bélyegkép|ifj. Szlávics László: Csány László-díj kisplasztika A Csány László-díj a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési tagozata által az 1849. évi független magyar kormány közlekedési minisztere és a szabadságharc önkéntes mártírja, Csány László tiszteletére és emlékére alapított díj.

A díj odaítélése E kitüntetést a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata azoknak a mérnököknek adja, akik Csány László igényes erkölcsi, etikai normáinak megfelelő szellemben él és dolgozik, valamint kiemelkedő alkotó tevékenységet fejtettek ki a közlekedésépítés szakterületén tervezőként vagy építőként, akik alkotói tevékenységükön túl a közlekedésépítő mérnökök képzésével, társadalmi, illetve tudományos tevékenységükkel a mérnökök alkotó működését jelentősen elősegítették.

A kitüntetésre javaslatot tehet a Közlekedési Tagozat bármely szakosztálya, területi szakcsoportja vagy a Tagozat legalább öt tagja együttesen. A javaslatokat megfelelő indoklással, kell a Kuratórium elnökének eljuttatni.

A díj odaítéléséről a 7 tagú Kuratórium titkos szavazással dönt.

Nem kaphatnak Csány László-díjat: a Kuratórium tagjai, a Széchenyi-díjasok és a Zielinski Szilárd-díjasok.

Díj leírása A kitüntetés művészi kisplasztikáján Csány László arcmása és „Csány László díj”, a kitüntetett neve és az adományozás éve, valamint a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata felirat, illetve az MMK logója látható.

A kisplasztika szálracsiszolt rozsdamentes acélhasáb, melynek felületébe vésett grafika látható. A talapzat feketére pácolt tölgyfa. A mű alkotója: ifj. Szlávics LászlóFotó a tervező honlapján

Díjazottak 2002 Erdélyi Zsófia Dr. Karsay László 2003 Sieben László 2004 Pócs István Sullay János 2005 Lachner László Vörös József 2006 Dr. Csorja Zsuzsa Halmos Benedek 2007 Nagy Andor Somfai András 2008 Cholnokyné Ferenczi Éva Dedinszky András 2009 Gyebnár Péterné Molnár Péter 2010 Kiss Károly Kuna Ferenc 2011 Árki Sándor Kovács Vilmos Rege Béla 2012 Dr. Parádi Ferenc Dr. Láng Elemér Molnár László Árpád 2013 Győri Imre Dr. Koren Csaba Szalai László 2014 Pintér László Dr. Rigó Mihály Szálka Miklós 2015 Csoma András Endrédi János 2016 Reinisch Egon Csárádi János 2017 Béni Katalin Jusztina Wettstein Anikó Dr. Horváth Ferenc 2018 Hamarné Szabó Mária Vizi E. Zoltánné Polányi Péter 2019 Bíró József Dr. Maklári Jenő Tóthné Temesi Kinga 2020 Kovács Éva Dr. habil. Monigl János 2021 Babos Gyula (posthumus) Hadházi Dániel Dr. Zsákai Tibor

További információk Díjak

Jegyzetek

Kategória:Magyar műszaki díjak