány Plátóig megy vissza, aki logikai elemzés alapján két kategóriát különböztetett meg, az onomá-t (általában az, amiről állítunk, szűkebb értelemben főnév) és a rhémá-t (általában az, amit állítunk, szűkebb értelemben ige). Arisztotelész ezekhez harmadikként a ragozhatatlan szavak kategóriáját adta hozzá, a szündeszmosz-t. Később Dionüsziosz Thrax görög nyelvész (i. e. 1. század) nyolc szófajba csoportosította a szavakat:Bussmann 1998, 864. o.

Görög megnevezés Latin megnevezés Magyar megnevezés ὄνομα (onoma) nomen főnév és melléknév ῥῆμα (rhéma) verbum ige μετοχή (methokhé) participium melléknévi igenév ἄρθρον (arthron) articulus névelő ἀντωνυμία (antonümia) pronomen névmás πρόθεσις (protheszisz) praepositio elöljárószó ἐπίρρημα (epirrhéma) adverbium határozószó σύνδεσμος (szündeszmosz) conjunctio kötőszó

Ezekből a latin grammatikák is átvettek hetet, kiiktatva a névelőt, mivel ez nem volt a latinban, és hozzáadták az indulatszót (interjectio). Ugyanakkor a nomen-t felosztották főnévre (nomen substantivum) és melléknévre (nomen adjectivum).

Mai helyzet

Különböző nyelvek grammatikáiban általában ugyanazokat az alapszófajokat veszik számításba. Azonban egyes szófajok bizonyos nyelvekben megvannak, másokban nem, például a névelő nincs meg a szláv nyelvek többségében, vagy az elöljárószó nincs meg a magyar nyelvben. Ugyanakkor egyes szóosztályokat bizonyos grammatikákban külön szófajoknak tekintenek, másokban nem. Például a hagyományos magyar grammatikákban az igeneveket külön szófajoknak tekintik, de más nyelvekéiben, mint amilyen a francia vagy a román, az igenevek az ige alakjainak számítanak személytelen igemódok elnevezéssel.Grevisse – Goosse 2007, 979. o.; Cojocaru 2003, 19. o. Az is megkülönböztet grammatikákat, hogy egyesekben bizonyos szavakat egy bizonyos szófajhoz sorolnak, másokban pedig más szófajhoz. Az utóbbi két megállapítás egyazon nyelv grammatikáira is érvényes. Ennek oka az, hogy a szófajok meghatározásában több szempont vegyül, melyek nem mindig hangzanak egybe, és egyik vagy másik szempont többet nyom a latban, mint a többi.Bokor 2007, 202. o.

Két aktuális magyar grammatikát összevetve az alábbi megállapításokra lehet jutni.Keszler 2000, 69–70. o., idézi P. Lakatos 2006, 4–5. o.; Bokor 2007, 205. o.

Úgy a Magyar grammatikában (MGr, Keszler 2000), mint A magyar nyelv könyvében (MNyK, Bokor 2007) egyformán vannak számításba véve a következő szófajok: főnévi igenév, hangutánzó mondatszó, határozói igenév, ige, igekötő, indulatszó, kötőszó, módosítószó, névelő, segédige. Más-más elnevezéssel, de ugyanolyan jellegzetességekkel bíró szavakat foglal egybe az interakciós mondatszóknak nevezett csoport (MGr) és a felelő-, kérdőszó és társalgási szók csoportja (MNyK). Mindkét grammatikában megvannak más szófajok, de nincsenek egyformán kezelve az autonómia szempontjából: A MNyK-ben külön szófaj a számnév, a MGr viszont a számnevet a melléknév egyik alcsoportjának tekinti, és a hagyományosan számnévi névmásnak nevezett szavakat a melléknévi névmások közé sorolja. A MNyK-ben a névmás is egységes szófajnak számít, miközben a MGr-ban külön szerepel a főnévi névmás és a melléknévi névmás. A MNyK-ben a határozószók magukba foglalják a MGr-ban elkülönített határozószói névmásokat is (pl. itt, amikor, akárhogy). A MNyK a névutómelléknevet egy szófaji osztályba veszi a névutóval, miközben a MGr ezeket elkülöníti egymástól. A MNyK a melléknévi igenevek mellé veszi az ige-igeneveket is (pl. anyám sütötte cipó). A MGr elkülönít négy szófajt, melyeket a MNyK nem vesz számításba: A MNyK módosítószóknak tekint olyan szavakat is, melyeket a MGr külön kezel partikulákként (pl. ám, -e, is). A MGr a tagadószókat is elkülöníti, miközben ezek módosítószóknak számítanak a MNyK-ben. A segédigenév (lenni, lévén) is elkülönítve jelenik meg a MGr-ban. A MGr szófajként elkülöníti az ún. határozóvá tevő mint-et a kötőszó mint-től (pl. mint tanár dolgozik – határozóvá tevő mintP. Lakatos 2006, 6. o. vs. Annyit ér, mint a kutyaugatás a holdnak – kötőszó mintP. Lakatos 2006, 190. o.).

Egy másik magyar nyelvészeti munkának, a Magyar nyelvnek (MNy, Kenesei 2006) a fentiektől különböző nézete van a szófajokról. Szerinte ezek a következők: főnév, határozószó, (állítmányi) határozószó, ige, kérdő „partikula”, melléknév, mondatbevezető (pl. hogy, ha, bár, és, de, pedig), mondathatározószó, névelő, segédige, számnév és tagadószó. Nem jelennek itt meg szófajokként a mondatszók (indulatszó, hangutánzó szó, interakciós mondatszó) a névmások és az igenevek.Kenesei 2006, 61. o.

A meghatározások és elkülönítések nehézségei azokban a nézetkülönbségekben is megnyilvánulnak, melyek tárgya az átmeneti vagy a kereszteződő jellegű szófajok.

Átmenetti jellegűnek tekinti például Bokor 2007 többek között a főnévi igenevet, mivel alany, tárgy és határozó lehet, mint a főnév (élni érdemes, olvasni akarok, eljöttem beszélgetni), de tárgya vagy határozója lehet, mint az igének (levelet írni, négyesfogaton járni). Ugyancsak átmeneti jellegű lenne a többi igenév is, valamint a névutómelléknév. Ennek mondattani funkciója jelzői, mint a melléknévnek, de az előtte álló főnévvel olyan alaktani szerkezetet alkot, mint a névutó: a ház mögött kert van, a ház mögötti kert.Bokor 2007, 206. o. Ellenben például Kenesei 2006 nem ismeri el az igenevek átmeneti jellegét, és nem tartja őket önálló szófajoknak sem.Kenesei 2006, 66. o.

Kereszteződő jellegűnek tartja például Bokor 2007 többek között a vonatkozó névmásokat, mivel kötőszói jellegük is (mellékmondatot kapcsolnak a főmondathoz), és névmási jellegük is van (a szövegkörnyezetbeli valamelyik entitásra utalnak).Bokor 2007, 207. o. Viszont Kenesei 2006 szerint a névmások nem alkotnak külön szófaji osztályt, tehát a vonatkozó névmások egyszerűen mondatbevezetők lennének, a hagyományosan kötőszóknak nevezettekkel együtt.

Egyes szavak már eleve két vagy több szófajúak. Szinte egyenrangúan léphetnek föl az egyik vagy a másik szófaj szerepében, de aktuális szóelőfordulásukból mindig kiderül, melyik szófaji értékük dominál. Ilyenek például a népnevek (főnév és melléknév: magyar, tatár) vagy egyes igekötők, névutók és határozószók: át, együtt, túl.Bokor 2007, 211–212. o.

Más szavaknak van egy szokásos szófaji értéke, de bizonyos szóelőfordulásban ez megváltozik. Van szófajváltás például melléknévről főnévre (A gyengéknek annyi!) főnévről melléknévre (egy hordó bor),Bokor 2007, 207–208. o. határozószóról igekötőre: Először megállt elöl, majd hirtelen hátrasietett.P. Lakatos 2006, 28. o.

A szófajok csoportosítása

A szófajok többféle csoportosítása létezik két vagy három nagy csoportba. E csoportok elnevezései megfelelhetnek egymásnak különböző grammatikákban, de lehetnek eltérések annak tekintetében, hogy mely szófajokat sorolják hozzájuk.

Az egyik hagyományos, szemantikai csorportosítás alap- és másodlagos szófajokra osztja ezeket. Ilyen csoportosítást említ meg Dubois 2002 parties de discours majeures (főnevek, igék, melléknevek és határozószók), melyeknek van lexikai jelentésük, és parties de discours mineures (elöljárók, kötőszók), melyeknek nincs magukban jelentésük.Dubois 2002, 351. o.

Ennek a csoportosításnak megfelel az egyrészt fogalmi tartalmú vagy lexikai jelentésű szavakra, másrészt a fogalmi tartalom vagy lexikai jelentés nélküli szavakra való osztályozás. Constantinescu-Dobridor 1998 szerint, a román nyelvre vonatkozóan, az elsők közé a főnév, a melléknév, a számnév, a névmás, az ige és a határozószó tartozik, az utóbbi pedig az artikulust,A román nyelvben vannak határozatlan névelők és határozott végartikulusok. az elöljárót, a kötőszót és az indulatszót foglalja magába.Constantinescu-Dobridor 1998, parte de vorbire szócikk.