A Technikai-művészi CST-díj (franciául: Prix CST de l’Artiste-Technicien) a cannes-i fesztivál egyik filmművészeti díja, amelyet a francia Kép- és Hangtechnikai Főbizottság (Commission supérieure technique de l'image et du son – CST), a filmes seregszemle technikai partnernek külön zsűrije ítél oda egy, a fesztivál hivatalos válogatásában versenyző nagyjátékfilm elkészítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtott „filmtechnikai művésznek”. Ennek megfelelően megkaphatja operatőr, díszlettervező, vágó, hangmérnök, de akár a filmrendező, vagy a film egésze is.
Az 1951-ben alapított elismerés 2000-ig Technikai nagydíj (Grand prix technique) néven került átadásra, 2001-ben és 2002-ben nem osztották ki. 2003-ban Technikai-művészi Vulcain-díj elnevezéssel született újjá. Neve – Vulcain – Vulcanusra, a római mitológia fegyverkovács istenére, a nagyszerű „technikai kiszolgálóra” utalt. 2019-ben változott a díj elnevezése Technikai-művészi CST-díjra.
A díjat odaítélő zsűriben öt filmtechnikai szakember foglal helyet, a zsűritagok választják ki maguk közül az elnököt. A díjazott nevét a cannes-i fesztivál záróünnepségén hozzák nyilvánosságra, a díj átadására viszont pár héttel később, Párizsban, a CST által szervezett nagyszabású estélyen kerül sor.
Az átadásra kerülő trófea egy mozaik, melyet Jean-Luc Godard A megvetés című filmje ihletett és egy olyan filmkamerát ábrázol, melynek vannak hagyományos és digitális kamerára jellemző elemei is.Fényképe a Francia Operatőrök Szövetsége (AFC) honlapján ,
2021. június 8-án a francia Kép- és Hangtechnikai Főbizottság (Commission supérieure technique de l'image et du son – CST) közleményben adta hírül, hogy - kiegészítve a CST-díjat - egy vadonatúj díjat hozott létre a női technikusok számára: Fiatal filmtechnikus nő CST-díja (Prix de la jeune technicienne de cinema) elnevezéssel, amellyel a CST szeretné ráiránytani a figyelmet a francia filmiparban dolgozó fiatal filmtechnikus nők által végzett minőségi munkára. E díjjal olyan fiatal nőt jutalmaznak évente, aki vezető beosztásban végzett kiváló munkát valamely, a cannes-i filmfesztivál hivatalos válogatásában, annak bármely szekciójában bemutatott alkotásában. A díjazott nevét a Technikai-művészi CST-díjjal együtt a fesztivál záróeseményén jelentik be, részére a díjat a párizsi különgálán adják át. A díjat első alkalommal 2021-ben ítélték oda.
A magyar filmek közül Technikai nagydíjat kapott 1957-ben Kollányi Ágoston Bölcsők című színes természetfilmje, 1965-ben pedig Banovich Tamás Az életbe táncoltatott leány című filmdrámája, Vadász János Nyitány című animációs filmje. 2016-ban Technikai-művészi Vulcain-díjat vehetett át Zányi Tamás, a Saul fia hangzás-tervezője.
Díjazottak Technikai nagydíj (1951–2000)
Év Magyar cím Eredeti cím Rendező Díjazott 1951 Hoffmann meséi The Tales of Hoffman Michael Powell, Emeric Pressburger filmrendező ––– Carnet de plongées Jacques-Yves Cousteau 1952 ––– Amar Bhoopali Rajaram Vankudre Shantaram 1953 ––– Magia verde Gian Gaspare Napolitano La montagna di cenere Giovanni Paolucci Pescatori di laguna Antonio Petrucci ––– Water Birds Ben Sharpsteen 1954 A nagy kaland Det stora äventyret Arne Sucksdorff Szkander bég Velikiy voin Albanii Skanderbeg Szergej Ioszifovics Jutkevics ––– Nouveaux horizons Marcel Ichac ––– Toot Whistle Flunk and Boom Ward Kimball és Charles A. Nichols 1955 1956 ––– Sob o Céu da Bahia Ernesto Remani filmrendező ––– Tovariscs uhodit v more (Товарищ уходит в море) Albert Alekszandrovics Gendelstein ––– Crne vode Rudolf Sremec 1957 ––– The Bachelor Party Delbert Mann Bölcsők Kollányi Ágoston A világ emlékezete Toute la mémoire du monde Alain Resnais ––– Wiesensommer Heinz Sielmann 1958 Dzsungeltörténet En djungelsaga Arne Sucksdorff Szállnak a darvak Letyat zsuravli (Летят журавли) Mihail Kalatozov Nagybácsim Mon oncle Jacques Tati 1959 ––– Araya Margot Benacerraf ––– Luna de miel Michael Powell Szentivánéji álom Sen noci svatojánské Jiří Trnka 1960 ––– Paw Astrid Henning-Jensen 1961 1962 Elektra Electra Mihálisz Kakojánisz filmrendező Terueli szerelmesek Les amants de Teruel Raymond Rouleau ––– ––– Les dieux du feu Henri Storck ––– Oczekiwanie Witold Giersz és Ludwik Perski 1963 Amikor jön a macska Az prijde kocour Vojtech Jasny Codine Henri Colpi ––– Zeilen Hattum Hoving 1964 1965 Az életbe táncoltatott leány Banovich Tamás filmrendező A szárnyas Fifi Fifi la plume Albert Lamorisse ––– Nyitány Vadász János 1966 Falstaff Campanadas a medianoche Orson Welles Egy férfi és egy nő Un homme et une femme Claude Lelouch ––– Skaterdater Noël Black 1967 ––– Skies over Holland John Ferno Fernhout 1968 1969 1970 ––– Le territoire des autres François Bel és Michel Fano filmrendező 1971 ––– The Hellstrom Chronicle Walon Green és Ed Spiegel 1972 Fellini-Róma Roma Federico Fellini ––– Zikkaron Laurent Coderre 1973 Suttogások és sikolyok Viskningar och rop Ingmar Bergman 1974 Gustav Mahler utolsó napjai Mahler Ken Russell 1975 ––– King Hu ––– Don't Robin Lehman 1976 ––– La griffe et la dent Gérard Vienne és François Bel Michel Fano zeneszerző 1977 Retkes verdák rémei Car Wash Michael Schultz filmrendező 1978 Csinos kislány Pretty Baby Louis Malle 1979 Norma Rae Martin Ritt 1980 ––– Le risque de vivre Gérald Calderon 1981 Egyesek és mások Les Uns et les autres Claude Lelouch 1982 Passiójáték Passion Jean-Luc Godard Raoul Coutard operatőr 1983 Carmen Carlos Saura filmrendező 1984 A bűn lélektana Forbrydelsens element Lars von Trier 1985 A színésznő és a relativitás Insignificance Nicolas Roeg 1986 A misszió The Mission Roland Joffé 1987 ––– Le cinéma dans les yeux Gilles Jacob és Laurent Jacob 1988 Bird – Charlie Parker élete Bird Clint Eastwood 1989 Fekete eső Kuroi ame Imamura Sóhei 1990 Cyrano de Bergerac Jean-Paul Rappeneau Pierre Lhomme operatőr 1991 Európa Europa Lars von Trier filmrendező 1992 Utazás az időben El viaje Fernando Solanas 1993 Mazeppa Bartabas Jean Gargonne és Vincent Arnadi hangmérnök 1994 Segítség, csaló! Grosse fatigue Michel Blanc Pitof hangeffektus-igazgató 1995 A sanghaji maffia Olivier Chiavassa laboratoriumiigazgató Bruno Patin műszerbeállító 1996 Mikrokozmosz – Füvek népe Microcosmos : Le Peuple de l'herbe Marie Pérennou és Claude Nuridsany A film technikai csapata 1997 Életem szerelme She's So Lovely Nick Cassavetes Thierry Arbogast operatőr Az ötödik elem The Fifth Element Luc Besson filmrendező 1998 Tangó Tango Carlos Saura Vittorio Storaro operatőr 1999 A császár és a gyilkos díszlettervező 2000 Szerelemre hangolva filmrendező 2001 2002
Technikai-művészi Vulcain-díj (2003–2018)
Év Díjazott Foglalkozása Magyar cím Eredeti cím Rendező 2003 Tom Stern operatőr Titokzatos folyó Mystic River Clint Eastwood 2004 Éric Gautier operatőr Tiszta Clean Olivier Assayas Che Guevara: A motoros naplója Diarios de motocicleta Walter Salles 2005 Leslie Shatz hangmérnök Az utolsó napok Last Days Gus Van Sant Robert Rodríguez rendező, operatőr Sin City – A bűn városa Sin City Robert Rodríguez 2006 Stephen Mirrione vágó Bábel Babel Alejandro González Iñárritu 2007 Janusz Kamiński operatőr Szkafander és pillangó Le scaphandre et le papillon Julian Schnabel 2008 Luca BigazziAngelo Raguseo operatőrhangmérnök Il Divo – A megfoghatatlan Il Divo Paolo Sorrentino 2009 Aitor Berengue hangmérnök Tokiói légyottok Map of the Sounds of Tokyo Isabel Coixet 2010 Leslie Shatz hangmérnök Biutiful Alejandro González Iñárritu 2011 José Luis Alcaine operatőr A bőr, amelyben élek La piel que habito Pedro Almodóvar 2012 Charlotte Bruss Christensen operatőr A vadászat Jagten Thomas Vinterberg 2013 Antoine Héberlé operatőr Grigris Mahamat-Saleh Haroun 2014 Dick Pope operatőr Mr. Turner Mike Leigh Emile Ghigo díszlettervező A keresés The Search Michel Hazanavicius dicséret 2015 Zányi Tamás hangmérnök Saul fia Nemes Jeles László 2016 látványtervező A szobalány 2017 Josefin Åsberg látványtervező A négyzet The Square Ruben Östlund 2018 látványtervező,művészeti vezető Gyújtogatók (Burning) 버닝
Technikai-művészi CST-díj (2019-től)
Év Díjazott Foglalkozása Magyar cím Eredeti cím Rendező 2019 Flora VolpeelièreJulien Poupard filmvágóoperatőr Nyomorultak Les Misérables Ladj Ly 2020 A Covid19-pandémia miatt nem osztottak ki díjat. 2021 Vlagyiszlav Opeljan operatőr ––– Petrovi v grippe (Петровы в гриппе) Kirill Szerebrennyikov 2022 A hangtechnikusi csapat hangmérnök A szomorúság háromszöge Triangle of Sadness Ruben Östlund 2023 Johnnie Burn hangmérnök Érdekvédelmi terület The Zone of Interest Jonathan Glazer 2024 Daria d’Antonio operatőr Parthenopé – Nápoly szépe Parthenope Paolo Sorrentino 2025 Ruben Impens operatőr Alpha Alpha Julia Ducournau Stephane Thiébaut hangmérnök 2026 Nicolas Rumpl vágó ––– Notre salut Emmanuel Marre
Fiatal filmtechnikus nő CST-díja Kizárólag francia gyártású, a cannes-i fesztivál hivatalos válogatásában bemutatott alkotás vezető technikai munkájának elismeréseként.
Év Díjazott Foglalkozása Magyar cím Eredeti cím Rendező 2021 Armance Durix operatőr Szerelmem, mon amour Mi Iubita, Mon Amour Noémie Merlant 2022 Marion Burger látványtervező ––– Un petit frère Léonor Serraille 2023 Anne-Sophie Delseries látványtervező Marguerite – A számok szerelmese Le théorème de Marguerite Anna Novion 2024 Evgenia Alexandrova operatőr ––– Les Femmes au balcon Noémie Merlant 2025 Éponine Momenceau operatőr Visszatérő szerelem Connemara Alex Lutz 2026 Esther Mysius látványtervezés ––– Histoires de la nuit Léa Mysius
Jegyzetek Megjegyzések
Hivatkozások
Források A CST hivatalos honlapja , A Cannes-i Fesztivál hivatalos honlapja , Cannes Film Festival . IMDB. A CST listája a díjazottakról
Kategória:A cannes-i fesztivál díjai