A Dorogi járás Komárom megyéhez tartozó járás volt Magyarországon, 1950. június 1. és 1983. december 31. között. Székhelye Dorog volt.
Története A Dorogi járás az 1950-es járásrendezés során jött létre 1950. június 1-jén az addigi Esztergomi járás székhelyének áthelyezésével és nevének megváltoztatásával. A változtatást az indokolta, hogy a bányászat folytán a megelőző évtizedekben erősen fejlődő Dorog a járás egészéhez képest jobban megközelíthető, mint Esztergom, de emellett egyértelmű politikai indíttatása is volt: a magyar katolikus egyház központjának szerepét betöltő Esztergom szerepének csökkentését célozta.
Területe csak egyszer, 1974 végén változott, amikor a Tatai járás megszűnésekor abból két községet idecsatoltak.
1984. január 1-jétől új közigazgatási beosztás lépett életbe, ezért 1983. december 31-én valamennyi járás megszűnt, így a Dorogi is. A járási székhely városi rangot kapott, a járás többi községe pedig a Dorogi, az Esztergomi és a Tatabányai városkörnyék között került felosztásra.
Községei Az alábbi táblázat felsorolja a Dorogi járáshoz tartozott községeket, bemutatva, hogy mikor tartoztak ide, és hogy hova tartoztak megelőzően, illetve később.
Meg kell jegyezni, hogy a tanácsrendszer első éveiben, 1950 és 1954 között Esztergom jogállása közvetlenül a járási tanács alá rendelt város volt, vagyis a járáshoz tartozott.
KözségMikortólHonnanMeddigHovaBajna1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Dorogi városkörnyékhezBajót1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Esztergomi városkörnyékhezCsolnok1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Dorogi városkörnyékhezDág1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Dorogi városkörnyékhezDorog1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.várossá alakultDömös1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Esztergomi városkörnyékhezEpöl1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Dorogi városkörnyékhezGyermely1974. december 31.Tatai járásból1983. december 31.Tatabányai városkörnyékhezKesztölc1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Dorogi városkörnyékhezLábatlan1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Esztergomi városkörnyékhezLeányvár1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Dorogi városkörnyékhezMáriahalom1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Dorogi városkörnyékhezMogyorósbánya1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Esztergomi városkörnyékhezNagysáp1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Dorogi városkörnyékhezNyergesújfalu1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Esztergomi városkörnyékhezPiliscsév1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Dorogi városkörnyékhezPilismarót1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Esztergomi városkörnyékhezPilisszentlélek1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Esztergomi városkörnyékhezPiszke1950. június 1.Esztergomi járásból1950. szeptember 5.Lábatlan része lettSárisáp1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Dorogi városkörnyékhezSüttő1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Esztergomi városkörnyékhezSzomor1974. december 31.Tatai járásból1983. december 31.Tatabányai városkörnyékhezTát1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Esztergomi városkörnyékhezTokod1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Esztergomi városkörnyékhezÚny1950. június 1.Esztergomi járásból1983. december 31.Dorogi városkörnyékhez
Területe és népessége Megszűnése előtt, 1983 végén területe 504 km², népessége pedig mintegy 69 ezer fő volt.
Lásd még 1950-es járásrendezés Dorogi kistérség Esztergomi kistérség
Kategória:Dorog történelme Kategória:Esztergom történelme Kategória:Komárom-Esztergom megye járásai