Gutai István (Sárpilis, 1950. szeptember 16. –) író, helytörténész, a paksi Pákolitz István Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatója.
Élete Tolna megye egyik községében született. Az általános iskolát szülőfalujában, a középiskolát a Petőfi Sándor Gimnáziumban, Bonyhádon végezte. A Szombathelyi Főiskolán, könyvtárszakon diplomázott.
Az MDF virágkorában aktív szerepet vállalt a városi demokrácia kialakításában.
Eleinte a paksi Városi Művelődési Központban (ma Csengey Dénes Kulturális Központ), 1979 és 2001 között, népművelőként dolgozott. 1999-ben a „Gyermekeinkért” kitüntető címet adományozták neki. 2001-ben került a Városi Könyvtár igazgatói székébe, Herczeg Ágnes utódjaként. Aktívan részt vett a város életében. A könyvtár az ő igazgatói kinevezése óta rengeteg rendezvénynek ad helyet, ezek közül is kiemelkednek a magyarsággal kapcsolatos előadások, illetve az olyan versenyek, amelyeken nemcsak a paksi, hanem a határon túli magyar testvérvárosok diákjai is részt vesznek. A kárpátaljai testvérvárossal, Viskkel való kapcsolatkiépítés gyakorlatilag az ő nevéhez kötődik. Az 1999-es tiszai árvíz idején ő intézte, hogy az elöntött házakban lakó gyermekeket Pakson szállásolják el a károsult épületek felújításáig.
Szervezőként részt vett a Pakssal kapcsolatos második világháborús helytörténeti kutatásokban is. Ennek egyik eredménye a Menekülés a Bácskából 1944 őszén (2013. július) című, a borzalmak túlélő tanúival készített riportgyűjteménye.
Pályakezdőként, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején – a Munkás Művelődési Központ egykori munkatársaként – többek között – felnőttoktatást, rocktörténeti előadássorozatot szervezett az intézménybe járó paksi fiataloknak. A felnőttek számára megalapította az Új Tükör klubot, író-olvasó találkozókat működtetett. Ő honosította meg Pakson a citerazene oktatását, rendszeresen tartott az általános iskolákban hangszerbemutatókat. (A közelmúltban újra összeállt az egykori citerazenekar, azokkal a tagokkal, akik annak idején együtt játszottak Gutai Istvánnal.) Ő hozta létre Cseresnyés-pusztán a paksi és a határon túli magyar középiskolások számára az olvasótábort. Népművelői munkája mellett dolgozott a Dunakömlődi Faluház könyvtárában is. Létrehozta és működtette az Ispiláng Színpadot, helyi szereplőkkel. Közreműködött a Kernné Magda Irén által szerkesztett Várossá válni című tanulmánykötet kiadásában. A paksi Jámbor Pál Társaság alapító tagja, a társaság első lapjának, a Közvéleménynek szerkesztője volt. Egyik kezdeményezője a Paksi Hírnök indításának, melynek a kezdeti időben segédszerkesztője, később főszerkesztője volt. Nevéhez fűződik két másik paksi lap, a Párlap és a Helyijárat szerkesztése, megjelentetése, amelyek nagy lépést jelentettek a helyi nyilvánosság megteremtésében. Sokoldalúságához, helytörténeti kutatómunkájához tartozott, hogy interjúkat készített egykori paksi gulág-rabokkal és az 1956-os forradalom helyi résztvevőivel; az interjúkat Gyönyörű a szibériai erdő című kötetében jelentette meg.Vincze Ferenc : Könyvleletek - Ember, emlékezet, történelem (Gutai István: Gyönyörű a szibériai erdő) Napút, 8. évf. 8. sz. (2006. október), 110–111. oldal Megőrizte és leírta a helyi választások történetét 1985-től 1994-ig. 1998-tól 2010-ig szervezte és bonyolította az október 23-i temetői megemlékezéseket. 2001-től 2010-ig irányította a Pákolitz István Városi Könyvtár szakmai munkáját, vezetése alatt jött létre a paksi kistérségi könyvtárak ellátási rendszere. A könyvtár igazgatójaként kiadója volt a Hiador sorozatnak, amely értékes helytörténeti vonatkozású család- és várostörténeteket dolgoz fel. A megyei könyvtár helytörténeti adatbázisa szerint mintegy 250 paksi vonatkozású közlemény fűződik a nevéhez.
Személyisége, szakmai munkája nem csupán a könyvtár kötelező feladatainak ellátásában mutatkozott meg; felkarolta, és segítette a hozzá betérő helyi szerzőket. Számukra önálló esteket szervezett, köteteik kiadásában közreműködött. Munkássága alatt kiváló kapcsolatot tartott az oktatási intézmények vezetőivel, rendhagyó módon népszerűsítette a könyvtári szolgáltatásokat.”A 2011-es év Pro Urbe-díjasai Telepaks Médiacentrum, 2011. október 24.
Művei Forrás, 1982. augusztus. Szépirodalmi, szociográfiai és művészeti folyóirat – XIV. évfolyam 8. szám Forrás sorozat (Iszlai Zoltán, Sükösd Mihály, Pomogáts Béla, Bori Imre, Csordás Gábor) Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat (1982) Tekintet, 1989/5. Kulturális szemle/XXIX. évfolyam Tekintet sorozat (társszerzők: Fodor Ákos, Hegedüs Géza, Mezei Balázs, Ferencz Győző, F. Kovács Ferenc) Magyar Eszperantó Szövetség (1989) Kultúra és Közösség, 1991/1–4. Humán-ökológia/Kultúraváltás-rendszerváltás/Emigráció/Közösségfejlesztés. Kultúra és Közösség sorozat (társszerzők: Király Jenő, Jan Kott, Mózsi Ferenc, Vidra Szabó Ferenc, Ágh Attila) Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat (1991) Tekintet, 1993/1–2./6. évfolyam 1–2. szám Tekintet sorozat (Petőcz András, Fekete Sándor, Juhász Ferenc, Csiki László, Horváth Elemér) Tekintet Alapítvány (1993) Januári Magyar Fórum, 1994. Irodalmi, társadalmi, kulturális és politikai folyóirat/II. évfolyam 1. szám Havi Magyar Fórum sorozat (társszerzők: Nemeskürty István, Czére Béla, Kovalovszky Miklós, Dsida Jenő, Horváth Lajos) Magyar Fórum Kiadó (1994) November Havi Magyar Fórum, 1998. Irodalmi, társadalmi, kulturális és politikai folyóirat – VI. évfolyam 11. szám Havi Magyar Fórum sorozat (Kovács Zoltán, Makkay János, Legéndy Péter, dr. Kovács Zoltán, Lászlóffy Aladár) Magyar Út Alapítvány (1998) Kézjegy 4. Tolna megyei alkotók antológiája Kézjegy sorozat (Koncz Éva, Drescher J. Attila, Hajdu István, Szabó Gabriella, Oláh Zoltán) Tolnai Tollforgatók Klubja (1998) Magyarok a történelem árnyékában, szerzői magánkiadás (2000) A székely tanítónő – Válogatás négy év elbeszéléseiből és verseiből (Iszlai Zoltán, Pomogáts Béla, Bárány Tamás, Szilágyi Ferenc, Görgey Gábor) HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht. (2001) A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve XXIV. A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve sorozat (társszerzők: Szalay Zoltán, Várady Zoltán, Vass Erika, Bartosiewicz László, Mende Balázs Gusztáv) Wosinsky Mór Megyei Múzeum (2002) Könyv és nevelés, 2003/4. V. évfolyam 4. szám Könyv és Nevelés sorozat (társszerzők: Kardos József, Pataki Ferenc, Villangó István, Honffy Pál, Balogh Mihály) Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (2003) Valóságshow – novellák, jelenetek, játékok Pannónia könyvek sorozat Pro Pannonia Kiadói Alapítvány (2004) Kilenc szerző színt keres. Mai magyar drámák, SIMON & SCHUSTER Kiadó, 2004 Gyönyörű a szibériai erdő – Vallomások, szociográfiák, Pro Pannonia Kiadó (2005) EB 37–51; Pro Pannonia, Pécs, 2013 (Pannónia könyvek) Földönfutók, hontalanok. Menekülés Bácskából 1944/45; Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány, Budapest, 2013 Balázs Kovács Sándor–Gutai István: Bánátból bánatba. A Sárköz és a temesközi Végvár rokoni kapcsolatai; Babits, Szekszárd, 2014 Kocsikerék a nyakcsigolyán (a kuláknak kikiáltott kisgazdák 1945–61 közötti üldöztetéséről), Pannónia könyvek, , Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, 2018 , 167 oldal
Magánélete Felesége szintén könyvtáros volt, két fiúgyermekük van.
Kitüntetései Gyermekeinkért kitüntető cím, 1999 Pro Urbe Paks, 2011 Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetés, 2019Állami kitüntetést kapott Gutai István TelePaks TV, YouTube (4:37)
Jegyzetek
Források Alkotói adatlapja Moly.hu
Kategória:Paksiak Kategória:Magyar írók Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek