A második lyoni zsinat a római katolikus egyház által 14. egyetemes zsinatként számon tartott középkori zsinat volt, amelyet X. Gergely pápa 1272. március 31-én hívott össze, és 1274. május 7. és július 17. között tartottak Lyonban. A zsinat három fő célja a görög–latin egyházi unió létrehozása, a Szentföld megsegítésére irányuló új keresztes hadjárat előkészítése, valamint az egyház belső reformja volt.
A zsinat előzményei közé tartozott a pápai szék csaknem három évig tartó betöltetlensége IV. Kelemen pápa halála után, a Bizánci Birodalom és a latin Nyugat közötti feszült viszony, VIII. Mihály Palaiologosz törekvése a pápasággal való megegyezésre, valamint a szentföldi keresztes államok egyre súlyosabb katonai helyzete. A zsinaton mintegy 300 püspök, 60 apát, számos klerikus, teológus, szerzetesi képviselő, továbbá több uralkodói küldött vett részt. Jelen volt I. Jakab aragóniai király, valamint a francia, angol, német, szicíliai és más európai uralkodók követségei. Aquinói Szent Tamás meghívást kapott a zsinatra, de útközben, a fossanovai apátságban meghalt; Szent Bonaventura viszont részt vett a zsinat munkájában, és 1274. július 15-én Lyonban hunyt el.
A zsinat egyik legismertebb eseménye a görög–latin unió kihirdetése volt. A bizánci császár küldöttei a császár nevében elfogadták a római primátusra, a Szentlélek Atyától és Fiútól való származására, a tisztítótűzre és a hét szentségre vonatkozó latin hitvallási formulát. Az unió azonban Bizáncban széles körű ellenállásba ütközött, és VIII. Mihály halála után, II. Andronikosz bizánci császár uralkodása alatt gyakorlatilag megszűnt. A zsinat másik maradandó hatású döntése az Ubi periculum kezdetű konstitúció volt, amely a bíborosokat a pápa halála után zárt választási helyre, vagyis konklávéba rendelte, hogy megelőzze a hosszú pápai széküresedéseket.
Elnevezése és történeti státusza
A „második lyoni zsinat” elnevezés arra utal, hogy ez volt a második olyan Lyonban tartott zsinat, amelyet a katolikus hagyomány egyetemes zsinatként tart számon. Az elsőt 1245-ben tartották, IV. Ince pápa idején, és első lyoni zsinat néven ismert. A második lyoni zsinat a katolikus egyetemes zsinatok sorában a negyedik lateráni zsinat és az első lyoni zsinat után, a vienne-i zsinat előtt áll.
A katolikus hagyomány a zsinatot egyetemesnek tekinti, mivel pápai összehívású volt, a latin kereszténység széles körű képviseletével ülésezett, határozatait pedig a pápa kihirdette és az egyetemes latin egyház jogrendjébe illesztette. A keleti ortodox egyházak e zsinatot nem ismerik el egyetemes zsinatként. Ennek egyik oka, hogy a görög küldöttséget elsősorban a bizánci császár politikai kezdeményezése vitte Lyonba, a konstantinápolyi egyházi közvélemény és a püspöki kar jelentős része pedig nem fogadta el tartósan a lyoni uniót.
A zsinat dokumentumainak szöveghagyománya összetett. A Zelus fidei elsősorban a Szentföld és a keresztes hadjárat ügyével foglalkozott, az Ubi periculum a pápaválasztás rendjét szabályozta, a Szentlélek származásáról szóló dogmatikai konstitúció pedig a Filioque-vitát érintette. X. Gergely 1274. november 1-jén a Cum nuper bullával külön gyűjteményben hirdette ki a zsinat konstitúcióit; ezek később VIII. Bonifác pápa Liber Sextus című, 1298-ban kiadott kánonjogi gyűjteményébe is bekerültek.
A zsinati és a zsinat után véglegesített szövegváltozat nem minden ponton azonos. Ez különösen a Zelus fidei esetében fontos, amelyet a keresztes programhoz kapcsolódó külön szövegként kell kezelni. A későbbi pápai kihirdetésben szereplő 31 konstitúció közül több már a zsinat utáni véglegesítési folyamat eredményét tükrözi.
Történeti háttér
A hosszú pápaválasztás és X. Gergely megválasztása
IV. Kelemen pápa 1268. november 29-én halt meg, utódát pedig csaknem hároméves széküresedés után választották meg. A bíborosok hosszas vitája végül 1271. szeptember 1-jén ért véget, amikor Teobaldo Viscontit választották pápává, aki X. Gergely néven lépett hivatalba. Ez a rendkívül hosszú pápaválasztás közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy Gergely a zsinaton rendezni kívánta a pápaválasztás szabályait.
A pápa személyes tapasztalata is meghatározó volt. Megválasztásakor a Szentföldön tartózkodott, ezért különösen érzékenyen látta a keleti latin államok katonai gyengeségét és a keresztes vállalkozás újraszervezésének szükségességét. Pontifikátusának kezdetétől három nagy programot követett: a görögökkel való uniót, a Szentföld támogatását és az egyház reformját.
Bizánc, VIII. Mihály és a nyugati politika
VIII. Mihály Palaiologosz 1261-ben visszafoglalta Konstantinápolyt, és ezzel véget vetett az 1204 óta fennálló Latin Császárságnak. A helyreállított bizánci császárság azonban katonailag és politikailag sebezhető maradt. Nyugaton különösen Anjou Károly, Szicília királya jelentett fenyegetést, aki a latin keleti érdekekre és saját dinasztikus terveire hivatkozva Bizánc elleni hadjáratot fontolgatott.
Mihály ezért politikai okokból kereste a pápasággal való megegyezést. Célja nem egyszerűen nyugati katonai segítség megszerzése volt, hanem mindenekelőtt az, hogy a pápa fékezze Anjou Károly Bizánc elleni terveit. A bizánci császár számára az unió külpolitikai eszköz is volt: Róma támogatásával vagy legalább semlegességével kívánta megakadályozni, hogy a latin Nyugat újabb támadást indítson Konstantinápoly ellen.
A bizánciak számára a latinokkal való egység kérdését tovább terhelte Konstantinápoly 1204-es elfoglalásának emléke. A negyedik keresztes hadjárat során létrejött latin uralom Bizáncban mély bizalmatlanságot hagyott maga után. Ez magyarázza, hogy a lyoni uniót sokan nem az egyházi egység szabad helyreállításaként, hanem politikai kényszerként és latin nyomásként értelmezték.
X. Gergely számára az unió a keresztény világ egységének helyreállítását, a Szentföld megsegítését és a pápai tekintély megerősítését is szolgálta. A két fél érdekei ezért ideiglenesen találkoztak, de a bizánci egyházi közvélemény jelentős része ellenezte a latin feltételek elfogadását.
A Szentföld helyzete és a keresztes program
A 13. század második felére a szentföldi keresztes államok helyzete egyre bizonytalanabbá vált. Jeruzsálem már nem volt tartósan latin kézen, a keresztes erők pedig belső megosztottság, pénzhiány és katonai utánpótlási nehézségek között működtek. X. Gergely úgy vélte, hogy a Szentföld tartós megsegítéséhez nem alkalmi expedícióra, hanem hosszabb előkészítésre, nyugati békére, pénzügyi fegyelemre és szélesebb keresztény együttműködésre van szükség.
E program része volt a keresztes adó, a tengeri és kereskedelmi kapcsolatok szabályozása, a keresztény fejedelmek közötti fegyvernyugvás, valamint a muszlim hatalmakkal szembeni politikai és diplomáciai koordináció. A zsinat elfogadta a keresztes hadjárat pénzügyi és elvi előkészítését, de a terv Gergely halála után nem jutott tényleges megvalósításig.
Összehívása és résztvevői
Az 1272. március 31-i meghívás
X. Gergely 1272. március 31-én hívta össze a zsinatot. A meghívásban három nagy témát jelölt meg: a görögökkel való uniót, a keresztes hadjárat előkészítését és az egyház reformját. A pápa nemcsak püspököket és apátokat hívott meg, hanem világi uralkodókat, egyetemi és szerzetesi képviselőket, valamint keleti keresztény és mongol küldötteket is.
Gergely 1273 márciusában széles körben kérte az egyházi és világi vezetők véleményét az egyház reformjáról. Ezzel a zsinat előkészítése nem csupán formális meghívásból állt, hanem konzultációs folyamat is megelőzte. Egyes jelentések és vélemények fennmaradtak, ami jelzi, hogy a pápai kúria konkrét reformjavaslatokat várt a keresztény világból.
A meghívás a latin nyugati uralkodókon kívül keleti keresztény szereplőkre is kiterjedt, köztük az örmény királyra és katolikoszra. Ez mutatja, hogy X. Gergely a zsinatot széles keresztény diplomáciai fórumként képzelte el, amelyben a Szentföld ügye, Bizánc helyzete és az egyházkormányzati reform egyaránt összekapcsolódott.
Résztvevők és képviselet
A zsinaton kb. 300 püspök és 60 apát vett részt, mellettük jelentős számú klerikus, teológus, szerzetesi képviselő és világi követ jelent meg. A résztvevők pontos számát a források eltérően adják meg: a modern zsinati kiadások kb. 300 püspököt és 60 apátot említenek, míg egyes összefoglalók tágabb kategóriában több száz egyházi résztvevővel számolnak.
A világi uralkodók közül I. Jakab aragóniai király személyesen vett részt. Követséget küldött többek között a francia, angol, német, szicíliai, skót és más európai udvar is. A zsinat eljárásának egyik sajátossága volt, hogy a forrásokban a résztvevők földrajzi-politikai csoportosítása, vagyis a középkori értelemben vett „nemzetek” szerinti képviselet is megjelent. Ez nem modern nemzetállami képviseletet jelentett, hanem a latin kereszténység nagyobb régióinak és politikai közösségeinek zsinati elkülönítését.
A bizánci delegáció késve, 1274. június 24-én érkezett meg, részben a tengeri úton elszenvedett nehézségek miatt. A küldöttségben szerepelt Geórgiosz Akropolitész, VIII. Mihály császár magas rangú hivatalnoka, továbbá görög egyházi képviselők, köztük Theophanész nikaiai metropolita és Germanosz, a konstantinápolyi pátriárkai szék korábbi viselője. A tényleges konstantinápolyi pátriárka, I. József nem támogatta az uniót, és nem vett részt a zsinaton.
Aquinói Tamás és Bonaventura
A zsinat egyik ismert hiányzója Aquinói Szent Tamás volt. A pápa meghívta a zsinatra, de Tamás útközben meghalt. Halála miatt nem vehetett részt a görög–latin teológiai kérdések tárgyalásában, jóllehet művei és teológiai tekintélye később különösen fontosak lettek a katolikus teológiai hagyományban.
Szent Bonaventura viszont jelen volt. Ferences teológusként és bíborosként tekintélyes szereplője volt a zsinati környezetnek. Lyonban halt meg 1274. július 15-én, vagyis a zsinat utolsó ülései előtt.
A zsinat lefolyása
A hat általános ülés
A zsinatnak hat általános ülése volt: május 7., május 18., június 4. vagy június 7., július 6., július 16. és július 17.. A harmadik ülés pontos dátumát a források nem mindig azonosan adják meg, ezért a szakirodalomban mindkét dátum előfordul.
Az első ülésen X. Gergely megnyitotta a zsinatot, és ismertette a tanácskozás céljait. A második ülésen elfogadták a Zelus fidei rendelkezéseit, amelyek a Szentföld és a keresztes hadjárat ügyével foglalkoztak. A harmadik ülésen több egyházfegyelmi és jogi kérdés került elő. A negyedik ülésen, július 6-án hirdették ki a görög–latin uniót. Az ötödik ülésen, július 16-án fogadták el az Ubi periculum pápaválasztási konstitúciót. A záró ülésen további konstitúciókat hagytak jóvá.
A zsinat egyik dogmatikai rendelkezése a Szentlélek származásáról szólt. A szöveghagyomány és a modern kiadások az egyes konstitúciók ülésrendjét nem minden esetben azonos módon kezelik, ezért ezt a rendelkezést célszerűbb a zsinat egészének dogmatikai döntéseként tárgyalni, nem pedig kizárólag egyetlen üléshez kötni.
A konstitúciók szövegváltozatai
A zsinat során 31 konstitúciót fogadtak el, illetve a későbbi pápai kihirdetésben ilyen számozásban maradtak fenn. A szövegeknek legalább két változata ismert: egy zsinati és egy későbbi, pápai kihirdetésben rögzített változat. Ez különösen fontos a Zelus fidei esetében, amelyet külön kell kezelni a később novemberben kihirdetett jogi konstitúciók gyűjteményétől.
X. Gergely 1274. november 1-jén a Cum nuper bullával küldte meg a konstitúciók gyűjteményét az egyetemeknek, és az Infrascriptas kezdetű körlevélben tájékoztatta a híveket. A később kihirdetett gyűjtemény nem mindenben azonos a zsinat ülésein tárgyalt szövegekkel. Több konstitúció a pápai kúria utólagos átdolgozásának nyomait viseli, különösen a pápaválasztás és az uzsora kérdésében.
Főbb témái és határozatai
A Szentföld megsegítése és a Zelus fidei