Lucie Šafářová (Brno, 1987. február 4. –) ötszörös Grand Slam-tornagyőztes, olimpiai bronzérmes, háromszoros Fed-kupagyőztes, korábbi páros világelső visszavonult cseh teniszezőnő.
2002–2019 között játszott a profik között. Pályafutása során hét WTA-tornát nyert meg egyéniben, és tizennégyet párosban. Legjobb Grand Slam-eredményét egyéniben a 2015-ös Roland Garroson érte el, ahol a címvédő Marija Sarapovát, valamint Ana Ivanovićot is legyőzve a döntőig jutott. Az egyéni világranglistán a legjobb helyezése az ötödik volt, amelyet 2015. szeptember 14-én ért el. 2015-ben kvalifikálta magát a WTA Finals év végi világbajnokságra.
Párosban ötszörös Grand Slam-tornagyőztes, miután az amerikai Bethanie Mattek-Sandsszal 2015-ben megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokságot és a Roland Garrost, 2016-ban a US Opent és 2017-ben ismét az Australian Opent, valamint a Roland Garrost. Párosban 2017. augusztus 21-én a világranglista első helyére került, amelyen hat héten keresztül, október 1-ig állt.
A 2016-os riói olimpián párosban Barbora Strýcovával az elődöntőig jutottak, és a bronzéremért játszott mérkőzésen legyőzve a cseh Andrea Hlaváčková–Lucie Hradecká kettőst, bronzérmet szereztek.
2004–2019 között szerepelt Csehország Fed-kupa-válogatottjában, és három alkalommal (2011, 2012, 2014) a kupagyőztes csapat tagja volt.
A 2018-as szezon befejezése után jelentette be, hogy a 2019-es Australian Open után abbahagyja a profi teniszezést, amelyre végül a Roland Garroson került sor.
2019. júliusában adta hírül, hogy partnerével, az egykori profi cseh jégkorongozó Tomáš Plekaneccel közös gyermeküket várják. 2019. decemberben született meg kislányuk, Lea.
2024-ben visszatért a profi teniszhez. Szabadkártyával vett részt Bethanie Mattek-Sands párjaként a Prague Open páros versenyén, és a döntőbe jutottak, ahol a Barbora Krejčíková–Kateřina Siniaková párostól szenvedtek vereséget.
Grand Slam-döntői Egyéni Elvesztett döntői (1) ÉvHelyszínEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 2015 Roland Garros Serena Williams 3–6, 7-6(2), 2-6
Páros Győzelmei (5) ÉvTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 2015 Australian Open Kemény Bethanie Mattek-Sands Csan Jung-zsan Cseng Csie 6–4, 7–6(5) 2015 Roland Garros Salak Bethanie Mattek-Sands Jaroszlava Svedova Casey Dellacqua 3–6, 6–4, 6–22016US OpenKemény Bethanie Mattek-Sands Caroline Garcia Kristina Mladenovic2–6, 7–6(5), 6–42017Australian OpenKemény Bethanie Mattek-Sands Andrea Hlaváčková Peng Suaj6–7(4), 6–3, 6–3 2017 Roland Garros Salak Bethanie Mattek-Sands Ashleigh Barty Casey Dellacqua 6–2, 6–1
WTA-döntői Egyéni Győzelmei (7)
No.DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2005. május 1. Estoril Open, Estoril Salak Li Na 6–7(4), 6–4, 6–3 2. 2005. augusztus 28. Forest Hills Women’s Tennis Classic, Forest Hills Kemény Szánija Mirza 3–6, 7–5, 6–4 3. 2006. január 7. Mondial Australian Women’s Hardcourts, Gold Coast Kemény Flavia Pennetta 6–3, 6–4 4. 2008. augusztus 23. Forest Hills Tennis Classic, Forest Hills Kemény Peng Suaj 6–4, 6–2 5. 2013. szeptember 15. Bell Challenge, Québec Kemény(f) Marina Eraković 6–4, 6–3 6. 2015. február 28. Qatar Total Open, Doha Kemény Viktorija Azaranka 6–4, 6–3 7. 2016. április 30. Sparta Prague Open, Prága Salak Samantha Stosur 3–6, 6–1, 6–4
Elveszített döntői (10) No.DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2005. június 18. Ordina Open, ’s-Hertogenbosch Fű Klára Koukalová 6–3, 2–6, 2–6 2. 2007. február 5. Open Gaz de France, Párizs Szőnyeg (f) Nagyja Petrova 6–4, 1–6, 4–6 3. 2009. szeptember 20. Bell Challenge, Québec Kemény (f) Czink Melinda 6–4, 3–6, 5–7 4. 2010. február 14. Open GDF Suez, Párizs Szőnyeg (f) Jelena Gyementyjeva 7–6(5), 1–6, 4–6 5. 2011. március 6. Malaysian Open, Kuala Lumpur Kemény Jelena Dokić 6–2, 6–7(9), 4–6 6. 2011. június 12. e-Boks Sony Ericsson Open, Koppenhága Kemény Caroline Wozniacki 1–6, 4–6 7. 2012. április 8. Family Circle Cup, Charleston Zöld salak Serena Williams 0–6, 1–6(részletek) 8. 2015. június 6. Roland Garros, Párizs Salak Serena Williams 3–6, 7–6(2), 2–6 9. 2015. augusztus 29. Connecticut Open New Haven Kemény Petra Kvitová 7–6(6), 2–6, 2–6 10. 2017. február 26. Hungarian Ladies Open Budapest Kemény (f) Babos Tímea 7–6(4), 4–6, 3–6(részletek)
Páros Győzelmei (15) Összesítés Grand Slam-torna (5)Tier I (0) Premier Mandatory* (3)Tier II (1) Premier Five* (2)Tier III (2) Premier* (5)Tier IV (0) International* (0)Tier V (0) Challenger* (0) WTA Finals (0) Olimpia (0) * 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés. DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben1.2012. április 8. Family Circle Cup, Charleston Zöld salak Anasztaszija Pavljucsenkova | Anabel Medina Garrigues Jaroszlava Svedova | 5–7, 6–4, [10–6]||(részletek) |-bgcolor="#e4de9f" | align="center"|2. | align="center"|2013. április 7. | Family Circle Cup, Charleston | Zöld salak | Kristina Mladenovic Andrea Hlaváčková Liezel Huber 6–3, 7–6(6)3.2013. május 11. Madrid Masters, Madrid Salak Anasztaszija Pavljucsenkova | Cara Black Marina Eraković | 6–2, 6–4|| |- bgcolor="#e4de9f" | align="center"|4. | align="center"|2014. január 10. | Apia International, Sydney | Kemény | Babos Tímea| Sara Errani Roberta Vinci | 7–5, 3–6, [10–7]|| |- bgcolor="#C38EC7" | align="center"|5. | align="center"|2015. január 30. | Australian Open, Melbourne | Kemény | Bethanie Mattek-Sands| Csan Jung-zsan Cseng Csie | 6–4, 7–6(5)]|| |- bgcolor="#e4de9f" | align="center"|6. | align="center"|2015. április 26. | Porsche Tennis Grand Prix, Stuttgart | Kemény(f) | Bethanie Mattek-Sands| Caroline Garcia Katarina Srebotnik | 6–4, 6–3|| |- bgcolor="#C38EC7" | align="center"|7. | align="center"|2015. június 7. | Roland Garros (bajnokság), Párizs | Kemény | Bethanie Mattek-Sands| Casey Dellacqua Jaroszlava Svedova | 3–6, 6–4, 6–2]|| |- bgcolor="#fff8b7" | align="center"|8. | align="center"|2015. augusztus 16. | Canada Masters, Toronto | Kemény | Bethanie Mattek-Sands| Caroline Garcia Katarina Srebotnik | 6–1, 6–2]|| |- bgcolor= "#F9B7FF" | align="center"|9. | align="center"|2016. április 3. | Miami Masters, Miami | Kemény | Bethanie Mattek-Sands''' Babos Tímea Jaroszlava Svedova 6–3, 6–410.2016. szeptember 11.US Open, New York, Egyesült ÁllamokKemény Bethanie Mattek-Sands Caroline Garcia Kristina Mladenovic2–6, 7–6(5), 6–4részletek11.2016. október 1.Wuhan Open, Vuhan, KínaKemény Bethanie Mattek-Sands Szánija Mirza Barbora Strýcová6–1, 6–412.2016. október 9.China Open, Peking, KínaKemény Bethanie Mattek-Sands Caroline Garcia Kristina Mladenovic6–4, 6–413.2017. január 27.Australian Open, Melbourne, AusztráliaKemény Bethanie Mattek-Sands Andrea Hlaváčková Peng Suaj6–7(4), 6–3, 6–3részletek14.2017. április 9.WTA Charleston, Charleston, USASalak (zöld) Bethanie Mattek-Sands Lucie Hradecká Kateřina Siniaková6–1, 4–6, [10–7]15.2017. június 11.Roland Garros, Párizs, FranciaországSalak Bethanie Mattek-Sands Ashleigh Barty Casey Dellacqua6–2, 6–1részletek
Elveszített döntői (6) DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2008. augusztus 23. Nordea Nordic Light Open, Stockholm Kemény Petra Cetkovská Iveta Benešová Barbora Záhlavová-Strýcová 5–7, 4–62.2016. április 10. Family Circle Cup, CharlestonSalak Bethanie Mattek-Sands Caroline Garcia Kristina Mladenovic2–6, 5–73.2016. október 30. 2016-os WTA Finals, SzingapúrKemény (f) Bethanie Mattek-Sands Jekatyerina Makarova Jelena Vesznyina6–7(5), 3–64.2018. június 24. Mallorca Open, MallorcaFű Barbora Štefková Andreja Klepač María José Martínez Sánchez1–6, 6–3, [3–10]5.2019. április 28. Porsche Tennis Grand Prix, StuttgartSalak (f) Anasztaszija Pavljucsenkova Mona Barthel Anna-Lena Friedsam6–2, 3–6, [6–10]6.2024. július 28. Prague Open, PrágaSalak Bethanie Mattek-Sands Barbora Krejčíková Kateřina Siniaková3–6, 3–6
Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéniben Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2004 – – – Selejtező 2005 Selejtező1. kör N. Vaidišová1. kör M. Pierce1. kör J. Gyementyjeva 20061. kör M. S. Lorenzo1. kör A. Perianu –2. kör A. Rezaï 2007Negyeddöntő N. Vaidišová4. kör A. Csakvetadze3. kör J. Janković3. kör M. Bartoli 20081. kör C. Castaño2. kör A. Ivanović1. kör É. Loit1. kör S. Cîrstea 20093. kör M. Bartoli2. kör V. Williams1. kör J. Gajdošová1. kör P. Schnyder 20101. kör V. Williams2. kör P. Hercog1. kör D. Cibulková1. kör T. Paszek 20113. kör V. Zvonarjova2. kör J. Görges2. kör K. Zakopalová3. kör M. Niculescu 20121. kör Ch. McHale2. kör M. J. M. Sánchez1. kör Kiki Bertens3. kör N. Petrova 20132. kör B. Jovanovski1. kör J. Hampton2. kör K. Knapp2. kör R. Vinci 20143. kör Li Na4. kör Sz. KuznyecovaElődöntő P. Kvitová4. kör P. Suaj 20151. kör J. SvedovaDöntő S. Williams4. kör C. Vandeweghe1. kör Leszja Curenko 2016 –3. kör Samantha Stosur4. kör J Svedova2. kör Simona Halep 20172. kör Serena Williams1. kör V Cepede Royg2. kör Shelby Rogers4. kör Coco Vandeweghe 20183. kör Karolína Plíšková2. kör Karolína Plíšková3. kör J Makarova2. kör Ashleigh Barty
Párosban