Luo Guanzhong (hagyományos kínai: 羅貫中; egyszerűsített kínai: 罗贯中; pinyin: Luó Guànzhōng; magyar népszerű: Lo Kuan-csung; 1330?-1400?), eredetileg 罗本 néven született kínai író, akinek a négy legjelentősebb klasszikus kínai regény közül kettőt is tulajdonítanak.
Élete Életéről csupán egyik barátja, 贾仲明 feljegyzéseiből tudunk, aki 1364-ben találkozott vele, és szerinte és városokban élt és működött.
Fő művei Vándor színműíró, regényíró és könyvkiadó lehetett. Három színdarabja mellett (amelyekből csupán egy maradt fenn) irodalomtörténeti jelentőségét az öt neki tulajdonított regény közül kettőnek köszönheti: Vízparti történet és A három királyság regényes története. Utóbbiak a régi kínai regényirodalom klasszikusai, Kínában mind a mai napig töretlen népszerűségnek örvendenek. szerepe a művek keletkezésében tisztázatlan, az bizonyos, hogy legfeljebb már létező változatokat dolgozott át. Később az ő munkái is több változtatáson estek át, jórészt ismeretlen szerzőktől. Az irodalomtörténeti hagyomány úgy tartja, hogy a Vízparti történet szerzőségében részes állítólagos kortársa volt is. Léteznek olyan tudományos vélemények is, melyek szerint az említett két regénynek csupán kiadója volt, de a megírásukban nem működött közre. Tény, hogy a Vízparti történet és A három királyság regényes története témája már előtt ismert volt, s más regényekhez, színdarabokhoz hasonlóan ezek is hosszú fejlődésen mentek át. Az mindenesetre bizonyos, hogy a neki tulajdonított változatok a klasszikus kínai regény első fejlődési szakaszának kiemelkedő teljesítményei: hosszadalmas, sok esetben csak a történeti témák láncán összefüggő kalandfüzérek, amelyek a konfucianizmus hagyományos bölcselő-moralista államférfi ideáljával a rettenthetetlen, önzetlen, a baráti hűséget mindenek fölé helyező katonákat és kalandorokat szegezi szembe.
Kisebb fennmaradt munkái
Színmű: 宋太祖龙虎风云会 („A Szung-dinasztia első császárának harcai”)
Regények: 隋唐志传 („A Szuj- és Tang-kor története”) 殘唐五代史演義傳 („Elbeszélés a Tang-kor végéről és az Öt Dinasztia történetéről”) 平妖傳 („A gonosz varázslók legyőzésének története”).
Irodalom, magyar fordítások Lo Kuan-csung: A három királyság története. Hat fejezet Lo Kuan-csung regényéből; fordította: Ecsedy Ildikó. Budapest, 1987. MTA Orientalisztikai Munkaközösség (Történelem és kultúra) A három királyság története. Hat fejezet Lo Kuan-csung történelmi regényéből; 2. jav. kiad., ford. Ecsedy Ildikó; Budapest, MTA Orientalisztikai Munkaközösség–Balassi Kiadó, Bp., 1997 (Történelem és kultúra) Si Naj-an: Vízparti történet I–III. Ford., a jegyzeteket és az utószót írta Csongor Barnabás. 2., bőv. kiad. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1977. A Világirodalom Remekei. Három királyság I. kötet. Fordította: Horváth Olivér Péter, Németh Bálint. Budapest, 2019. Caeta Kiadó. Előszó: Dr. Salát Gergely. Szaklektor: Dr. Bárdi László, A három királyság története, 1-2.; jegyz. Antóni Csaba; Édesvíz, Bp., 2020–2021 1. ford. Hegedűs Péter; 2020 2. ford. Antóni Csaba; 2021
Képgaléria
Források
Kategória:Kínai költők, írók Kategória:Az 1330-as években született személyek Kategória:Az 1400-as években elhunyt személyek