Roy Scheider (Orange, New Jersey, 1932. november 10. – Little Rock, Arkansas, 2008. február 10.) amerikai filmszínész.

Élete és pályafutása Német származású protestáns apától és katolikus ír anyától született. Fiatal korában aktívan sportolt, az atletizálás mellett a baseball és a boksz volt a kedvelt sportága, 1947 és 1958 között szülőhelyén, Jersey-ben amatőr bokszoló is volt, 10 versenyéből 9-et KO-val nyert meg. Később aztán inkább a színház felé fordult az érdeklődése. Három évig a Légierőnél is szolgált, majd tévésorozatokban szerepelt.

Első filmszerepe egy 1964-es kis költségvetésű horrorfilmben volt. 1971-ben kapott először fontos szerepeket, előbb az Alan J. Pakula rendezte Klute című krimiben Donald Sutherland mellett, majd a William Friedkin által rendezett Francia kapcsolat című krimiben, melyben Gene Hackman volt a partnere; ezért a szerepért jelölték először Oscar-díjra a „legjobb férfi mellékszereplő” kategóriában.

1975-ben játszotta talán legismertebb szerepét, Brody rendőrfőnököt a Steven Spielberg rendezte Cápa című kalandfilmben, majd annak folytatásában is 1978-ban. 1976-ban a Maraton életre-halálra című kémfilmben bukkant fel Dustin Hoffman és Laurence Olivier mellett. Ugyanebben az évben a szintén William Friedkin rendezte A félelem ára című kalandfilmben is szerepelt, mely az 1953-as A félelem bére című film feldolgozása volt. 1979-ben a Jonathan Demme rendezte Utolsó ölelés című thriller mellett a Mindhalálig zene című Bob Fosse-musical főszerepe is az övé volt, ezért a szerepért másodszor is Oscarra jelölték a „legjobb férfi főszereplő” kategóriában.

Következő ismert filmje az 1983-as Kék villám című akciófilm volt, majd az 1984-es 2010 – A kapcsolat éve című sci-fi, mely a 2001: Űrodüsszeia folytatása volt. Később több különböző, hullámzó színvonalú filmben szerepelt, a legismertebbek ezek közül az Oroszország-ház (1990), a Meztelen ebéd (1991) és a Rómeó vérzik (1993).

A kilencvenes évek derekától többségében már csak kis költségvetésű, direkt videóra gyártott filmekben kapott szerepeket. Sorozatokban is szerepelt, mint például a szintén Steven Spielberghez köthető SeaQuest DSV-ben, ahol az egyik főszereplő volt, de szerepelt a Harmadik műszak című amerikai sorozat több epizódjában is, ahol egy orosz maffiózót alakított.

Halála 2008. február 10-én rákbetegségben hunyt el, miután azt 2004-ben diagnosztizálták, majd csontvelő-átültetésen is átesett.

Magánélete Scheider kétszer nősült, első feleségével 1962-től 1986-ig élt együtt. 1989-ben házasodott újra, második feleségével haláláig együtt élt. Első feleségétől egy lánya, másodiktól egy fia született, utóbbi szintén színész.

A filmszínész politikailag is elkötelezett volt: több civil mozgalomban vett részt, tüntetett többek között az iraki háború ellen is.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1964 The Curse of the Living Corpse Philip Sinclair 1968 Papíroroszlán Paper Lion futballista (stáblistán nem szerepel) 1969 Stiletto Bennett 1970 Loving Skip Puzzle of a Downfall Child Mark 1971 Klute Klute Frank Ligourin Balkay Géza Francia kapcsolat The French Connection Buddy 'Borús' Russo nyomozó Sinkó László 1972 A merénylők L'Attentat Michael Howard Sinkó László Meghalt egy ember Un homme est mort Lenny Szersén Gyula Haás Vander Péter Hétpróbás gazemberek The Seven-Ups Buddy Varga T. József 1975 Sheila meghalt és New Yorkban él Sheila Levine Is Dead and Living in New York Sam Stoneman Tordy Géza A cápa Jaws Martin Brody rendőrfőnök Dunai Tamás Trokán Péter 1976 Maraton életre-halálra Marathon Man Henry 'Doc' Levy ügynök Fülöp Zsigmond 1977 A félelem ára Sorcerer Scanlon / Dominguez Jakab Csaba 1978 A cápa 2. Jaws 2 Martin Brody rendőrfőnök Trokán Péter Epres Attila 1979 Utolsó ölelés Last Embrace Harry Hannan Fülöp Zsigmond Mindhalálig zene All That Jazz Joe Gideon Csankó Zoltán 1982 Az éjszaka csendje Still of the Night Sam Rice Tordy Géza Barbinek Péter 1983 Kék villám Blue Thunder Frank Murphy nyomozó Fülöp Zsigmond 1984 2010 – A kapcsolat éve 2010 Dr. Heywood Floyd Balázsi Gyula 1985 Mishima: A Life in Four Chapters narrátor (hangja) 1986 Férfiak klubja The Men's Club Cavanaugh Juhász Jácint Tíz másodperc az élet 52 Pick-Up Harry Mitchell Juhász Jácint Németh Gábor 1987 Cápa 4. – A cápa bosszúja Jaws: The Revenge Martin Brody nyomozó (archív felvétel) 1989 Cohen és Tate Cohen and Tate Cohen Barbinek Péter Idehallgass! Listen to Me Charlie Nichols Egy null a halálnak Night Game Mike Seaver Kárpáti Tibor 1990 Az utolsó háború The Fourth War Jack Knowles ezredes Beregi Péter Reviczky Gábor Végvári Tamás Oroszország-ház The Russia House Russell Mécs Károly 1991 Meztelen ebéd Naked Lunch Dr. Benway Tordy Géza 1993 Rómeó vérzik Romeo Is Bleeding Don Falcone Győry Emil 1997 Nem vagyunk már ugyanazok The Myth of Fingerprints Hal Fülöp Zsigmond Szökevények Plato's Run Senarkian Fülöp Zsigmond Rabold el az elnököt! Executive Target Carlson elnök Versényi László Fülöp Zsigmond Dobos Imre Ölni a múltért The Rage John Taggart Fülöp Zsigmond Végzetes visszaszámlálás The Peacekeeper Bob Baker elnök Fülöp Zsigmond Az esőcsináló The Rainmaker Wilfred Keeley Versényi László The Definite Maybe Eddie Jacobsen 1998 Con Train – A fegyencvonat Evasive Action Enzo Marcelli Fülöp Zsigmond Szülő ellen nincs orvosság Better Living Tom Végvári Tamás The White Raven – A fehér holló The White Raven Tom Heath 2000 Nukleáris kapcsoló Chain of Command Jack Cahill elnök Fülöp Zsigmond Falling Through Earl The Doorway Lamont professzor Pánik a föld alatt Daybreak Stan Marshall 2001 Képtelen kémelme Time Lapse La Nova ügynök 2002 Texas 46 Gartner ezredes Az angyalok nem alszanak Angels Don't Sleep Here Harry Porter polgármester 2003 A nép szava Citizen Verdict 'Bull' Tyler kormányzó Fülöp Zsigmond Drakula 2. – Mennybemenetel Dracula II: Ascension Siqueros bíboros Red Serpent Hassan 2004 A megtorló The Punisher Frank Castle Sr. Áron László 2005 Drakula 3. – Az örökség Dracula III: Legacy Siqueros bíboros A szomszéd nője Love Thy Neighbor Fred 2006 Last Chance (rövidfilm) Cumberland 2007 Chicago 10 (dokumentumfilm) Julius Hoffman bíró (hangja) A költő The Poet Rabbi Balázsi Gyula Kék vér If I Didn't Care Linus Boyer The Shark Is Still Working (dokumentumfilm) narrátor (hangja) 2008 Dark Honeymoon Sam 2009 Beautiful Blue Eyes(posztumusz megjelenés) Joseph

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1955 The United States Steel Hour táncos 1 epizód 1962 The Edge of Night Kenny 1964 Camera Three Face 1 epizód 1965–1966 Love of Life Jonas Falk 1966 Lamp at Midnight Francesco Barberini tévéfilm 1967 The Secret Storm Bob Hill Coronet Blue lakástulajdonos 1 epizód 1968 N.Y.P.D. Paul Jason 1 epizód 1969 This Town Will Never Be the Same előadóművész tévéfilm 1971 Cannon Dan Bowen 1 epizód 1972 Assignment: Munich Jake Webster tévéfilm 1983 Jacobo Timerman: Prisoner Without a Name,Cell Without a Number Jacob Timerman tévéfilm 1983 A tigrisek városa Tiger Town Billy Young 1985 Saturday Night Live Saturday Night Live házigazda 1 epizód 1990 Villamosszék villanófényben Somebody Has to Shoot the Picture Paul Marish tévéfilm 1993 A halál neve Caliph Wild Justice Peter Stride 1993–1995 SeaQuest DSV – A mélység birodalma seaQuest DSV Nathan Bridger kapitány 1998 Money Play$ Johnny Tobin tévéfilm 1999 Ezüst farkas Silver Wolf John Rockwell A hetedik tekercs The Seventh Scroll Grant Schiller Az aranypolgár születése RKO 281 George Schaefer 2001 Gyémántvadászok Diamond Hunters Jacob Van der Byl 2002 Lear főnök: Texas királya King of Texas Henry Westover Harmadik műszak Third Watch Fyodor Chevchenko 6 epizód 2005 Carrier: Arsenal of the Sea narrátor (hangja) dokumentumfilm 2007 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék Law & Order: Criminal Intent Mark Ford Brady 1 epizód 2007–2009 Family Guy Family Guy önmaga (hangja) 2 epizód

Jegyzetek

Fordítás

Források Elhunyt Roy Scheider Index.hu, 2008. február 11.

További információk

Kategória:Amerikai színészek Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:New Jersey-iek Kategória:Rákban elhunyt személyek