Nes () település Feröer Eysturoy nevű szigetén. Közigazgatásilag Nes községhez tartozik.
Földrajz thumb|300px|right|Nes ultramodern temploma illeszkedik a tájba A település a Skálafjørður torkolatától délre fekszik. Fölötte található Feröer negyedik legnagyobb tava, a Toftavatn. A település jelenleg 69 házból áll.
Történelem Nest egyes források szerint 1541-ben alapították, amikor Heini Havreki letelepedett ezen a helyen, míg más források szerint első írásos említése az 1350-1400 között írt Kutyalevélben található. Fatemploma 1843-ban épült.
A második világháború alatt a brit hadsereg két nehézlöveget helyezett el Nesben, hogy védjék a fjordot és az olajlerakatot a németektől. A tengeralattjárók ellen egy acélhálót feszítettek ki a víz alatt a fjord bejáratánál. A háború után az egyik löveget a fjordba dobták, a másikat pedig az új toftiri kikötő alapozásához használták fel. Később az előbbit kiemelték a vízből, és visszahelyezték eredeti beton talapzatára; a másik talapzatra egy ház épült. A korábbi lőszerraktárban ma a környező földeken termelt burgonyát tárolják.
Népesség Év Lakosság 1986. január 1. 196 1991. január 1. 207 1996. január 1. 201 2001. január 1. 214 2006. január 1. 236 Közlekedés Nes zsákfalu: csak északi irányból, Toftir felől közelíthető meg. Autóbusz-összeköttetése nincsen.
Hivatkozások Jegyzetek
További információk
faroeislands.dk – fényképek és leírás Nes , Nes község Nes, Visit Eysturoy Panorámakép az út széléről Nes, fallingrain.com
Kategória:Feröer települései