A Zalaegerszegi kistérség egy kistérség volt Zala megyében, központja Zalaegerszeg volt. 2014-ben az összes többi kistérséggel együtt megszűnt.
A statisztikai térség 65 településéből 39-nek a népessége 500 fő alatti volt. 1000 fő feletti település 11 volt, ebből 5000 fő feletti 1 település, maga Zalaegerszeg. A statisztikai térségben 2 város volt, Zalaegerszeg több mint 60 ezer fővel, és Zalalövő mintegy 3 ezer fővel.
Kistérségi alapadatok Terület (km²) 993 Lakónépesség (fő, 2004. december 31.) 106099 Területfejlesztési szempontból kedvezményezett térség (64/2004. Korm. rendelet szerint) Nem Típus szerint Társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott térség Nem Ipari szerkezetátalakítási térség Nem Vidékfejlesztési térség Nem Mérték szerint Hátrányos helyzetű Nem Leghátrányosabb helyzetű Nem Települések száma 79 Jogállás szerint Város 2 Község 77 Területfejlesztési szempontból kedvezményezett települések száma (7/2003. Korm. rendelet szerint) 20 Típus szerint Társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott település 20 Országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott település 3 Leghátrányosabb kistérséghez nem tartozó leghátrányosabb helyzetű település 3
Települései AlibánfaAlsónemesapátiBabosdöbréteBagodBakBaktüttösBecsvölgyeBocföldeBoncodföldeBödeCsatárCsonkahegyhátCsödeDobronhegyEgervárGellénházaGombosszegGősfaGyűrűsHagyárosböröndHottóIborfiaKávásKemendollárKeménfaKisbucsaKiskutasKispáliKustánszegLakhegyLickóvadamosMilejszegNagykutasNagylengyelNagypáliNemesapátiNemeshetésNémetfaluOrmándlakOzmánbükPálfiszegPethőhenyePetrikeresztúrPókaszepetkPusztaedericsPusztaszentlászlóSalomvárSárhidaSöjtörSzentkozmadombjaTeskándTófejVasboldogasszonyVaspörVöcköndZalaboldogfaZalacsébZalaegerszegZalaháshágyZalaistvándZalalövőZalaszentgyörgyZalaszentivánZalaszentlőrincZalatárnok
Fekvése A Zalaegerszegi kistérség Magyarország nyugati szélén helyezkedett el, Zala megyében, közel mind az osztrák, mind a szlovén határhoz. Természetföldrajzi megközelítés szerint a Zalai-dombságban, a Nyugat-Zalai-dombság alegységben, ezen belül Göcsejben és a Felső-Zala völgyben feküdt.
Természeti jellemzők Földtörténet, geológia A területen a földkéreg vastagsága: 25–27 km, a litoszféráé 60–80 km. Az aljzatban új paleozoos, mezozoos képződmények találhatóak. Tengeri üledékképződés (márga) és szárazföldi lepusztulás egyaránt zajlott a területen. A krétában, az alpi orogenezishez kapcsolódóan enyhe metamorfizáció. A terület ezután kiemelkedett, majd az eocénra újra megsüllyedt, ekkor a Szőci mészkő rakódott le. Az eocén korból datálható az egyetlen jelentősebb vulkáni eredetű kőzet a térségben, a Zalaszentmihályi andezit formáció. Feküje Szőci mészkő, a Padragi márgával összefogazódik. Kialakulása a Magura-óceán szubdukciójához köthető. Az alsó miocén (24-17 Ma) során folyóvízi hordalékkúpok (kavics) ill. ártéri üledékek (homok, agyag) képződtek. Mura–Dráva-tengermedence felől tengerelöntések. Középső miocénban (17,5-14,5 Ma) mélyvízi, part távoli üledék (slír, aleurolit és agyag) jellemző. Késő miocén (14,5-7,5 Ma.) még jellemző a mélytengeri üledékképződés is, de már megindul a folyóvízi feltöltés ÉNy-Ny felől. (100-200m vastag, főleg homok). A Pannon-tenger elvonulása után a terület emelkedni kezdett. A pliocén kor legfontosabb eseménye a folyóvízi feltöltésből kialakuló kavicsterületek kialakulása. A pleisztocén során lösz fed be nagy területeket. A felszínen szinte kizárólag a legfiatalabb korú kőzetek találhatóak, a völgytalpakon kibukkanhatnak a felső pannon korúak is.
Ásványkincsek Építő- és díszítőkőbánya található Zalaegerszegen, kerámiaipari alapanyagot Teskándon bányásztak a legutóbbi évekig.
Geomorfológia A Felső-Zala völgy tektonikailag előrejelzett és kelet felé tölcsérszerűen kiszélesedik. A völgy jobb oldalán mély, szűk völgyek, nehezen felismerhető teraszok, pannon agyaghoz kapcsolódó ó-holocén suvadások, baloldalt hosszabb, lankás, lösszel fedett lejtők találhatóak. A Göcsej felszíne dombos – völgyes jellegű. Észak-Göcsej észak-déli, Dél-Göcsej északkelet-délnyugat irányban billent ki. A magasra emelkedő "hegyek" szabálytalanul szabdaltak, erodált jellegűek. Göcsej hazánk egyik legtagoltabb felszínű térsége. A dombok rendre 250 méter fölé emelkednek, a legmagasabb a 301 méteres Kandikó. Déli-délnyugati irányban lejtősödő felszínét a vízerózió lépcsőzetesen lehanyatló, közel párhuzamos dombsorokra szabdalta, melyeket viszonylag keskeny, szabálytalan alakú völgyközi hátak kapcsolnak össze. Az északkeleti és keleti lejtők a legmeredekebbek, dél-délnyugat felé vályoggal fedett, fokozatosan alacsonyodó, derázió és geliszoliflukció által formált lejtők ereszkednek.
Éghajlat A napfénytartam: 1950-2000 óra/év között alakul, ami azonos szélességi körön levő magyar területekhez viszonyítva a legkisebb érték. Ez visszavezethető az 56-62%-os évi átlagos felhőzetre, amit az atlanti hatás erőssége okoz. Szélirányok közül a meridionális, vagyis az észak és dél irányú leggyakoribb, összesen kb. 30%, irányuk megtartására rásegítenek a meridionális völgyek. A szélcsendes időszakok szintén gyakoriak, mintegy 25% értékkel. A már említettet atlanti és a mediterrán hatás a csapadékra és a hőmérsékletre is erőteljes hatást gyakorol. Az év leghidegebb hónapja a január, de nem sokkal enyhébb a február sem. Ezekben a hónapokban a levegő hőmérséklete a keleties irányokból, azaz az ázsiai kontinens felől áramló légtömegek hőmérsékletének függvénye. A januári középhőmérséklet térségünkben átlagosan -1 oC és -1,7 oC között ingadozik, ami által a térség ekkor csaknem legenyhébb tája az országnak, ritkán fordul elő tartósan -3 oC alatti átlagok. Ez az Adriai-tenger irányából be-betörő légtömegek mérséklő hatása miatt érezhető. A legmelegebb hónap a július (20 oC). A nyári melegért a keletről jövő kontinentális és a délnyugat felől jövő mediterrán légáramlatok a felelősek. Gyakori, hogy a nyugatról kelet felé vonuló óceáni eredetű ciklonok hűvös levegője beáramlik a térségbe. A nyári félév (IV-IX.) középhőmérséklete az országos 17,8 oC -hoz képest csak 16,7 oC. A sokévi középhőmérséklet adatok azt igazolják, hogy a térség nyáron a kissé hűvös tájak közé tartozik. Az atlanti eredetű légtömegek nagyobb hatása miatt a térség hőmérsékleti viszonyai, a hőmérséklet évi járása, az országoshoz képest kiegyenlítettebb. A legnagyobb ingadozás februárban van, 16,1 oC,. A fagyos napok számottevő előfordulása november – március időszakban várható. Leggyakoribb a fagy januárban. Ekkor 76-83%-os gyakorisággal fordul elő. A nyári napok száma 64-65 között ingadozik, ám a hőségnapok száma nem éri el a 14-et.
Az évi csapadék mennyisége a nyugaton 800mm, keleten 750mm körül alakul. A legkevesebb csapadék télen, februárban hullik. A csapadékösszegek jelentős mértékű emelkedése áprilisban indul meg. A legcsapadékosabb hónap azonban általában a június és a július (75-85mm), az országosan megszokottal szinkronban. Kialakul az ún. őszi másodmaximum, az ún. mediterrán ciklontevékenység hatására. A hótakarós napok átlagos száma 45 nap. A legvastagabb takaró februárban alakul ki (8 cm), de a januári sem sokkal kisebb (6 cm), és ez országos viszonylatban kiugróan magas. A völgyek klímája köd-hajlamos. Gyakori az átmeneti évszakokban az ún. talajmenti, a völgytalpak felszíne felett 5–10 m vastagságban kialakuló köd. Létrejöttében a helyi domborzatnak, a talajminőségnek és a csapadéknak van vezető szerepe.
Felszíni és felszín alatti vizek A terület vízrajzára erőteljes hatást gyakorol a már tárgyalt csapadék mennyisége, illetve a területenként más-más vízáteresztő-képességű kőzetek . Az agyagos, vályogos részeken viszont adottak a lehetőségek a sűrű vízhálózat kialakulásához, az országban a legsűrűbbek közé tartozik. Ezzel összefüggésben a völgysűrűség is igen nagy mértéket mutat. Elősegítette a völgyek képződését a laza felszíni kőzet és a terület negyedidőszaki kiemelkedése is. A domborzat tagoltsága igencsak behatárolja a nagy vízfolyások kialakulásának lehetőségeit, így csak a Zalát tekinthetjük annak. Természetes tavak kialakulásának nem kedvez a domborzat. Mesterségen viszont könnyen, a völgyben folyó patak elgátolásával kialakítható kisebb-nagyobb víztükör, ahogy ezt elég sok település meg is tette az évek folyamán. Vannak még a tőzeg- és építőanyag-bányászat felhagyása után visszamaradt bányatavak is a területen szép számmal. Nem alakult ki összefüggő talajvíztükör, ez visszavezethető a domborzati tagoltságra. A völgytalpakon felszínhez közel található, de a dombsági területeken nem ritkán a több tíz méter mélyen található csak meg. Átlagos keménysége közepes szintű, 15-20 Nko. Mennyisége szintén a terület minőségének függvénye a völgyekben akár a 7 l/s km2 – et is elérheti.Rétegvizek bőségesen találhatóak, a kavicsos vízzáró réteg által megrekesztve. Ez tette lehetővé a területre oly’ jellemző szétszórt településforma kialakulását. Fontos a termálvíz is, amelynek hőmérséklete az esetek túlnyomó többségében 60Co feletti, legfőképpen a felsőpannon rétegekben található. Az olajipari kutatások miatt a térségben az országos átlagnál több ismert termálkút van.
Növényzet A területen húzódik két flórajárás: a (zalai) és a (göcseji) határa. A zalai flórajárásra jellemző erdőtársulás a gyertyános és kocsánytalan tölgyesek, zalai bükkösök, cseres tölgyesek, gyakori még a szelídgesztenye előfordulása is. Jellegzetes nyílt társulása a magyarcsenkeszes pusztai gyep. Általánosan előforduló fajok még: a gyűrűvirágfélék, a berzedt galaj, a sávos here, a csenkeszfélék. A göcseji flórajáráson már alpi hatás érzékelhető. Ennek jele a nagy területet elfoglaló erdei fenyő. Előfordul elegyesen tölggyel vagy önálló erdőalkotóként. A mai területének nagy részén telepítve van.
A fő haszonnövények: búza, kukorica, árpa, vöröshere.
Az itt növő gombák: vargánya, csiperke, őzlábgomba, fenyőalja, galambdúc a régebbi korokban jelentős szerepet töltöttek be a lakosság élelmezésében.
Állatvilág A tisztább vizű patakok (például Kerka, Kerca és Zala) jellemző faja a folyami kagyló és a folyami rák.
A zalai faunatartomány állatállománya nem különbözik jelentősen a magyar átlagtól. Jellemzően nagyvadakból áll (őz, vaddisznó), és kevés különleges állatfajnak ad otthont.
E vadállomány gazdasági jelentőségét a vadhús és a bérvadászat adja. Híresek a zalai szarvastrófeák, már több világbajnoki érmet kiérdemeltek.
Göcsej állatvilága viszont kifejezetten változatos, ami a különböző állatföldrajzi hatások keveredésének, a tagolt felszín és a változatos mikroklíma élőhelyek sokféleségének kialakulásának köszönhető. Az állatvilág faji összetételében meghatározó a pannóniai fauna, de erősen érezhető a nyugat-balkáni (illír), és az atlanti-mediterrán hatás is. Egyrészt az erdősültség, másrészt a már említett földrajzi helyzet következtében a göcseji erdők állatvilága kiemelkedően gazdag. Jelentősek a reliktum állatfajok is. A patakok újra megjelenő ritkasága a réti csík. Már február végén, márciusban megjelennek a pettyesgőték, és a tarajosgőték a patakok mentén a tavaszi kiöntésekben. Göcsej gőteállománya kiemelkedő.
A vizes területek kétéltűekben gazdagok: kecskebéka, vöröshasú unka, zöld varangy, barna varangy, zöld levelibéka, erdei béka.
A hüllőket a vízisikló, erdei sikló, fürge gyík, fali gyík képviseli. A madarak közül fontos megemlíteni a harkályféléket, mivel a Magyarországon megtalálható fajok mind költenek itt is. A baglyok előfordulása is gyakori az erdőkben. Két igen ritka madár a holló és a lappantyú is jelen van.
Göcsej denevérállománya is gazdag, mind az erdei, mind az épületlakók tekintetében, de a vizes területekhez kötődő fajok is jelen vannak.
Az utóbbi évtizedekben jelentősen megnövekedett a rókák és néhány menyétféle ragadozóállománya (nyest, nyuszt). Örvendetesen szaporodik a vadmacska, az aranysakál dél felőli megjelenése várható.