Agócs Attila (Nagykanizsa, 1941. február 15. – 2000. november 13.) magyar szobrász, tanár, grafikus.
Életének két meghatározó területe a pedagógia és a képzőművészet volt. A tanítással soha nem hagyott fel, mint ahogy a képzőművészeti életben is folyamatosan részt vett. Elsők között csatlakozott a szentendrei Vajda Lajos Stúdióhoz. Fiatal pályakezdő tanárként került Pilisszántóra, ahol élete végéig élt és alkotott. Képzőművészként elsősorban a szobrászat területén működött, de mestere idősebb Szlávics László hatására készített lemezdomborításokat is. Szobrait elsősorban kőből, fából készítette. Az 1970-es években kísérletezett anyagában színezett öntött műanyag kisplasztikákkal, melyeket később több kiállításon bemutatott. Grafikával rendszeresen foglalkozott.
Tanulmányai 1960–1964 – Tanárképző Főiskola, Pécs 1966–1972 – művészeti tanulmányok magánúton id. Szlávics László irányításával 1976–1979 – Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Kiállításai (válogatás) Csoportos kiállítások (válogatás) 1972 – IDEG-n Vajda Lajos Stúdió kiállítása, Metró Klub, Budapest 1973 – Kollektív Tárlat, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre 1974 – Kollektív Tárlat, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre 1975 – Kollektív Tárlat, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre 1976 – Relatív, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre 1977 – Téma, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre 1978 – Lapos, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre 1979 – Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre 1980 – Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre 1981 – A Vajda Lajos Stúdió kiállítása, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre 1982 – Többféle realizmus, Fészek Klub, Budapest 1982 – Kollázs, Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre 1987 – Pest megyei autodidakta képzőművészek kiállítása, Szentendre 1991 – Unicornis, Vigadó Galéria, Budapest 1998 – Metró Klub, Budapest 1998 – Kőbányai Művelődési Központ, Budapest 2002 – A Szentendrei Vajda Lajos Stúdió: 1972–2002 (Műcsarnok, Budapest)
Egyéni kiállításai (válogatás) 1965 – Megyei Művelődési Ház, Pécs 1970 – Irodalmi presszó, Visegrád 1980 – Vajda Lajos Stúdió Galéria, Szentendre (Matyófalvi Gáborral és ef Zámbó Istvánnal) 1981 – Vajda LSG, Szentendre, (ef Zámbó Istvánnal és Csajka Gábor Cypriánnal) 1983 – Óbudai Pincegaléria, Budapest
Díjai 1970 – Pedagógus képzőművészek SZOT-nívódíja 1988 – Pedagógus képzőművészek SZOT-nívódíja
Jegyzetek
További információk
Antal István: Szentendrei Vajda Lajos Stúdió 1972-2002 Jubileumi kiállítás a Műcsarnokban (Balkon) Novotny Tihamér: Egy kiállítás (utó)képei
Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Nagykanizsaiak