Huszár Lajos (Nyárádszereda, 1906. január 29. – 1987. december 23.) nemzetközi hírű magyar numizmatikus.
Élete
Gimnáziumi tanulmányait a marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte és ott is érettségizett. 1924-ben a beiratkozott budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-földrajz szakára. 1928-ban szerzett oklevelet művészettörténet – klasszikus régészet – művelődéstörténet szaktárgyakból.
1929-ben került a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárába, ahol önkéntes gyakornokból 1944-re osztályvezető lett. Kutatási területe a magyar éremművészet és pénztörténet volt. Doktori disszertációját a körmöcbányai éremvésőkről írta. A háború előtt fél évet Rómában és két hónapot a Balkánon töltött Hariseion ösztöndíjjal.
1944-ben mint osztályvezetőre rá is bízták a múzeum kincsrejtekének pontos helyét. A háború végét és az ostromot a múzeumban élte át. 1945 tavaszától a múzeum megbízott főigazgatója, majd 1946 augusztusától kinevezett főigazgató egészen 1949 januárjáig. Ekkor az Esterházy kincsek kiállításról történt ellopása miatt fegyelmi úton felmentették és visszakerült az Éremtárba kutatónak. 1955-ben újra osztályvezető, majd 1956 végén a múzeum ideiglenes Nemzeti Tanácsának tagja, majd választott elnöke.
1968-ban nyugdíjazták, bár erre nem életkora adott indokot. Ezek után a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban mint tudományos tanácsadó dolgozott. Életművének bibliográfiáját, mely több mint 500 kiadványcímre (könyv, tanulmány, cikk) rúg, a Num. Köz. 86-87. száma közli. Az éremgyűjteményben végzett szorgalmas munkája is említésre méltó: pontosan leltározott, valamint neki köszönhető a Niklovits gyűjtemény megszerzése (több mint 43 ezer db).
Tudományos elismeréseként 1957-ben az MTA kandidátusi címet, 1983-ban nagy doktori címet, 1984-ben pedig címzetes egyetemi tanári rangot adományozott neki.
A Magyar Numizmatikai Társulatnak 1939-től volt tagja, 1945-től ügyvezető alelnöke, majd 1950-től az összevont NT és Régészeti Társulat Éremtani Szakosztályának titkára egészen 1968-ig. 1933 és 1975 között a Numizmatikai Közlöny szerkesztője, melyet neki köszönhetően nem szüntettek meg.
Kitüntetései
1940 Budapest Székesfőváros Ferenc József nagydíja 1941 Signum Laudis 1959 miniszteri elismerés 1961 Rómer Flóris érem (Magyar Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulat) 1976 Réthy László érem(Magyar Numizmatikai Társulat) 1980 Veszprémi István érem (Orvostörténeti Társulat) 1980 Széchényi Ferenc érem (Magyar Éremgyűjtők Egyesülete) 1981 Munka Érdemrend arany fokozata (Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa)
Tagságai
1930-as évektől osztrák és csehszlovák numizmatikai társulat levelező tagja 1941-től Magyar Numizmatikai Társulat tagja 1970-től Osztrák Numizmatikai Társulat tiszteletbeli tagja 1971-től Horvát Numizmatikai Társulat tiszteletbeli tagja 1979-ben International Numismatic Commision tiszteletbeli tagja
Válogatás műveiből
1932 Die Medaillen- und Plakettenkunst in Ungarn 1945 Bethlen Gábor pénzei 1958 A budai pénzverés története a középkorban 1961 A Báthoriak pénzei 1963 Münzkunst in Ungarn 1975 Habsburg-házi királyok pénzei 1526-1657 1977 Bibliographia Numismaticae (F. Fejér tsz.) 1977 Hungarian Coins and Medals Related to Medicine 1979 Münzkatalog Ungarn Régi Magyar emlékérmek katalógusa 1500-1849 (5 füzet) 1995 Az erdélyi fejedelemség pénzverése. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Jegyzetek
Külső hivatkozások
art portálon
Források Archaeologiai Értesítő 1987-88/1. Folia Arch. XXXIX
Kategória:Magyar numizmatikusok Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1987-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Nyárádszeredaiak Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Signum Laudis kitüntetettjei