Az ókor az emberiség történelmének az írásbeliség megjelenésétől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig tartó korszaka. Ezt a korszakot az őskor előzi meg és a középkor követi.
Az első ismert írásos emlékek a valószínűleg legrégibb írásformával, az ékírással készültek i. e. 3500 körül. Ezt tekintjük az őskor végének és az ókor kezdetének. Az ókor végének (és a középkor elejének) meghatározása nem egyértelmű, a legtöbb történelemtudós a Nyugatrómai Birodalom bukását (476) tartja a fordulópontnak.
Az ókor kezdete a régészet korszakbeosztása szerint a rézkor időszakával esik egybe Eurázsia legnagyobb részén. Az ókor része még a bronzkor és a vaskor, amelyek a rézkort követték.
Az ókori Közel-Kelet kronológiája biztos időpontokkal csak az i. e. 8. századtól rendelkezik: az i. e. 763. június 15-i ninivei napfogyatkozáshoz viszonyíthatunk, ami III. Assur-Dán uralkodásának idején Simannu (sziván) hónapban volt.
Az ókori Görögország és az ókori Róma történelmét együttesen antikvitás vagy antik kor néven szokás emlegetni.
Az írás kialakulásához vezető út thumb|right|250px|Hafré piramisa és a Szphinx (mindkettő az óbirodalom idején épült) Gízában, Kairó mellett
Az írott történelem terjedelme mintegy 5000–5500 év. Az ókor egy hatalmas változás megtestesítője, amely az idők múlásával ment végbe. Az ókor kezdetén az ember már birtokolta a tüzet és a kommunikációban számtalan egyedi jelrendszert alkalmazott. Kialakultak a civilizáció bölcsői.
A közösségi kapcsolatok egyre szorosabbra húzták az emberek közötti teret. Kialakultak a társadalmi csoportok. A mezőgazdasági és állattenyésztési ismeretek összegyűjtése nagyobb termelékenységet eredményezett, felesleg keletkezett, amit vagy a szűkös időkre tudtak tartalékolni, vagy a kereskedelem alapját jelentették. Már az ókort megelőző időben kiterjedt kereskedelmi tevékenységet bizonyító régészeti leleteink vannak. A nyelv kialakulása az emberi gondolkodás fejlődését eredményezte, ami tovább segítette a feleslegek felhalmozását.
Megjelentek olyan kultúrák is, melyek a fa, kő és csont helyett a nagyobb hatékonyságot adó fémeket kezdték el használni.
A környezetétől függő nomád kultúra mellett megjelenő földművelés állandó telepek kialakítását feltételezi. Csak megfelelő természeti körülmények biztosíthatták a megfelelő hatékonyságú mezőgazdasági termelést. Ilyen hely volt a Földközi-tenger partvidéke, Mezopotámia, Kelet-Afrika, az Indus-völgy, Délkelet-Ázsia és Kína déli területei, valamint Közép-Amerika.
A növénytermesztés elterjedése mellett fontos volt az állatok háziasítása is. Az állatok kezdetben húst, gyapjút és bőrt adtak, mint szállító eszközök a mezőgazdaságban és az építkezéseknél is egyre fontosabbá váltak az ember számára. Az állatoknak köszönhetően egyre több felesleget tudtak termelni, a kereskedelem révén pedig a falvak egyre gazdagabbak lettek. A mezőgazdasági települések azonban korlátozták a nomádok szabad mozgását, sőt a legjobb éghajlatú, legdúsabb legelőket foglalták el. A letelepült és a nomád népek közötti folytonos területszerzési csatározások a települések önvédelmének kialakítását tette szükségessé.
A településeken őrtornyokat, masszívabb épületeket, fa- és földsáncokat kőfalakat hoztak létre, hogy a település jobban védhető, nehezebben támadható legyen. Ahhoz azonban, hogy egy ilyen erődöt meg tudjanak építeni és meg tudjanak védeni, munkamegosztásban kellett dolgozni. Megjelentek a hivatásos munkások, katonák és az irányítók rétege is. Ahhoz, hogy egy ilyen nagy közösséget irányítani lehessen, hivatalnok réteg is kellett. A feleslegek megtermelése már el tudott tartani egy szélesebb papi réteget is, amely a természeti, gazdálkodási, történelmi, társadalmi összefüggések, ismeretek megőrzője, továbbadója és tanítója volt. Egyre bonyolultabb vallási rendszereket hoztak létre a megszerzett ismeretek bonyolultságának megfelelően. A felgyülemlett ismeretek hosszú távon már nem voltak memorizálhatóak. A képi, tárgyi emlékeztetők alkalmazása mindennapossá vált a társadalmi, a történeti, a gazdasági (termelési) és a vallási információk területén egyaránt.
Végül az idők elhozták az írás rendszerbe foglalását is. Az első írásrendszerek további lökést adtak a fejlődésnek, mivel általuk az ismeretek megőrzése, felhalmozása lényegében korlátlan távlatot kapott. Az első civilizációk Mezopotámiában, i. e. 3500 körül keletkeztek, majd egyre inkább terjedt Egyiptom (i. e. 3000), India (i. e. 2500), Kréta vagy a minószi civilizáció felé (i. e. 2000), hogy meghódítsa az olyan messzi területeket is, mint Kína és a közép-amerikai civilizációk (i. e. 1500).
Alternatívák az ókor végének időpontjára Az ókor végének és a középkor kezdetének leginkább elfogadott időpontja Romulus Augustulus megfosztása a nyugatrómai császári címtől 476-ban, a Nyugatrómai Birodalom bukása. Ezen kívül a történészek még a következő időpontokat szokták az ókor végének tekinteni: 313 – Nagy Konstantin elfogadott vallásnak nyilvánítja a kereszténységet 410 – a nyugati gótok kifosztják Rómát I. Alarik nyugati gót király vezetésével 529 – Nursiai Szent Benedek megalapítja a bencés rendet Monte Cassinóban
Az ókori kelet és a mediterráneum civilizációi Mezopotámia
thumb|right|300px|Az ókori Mezopotámia térképe
Az egyik első civilizáció kialakulásának helye. Ebben fontos volt, hogy termékeny talaját állandóan öntözi és táplálja két nagy folyó, a Tigris és az Eufrátesz. A terület a termékeny félhold egyik szarva. A késői neolitikum népei kezdték elhagyni a vadászó-gyűjtögető életmódot és egyre inkább a gyéren lakott síkságra költöztek, ahol meghonosították a földművelést és az állattenyésztést. Kezdetben főleg kis településeken éltek, ahol elsősorban a saját igényeik kielégítése volt a cél. Aztán megjelentek a tudományos vívmányok – a kerék, az eke és a fémművesség –, amelyek többszörösére emelték a termelést. A matematika, a csillagászat és a mérnöki tudományok segítségével ki tudták tolni a termelés határait. A déli területeken megjelentek a nagy csatornák, a mocsarakat lecsapolták, gátakat is építettek. Ezzel adottá vált a feltétel, hogy megjelenjenek a nagyobb közösségek, kialakultak a városok. Ezzel együtt azonban megjelentek az irányító rétegek is, akiknek feladata lett e bonyolult rendszer irányítása. Kialakultak a speciális szakmák – boltok, piacok, kézműves műhelyek stb. – is, amelyek tovább mélyítették a városi arculatot. A rétegek eltávolodtak egymástól és megjelentek a paloták, a vallási épületek, valamint a rabszolgaság, amely ingyen munkaerőt jelentett. A kereskedelmi kapcsolatok azonban csak akkor fejlődhettek tovább, ha a terményekből bőséges felesleg állt rendelkezésre. Ezért a mérnökök minél hatalmasabb öntöző- és gátrendszereket hoztak létre. Minderre az évenkénti áradások miatt volt szükség. Az áradások mindig nagy kihívásokat állítottak az ott élők elé, megnehezítve a munkát.
Ahogy növekedett a felesleg, úgy növekedett a népesség is; ahogy növekedett a népesség, úgy kellett egyre több földet a termelésbe vonni. De a föld véges volt. Itt jött be a mérnökök tudománya, a kereskedők teljesítménye. A termelést még hatékonyabbá tudták tenni, miközben a kereskedelem révén a hiányokat tudták pótolni. Megjelentek a törvények és a törvénykezés, amely a városi vezetés új rétegeinek fejlődéséhez is vezetett. Megjelentek az uralkodók, kialakultak az első városállamok. A további terjeszkedés akadálya azonban már nem a természet volt, hanem az, hogy a völgy megtelt. Így kialakultak az ellenséges viszonyok, megindultak a harcok egymás ellen. Egyes vélemények szerint az elit osztály ezt követően alakult ki; ők voltak a legyőzők.
A sumérok civilizációja egy olyan új rendet hozott el a térségbe, amely addig nem létezett. Ez pedig az egységes társadalom volt, uralkodóval, munkásokkal, katonákkal, papokkal, és a kultúra központjaival. A települések létszáma ezer főnél is több volt. Munkájuk szervezetebbé vált. Megjelent az ékírás, amely a kezdetleges piktogramok fejlődésével a föniciai írásig fejlődött tovább. A sumér irodalom nagy munkája volt az első eposz is, a Gilgames-eposz, amely fontos történeti és tudományos mű is egyben. Itt jelent meg az ember vágya a halhatatlanság felé, és ez a mű keresi a választ az élet értelmére is. Egyben tehát fontos filozófiai alkotás is.
Szintén fontos volt a zikkuratok, a lépcsős piramisok megjelenése. Ezek voltak a történelem első piramisai. Szerepük és kialakulásuk az egyiptomi piramisoktól egészen eltérő. Fontosak voltak, mint vallási központok és ugyanennyire fontosak, mint a hatalom képei is. Ha a Biblia Bábel-tornyát ide vennénk, azt gondolhatnánk, ezek is az emberi mindenhatóság szimbólumai. A sumérok féltek a haláltól és készültek a túlvilágra. Megjelentek a látnokok, a jósok, a bölcsek. Ezek a papok mellett igen jól megfértek.
A sumérok után megjelentek az akkádok, akik leigázták a sumérok területeit. Ezzel elkezdődött egy új és nagyobb népmozgás Mezopotámiában. Egymás után érkeztek a nomád népek, magukévá tették ezeket az új vívmányokat. Az akkádokat legyőző gutik, majd az amoriták uralkodtak a vidéken. Aztán megjelentek a Babiloni seregek.
Bár Babilon nem volt hosszú életű királyság, egyik uralkodója halhatatlanná tette. Ez pedig Hammurapi volt, aki megalkotta híres törvénykönyvét. Ezeket kőbe vésték, hogy mindenki számára elérhető legyen. Fontos volt az is, hogy ezeket a törvényeket már nem a papság, hanem a városi bírák ellenőrizték. A térségben ekkor sok állam függött a rabszolgáktól. E törvények róluk is rendelkeztek. Tovább fejlődött a tudomány és a kultúra.
Megjelentek a hettiták, majd az asszírok, a Méd-Perzsa Birodalom, majd pedig a makedón Nagy Sándor hódította meg ezt a vidéket. Végül a Római Birodalom terjesztette ki érdekszféráját a terület fölé. Bukása egyben az ókor bukása is volt.
Sumer civilizáció Akkád Birodalom Babilónia Mitanni Asszíria Hettiták Szabá
Nílus-völgyi civilizációk thumb|150px|Az ókori Egyiptom térképe
Ahogy Mezopotámia civilizációinak kialakulásában jelentős szerepet kapott a két nagy folyó, úgy kapott nagy szerepet a Nílus Észak-Afrikában. Itt is a földművelésre tértek át, mely a Nílus rendszeres áradása és vizének tápláló ereje létrehozta a nagy Egyiptomi civilizációt. Hatással volt rá a mezopotámiai kultúra, a tudomány, melyekből táplálkozott. Valószínűleg az első civilizációkra építkeztek és azokat továbbfejlesztve alakították meg a saját, immár nagyobb jelentőségű államukat.
Történelmük kezdeti szakaszáról igen sok a mezopotámiai hatásokról árulkodó lelet. A piramisok a sumérok zikkuratjára hasonlítanak, a hieroglif írás a sumér írásból táplálkozik. A kultúra és a tudomány is meghatározó hatást gyakorolt Egyiptomra. Ez a két civilizáció kapcsolatát feltételezi, amely minden bizonnyal igen gyümölcsöző volt. Az egyiptomi kultúra kezdetben a folyók mentén, de az árterek peremén fejlődött ki. Később az emberek letelepedtek a folyók mellé. Itt honosították meg ill. fejlesztették tovább a földművelést.
Kezdetben Felső-Egyiptomban jöttek létre szervezett egységek. Itt hamita népek éltek, akik falvaikban jelentős kereskedelmi állomásokat hoztak létre. Az állomásokon kialakuló szervezeti berendezkedés nagyban hasonlított a későbbi berendezkedéshez. Ezek az állomások egy sor kereskedelmi központot hoztak létre, melyek már nemcsak egymással, hanem külső központokkal is tartották a kapcsolatot. A két egyiptomi királyság, Felső- és Alsó-Egyiptom hirtelen jelent meg, előttük nem jöttek létre városállamok, mint a suméroknál. Királyukról nem tudunk sokat, de valószínűleg a kereskedelmi központokért folytatott küzdelemben tettek szert a hatalmukra. A déli királyság, Felső-Egyiptom volt az erősebb és i. e. 3200-ban egyesítette a Birodalmat. Ezután alakult ki az Egyiptomi Birodalom.