Ľuboš Micheľ (Sztropkó, 1968. május 16. –) szlovák nemzetközi labdarúgó-játékvezető. parlamenti képviselő. Egyéb foglalkozása menedzser.

Pályafutása Nemzeti játékvezetés Játékvezetésből 1987-ben Csehszlovákiában vizsgázott. 1993 nyarán véget ért az utolsó csehszlovák bajnokság és mind a Cseh labdarúgó-szövetség JB, mind a Szlovák labdarúgó-szövetség (JB) külön utakon folytatta útját. A szlovákoknak nem volt más lehetőségük, ki kellett építeniük egy új játékvezetői keretet. Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára 1993-ban lett az I. Liga játékvezetője. Az aktív nemzeti játékvezetéstől 2008-ban vonult vissza.

Nemzetközi játékvezetés A Szlovák Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) élve a történelmi lehetőséggel 25 éves korában, terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1994-től tartotta nyilván bírói keretében. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett. FIFA JB besorolás szerint első kategóriás bíró. A szlovák nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében az első helyet foglalja el 35 találkozó szolgálatával. Az UEFA által szervezett labdarúgó kupasorozatokban összesen 66 mérkőzést vezetett, amivel a 4. helyen áll. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 2008-ban egy súlyos sérülés (Achilles-ín sérülés) miatt visszavonult az aktív játékvezetéstől. Válogatott mérkőzéseinek száma: 46.

Labdarúgó-világbajnokság U17-es labdarúgó-világbajnokság Egyiptom rendezte a 7., az 1997-es U17-es labdarúgó-világbajnokságot, ahol a FIFA JB mérkőzés koordinálóként foglalkoztatta.

1997-es U17-es labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1997. szeptember 7. Városi Stadion, Port Szaíd csoportmérkőzés (D. csoport) Ghána–Bahrein 5 – 1 1997. szeptember 11. Nemzetközi Stadion, Kairó csoportmérkőzés (B. csoport) Mali–Mexikó 3 – 1

Négy világbajnoki döntőhöz vezető úton Franciaországba a XVI., az 1998-as labdarúgó-világbajnokságra, Dél-Koreába és Japánba a XVII., a 2002-es labdarúgó-világbajnokságra, Németországba a XVIII., a 2006-os labdarúgó-világbajnokságra valamint Dél-Afrikába a XIX., a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB bíróként alkalmazta. Világbajnokságon vezetett mérkőzéseinek száma: 4.

1998-as labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1996. június 2. Olimpiai Stadion, Serravalle előselejtező (7. csoport) San Marino–Wales 0 – 5 1997. augusztus 20. Olimpiai Stadion, Kijev előselejtező (9. csoport) Ukrajna–Albánia 1 – 0 1997. október 11. Borisz Paicsadze Stadion, Tbiliszi előselejtező (2. csoport) Grúzia–Lengyelország 3 – 0

2002-es labdarúgó-világbajnokság Micheľ lett az első szlovák játékvezető, aki világbajnokságon dirigálhatott, előtte három csehszlovák játékvezető vezethetett Martin Macko 1958-ban, Karol Galba (1962,1966)-ban és Vojtěch Christov (1982,1986)-ban.

Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2000. szeptember 2. Városi Stadion, Amszterdam előselejtező (2. csoport) Hollandia–Írország 2 – 2 2001. szeptember 1 Hampden Park Stadion, Glasgow előselejtező (6. csoport) Skócia–Horvátország 0 – 0 2001. október 6. Steaua Stadion, Bukarest előselejtező (8. csoport) Románia–Grúzia 1 – 1

Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2002. június 2. Világbajnoki Stadion, Puszan csoportmérkőzés (B. csoport) Paraguay–Dél-Afrika 2 – 2

2006-os labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2004. szeptember 4. Ernst Happel Stadion, Bécs előselejtező (6. csoport) Ausztria–Anglia 2 – 2 2005. március 30. Olimpiai Stadion, Kijev előselejtező (2. csoport) Ukrajna–Dánia 1 – 0 2005. szeptember 3. Hampden Park Stadion, Glasgow előselejtező (5. csoport) Skócia–Olaszország 1 – 1 2005. október 8. Baldvin király Stadion, Brüsszel előselejtező (7. csoport) Belgium–Spanyolország 0 – 2 2005. november 12. Stade de Suisse, Bern rájátszás Svájc–Törökország 2 – 0

Világbajnoki mérkőzés Micheľ lett a második játékvezető, aki a legtöbb fegyelmező kártyát osztotta ki a három mérkőzésen: 15 sárga, 5 piros. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2006. június 15. Olimpiai Stadion, Berlin csoportmérkőzés (B. csoport) Svédország–Paraguay 1 – 0 2006. június 21. Veltins-Arena, Gelsenkirchen csoportmérkőzés (D. csoport) Portugália–Mexikó 2 – 1 2006. június 27. Signal Iduna Park, Dortmund egyik nyolcaddöntő Brazília–Ghána 3 – 0 2006. június 30. Olimpiai Stadion, Berlin egyik negyeddöntő Németország–Argentína 1 – 1

2010-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2008. szeptember 10. Maksimir Stadion, Zágráb előselejtező (6. csoport) Horvátország–Anglia 1 – 4

Labdarúgó-Európa-bajnokság U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság Románia rendezte a 11., az 1998-as U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságot, ahol az UEFA JB bíróként foglalkoztatta.

1998-as U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1998. május 23. Nemzeti Stadion, Bukarest egyik elődöntő Görögország–Németország 1 – 0

Az európai labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Angliába a X., az 1996-os labdarúgó-Európa-bajnokságra, Belgiumba és Hollandiába a XI., a 2000-es labdarúgó-Európa-bajnokságra, Portugáliába a XII., a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokságra illetve Ausztriába és Svájcba a XIII., a 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta.

1996-os labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1995. november 11. Eschen-Mauren Stadion, Eschen előselejtező (6. csoport) Liechtenstein–Észak-Írország 0 – 4

2000-es labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1999. június 6. Ramat Gan Stadion, Tel-Aviv előselejtező (6. csoport) Izrael–Ausztria 5 – 0 1999. szeptember 8. Philip II Arena Stadion, Szkopje előselejtező (8. csoport) Macedónia–Szerbia 2 – 4

2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2002. október 12. Carlos Belmonte Stadion, Albacete előselejtező (6. csoport) Spanyolország–Észak-Írország 3 – 0 2003. június 7. Lansdowne Road Stadion, Dublin előselejtező (10. csoport) Írország–Oroszország 1 – 1 2003. június 11. Ullevaal Stadion, Oslo előselejtező (2. csoport) Norvégia–Románia 1 – 1 2003. november 19. Amsterdam ArenA, Amszterdam rájátszás Hollandia–Skócia 6 – 0

Európa-bajnoki mérkőzés A három mérkőzésen 16 sárga kártyát osztott ki, ami 5, 33 kártya volt mérkőzésenként. Ő volt az ötödik játékvezető aki a legtöbb kártyát adta. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2004. június 16. Bessa Século XXI Stadion, Porto csoportmérkőzés (A. csoport) Görögország–Spanyolország 1 – 1 2004. június 21. Cidade de Coimbra Stadion, Coimbra csoportmérkőzés (B. csoport) Svájc–Franciaország 1 – 3 2004. június 26. Algarve Stadion, Loulé egyik negyeddöntő Svédország–Hollandia 0 – 0

2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2006. október 7. Karaiskakis Stadion, Athén előselejtező (C. csoport) Görögország–Norvégia 1 – 0 2007. június 6. Maksimir Stadion, Zágráb előselejtező (E. csoport) Horvátország–Oroszország 0 – 0 2007. szeptember 8. Giuseppe Meazza Stadion, Milánó előselejtező (B. csoport) Olaszország–Franciaország 0 – 0 2007. október 13. Atletion Stadion, Aarhus előselejtező (F. csoport) Dánia–Spanyolország 1 – 3 1967. október 28. Estádio do Dragão, Porto előselejtező (A. csoport) Portugália–Finnország 0 – 0

Európa-bajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2008. június 11. St. Jakob-Park, Bázel csoportmérkőzés (A. csoport) Svájc–Törökország 1 – 2 2008. június 17. Letzigrund, Zürich csoportmérkőzés (C. csoport) Franciaország–Olaszország 0 – 2 2008. június 21. St. Jakob-Park, Bázel egyik negyeddöntő Hollandia–Oroszország 1 – 3

Konföderációs kupa Németország rendezte a 7., a 2005-ös konföderációs kupa tornát, ahol a FIFA JB bíróként foglalkoztatta.

2005-ös konföderációs kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2005. június 16. Red Bull Arena, Lipcse csoportmérkőzés (B. csoport) Brazília–Görögország 3 – 0 2005. június 21. Grundig Stadion, Nürnberg csoportmérkőzés (A. csoport) Argentína–Németország 2 – 2 2005. június 29. Commerzbank-Arena, Frankfurt döntő Brazília–Argentína 4 – 1

Olimpiai játékok Ausztrália adott otthont a XXVII., a 2000. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó tornájának, ahol a FIFA JB hivatalnokként foglalkoztatta.

2000. évi nyári olimpiai játékok Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2000. szeptember 13. Hindmarsh Stadion, Adelaide csoportmérkőzés (A. csoport) Nigéria–Honduras 3 – 3 2000. szeptember 20. Hindmarsh Stadion, Adelaide csoportmérkőzés (B. csoport) Dél-Korea–Chile 1 – 0

Nemzetközi kupamérkőzések Vezetett Kupa-döntők száma: 2.

UEFA-bajnokok ligája A Bajnokok Ligájában a 2001/2002-es szezonban mutatkozott be, amikor három mérkőzésen fújta a sípot. Micheľ lett a második játékvezető, aki a fináléban piros lapot adott, nevezetesen Didier Drogbának, mert lekönyökölte ellenfelét. Az 54. játékvezető – az első szlovák – aki UEFA-bajnokok ligája döntőt vezetett. Vezetett BL mérkőzések száma: 40. (2008 nyár) Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés 4. játékvezető Asszisztensek Eredmény Nézők száma 2008. május 21. Luzsnyiki Stadion, Moszkva döntő Manchester United FC–Chelsea FC Vladimír Hriňák Roman Slyško/Martin Balko 1 : 1 67 310

UEFA-kupa Az idegek megfékezésére 120 perc alatt felmutatott 7 sárga és 2 piros kártyát. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2003. május 21. Olimpiai Stadion, Sevilla döntő Celtic FC–FC Porto 2 – 3

Intertotó-kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1999. augusztus 24. Imtech Arena, Hamburg döntő első mérkőzés Hamburger SV–Montpellier Hérault SC 1 – 1 2000. augusztus 8. l'Abbé-Deschamps Stadion, Auxerre döntő első mérkőzés AJ Auxerre–VfB Stuttgart 0 – 2

Magyar labdarúgó-bajnokság A magyar bajnokság 2003/2004-es kiírásában az MLSZ meghívta az utolsó fordulóban lejátszandó Ferencváros–Debrecen mérkőzés vezetésére. Ezen a mérkőzésen biztosította be a Ferencváros a bajnokságot.

Mérkőzései az NBI-ben Időpont Helyszín Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2004. május 27. Üllői út, Budapest FTC–Debrecen 3 : 1 10 516

A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései (1902–1929) Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1996. április 24. Népstadion, Budapest felkészülési (702. mérkőzés) Magyarország–Ausztria 0 – 2

Sportvezetői pályafutás "Talent" néven futballiskolát vezet, melynek célja a tehetséges fiatal szlovák labdarúgó játékosok támogatása.

Szakmai sikerek Kiemelkedő játékvezető pályafutásának eredményeként a világ egyik legjobbjának tekintve az IFFHS 2005-ben és 2007-ben a harmadik, 2006-ban, illetve 2008-ban a második helyre választotta. Az IFFHS (International Federation of Football History & Statistics) 1987-2011 évadokról tartott nemzetközi szavazásán játékvezető besorolásával minden idők legjobb bírójának rangsorolta, holtversenyben Massimo Busacca, Hellmut Krug társaságában. A 2008-as szavazáshoz képest 5 pozíciót hátrább lépett.

Egyéb adatok, közélet