A Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozó a magyarországi evangélikus fiatalok 4-5 napos fesztivál jellegű nyári találkozója, amely kétévente kerül megrendezésre. Főszervezője a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának Gyermek- és Ifjúsági Munkaága. Története Az első Szélrózsát 1996-ban, Váralján szervezték, ezen még mintegy 800-an vettek részt, a 2000-es debreceni találkozó óta viszont már 1700-2100 között alakul a jelenlévők száma, 2008-ban Kőszegen pedig már csaknem háromezer résztvevő volt.Evangélikus Élet 2008. július 27. Programok A találkozó a programlehetőségek széles választékát nyújtja. Az istentiszteletek, áhítatok, előadások, fórumbeszélgetések, több színpadon zajló koncertek mellett számtalan sportverseny, ügyességi vagy szellemi játék, kézműveskedési lehetőség, Lehetőségek piaca (csoportok, szervezetek, mozgalmak bemutatkozása standokon), Szélrózsa-óvoda, színházi előadások és filmklub ad fesztiválhangulatot a Szélrózsának. A találkozó vasárnap közös záróistentisztelettel ér véget. Kronológia Az eddigi és elkövetkező találkozók: DátumHelyszínMottó 1996. július 24-27. VáraljaKit kerestek? 1998. július 22-25. BodajkNem a meghátrálás emberei vagyunk! 2000. július 26-29. DebrecenItt vagyok, engem küldj! 2002. július 24-28. KismarosHívásod van! 2004. július 21-25. TataA világ világossága 2006. július 19-23. SzolnokTenyerembe véstelek 2008. július 16-20. KőszegHol a határ? 2010. július 14-18. SzarvasKözépkezdés Veled! 2012. július 18-22. Fonyódevangelikus.huMeríts! Örömmel merítek a szabadulás vizéből. 2014. július 23-27. Soltvadkertevangelikus-ifi.blogspot.huSzárnyalj!2016. július 27-31.Mátra kempingÁldás leszel! 2018. július 22-26. BükMégis! 2022. július 13-17. GyulaKözöttetek van!2024. július 10-14.NyíregyházaElég
2009 februárjában első alkalommal szerveztek Szélrózsa-utótalálkozót Budapesten, több mint négyszáz fiatal részvételével,Evangélikus Élet 2009. március 8. 2010 februárjában Orosházán pedig először rendeztek Szélrózsa-előtalálkozót, ide több mint háromszázan jöttek el.evangelikus.hu A második utótalálkozót Budapesten tartották 2011. február 12-én. 2012 februárjában Balatonbogláron tartottak előtalálkozót.
Külső hivatkozások A találkozó honlapja
Jegyzetek
Kategória:Evangélikus kereszténység Kategória:Magyarországi protestantizmus Kategória:Magyarországi események Kategória:Keresztény ifjúsági események