Az Osztrák Tudományos Akadémia (Österreichische Akademie der Wissenschaften - ÖAW) egy központi tudományos intézmény Ausztriában, melynek feladata az egyetemeken kívül történő kutatás támogatása és a tudomány képviselete. Székhelye Bécsben található. A Magyar Tudományos Akadémiához képest viszonylag későn, 1847. május 14-én alapította I. Ferdinánd osztrák császár, német és francia példára.
Az Osztrák Tudományos Akadémia hagyományosan az „Österreichische Volkspartei”-hoz áll közel, ami kifejezi jobbközép politikai hátterét. A tisztségek elosztásában és a tájékoztatásban viszont kívánatos lenne a politikai függetlenség.
Jóval korábban, Mária Terézia idején (1750 körül) is voltak már tervek egy angol ill. francia mintára létrehozandó tudományos akadémiáról. Alapítása után, a 19. század ötvenes éveiben megkezdődött a kutatómunka. A szellemi tudományok területén történelmi forrásmunkák kiadására került sor, mint például a „Biographische Lexicon des Kaisertums Österreich”. Régészeti kutatóexpedíciók indultak útnak Kis-Ázsiába, Dél-Arábiába és Núbiába. Nyelvészeti kutatások folytak a Balkánon és a Közel-Keleten. 1899-ben a bécsi Akadémia dicsekedhetett elsőként Európában egy fonogramarchívummal.
Széles körben folytak a természettudományos kutatások is. A híres „Novara” hajó föld körüli expedícióját az Akadémia támogatta. A sarkkutatások terén is elöl jártak az osztrák tudósok. Az Akadémia fennállásának első évtizedében úttörő munkát végzett: 1851-ben megalapította a meteorológiát és a föld mágnesességét kutató intézetet, a „Zentralanstalt für Meteorologie und Erdmagnetismus”-t. Ezt követte a 20. század elején az „Institut für Radioumforschung” (magyarul rádiumkutató intézet) létrehozása. Az Osztrák Tudományos Akadémia a „Kartell der deutschen Akademien” (1893) és az „Internationale Assoziation der Akademien” egyik alapító tagja (1899).
Az Osztrák Tudományos Akadémia számos egyetemi kutatóintézmény mellett ma Ausztria legfontosabb kutatóintézményének nevezheti magát. Ez legfőképpen a nemzetközi szervezetekkel és kutatóprogramokkal való együttműködésnek köszönhető.
Az Akadémia elnökei
1847–1849 Joseph von Hammer-Purgstall 1849–1851 nem volt betöltött 1851–1865 Andreas von Baumgartner 1866–1869 Theodor von Karajan 1869–1878 Carl von Rokitansky 1879–1897 Alfred von Arneth 1898–1911 Eduard Suess 1911–1914 Eugen Böhm von Bawerk 1915–1919 Viktor von Lang 1919–1938 Oswald Redlich 1938–1945 Heinrich von Srbik 1945–1946 Ernst Späth 1946–1951 Heinrich von Ficker 1951–1963 Richard Meister 1963–1969 Erich Schmid 1969–1970 Albin Lesky 1970–1973 Erich Schmid 1973–1982 Herbert Hunger 1982–1985 Erwin Plöckinger 1985–1987 Hans Tuppy 1987–1991 Otto Hittmair 1991–2003 Werner Welzig 2003–2006 Herbert Mang 2006–2009 PPeter Schuster 2009–2013 Helmut Denk 2013–2022 Anton Zeilinger 2022 júliusa óta: Heinz Fassmann
Magyar tagjai
Alföldi András (1895–1981) régész, ókortörténész Csizmadia Andor (1910–1985) jogtörténész Domanovszky Sándor (1877–1955) művelődéstörténész Környey István (1901–1988) orvos, ideggyógyász Petzval József (1807–1891) mérnök-matematikus (Tag:1849) Pécsi Márton (1923–2003) földrajztudós, geomorfológus Reviczky Ádám (1786–1862) jogász, politikus Tárczy-Hornoch Antal (1900–1986) geodéta, bányamérnök
Kategória:Tudományos intézmények Kategória:1847-ben alapított szervezetek