Mattioni Eszter (Szekszárd, 1902. március 12. – Budapest, 1993. március 17.) képzőművész, festő.

Élete bélyegkép|Mattioni Eszter: A diósgyőri vár. Hímeskő Miskolcon, a Szinyei Merse Pál utcában Olasz, selyemhernyó-tenyésztési szakértő apját, aki maga is amatőr festő volt, Lombardiából szerződtették Magyarországra. Tolna megyei származású édesanyja Szekszárdon abban az óvodában tanított, amelyet Brunszvik Teréz alapított. Nagyanyja volt az a Sass Erzsike, akihez Petőfi a Négyökrös szekér című versét írta. Apja korán meghalt; 16 éves korától rokonai taníttatták.

Tanulmányai, életpályája Öt évig tanult az Iparművészeti Főiskola grafika szakán, mestere Helbing Ferenc volt, majd hat évig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, Rudnay Gyula tanítványaként. Nyaranta művésztelepeken dolgozott, 1931-től 1942-ig a Szolnoki művésztelep tagja volt. Aba-Novák Vilmos, Bernáth Aurél, Pátzay Pál stílusa, szemlélete befolyásolta leginkább. 1926-tól kiállító művész.

1937-ben a párizsi világkiállításon bemutatott munkáiért a Diplôme d’Honneur díjat, később a Fehér lányok népviseletes festményéért a Szinyei-nagydíjat nyerte el. 1946-ban beválasztották a Szinyei Társaság tagjai közé. 1972-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Legnagyobb gyűjteményes kiállítását 1977-ben a Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg. A katalógus 29 beépített és 341 más munkáját sorolta fel.

Budapesten és Szolnokon kívül számos magyarországi településen dolgozott huzamosabban, Szentendrén, Kalotaszegen, Igalon, Sióagárdon és nógrádi falvakban gyűjtött témát, alkotott mozaikterveket. A magyar népviselet és népművészet, a magyar tájak és virágok látványának, motívumainak egyik legjelentősebb megörökítője volt.

A Rákosi korszakban „klerikális” festőnek bélyegezték („Mattioninál csupa szent van”); szükségben élt. Egyes életrajzírói szerint ő volt a „legkatolikusabb protestáns” festő.

Külföldi útjai Olaszország, 1935 Franciaország, Svédország, 1939 USA (Memphis, New York), 1972 és számos más európai ország

Emlékezete Szülővárosa, Szekszárd díszpolgárává választotta, sok művét a városnak ajándékozta, melyből állandó kiállítás nyílt a szekszárdi Megyeházán.

A „hímeskő” bélyegkép|Mattioni Eszter: Őskohó. Hímeskő Miskolcon, a Szinyei Merse Pál utcában Az 1930-as években Pólya Ivánnal feltalálták és védjegyeztették az ősi mozaik új változatát, amely kezdetben főként színes kőporból és cementből készült. Később, Pólya korai halála után Mattioni Eszter továbbfejlesztette a hímeskőnek elnevezett eljárást, a témához illeszkedően faragott és vésett nemes, természetes köveket felhasználva. E művek időálló, beépíthető lapok, melyeket a végső csiszolással és kontúrok bevésésével tesz a művész egyedülállóvá.„Agyagágyba karcolta a figurák kontúrjait, majd erre gipszet öntött. Az így kialakult gipsz rekeszekbe rakta a márványból, csillámból, féldrágakövekből, üvegmozaikból, és színezett, öntött műkőből összeállított képet, amit azután betonnal kiöntött, majd lecsiszoltatott. Végül a kikapart gipszrekeszek helyén kialakuló mély fugákat feketére festette.” Balázs Miklós Ernő: A mozaikművészet. Elmélet és gyakorlat. DLA értekezés. Témavezető: Fóth Ernő. Budapest, 2003. 21. oldal

Munkássága, fő témái Alkotásait a Louvre-tól elkezdve mindkét amerikai kontinensig számos köz- és magángyűjtemény őrzi, Japánba legalább 30 műve került, ott is volt kiállítása.

Magyar népviselet Mind festményeivel, mind hímesköveivel kiemelkedő képviselője, megörökítője a magyar népművészet, népviselet, esküvők, táncok és búcsúk világának. Sok külföldre került műve hirdeti a magyar népviselet sokoldalúságát, színességét.

Vallási témák Megrendelésre készült monumentális hímeskő- és freskómunkái díszítik többek közt:

Szószékdíszek (terrazzo, 1941, Győr, Nádorvárosi templom) Oltár (hímeskő, 1943, Felsőörsi prépostsági templom) A győri székesegyház (Apor püspök síremléke), 1948 Falkép (hímeskő, 1948, Győr, Székesegyház Hédervári kápolnája) Szent András (hímeskő, 1950, Hidegség, románkori templom) Szent Család (hímeskő, 1950, Budapest, Vajdahunyad vára, Jáki kápolna, főoltár) Falkép (szekkó, freskó, 1958, Győr, papnevelde szemináriumának kórusa) Szent Kristóf (hímeskő, 1963, Esztergom, Bazilika) Padló- és falképek (hímeskő, 1963–1972, Budapest, Szt. Rókus-kápolna Falkép (hímeskő, 1968, Székesfehérvár, Zsolt utcai templom)

Köztéri művei bélyegkép|Mattioni Eszter: Miskolc címere. Hímeskő Miskolcon, a Szinyei Merse Pál utcában Halak (hímeskő, 1941, Svájc) Síremlék (hímeskő, 1941, Budapest, Farkasréti temető) A csokoládé története (hímeskő, 1942, Budapest [volt Stühmer] Csokoládégyár) Kalocsai varrólányok (hímeskő, 1942, Budapest, Apáczai Csere J. u.) Gyümölcsszedők (hímeskő, 1950, Budapest, Bocskai u. 19.) Anya gyermekével (1952, Budapest, MNDSZ Székház) Aratólány (hímeskő, 1952, Szekszárd, Városháza) Építők (hímeskő, 1952. Budapest, Bocskai u. 4-6.) Gyümölcsöt vivő nő gyermekkel (hímeskő, 1952, Budapest, Erzsébet krt.- Rákóczi út sarok, Éjjel-nappali Csemege – már nincs meg) Homlokzati falkép (mozaik, 1953, Dunaújváros, Művelődési Ház) Újmassai őskohó (hímeskő, 1954, Miskolc, Szinyei Merse u. 3.) Régi városcímer (hímeskő, 1954, Miskolc, Szinyei Merse u. 5.) Diósgyőri vár (hímeskő, 1954, Miskolc, Szinyei Merse u. 7.) Toldi (hímeskő, 1954, Szigetszentmiklós, Általános Iskola) Falkép (szekkó, 1958, Győr, volt Vörös Csillag Szálló táncterme) Halak (hímeskő, 1959, Budapest, Madách Színház) Síremlék (hímeskő, 1960, Sopron, temető) Ifjú szívekben élek (hímeskő, 1964, Debrecen, Ybl Miklós Szakközépiskola) Népi vigasság (hímeskő, 1965, Budapest, Kis Royal Étterem)

Tájképek Gyengéd pasztelltől káprázatos vad színekig Mattioni főleg magyar tájakban gyönyörködtet. A Balaton, Tisza, Dunakanyar, és a megmunkált földek gyakori témái.

Csendéletek Mély természetszeretetéről tanúskodik sok variációban elkészített változatos és látványos virágcsokra, csendélete, amely olykor tájképi háttérrel jelenik meg.

Egyéni kiállításai 1929, 1933, 1936, 1938, 1955 • Ernst Múzeum, Budapest 1961 • Csók Galéria, Budapest (kat.) 1962, 1966, 1972 • Memphis, Amerikai Egyesült Államok 1970 • Babits Mihály Kultúrház, Szekszárd 1972 • Kastély Múzeum, Nagytétény 1973 • Bakony Múzeum Veszprém 1977 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (kat.) 1979 • Csók Galéria, Budapest (kat.) 1980 • Tokió

Válogatott csoportos kiállításai 1926 • Ernst Múzeum, Budapest 1928 • Tavaszi Szalon, Nemzeti Szalon, Budapest 1929 • Megyeháza, Szekszárd 1931 • Nemzeti Szalon, Budapest 1934 • Képzőművészek Új Társasága-tárlat 1936 • Szolnoki művésztelep 1937 • Luxembourg Múzeum, Párizs • Ernst Múzeum, Budapest 1938 • Szent István jubileumi kiállítás, Műcsarnok, Budapest • Helsinki 1939 • New York 1940 • Őszi Tárlat, Szolnok • Képzőművészek Új Társasága-tárlat • San Francisco 1941 • Egyházművészeti kiállítás 1942 • Műbarát kiállítás • Építészet és térművészet, Nemzeti Salon, Budapest 1943 • Őszi Tárlat, Szolnok 1944 • Modern magyar művészet, Bern 1947 • Magyar Képzőművészek Szabad Szervezete, Fővárosi Képtár, Budapest 1948 • London • Stockholm 1950 • 1. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1955 • 6. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1957 • 70 művész, Ernst Múzeum, Budapest 1958 • Magyar Képzőművésznők kiállítása, Műcsarnok, Budapest • Világkiállítás, Brüsszel 1997 • Nőművészek, Kecskeméti Képtár

Művei közgyűjteményekben Fővárosi Képtár, Budapest Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Szekszárd

Magánélete Első férje, Hollós Antal 14 évvel volt idősebb nála, az első világháborúban súlyosan megsérült, öt évig volt hadifogságban; 1950-ben hunyt el. Második férje földbirtokos volt; szintén háborús sérülésébe halt bele. Harmadik férje Esze Tamás történész, Esze Tamás leszármazottja, akivel 1974-ben kötött házasságot. Gyermeke nem született.

Jegyzetek

Források

Wosinsky Mór Megyei Múzeum Megyeházi Kiállítóhelye

További információk Lázár B.: Az Ernst Múzeum CXL. kiállításáról (kat., bev. tan., Ernst Múzeum, Budapest, 1933) Szomory Dezső: A Képzőművészek Új Társasága kiállításról. In: A Reggel, 1934. április 16. Ybl Ervin: A Stühmer gyári hímeskövekről. In: Budapesti Szemle, 1943 Dombi J.: A legújabb magyar monumentális művészet. In: Szépművészet, 1943/4. Gách M.: Mattioni Eszter. In: Haladás, 1949/ 9. Fónyi G.: Mattioni Eszter. In: Szabad Művészet, 1953 Noszlopi Gy.: Mattioni Eszter. Ernst Múzeumi kiállításáról. In: Művelt Nép, 1955. április 17. Major M.: Falfestészet és építészet. In: Szabad Művészet, 1955 Genthon István: Mattioni Eszter. In: Művészettörténeti Értesítő, 1960/9. Pogány Ö. G.: Mattioni Eszter. (kat., bev. tan., Csók Galéria, Budapest, 1961) D. Fehér Zsuzsa: Mattioni Eszter kiállítása. In: Művészet, 1961/7. F. A.: Különleges művészet különleges mestere. In: Nők Lapja, 1961. május 27. Kiss Á.: Az új hímeskőművészet és az építészet kapcsolatairól. In: Művészet, 1963/4. Kiss Á.: Mattioni Eszter új hímeskő művei a Rókus kápolnában. In: Művészet, 1964/5. Kiss Á.: Mattioni Eszter újabb hímeskő alkotásai. In: Művészet, 1969/10. Pogány Ö. G.: Mattioni Eszter (kat., bev. tan., Szekszárd, 1970) Pogány Ö. G.: Mattioni Eszter Szekszárdon. In: Művészet, 1971/3. Kiss Á.: Mattioni Eszter. (monogr.), Szekszárd, 1972 Kiss Á.: Mattioni Eszter hímeskőpadlózata. In: Művészet, 1975/3. Pogány Ö. Gábor: Mattioni Eszter (kat., bev. tan., Magyar Nemzeti Galéria, 1977).

Kategória:Magyar festők Kategória:Szolnokiak Kategória:Szekszárdiak Kategória:1902-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek Kategória:Nemes Marcell-díjasok