Bushido (születési nevén Anis Mohamed Youssef Ferchichi, Bonn, 1978. szeptember 28. –) német rapper. Bushido az ersguterjunge lemezkiadó tulajdonosa,lemezei eddig körülbelül 2.000.000 példányban keltek el Németországban, Ausztriában és Svájcban. Álneveinek egyike a Sonny Black,ami úgy tűnt,mintha főhajtás lett volna az amerikai zene hatása előtt, ami őt érte; és amely országban Sonny Black a hírhedt Bonanno-család fejének, Dominick Napolitanónak volt a beceneve. Bushido kétséget kizárva minden idők legsikeresebb német rapperének számít, szinte minden albuma arany vagy platinalemez minősítést ért el. Németországban "Deutschraps Vater", azaz a német rapzene apjának, "King Bushido"-nak vagy enyhén, de talán mégsem túlzóan legendának emlegetik és becézik. A nyugat-európai zenei sikerei miatt, sokszor felvetődött a kérdés, hogy Európa legsikeresebb rapperének számít-e. Bushido neve, a japán szamuráj becsületkodexből ered (busidó), ami annyit tesz japánul, hogy: A harcos útja.
A kezdetek Bushido tunéziai apától (akivel gyermekkora óta csak 26 éves korában találkozott először), és német anyától született. Utóbbival Nyugat-Berlin egyik körzetében, Tempelhofban nőtt fel. 11. osztály elvégzése után elhagyta iskoláját, és szép kis bűnügyi listát gyűjtött össze, többek közt drogbirtoklásért és vandalizmusért.
Zenei pályafutása
1999-2002 1999-ben rapperként kezdte a zenei karrierjét. Az első bemutatkozása a Frauenarzt-Tape-n volt King Orgasmus One-nal az I Luv Money Records-nál. Hamarosan kiadta az első kazettáját King of KingZ névvel. Ez vezette őt egy új labelhez, az Aggro Berlin-hez, ahol együtt dolgozott Sidóval, Flerrel, és B-Tight-tal. Az album később, 2003-ban lett kiadva CD-n King of KingZ (Digital Remastered) címmel, és 2004-ben mint King of KingZ 2004 Edition néhány remixszel együtt. 2002-ben kiadta a Sonny Black álneve alatt a Carlo, Cokxxx, Nutten c. albumot (minden bizonnyal hasonló módon, mint Eminem), amelyben együtt dolgozott Fler-rel. Ez a név úgy tűnt, mintha főhajtás lett volna az amerikai zenei hatás előtt, ami őt érte; és amely országban Sonny Black a hírhedt Bonanno-család fejének, Dominick Napolitanónak volt a beceneve.
2003-2005 2003-ban kiadta a Vom Bordstein bis zur Skyline című szólóalbumot. Ez hatalmas sikert aratott, pedig alapjában véve egy underground album volt. Művészeti különbségek miatt, és a szólókarrierjére hivatkozván kilépett az Aggro Berlin-ből 2004 nyarán mert átverték, és szerződést kötött az Urban/Universal-lal. 2004-ben DJ Ilan-nal együttműködve egy remixet készített az indusztriális metál-t játszó német zenekar, a Rammstein Amerika c. számából. 2004 októberében kiadta a 3. albumát, az Electro Ghettót, amely a hatodik helyezést érte el a német slágerlistákon. 2005. április 4-én kiadta a negyedik nagylemezét, a Carlo, Cokxxx, Nutten 2-t, még egyszer használva Sonny Black alteregóját, amelyben Baba Saad-dal, az unokaöccsével dolgozott együtt Fler pótlásaként.
2006 Bushido nyert már az ECHO-n (a német díjkiosztó gálán), mint „Live-Act national” (legjobb műsorszám), és az MTV Europe Music Awards-on a „Best German Act” (a legjobb német műsorszám) kategóriában 2006-ban és 2007-ben egyaránt és VIVA díjat is nyer. Lemezei már platinalemezek is voltak Németországban és aranylemeze is volt, ezzel a legsikeresebb rapperré téve őt a hazájában.
2006 szeptember elején kiadta új lemezét Von der Skyline zum Bordstein zurück (röviden VDSZBZ) címmel. Ez nem tartalmaz közreműködőket. További kislemezei: "Von der Skyline zum Bordstein zurück" (augusztus 18-án jelent meg), "Sonnenbank Flavour" (október 27-én jelent meg) és "Janine" (február 9-én adták ki). Az ersguterjunge Sampler Vol. 2 – Vendetta december 1-jén jelent meg, amely olyan közreműködőket tartalmaz, amelyek az „ersguterjunge” lemezkiadóba tartoznak. A Sampler egyetlen kislemeze a „Vendetta”, amely Bushido, Eko Fresh, és Chakuza közreműködésével jött létre.
2007-ben egy újabb ECHO-díjat nyert, mint a legjobb hiphop/Rap előadó. A 7 elnevezésű albuma 2007. augusztus 31-én jelent meg Németországban. Már augusztus 24-én több mint 100.000 darabot adtak el (elő-kiadással) Németországban, ezzel aranylemezzé téve az albumot. Bushido 2008. szeptember 8-án jelentette meg életrajzát Bushido címmel, nyolcadik albuma pedig Heavy Metal Payback címmel 2008. október 10-én jelent meg. Az albumot több mint 100.000 példányban adták el Németországban. Ebből szólólemezek is lettek: "Ching Ching", "Für immer jung" és a "Kennst du die Stars".
2010 2010-ben sikerült Bushidonak Németországban további két Single Solo kislemezt a Top 10-es listába juttatnia. Az első a "Zeiten ändern dich" (Idők megváltoztatnak) c. életét bemutató film főzenéje, a második pedig a 2010-es Labdarúgó Világbajnokság megnyitójára írt "Fackeln im Wind", amit együtt néhai partnerével, Kay One-val írtak meg és a 6. helyet foglalta el a Toplistán.
2010 októberében bejelentette Bushido akkori kiadótársaival Kay One és Fler-rel, akik akkoriban az Erstguterjunge kiadó maradék társelőadóit képezték, a "Berlins Most Wanted" Albumot. 2011 májusában követte azt a "Jenseits von Gut und Böse" ,
(Jón és Gonoszon túl) ami Németországban, Ausztriában és Svájcban egyidejűleg az első helyet szerezte meg a listán.
2011-ben kibékült Sido-val, akivel közöttük évekig húzódó rap-háború (beef) volt. A Sony BMG oldalán lett bejelentve, hogy közösen csinálnak egy társalbumot, amelynek a címe a "23"-at viseli. Utalva a címmel a 2011. október 23-ai megjelenésére.
Az album Németországban és Ausztriában elérte az Aranylemez zenei-minősítést és a két előadó közös szóló-lemeze "So mach ich es" (Így teszem ezt) elérte a "Bestes Video National" (Nemzet legjobb videója) címet a 2012-es németországi Echo zenei díjátadón, ami a hivatalosan legmagasabb zenei kitüntetésekre és díjátadóra rendezett rendezvénynek számít Németországban.
"AMYF", "Stress ohne Grund" (Stressz ok nélkül) és a "Sonny Black" Album (2012-2015)
2012. október 12-én megjelent a tizenegyedik Studióalbuma az ,,AMYF" , aminek a címe Bushido teljes állampolgári nevének (Anis Mohamed Youssef Ferchichi) a kezdőbetűit viseli. Az album elérte az első helyezést. A megjelenés előtti héten az albumról megjelent egy elő szólólemez a "Kleine Bushido" (Kis-Bushidók), amiért az Echo díjátadón 2013-ban újra a kategória legjobb videóját érte el. Egyidőben ezzel az "AMYF" volt az első Szólóalbuma az Aggro Berlin kiadóval való szakítás óta, ami nem kapta meg az Echo díjat.
2013 márciusában az iTunes-Premium-Version elektronikus zenei platformon is megjelent exkluzív szólólemez "Panamera Flow" volt az új és egyetlen kiadótársának Shindy-nek a debütáló társkislemeze Bushido-val, ami az új előadó "NWA" bemutatkozó albumáról származik. A "Panamera Flow" a megjelenési héten a toplistába jutott.
Az egykori társelőadóknak, Fler és Kay One-nak el kellett, hagyniuk az Erstguterjunge kiadót. Shindy debütáló albuma az "NWA", amin mindenekelőtt a "Stress ohne Grund" (Stressz/balhé ok nélkül) c. zeneszámot, amiben Bushido különböző politikusokat támad meg, sok kritika ért, és július 19-én cenzúrázták.
Egy ideig a Német Legfelsőbb Bíróság betiltatta a zeneszámot a fiatalságra való veszély miatt. Talán ez a politikai figyelemfelkeltés is sikerrel szolgálhatott arra, hogy az "NWA" album az első helyezést érte el a toplistán.
2013 novemberében Bushido nyilvánosságra hozott egy 11 perces "Diss zenét" az egykori partnere ellen, akivel komoly nézeteltéréseik voltak. A zene címe "Leben und Tod des Kenneth Glöckler" (Kenneth Glöcker élete és halála), amely hatalmas port kavart és figyelmet keltett a német Rap műfajban. Eddig a német raptörténelem legtöbbet megtekintett "Disstrack" zenéje, eddigi 50 milliós megtekintéssel.
2014. február 14-én jelent meg a tizedik stúdióalbuma, a "Sonny Black" (Alteregóneve), amihez három videóklipet is forgattak, nevezetesen a "Mitten in der Nacht", (Éjszaka közepén) "Gangsta Rap Kings" (Gengszter Rap Királyok) és a "Jeder meiner Freunde" (Minden barátom).
2015. február 13-án megjelent a tizenegyedik. stúdióalbuma a "Carlo Cokxxx Nutten 3". 2015. november 6-án a közös album Shindy-vel a "Cla$$ic" jelent meg. Mindkettő Album Aranylemez minősítést ért el.
"Black Friday" és "Mythos" Albumok (2016-tól 2019-ig)
2016 decemberében jelentette be bushido a tizenkettedig studióalbumát. 2017. március 8-án megerősítette Bushido, hogy az album címe a "Black Friday" nevet fogja viselni. Az albumot eredetileg május 5-én kellett volna megjeleníteni, de végül a megjelenési dátum átírásra került 2017. június 9-ére. Időközben az aláírt új társelőadók, akik az albumon is közreműködtek; Ali Bumaye, M.O.030, AK AusserKontrolle, Laas Abi, Metrickz elhagyták az Erstguterjunge kiadót. A Black Friday Arany minősítést ért el.
2018 márciusában jelentette be Bushido a tizenharmadik stúdióalbumát, ami a "Mythos" (Mítosz). Ebben az évben ünnepli karrierjének a 20. évfordulóját. (1998-tól) Az album a születésnapján, szeptember 28-án jelent meg. Az album megjelenése előtti hónapokban jelentette be, hogy üzleti és egyben partneri kapcsolatuk Arafat Abou Chakar berlini Maffiaklán kulcsfigurájával megszakadt, aminek körülményei máig tisztázatlanok és nagy megdöbbenést váltott ki.
Sokan erre vezetik vissza a korábban fent megnevezett új társelőadók távozását a "Black Friday" c. album után.
2018 nyarán leszerződtette Capital bra-t, az egyik jelenleg legsikeresebb német rappert és a hatalmas kezdő sikerekkel rendelkező Samra-t, aki nem olyan rég óta, 2016 óta debütált a német rap-ben, azonban a legsikeresebb kezdő rappernek számít eddig.
2019. februárban bejelentette Capital Bra, hogy elhagyja a lemezkiadót, mert az ő kiadófőnöke, Bushido, állítása szerint a rendőrséggel dolgozik együtt, amiért életveszélybe került a családja. Capital Bra ezt a tényt, hogy a hatóságok segítenek neki, nem tudta elviselni és szakított minden idők legnagyobb német rapperével.
Köztudott tény a német rap-közéletben, hogy Bushidonak és családjának közel sem veszélytelen az élete, miután megszakította az üzleti kapcsolatait a berlin legnagyobb Maffiaklánjával 2018-ban, Arafat Abou Chakarral és az alvilági körével, akivel 2004 óta dolgozik együtt és szinte családtagnak tartották egymást számon. Kétségtelen, hogy üzleti és magánéleti konfliktus is egyben az oka, amit Bushido megzenésített a 10 perces "Mephisto" c. számában, metaforákba öltve. A zeneszám legalább akkora port kavart, mint a korábban a biográfiában említett 2013-as, minden idők legnagyobb diss-zenéje "Leben und Tod des Kenneth Glöckler" (röviden: LuTdKG), amit Kay One, néhai kiadótársa ellen írt, aki az akkori tudomása és közvélemény szerint, átverte, kihasználta és be akarta szennyezni az ő hírnevét. Azonban 5 évvel később, a "Mephisto" c. zeneszámból kiderül, sőt kivehető, hogy Bushido belátja, hogy igaza volt Kay One-nak, aki igazából már 5 éve pont Arafat miatt menekülhetett el Berlinből. Kay One sok interjúban úgy nyilatkozott Bushidoval való szakitása után 2013-ban, hogy "Bushido az Abou-Chakar család rabszolgája", a LuTdKG zeneszámra reflektálva Kay One is írt egy válasz-zenét akkoriban, amit a YouTube letíiltott. Abban Kay One ezt rappeli egyebek között: "Bushido würd gern selber fliehen. Aber sein Arsch gehört Westberlin", ami annyit jelent, hogy "Bushido maga is szivesen menekülne, de az ő "segge" Nyugat-Berlinhez tartozik", ami utalás arra, hogy akarva, vagy akaratlanul, de Arafat befolyásolja.