Az 1956-os Eurovíziós Dalfesztivál volt az első Eurovíziós Dalfesztivál, melynek Svájc adott otthont. A helyszín a luganói Teatro Kursaal volt.
A verseny ötlete egy évvel korábban, az Európai Műsorsugárzók Uniójának egy monacó-i ülésén vetődött fel, az olasz Sanremói Dalfesztivál mintájára.
Az első versenyt főleg rádión lehetett figyelemmel kísérni. Kamerák is voltak a helyszínen, de a versenyről nem maradt fenn videófelvétel a győztes dal előadásának kivételével.
A résztvevők A részt vevő országokat kötelezték arra, hogy nemzeti döntőn válasszák ki az indulókat. (Ezt a szabályt később elvetették.)
Ausztria, Dánia és az Egyesült Királyság bár előzetesen jelezték indulási szándékukat, végül nem vehettek részt, mert lekésték a jelentkezési határidőt. Egy évvel később mindhárom ország csatlakozott.
Így végül hét ország énekesei alkották az első dalverseny mezőnyét. Ezek: Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország, és Svájc.
A verseny Az egy óra negyven percen át tartó első verseny több dologban is rendhagyó volt. Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy a részt vevő országok két-két dallal versenyeztek. Ezenkívül ez volt az egyetlen dalverseny, ahol a zsűritagok a saját országukra is szavaztak, illetve ahol nem volt nyílt szavazás, hanem csak a győztest hirdették ki. A részletes pontszámok sosem kerültek nyilvánosságra. Érdekesség, hogy máig ez volt az egyetlen alkalom arra is, hogy egy férfi egyedül vezette a műsort.
A szabályok értelmében a dalok legfeljebb három és fél percesek lehettek – ezt a következő évben három percre csökkentették –, és csak szólóénekesek vehettek részt. Duók már a következő évben szerepelhettek, együttesek viszont csak 1971-től.
Az előadókat egy huszonnégy tagú zenekar kísérte, Fernando Paggi karmester vezényletével.
A dalok utáni szünetben a Les Joyeux Rossignols együttes szórakoztatta a közönséget.
A szavazás Mindegyik részt vevő ország két zsűritagot küldött Luganóba, kivéve Luxemburg, akik engedélyt adtak rá, hogy a svájci zsűri szavazzon a nevükben. A későbbi években a szabályok már nem adtak lehetőséget erre.
A kéttagú zsűrik 2 pontot adtak a kedvenc daluknak – akár a sajátjuknak is –, és a legtöbb pontot kapott dalt hirdették ki győztesként. A részletes eredményeket nem hozták nyilvánosságra.
Eredmények # Ország Nyelv Előadó Dal Magyar fordítás 01 holland Jetty Paerl De vogels van Holland Hollandia madarai 02 német Lys Assia Das alte Karussell Az öreg körhinta 03 francia Fud Leclerc Messieurs les noyés de la Seine A Szajnába fulladt férfiak 04 német Walter Andreas Schwarz Im Wartesaal zum großen Glück A nagy boldogságra várva 05 francia Mathé Altéry Le temps perdu Elveszett idő 06 francia Michèle Arnaud Ne crois pas Ne hidd 07 olasz Franca Raimondi Aprite le finestre Nyisd ki az ablakokat 08 holland Corry Brokken Voorgoed voorbij Örökre vége 09 francia Lys Assia Refrain Refrén 10 francia Mony Marc Le plus beau jour de ma vie Életem legszebb napja 11 német Freddy Quinn So geht das jede Nacht Így megy ez minden éjjel 12 francia Dany Dauberson Il est là Ott van ő 13 francia Michèle Arnaud Les amants de minuit Az éjfél szerelmesei 14 olasz Tonina Torrielli Amami se vuoi Szeress, ha akarsz
Nemzetközi közvetítések Kommentátorok
Ország Kommentátor Közvetítés Wolf Mittler ORF Janine Lambotte (franciául) INR Nand Baert (hollandul) NIR TV Gunnar Hansen Statsradiofonien TV Wilfrid Thomas BBC Television Service Michèle Rebel RTF Piet te Nuyl NTS Jacques Navadic Télé-Luxembourg Wolf Mittler ARD Franco Marazzi Programma Nazionale Georges Hardy TSR
Térkép centre|bélyegkép|600px|
Jegyzetek
További információk
Kategória:Eurovíziós Dalfesztivál Eurovizio