Tomány (Tămaia) falu Romániában, Máramaros megyében.

Fekvése Máramaros megye délnyugati részén, Erdőszádától délkeletre fekvő település.

Története Tomány már az Árpád korban fennállt. Nevét az oklevelekben 1231ben már említették Thoman néven, majd 1461-ben Thamonya, 1470-ben Thomaan 1910-ben Tománya alakban fordult elő.

A település egykor a Bélteki uradalomhoz tartozott.

1629-ben báró Károlyi Mihály özvegye Senyei Borbála kapta meg.

1784-ben báró Hunyadi család kapott rá adományt, s az ő birtokuk maradt egészen az 1800-as évek elejéig.

Az 1800-as évek elején vásárolta meg a gróf Dégenfeld család, s még a 20. század elején is ők voltak birtokosai.

A településnek 1910-ben 797 lakosa volt, kik közül 4 református, 18 izraelita, a többi görögkatolikus. Határa 2006 kataszteri hold volt.

Az oláh lakosságú falucska a trianoni békeszerződés előtt Szatmár vármegyéhez tartozott.

Nevezetességek Görögkatolikus temploma.

Források

Jegyzetek

Kategória:Máramaros megye települései Kategória:Szatmár vármegye települései