Nicolae Dorin Goian (Szucsáva, 1980. december 12. –) román válogatott labdarúgó, menedzser.
Pályafutása Klubcsapatokban A futballpályafutását a Foresta Suceava klubban kezdte. 17 évesen az utánpótlás együttesben játszott, majd 1999-ben már az első csapatban lépett pályára a második ligában. Két meccset játszott, de tavasszal kölcsönadták a Gloria Buzăunak. Időközben a Foresta feljutott az első ligába, augusztus 5-én pedig Goian a Gloria Bistrița elleni 2-0-s győzelemmel mutatkozott be a román élvonalban.
2002 elején visszatért az első ligába. A FC Ceahlăul Piatra Neamț csapat játékosa lett. Kezdőjátékosként számítottak rá, 2003-ban az 5. helyet szerezték meg a bajnokságban. A 2003–04-es szezon őszi fordulójában is ott játszott, tavasszal pedig a Bacăuhoz került, ahol egy év alatt 26 mérkőzésen lépett pályára.
bélyegkép|balra|150px|A Steaua București játékosaként 2009-benAz Újpest elleni mérkőzésen az Európa-ligában (2009. július 16.)
2004 őszén Románia egyik legjobb csapatához, a Steaua Bucureștihez került. Öt évre szóló szerződést írt alá. Korábbi játékostársaival: Andrei Cristeával, Eugen Baciuval és Florin Lovinnal együtt érkezett a Steauába. A szezon végén román bajnok lett. Megszerezte első gólját a Steauában a norvég Vålerenga Fotball elleni Európa-liga mérkőzésen.
A 2005–06-os nemzetközi kupaidényben ő lett a csapat legjobb góllövője az RC Lens, a Halmstads BK és az SC Heerenveen elleni találkozókon is betalált. Ebben az időszakban lett – pályafutása során másodszor – országos bajnok.
A 2006–07-es szezonban az ezüstérmes csapat tagja volt. 2007–08-ban játszott a Zagłębie Lubin és a BATE Bariszav elleni UEFA-bajnokok ligája selejtezőkön. Gólokat szerzett mindkét meccsen, valamint a Slavia Praha elleni csoportmérkőzésen is.
2009 nyarán az olasz Palermóba igazolt, ahol a 2009–10-es szezonban 14 Serie A mérkőzésen szerepelt.
2011 júliusában a Rangershöz igazolt. 2012-ben kölcsönadták a Spezia Calcionak, 2013-ban pedig az Asztérasz Trípolisz játékosa lett. 2016-ban ott fejezte be a labdarúgó pályafutását.
bélyegkép|jobbra|225px|A Glasgow Rangers mezében
A válogatottban bélyegkép|jobbra|260px|Goian az Ausztria elleni találkozón (2012. június 5.) 2005. november 16-án mutatkozott be a román válogatottban, a Nigéria elleni 3–0-ra végződő barátságos mérkőzésen. A 2008-as Európa-bajnokság selejtezőjében fontos szerepet játszott, kétszer is eredményes volt: a Fehéroroszország (3-1) és a Hollandia (1-0) elleni mérkőzésen.
Statisztika A válogatottban VálogatottÉvMérk.Gól Románia20051020065120071122008822009602010402011702012702013100201410201500Összesen605
Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Steaua București Román bajnok: 2005, 2006 Román szuperkupa-győztes: 2006 UEFA-kupa elődöntő: 2006 Palermo Olasz labdarúgókupa döntőse: 2011 Glasgow Rangers Skót bajnokság ezüstérmese: 2012
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk Goian adatlapja a Rangers oldalán
Kategória:Román labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Steaua București labdarúgói Kategória:A Palermo labdarúgói Kategória:A Rangers labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Az Asztérasz Tripolisz labdarúgói Kategória:Élő személyek