Michel Gondry (Versailles, 1963. május 8. –) Oscar-díjas francia forgatókönyvíró, film-, reklámfilm- és kliprendező.

Hírének alapját ötletes vizuális stílusa és filmjei képi világának, mise en scène-jének egyedi kialakítása adja. Fia, Paul Gondry szintén rendező.

Élete és pályafutása Michel Gondry Versailles-ban született. Filmes pályája akkor kezdődött, amikor elkészítette klipjeit az Oui Oui francia rockzenekar számára, amelynek dobosa volt. Az így elkészült videóinak stílusa megragadta az izlandi énekesnő, Björk figyelmét, aki megkérte, rendezze ő Human Behaviour című számának klipjét. A művészi együttműködés tartósnak bizonyult: Gondry összesen hét klipet rendezett Björknek. Más művészekkel is együtt dolgozott, köztük többször a Daft Punkkal, a White Stripesszal, a Chemical Brothersszel, a The Vines-szal, a Steriogrammel, a Radioheaddel és Beckkel. Gondry számos tévéreklámot készített. Ő volt a bullet time-technika egyik úttörője: egyaránt használta a The Rolling Stones Like a Rolling Stone című számához készített klipjében és a Smirnoff vodka 1998-as reklámjában; megemlíthető még az általa a Gap amerikai ruházatiüzlet-lánc számára készített, három invenciózus reklámból álló füzér, illetve a Levi's 501 Jeanst reklámozó Drugstore című szpot, mely a Guinness Rekordok Könyve szerint a legtöbb díjjal jutalmazott tévéreklám.Guinness Book of World Records, (2004-es kiadás) p. 177

Gondryt gyakran említik példaként - Spike Jonze és David Fincher mellett - arra az áramlatra, mely során eredetileg kliprendezéssel foglalkozó filmesek - esetenként nem kevés sikerrel - kipróbálják magukat az egész estés produkciók rendezői székében is. Gondry első filmje a 2001-ben készített, utóbb változatos kritikákat kapó Libidó - Vissza az ösztönökhöz (eredeti címén Human Nature) című vígjáték volt. Második filmje (egyben Charlie Kaufman forgatókönyvíróval való második közös munkája), a 2004-ben bemutatott Egy makulátlan elme örök ragyogása már elragadtatta a kritikusok többségét. A Makulátlan elme nagy hasznát veszi ama számos, a látvány sokrétű manipulálását célzó technikának, amikkel Gondry a klipjeiben kísérletezett. Gondry a filmért Kaufmannal és Pierre Bismuth-szel együtt megkapta a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscart. Gondry klipjeinek stílusa gyakran az értelmezés kereteivel való játékot eredményező videórögzítési és kameratrükkökön alapul.

Gondry következő egész estés filmje a 2006-os Dave Chappelle's Block Party című zenés dokumentumfilm, melyben Dave Chappelle amerikai komikus nagy volumenű, ingyenes koncertet akar összehozni Brooklyn Bedford-Stuyvesant negyedében. Ezt Az álom tudománya követte, mely 2006 szeptemberében (Magyarországon 2007 áprilisában) került a mozikba. A film, melynek főszerepét a mexikói Gael García Bernal játssza, a Makulátlan elmében alkalmazott fantasztikus, szürreális látványtechnikához való visszatérést jelzi.

2006 szeptemberében Gondry installációművészként is bemutatkozott, amikor New York SoHo galérianegyedében lévő Deitch Projectsben megnyílt első tárlata. A kiállítás címe magyarra lefordítva Az álom tudománya: Szobrok és beteges, hátborzongató kis ajándékok bemutatója volt; anyagát az Álom tudományának kellékei, a film jelenetkivágatai, illetve az érdeklődését felkeltő nőknek általa adott ajándékok adták; ez utóbbiak közül sokan korábbi és akkori munkatársai közül kerültek ki, úgy mint Karen Baird, Kishu Chand, Dorothy Barrick és Lauri Faggioni.Dream Factory - artnet Magazine< Megtekinthető volt a film vezérmotívuma, a 'katasztrófa-kalendárium' is; a természeti és emberi katasztrófák viszolyogtató ábrázolására Gondry Baptiste IbarBaptiste Ibar festőt kérte fel.

Interior Design (2008) című rövid játékfilmjének fiatal japán hősnője, filmes karrierre vágyó barátja társaságában, Tokióba érkezik. A lány, a városban uralkodó elidegenedést és saját létének céltalanságát átérezve, fokozatosan székké változik. A szürreális képekben előadott hátborzongató mesén a klasszikus japán metamorfózis-történetek hatása érezhető.

Gondry az elkövetkezendő forgatókönyveit Daniel Clowes képregényrajzoló, -író segítségével írja majd.

Filmográfia Nagyjátékfilmek ÉvMagyar címEredeti címFeladatkörMegjegyzésekRendezőÍróProducer 2001 Libidó – Vissza az ösztönökhöz Human Nature 2004 Egy makulátlan elme örök ragyogása Eternal Sunshine of the Spotless Mind sztori társírója:Charlie Kaufman és Pierre Bismuth 2005 Dave Chappelle's Block Party dokumentumfilm 2006 Az álom tudománya La Science des rêves 2008 Tekerd vissza, haver! Be Kind Rewind 2009 The Thorn in the Heart dokumentumfilm 2011 Zöld darázs The Green Hornet 2012 Buli a buszon The We and the I társíró: Paul Proch és Jeff Grimsha2013 Animált beszélgetés Noam Chomskyval Is the Man Who Is Tall Happy? dokumentumfilmanimátor és színész (önmaga) Tajtékos napok L'écume des jours társíró: Luc Bossi 2015 Tökmag és Gázolaj – Vakáció négy keréken Microbe et Gasoil 2023 A megoldások könyve Le Livre des solutions

Rövidfilmek ÉvCímFeladatkörMegjegyzésekRendezőÍró 1986 L'expedition fatale 1987 Jazzmosphère 1988 My Brother's 24th Birthday 1989 Vingt p'tites tours 1998 La lettre 2001 One Day... színész (A férfi) 2003 Pecan Pie 2004 I've Been Twelve Forever színész (önmaga) Ossamuch! – Kishu & Co Tiny Three Dead People Drumb and Drumber 2007 Michel Gondry Solves a Rubik's Cube with His Nose 2008 Interior Design Tokyo! című film szegmense 2013 Haircut Mouse 2017 Détour 2021 A Dozen Eggs

Televízió ÉvMagyar címEredeti címFeladatkörMegjegyzésekRendezőVezetőproducer 2009 Slágermájerek Flight of the Conchords 1 epizód (Unnatural Love) 2011 Jimmy Kimmel Live! vendégrendező 2018–2020 Most nevess! Kidding rendező (8 epizód)

Videográfia

"Declare Independence" - Björk (2007) "Dance Tonight" - Paul McCartney (2007) "Cellphone's Dead" - Beck (2006) "King of the Game" - Cody ChesnuTT (2006) "Anysound" - The Vines (2006) "Heard 'Em Say" (U.S. Version) - Kanye West (2005) "The Denial Twist" - The White Stripes (2005) "A Ribbon" - Devendra Banhart (2005) "Light & Day" (movie version) - The Polyphonic Spree (2004) "Winning Days" - The Vines (2004) "Mad World" (Donnie Darko soundtrack version) - Gary Jules (2004) "Ride" - The Vines (2004) "Walkie Talkie Man" - Steriogram (2004) "I Wonder" - The Willowz (2004) "The Hardest Button to Button" - The White Stripes (2003) "Behind" - Lacquer (2003) "Come Into My World" - Kylie Minogue (2002) "Jon meets Jessica" - Navie Stroll (2002) "A l'envers à l'endroit" - Noir Désir (2002) "Dead Leaves and the Dirty Ground" - The White Stripes (2002) "Fell in Love with a Girl" - The White Stripes (2002) "Star Guitar" - The Chemical Brothers (2002) "Knives Out" - Radiohead (2001) "Let Forever Be" - The Chemical Brothers (1999) "Gimme Shelter" - The Rolling Stones (1998) "Another One Bites The Dust" - Wyclef Jean (1998) "Music Sounds Better With You" - Stardust (1998) "Bachelorette" - Björk (1997) "Deadweight" - Beck (1997) "Jóga" - Björk (1997) "Everlong" - Foo Fighters (1997) "A Change Would Do You Good" - Sheryl Crow (1997) "Around the World" - Daft Punk (1997) "Feel It" - Neneh Cherry (1997) "Sugar Water" - Cibo Matto (1996) "Hyper-Ballad" - Björk (1996) "Like a Rolling Stone" - The Rolling Stones (1995) "She Kissed Me" - Terence Trent D'Arby (1995) "Isobel" - Björk (1995) "Protection" - Massive Attack (1995)

"High Head Blues" - Black Crowes (1995) "Army of Me" - Björk (1995) "Fire On Babylon" - Sinéad O’Connor (1994) "Lucas With the Lid Off" - Lucas (1994) "Little Star" - Stina Nordenstam (1994) "This is it (Your Soul)" - Hothouse Flowers (1993) "It's Too Real (Big Scary Animal)" - Belinda Carlisle (1993) "Human Behaviour" - Björk (1993) "Believe" - Lenny Kravitz (1993) "She Kissed Me" - Terence Trent D'Arby (1993) "Voila, Voila, Qu'ça r'Commence" - Rachid Taha (1993) "La main parisienne" - Malcolm McLaren, featuring Amina (1993) (unreleased) "Je Danse Le Mia" - IAM (1993) "Snowbound" - Donald Fagen (1993) "La Tour de Pise" - Jean François Coen (1993) "Hou! Mamma Mia" - Les Négresses Vertes (1993) "Les Jupes" - RoBERT (1992) "Two Worlds Collide" - Inspiral Carpets (1992) "Close But No Cigar" - Thomas Dolby (1992) "Paradoxal Système" - Laurent Voulzy (1992) "La Ville" - Oui Oui (1992) "How the West Was Won" - Energy Orchard (1992) "Les Voyages Immobiles" - Etienne Daho (1992) "Blow Me Down" - Mark Curry (1992) "Comme un ange (qui pleure)" - Les Wampas (1992) "Dad, laisse-moi conduire la Cad" - Peter & the Electro Kitsch Band (1991) "La normalité" - Les Objects (1991) "Sarah" - Les Objects (1991) "Ma Maison" - Oui Oui (1990) "Queen for a Day" - The Life of Riley (1989) (unreleased) "Tu rimes avec mon cœur" - Original MC (1989) "Les Cailloux" - Oui Oui (1989) "Il y a ceux" - l'Affaire Louis Trio (1989) "Queen for a Day" - The Life of Riley (1989) "Dô, l'enfant d'eau" - Jean-Luc Lahaye (1988) "Bolide" - Oui Oui (1988) "Un Joyeux Noël" - Oui Oui (1988) "Junior Et Sa Voix D'Or" - Oui Oui (1988)

Reklámok

Adidas Aftershave - Released From Work Air France - Air France - AMD - BMW - Coca-Cola - Nespresso - The Boutique Diet Coke - Électricité de France - Selects Earthlink - Fiat - Fox Sports Network reklámkampány (négy reklám) Gap - Gatorade - Heineken - Debut

HP - Levi's - Levi's - Levi's - Levi's - Motorola - NatWest - Zoom Nike - Nike - Nike - Leo Nike - Polaroid - Smirnoff - Volvo - I Said Volvo

Jegyzetek

Michel Gondry: Music Video Genius, összeállította Jonathan Wells, RES Magazine 2004. március/április (angol nyelven)

További információk Magyar nyelven

Michel Gondry: Mindig történik valami abszurd - az origó interjúja a Terasz.hu hosszú elemzése Michel Gondry munkásságáról interjú a Kultúra.hu-n Elcsórták apu kameráját

Más nyelven az AOL interjúja a Be Kind Rewindról, kitekintéssel Gondry filmkészítővé való érésére (angol nyelven) a Director File ·· Michel Gondry említést tesz Gondry minden munkájáról (angol nyelven) Le Monde de Michel Gondry - Michel munkáival foglalkozó francia weboldal

Le Romantique - a New York Times Magazine cikke Michel Gondryról (09/2006) (angol nyelven) Washington Post: Michel Gondry (03/2006) (angol nyelven) Associated Press article Gondry álmai és munkái között tételez kapcsolatot (angol nyelven) a Suicide Girls interjúja (angol nyelven) DirectorsLabel.com Spike Jonze-zal és Chris Cunninghammel közösen alapítva (angol nyelvű) a Partizan képviseli Gondryt, akárcsak sok más reklámfilm- és videokliprendezőt világszerte (angol nyelvű) BBC Imagine... - Exquisite Corpse (angol nyelven) "Dream Factory" by Ben Davis, Artnet Magazine (angol nyelven) "How My Brain Works" Scott Thill, a Bright Lights Film Journal újságírójának interjúja Michel Gondryval (angol nyelven)

Michel Gondry-videók a YouTube-on arról, hogyan "rakja ki" Michel Gondry a bűvös kockát az "orrával". - Videó, mely bizonyítékokat tartalmaz ama hipotézisre nézve, miszerint Michel Gondry, ahogy a bűvös kockát a lábával kirakja, az csak trükk. Interviews SiouxWIRE interjúgyűjtemény (angol nyelvű) "Michel Gondry" - Az Olde English komikuscsoport egyszerre parodizálja az MTV Cribs celebrityháztűznéző-realityt és Michel Gondry filmkészítő stílusát.

Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia filmrendezők Kategória:Versailles-iak Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Francia forgatókönyvírók