Az LT–38 vagy LT vz. 38 (Lehký Tank vzor 38, „38-as könnyű harckocsi modell”) 1938-as csehszlovák tervezésű könnyű harckocsi, melyet legnagyobb számban Németország használt a második világháború alatt. Német alkalmazásban a hivatalos neve a Panzerkampfwagen 38(t) (Pz.Kpfw. 38(t)) volt, de általában Panzer 38(t) néven azonosították. Egyéb jelölései a TNH, a TNHPS, az LTP és az LTH gyári azonosítók. A német hadrendben az Sd.Kfz. 140 speciális azonosítószámot kapta.
A (t) betű a német „tschechisch” (cseh) szó rövidítése. A gyártás 1942-es leállításáig több mint 1400 darabot gyártottak a harckocsiból. Az alváz gyártását azonban folytatták a Marder III (1942–1944) és a Jagdpanzer 38(t) Hetzer (1944–1945) páncélvadászok, illetve más torony nélküli rohamlövegek és légvédelmi páncélosok számára.
A Panzer 38(t) páncélost a németek a világháború első felében, kiemelkedően a Lengyelország elleni hadjárat, a franciaországi hadjárat és a Szovjetunió elleni támadás során vetették be. A háború további részében más országok hadseregében még megtalálható volt, köztük a szlovák, a román, a bolgár haderő és a Magyar Királyi Honvédség kötelékében is.
Története A csehszlovák ČKD (Českomoravská Kolben Daněk) 1935-ben döntött a Škoda Művekkel közösen gyártott LT–35 könnyű harckocsi utódjának kifejlesztéséről. A hazai alkalmazás mellett a harckocsi exportjára is számítottak. A ČKD-nál tervezett jármű futóművének nagy futógörgői külsőre a Christie-féle felfüggesztésre emlékeztettek, valójában azonban hagyományos laprugós futóművet alkalmaztak. A korban újdonságnak számított az oldalanként négy, páronként egy laprugóköteggel ellátott futógörgő sor.
Szegecselt páncélzata 17–25 mm-es. Harckocsiágyújának javadalmazása 90 darab, a géppuskáké 2700 darab lőszer volt. Üzemanyagtartályába 220 liter benzin fért, amellyel 250 km-es hatótávolságot ért el.
A harckocsi mindjárt a megjelenése után jelentős exportsikert aratott. Irán 50 darabot, Peru és Svájc 24–24 darabot rendelt belőle. Lettország ugyancsak rendelt néhány példányt. Nagy-Britanniában is tesztelték a járművet, de a megvásárlását elvetették.
A csehszlovák hadsereg 1938. július 1-jén 150 darabot rendelt a TNHPS jelű változatból, de az ország német megszállása miatt már nem került sor a hadrendbe állítására. A német hadvezetés azonban a német fejlesztésű harckocsikkal való összehasonlítás alapján jó konstrukciónak ítélte a T-38-ast, és gyártásának folytatása mellett döntött, az addig legyártott 80 példányt a Wehrmacht átvette. A Wehrmachtban először L.T.M. 38 (Leichte Tank Muster 38) típusjelzéssel rendszeresítették (ez a csehszlovák típusjel lefordításából eredt), de 1940. január 16-án Panzerkampfwagen 38(t)-re változtatták a nevét. Szolgálatba állításakor fölényben volt a könnyű harckocsikkal szemben. A Wehrmachton kívül a Németországgal szövetséges országok is alkalmazták. Szlovákia 69, Románia 50, Bulgária 10 darabot vásárolt belőle. Magyarország 1942-ben 108 darabbal szerelte fel az 1. páncélos hadosztályát.
A Panzer 38(t) fő előnyei más harckocsikkal szemben nagy megbízhatósága és mozgékonysága volt. A személyzet véleménye szerint a jármű hajtó- és futómű elemei, mint a motor, a sebességváltó, a kormánymű, a felfüggesztés, a kerekek és a lánctalpak nagyszerűen össze voltak hangolva egymással. Emellett a páncélost egyszerű volt karbantartani és javítani.
Német felügyelet alatt 1942-ig gyártották a Panzer 38(t)-t, ez idő alatt több, mint 1400 példány készült el. Kisméretű tornya alkalmatlan volt a nagyobb űrméretű páncéltörő ágyúk beépítésére, amelyek képesek lettek volna az újonnan megjelenő szovjet T–34 és KV–1 nehéz páncélosok leküzdésére, így gyártását leállították.
A PzKpfw 38(t) több önjáró löveg, páncélvadász és egyéb speciális járműnek is alapjául szolgált. Közülük az egyik legsikeresebb a Jagdpanzer 38(t) Hetzer páncélvadász volt.
Svéd gyártás bélyegkép|jobb|Svéd gyártmányú Stridsvagn m/41 Mivel a Svédországnak szánt 90 darab PzKpfw 38(t) Ausf. S harckocsit lefoglalták a németek (ezeknek 1940 márciusáig kellett volna célba érniük), tárgyalások kezdődtek a Böhmisch-Mährische-Maschinenfabrikkal a tervrajzok és a gyártási licenc megvételéről, melynek következtében 1940 végén megállapodás jött létre, amelybe beletartozott a továbbfejlesztett TNHP-S is. A szegecseléssel készített páncélzat nagy hátránynak bizonyult, de a tervrajzok módosítása hegesztett páncélzatra egy évnyi késedelmet okozott volna a gyártásban, így nem hajtottak végre módosítást azon a 116 darab m/41 harckocsin, amit a Scania-Vabistól rendeltek 1941 júniusában. A szállítások 1942 decemberében kezdődtek, és 1943 augusztusában értek véget, nem kevesebb, mint három évvel később az eredeti tervhez képest. Ekkorra már a típus teljesen elavultnak számított, de túl nagy volt az igény egy 10 tonnás harckocsi iránt, így az 1942-es év közepén újabb megrendelést adtak a típusra.
A Scania-Vabis teljes kapacitása foglalt volt, így a következő 122 darab járművet 80 darab strv m/40 harckocsival kellett pótolni. A második sorozat homlokpáncélzatát 50 mm vastagságúra növelték, így a jármű összsúlya 11 tonnára növekedett. Emiatt a 145 lóerős Scania-Vabis typ 1664 motort egy erősebb, 160 lóerős Scania-Vabis typ 603-ra cserélték. A motor nagyobb mérete miatt a páncéltestet 65 mm-rel meg kellett hosszabbítani, így a második és a harmadik futógörgő közötti hézag nagyobb lett. Ennek köszönhetően az üzemanyagtartályokat 190 literesről 230 literesre növelhették. A gyártás 1944 márciusi leállásáig 104 darabot adtak át, az utolsó 18 alvázból már a sav m/43 rohamlöveget alakították ki. Emellett további 18 darab sav m/43-ast építettek. Az 1950-es évek végéig összesen 220 darab SI és SII került átalakításra páncélozott szállítójárművé, a leszerelt tornyokat pedig légibázisok védelméhez használták fel.
Leírás Páncéltest Az LT vz. 38 kialakítása hagyományosnak mondható, páncéllemezei egyenesek, különféle vastagságúak. A torony oldalain és hátulján használtak hajlított páncéllemezeket. A lemezeket szegecsekkel egy acélelemekből összehegesztett kerethez erősítették. A páncéllemezek vastagsága és minősége helyzetüktől függően változott. A vezető előtti panel, a homlokpáncél és a torony eleje volt a legvastagabb (25, majd később 50 mm). A torony többi része, a megfigyelő kupola, az oldalsó és a hátsó lemezek vastagsága 15 mm (később leginkább 30 mm) volt. A 20°-nál nagyobb dőlésszögű lemezek 12 mm vastagok, a zsanérral felszerelt motorháztető 10 mm. A torony tetőlemezei, kupolája és homlokpáncélja, valamint alsó lemezei és a kerekek fedőlemezei mind 8 mm vastagok voltak.
A harckocsiteknő belül egy 5 mm vastag tűzfallal (2 mm acél, 2 mm azbeszt és 1 mm alumínium) került felosztásra. Egyik fele a küzdőtér, míg másik fele a motortér volt. A tűzfalon két szögletes ajtót alakítottak ki, hogy a személyzet belülről hozzáférhessen a motor fontosabb elemeihez.
A vezető a küzdőtér elejében a jobb oldalon ült, tőle balra kapott helyet a homlokpáncélzatba épített 7,92 mm-es géppuskát kezelő géppuskás. A vezető egy 203×82 mm-es kémlelőnyíláson keresztül látott ki a harckocsiból, amit egy megfigyelőnyílással ellátott páncélozott zsaluval fedhettek le. Harc közben ezt a zsalut lezárták, a vezető pedig egy episzkópon keresztül látott ki a járműből. A vezető a jármű jobb oldalán is egy ugyanolyan episzkóppal rendelkezett. Mint más, az 1930-as években kifejlesztett harckocsinál, az LT vz. 38-nál is a géppuskás egy személyben rádiókezelő is volt. A rádió a géppuskás bal oldalára került beépítésre. A rádiókezelő egy kisebb, 130×60 mm-es nyílással rendelkezett, amelyen kívül zárható zsalu, belül pedig 50 mm vastag golyóálló üveg volt.
Német hadrendben kisebb módosításokat hajtottak végre a járművön, többek között a vezető állítható ülést kapott.
Torony bélyegkép|jobb|Panzer 38(t) tornya szemből A kétfős tornyot középen helyezték el, benne kapott helyet a harckocsi főfegyverzete, a 37 mm-es Škoda A7 ágyú és a hozzá való 90 darab lövedék. A harckocsiágyú jobb oldalán található az egyik 7,92 mm-es ZB vz. 37 géppuska. A toronygéppuskát külön mozgatható gömbfoglalatba szerelték. Emellett azonban a parancsnok/lövegkezelő összekapcsolhatta a géppuskát a főlöveggel, és így párhuzamosított géppuskaként használhatta. Eredetileg a harckocsinak háromfőnyi személyzete volt, így a torony egyetlen utasa, a parancsnok feladata volt az ágyú és a géppuska töltése, célzása és tüzelése, emellett folyamatosan parancsokkal látta el a személyzet többi tagját.
Német hadrendben a kezelőszemélyzetet kiegészítették egy lövegkezelővel, aki a toronyban kapott helyet a parancsnok mellett. Mivel helyet kellett neki biztosítani, a járműben tárolható ágyúlövedékek számát 18 darabra csökkentették. Ezt követően az újonnan gyártott Panzer 38(t)-asok már ennek megfelelően készültek el, illetve a meglévőket is mind átalakították. A parancsnoknak így már csak céloznia és tüzelnie kellett az ágyúval.
A torony tetején lévő kupola foglalta magában a megfigyelésre szolgáló főbb eszközöket. Falain négy rövid periszkóp került beépítésre (elöl, hátul és a két oldalon), így óvták a parancsnok szemeit a közvetlen találattól. A parancsnok ezen kívül egy teljesen körbeforgatható panorámaperiszkóppal is rendelkezett, ami a kupola előtt kapott helyet. A periszkóp feje magasabb volt, mint a kupola teteje. 2,6-szoros nagyítással, 20°-os látószöggel bírt.
Hajtó- és futómű A harckocsit egy svéd gyártmányú hathengeres Scania-Vabis type 1664 soros benzinmotor hajtotta, amit a Praga licenc alapján gyártott, Praga TNHPS néven. Az üzemanyagkészletet két tartályban hordozták, amelyek egyenként 110 liter befogadására voltak képesek. A tartályokat a motorház aljába szerelték, ahol acél válaszfallal voltak körülvéve, így csökkentve a találatok esélyét. Ha mégis találat érte volna a tartályok valamelyikét, a robbanás akkor is a páncéltesten kívül történt volna meg. A járműben használt Praga-Wilson sebességváltó angol eredetű, amelynek csehszlovák licencváltozata már továbbfejlesztett volt. A váltó öt sebességfokozattal rendelkezett. A futómű oldalanként az elöl elhelyezkedő láncmeghajtó kerékből, a két pár futógörgőből, a két visszafutó-lánctámasztó görgőből, a visszafordító-láncfeszítő kerékből és a lánctalpból épült föl. A futógörgők tömör gumiabronccsal rendelkeztek. A futógörgőket páronként szerelték fel a forgózsámolyokra, a forgózsámolyok pedig a harckocsiteknő oldalára kerültek fel. A felfüggesztést félelliptikus laprugók biztosították. A lánckerék felső részét a két visszafutó-lánctámasztó görgő képezte, amelyek szintúgy gumiabronccsal rendelkeztek, a páncéltestre pedig féltengelyekkel rögzítették fel. A lánctalpak oldalanként 94 darab láncszemből álltak. A láncszemek 293 mm szélesek és 104 mm hosszúak voltak.
Fegyverzet A fő fegyverzet egy Škoda A7 (ÚV vz. 38) ágyú volt. A németek KwK 38(t) típusjellel rendszeresítették. A lövedékét 762 m/s sebességgel lőtte ki. Kiegészítő fegyverzetként két darab Zbrojovka Brno ZB vz. 37 típusú nehézgéppuska került a járműbe. Mindegyik fegyverhez 2,6-szoros nagyítású irányzék tartozott, amely 25°-os látótartománnyal rendelkezett. Végszükség esetén a fegyvereket nyílt irányzékkal is használhatták, ekkor viszont a foglalaton lévő páncélozott fedelet fel kellett nyitni. A német kézikönyvek szerint tartalékfegyverként minden járműben elhelyeztek egy MP 38 vagy MP 40 típusú géppisztolyt, és hozzá nyolc darab tölténytárat.
A homlokgéppuskát a homlokpáncélzat közepén helyezték el, a vezető és a rádiókezelő között. Ezt a géppuskát a rádiókezelő használta, de a vezető is tüzelhetett a fegyverrel. Ebben az esetben a géppuskát középső helyzetben rögzítették, a vezető pedig a jármű kormányzásával irányozta a fegyvert, tüzelni pedig egy bowden segítségével tudott.