Dominika Cibulková (Pozsony, 1989. május 6. –) szlovák teniszezőnő, egykori világbajnok (2016), Hopman-kupa győztes (2009), kétszeres olimpikon.

2004–2019 közötti profi karrierje során egyéniben nyolc, párosban egy alkalommal sikerült WTA-tornát nyernie, az ITF-versenyeken kétszer szerzett elsőséget. Legjobb egyéni világranglistás helyezését 2017. március 20-án érte el, akkor a 4. helyre került. 2016-ban megnyerte az év végi világbajnokságnak számító WTA Finals tornát.

Ő az egyik a három olyan szlovák teniszezőnő közül, aki meg tudta verni az aktuális világelsőt, miután 2011-ben a Medibank Internationalon és Wimbledonban is legyőzte Caroline Wozniackit, és a 2016-os WTA Finals döntőjében legyőzte Angelique Kerbert is. A Grand Slam-tornákon a legjobb eredményt 2014-ben érte el, amikor bejutott az Australian Open döntőjébe. Párosban 2008-ban negyeddöntőt játszott a US Openen.

2005–2019 között szerepelt Szlovákia Fed-kupa csapatában, amely idő alatt 33 egyéni és 9 páros mérkőzést játszott, 22–11, illetve 1–8 eredménnyel. Tagja volt a 2013-ban elődöntőt játszó csapatnak.

Szlovákia színeiben vett részt a 2008-as pekingi olimpia női egyes, valamint a 2012-es londoni olimpia egyéni és női páros versenyein.

2019. november 11-én bejelentette, hogy visszavonul a profi tenisztől, és ezzel egyidejűleg jelent meg életrajzi könyve "A tenisz az életem" (Tenis je môj život) címmel.

Pályafutása 2004–2006

Cibulková 8 évesen kezdett el teniszezni Pozsonyban, Szlovákiában. 2004-ig többnyire országos versenyekre, és szomszédos országban megrendezendő tornákra látogatott el, majd 2004-től már ITF-tornákon vett részt.

Első sikerére azonban 2005-ig kellett várnia, akkor nyerte meg az armantei ITF-versenyt. Ezen kívül 2005-ben először vett részt WTA-tornán, a marokkói Rabatban, de a selejtezők során kiesett.

2006-ban két WTA-tornán is részt vett (Tashkent Open és Istanbul Cup), de mind a kettőn a selejtező második fordulójában esett ki. Ezen kívül 2006-ban megnyerte a pozsonyi ITF-versenyt.

2007

2007-ben, a Roland Garroson a selejtezőből feljutva először szerepelt Grand Slam-tornán. Az első körben kiejtette Szun Tien-tient, majd Martina Müllert is búcsúztatta a versenytől. A következő, harmadik fordulóban azonban kikapott Szvetlana Kuznyecovától 6–2 6–3-ra. (A 2007-es eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.)

Wimbledonban már nem volt ilyen sikeres, a selejtezőben kiesett, így nem jutott fel a főtáblára. A Gastein Ladiesen az első fordulóban legyőzte Flavia Pennettát, de a második fordulóban alulmaradt Szávay Ágnessel szemben. A Collector Swedish Open Womenen vett részt ezek után, és itt egészen a negyeddöntőig jutott, úgy, hogy a második körben megverte az 1. kiemelt Anabel Medina Garriguest 6–3, 6–7, 6–3-ra. A Rogers Cupon is selejtezőket játszott, de onnan felkerülve a második körig jutott a versenyen.

Ez azt jelentette, hogy a 2007-es US Openen már alanyi jogon a főtáblán indulhatott. Az első fordulóban 6–4, 6–3-as arányban legyőzte a 23. kiemelt Tathiana Garbint, de a második körben kikapott Viktorija Azarankától 6–2, 6–2-re. A China Openen legyőzte Caroline Wozniackit 6–0, 6–7, 6–1-re, majd a második körben 7–6 6–4-es arányban alulmaradt Szávay Ágival szemben. A Guangzhou International Women’s Openen érte el a legelőkelőbb helyezést, az elődöntőben búcsúzott, a 2. kiemelt, későbbi bajnok Virginie Razzano verte meg 3–6, 6–1, 6–1-re.

2008

A Brisbane Internationalon visszavágott Virginie Razzanónak, és az első körben 6–2, 6–2-re kiütötte a franciát. A második fordulóban Tathiana Garbint múlta felül, de a negyeddöntőben Viktorija Azarankával szemben elvérzett. Ezek után a Medibank Internationalon vett részt, de a selejtező sikeres megvívása után, az első fordulóban kiesett. (A 2008-as eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.)

Az Ausztrál Openen először vett részt, de az első körben Flavia Pennetta 6–4, 5–7, 6–4-es arányban búcsúztatta a szlovákot. Ezt kettő második körös búcsú követte az Open GDF Suezen és a Proximus Diamond Games-en, a Qatar Ladies Openen viszont remekül szerepelt. Az első fordulóban 6–4, 6–3-ra megverte Lucie Šafářovát, a második fordulóban pedig a 9. kiemelt Patty Schnydert búcsúztatta. A harmadik körben 6–3, 6–3-ra megverte a 6. kiemelt Venus Williamset is, de a negyeddöntőben Agnieszka Radwańska megállította a nagy menetelést. A BNP Paribas Openen korán kiesett, a második körben a 2. kiemelt Szvetlana Kuznyecova ejtette ki a szlovák lányt. A következő héten, Miamiban, a Sony Ericsson Openen legyőzte Tamarine Tanasugarnt 6–1, 6–2-re és a 20. kiemelt Francesca Schiavonet 3–6, 6–4, 6–4-re, de a harmadik körben a 10. kiemelt Jelena Gyementyjeva 6–0, 6–7, 6–4-re megverte Cibulkovát.

A Bausch & Lomb Championshipsen életében először WTA-döntőbe jutott, de kikapott az 1. kiemelt Marija Sarapovától 7–6(7), 6–3-ra. A torna folyamán megverte Anastasia Rodionovát az első, a 14. kiemelt Viktorija Azarankát a második, a 2. kiemelt Anna Csakvetadzét a harmadik körben, Amélie Mauresmót, a 11. kiemeltet a negyeddöntőben és Alizé Cornet-t az elődöntőben.

Ezt az óriási sikert két gyengébben sikerült torna követte. A Internazionali BNL d'Italian Gisela Dulko legyőzése után ismét kikapott Marija Sarapovától. A Roland Garroson az első körben Angelique Kerbert győzte le 6–2, 6–2-re, a második körben pedig Milagros Sequrát verte 6–3, 6–0-ra, de a harmadik körben a 3. kiemelt Jelena Jankovićtól kikapott 5–7 3–6-os arányban.

Wimbledonban az első körben a szabad-kártyás Cseng Csie verte meg Cibulkovát 6–4, 6–3-ra. A Bank of the West Classicon nem volt kiemelve, és elég nehéz első körös ellenfelet kapott, Nagyja Petrova személyében. A meccsen egyértelműen Petrova volt esélyesebb, de Cibulková mindenkit meglepve 6–4, 3–6, 6–3-as arányban legyőzte a 7. kiemelt orosz teniszezőt. A második körben Katerina Bondarenkót ejtette ki két sima szettben, de a negyeddöntőben 7–6, 6–7, 3–5-ös állásnál Cibulkovának fel kellett adnia a mérkőzést Szugijama Aival szemben, mert a bal lába begörcsölt, és nem tudta folytatni a meccset. Az East West Bank Classicon nem került be a negyeddöntőbe, mert a második fordulóban a selejtezős Alla Kudrjavceva megverte őt 3–6, 7–5, 6–4-re.

A Rogers Cupon ezt követően ismét döntőbe került, de ez alkalommal is egy orosz teniszezőnőtől kapott ki a döntőben. Az első három fordulóban három orosz teniszezőt győzött le (Jelena Vesznyina, Jelena Vjacseszlavovna Gyementyjeva és Nagyja Petrova személyében), a negyeddöntőben a 2. kiemelt Jelena Jankovićot búcsúztatta 7–5, 6–2-vel, az elődöntőben pedig Marion Bartolit múlta felül. A döntőben Gyinara Szafinától kapott ki 6–2, 6–1-re, aki a negyedik orosz ellenfele volt a tornán.

A 2008-as Olimpián a Szlovák válogatottban szerepelt. A harmadik körig jutott el (miután megverte Pauline Parmentiert Franciaországból és Cvetana Pironkovát Bulgáriából), a 2. kiemelt Jelena Janković verte őt meg 7–5, 6–1-re. A US Openen szintén a harmadik körig jutott el, de a 9. kiemelt Agnieszka Radwańska ott megverte 6–0, 6–3-ra. A torna után azonban már nem ért el nagyobb sikereket (első fordulós búcsú a Porsche Tennis Grand Prix-n, második körös búcsú a Toray Pan Pacific Openen és a Generali Ladies Linzen, és a negyeddöntőben esett ki a China Openen és a Kreml Kupán.

2009

Cibulková a Medibank Internationalon kezdte az évet, ahol rögtön az első fordulóban a 8. kiemelt Caroline Wozniacki legyőzte őt. Ezek után az Ausztrál Openen a negyedik körbe jutott, ahol Jelena Gyementyjevától kapott ki 6–2, 6–2-re. Érdekesség, hogy a tornán Cibulková az első három szettjét 6–0-ra nyerte. Az Ausztrál Opent a Dubai Duty Free Tennis Championships követte, ahol Cibulková az első körben legyőzte Sorana Cîrsteát, a másodikban pedig Cvetana Pironkovát múlta felül. A harmadik körben a selejtezős Jelena Vesznyina ellen fel kellett adnia a mérkőzést 4–6, 6–1, 4–0-nál napszúrás miatt. (A 2009-es eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.)

Az amerikai keménypályás szezonon, a BNP Paribas Openen és a Sony Ericsson Openen a második és a harmadik körben búcsúzott. Igaz, a BNP Paribas Openen döntőszett 5–5-nél Anabel Medina Garrigues ellen Cibulkovának görcs miatt fel kellett adnia a meccset. Az MPS Group Championshipsen Gallovits Edina és Anastasia Rodionova kétszettes legyőzése után kikapott Jelena Vesznyinától 7–5, 6–7, 6–3-ra. A következő salakos versenyen, a Family Circle Cupon Tamira Paszek és ismételten Anastasia Rodionova legyőzése után, Jelena Gyementyjeva elleni mérkőzésen 6–4, 1–0-s állásnál Cibulkovának megsérült a bal lábközelítő izma, így visszalépett a mérkőzéstől. A Porsche Tennis Grand Prix-n a 3. kiemelt Jelena Jankovićtól kapott ki 6–1, 6–1-re az első fordulóan.

A Roland Garroson Aljona Bondarenko, Kirsten Flipkens, Gisela Dulko, a 29. kiemelt Szávay Ági és Marija Sarapova legyőzésének köszönhetően Cibulková először jutott be Grand Slam-torna elődöntőjébe, azonban ott az 1. kiemelt Gyinara Szafinától 6–3, 6–3-as arányban kikapott. Wimbledonban már nem volt ennyire sikeres, a harmadik fordulóban Jelena Vesznyina kiejtette őt. A Swedish Openen legyőzte Sandra Romát 6–3, 2–6, 6–1-re, majd Nuria Llagostera Vivesnél is jobbnak bizonyult a második körben, a negyeddöntőben viszont szettelőnyből elvesztette a meccset Gisela Dulkóval szemben. Ezek után azonban minden tornája gyengébben sikerült; a 16 között búcsúzott a Bank of the West Classicon, az East West Bank Classicon és a Rogers Cupon is, míg a 32 között esett ki a Western & Southern Financial Group Women's-en. Ezek után visszalépett a Pilot Pen Tennistől, a US Opentől, Toray Pan Pacific Opentől és a Generali Ladies Linztől is bordasérülés miatt. A Kreml Kupán már szerepelt, de az első fordulóban kikapott a spanyol María José Martínez Sáncheztől 6–2, 6–2-re.

2010

Az ASB Classicon legyőzte Alexandra Dulgherut (6–0, 6–3) és a 7. kiemelt Aravane Rezaït (6–3, 6–4), de a negyeddöntőben kikapott az 1. kiemelt Flavia Pennettától 6–1, 6–2-re. A Medibank Internationalon az első körben legyőzte Bacsinszky Tímeát, majd a 3. kiemelt Szvetlana Kuznyecova legyőzésével ismételten a negyeddöntőbe jutott. Ott viszont ugyanolyan volt a forgatókönyv, mint egy héttel azelőtt, kikapott a 6. kiemelt Viktorija Azarankától 2–6, 6–2, 7–5-re. (A 2010-es eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.)

Az Ausztrál Openen 23. kiemelt volt, és óriási meglepetésre, Vania King az első körben kiejtette őt, így idő előtt búcsúzott a tornától. A Dubai Duty Free Tennis Championshipsen az első körben legyőzte Jaroszlava Svedovát 6–4, 6–4-re, de a második körben kikapott az 1. kiemelt Caroline Wozniackitól 6–2, 7–6-ra. A Monterrey Openen 4. kiemelt volt, és az első két fordulóban két olasz teniszezőnőt is kiejtett a tornáról, Roberta Vinci és Sara Errani személyében. A negyeddöntőben legyőzte az 5. kiemelt Szávay Ágit 3–6, 6–3, 6–3-ra, de az elődöntőben kikapott honfitársától, Daniela Hantuchovától 4–6, 6–3, 6–0-ra. Ez az elődöntő után a BNP Paribas Openen vett részt, ahol 26. kiemelt volt (mivel kiemelt volt, ezért az első fordulóban nem kellett játszania) és a második körben Sara Errani megverte őt, így korán kiesett a tornáról. Két héttel később, ismét 26. kiemeltként vett részt a Sony Ericsson Openen, ám ez alkalommal egy körrel tovább jutott el. A második fordulóban legyőzte a selejtezős Sofia Arvidssont 6–0, 6–2-re, de a szabad-kártyás Justine Henin a harmadik körben kiejtette a szlovák lányt.