A dietil-éter (régi nevén égény) a legismertebb éter, a köznyelv egyszerűen éternek nevezi. Sok szerves oldószerrel, például etanollal korlátlanul, de vízben csak kis mértékben oldódik. Színtelen, alacsony forráspontú, jellegzetes szagú folyadék. Fontos szerves oldószer. Korábban altatásra használták.
Története A dietil-éter az egyik legrégebben ismert szerves vegyület. Először Valerius Cordus állította elő 1540-ben, amikor alkoholt kénsavval melegített. Ebből ered a vegyület régies vitrioléter és kénéter neve. Az összetételét jóval később állapította csak meg Ferdinand de Saussure 1808-ban.
Tulajdonságai Színtelen, jellegzetes szagú, bódító hatású folyadék, gyorsan párolog. Forráspontja alacsony; a molekulák között (vegytiszta állapotban) nem alakulhat ki hidrogénkötés, de pl. alkohollal, vízzel vagy más, donálható hidrogénnel rendelkező vegyülettel igen.
Alkohollal és más apoláris oldószerekkel korlátlanul elegyedik. Vízben 7% dietil-éter oldódik, az éter szobahőmérsékleten 1,3% vizet old. A zsírok és más lipidek jól oldódnak benne.
Tűzveszélyes anyag, levegővel keveredve robbanó elegyet alkot. Felhasználása nagy óvatosságot kíván. Az éter stabil vegyület, de ha levegővel érintkezik, robbanásveszélyes peroxidokat képez. A peroxidképződést fény, vas, sók, és egyes szerves vegyületek (például aldehidek) szennyezései katalizálják.
Előállítása Az éter két etanolmolekulából vízkilépéssel (kondenzáció) keletkezik: C2H5OH{} + C2H5OH ->[{cc. }\ce{H2SO4}] C2H5-O-C2H5{} + H2O
Felhasználása Régebben műtéti altatáskor használták, ma már csak állatkísérleteknél alkalmazzák. Fontos szerves oldószer. Alacsony lobbanáspontja miatt a modellezésben használt belsőégésű motor üzemanyagának fontos alkotórésze. Jó párolgási tulajdonságai teszik alkalmassá a gázkészülékek termomechanikus lángőrének töltésére.
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Éterek Kategória:Oldószerek