Az alaktanban a mutató névmás úgy utal egy bizonyos entitásra, hogy kifejezi annak térbeli vagy időbeli közelségét vagy távolságát a beszélőhöz (olykor a közlés címzettjéhez is). Ez az entitás lehet tárgy vagy élőlény, amelyet a beszélő térben mutat, de lehet olyan tárgy, élőlény, fogalom vagy cselekvés, történés is, amelyről a beszélő azt jelzi, hogy ismert, mert már volt róla szó, vagy mert valamilyen okból jelen van a címzett tudatában.Crystal 2008, 135. o.Dubois 2002, 134. o.Avram 1997, 174. o.
A magyar nyelv grammatikáiban megkülönböztetnek főnévi és melléknévi mutató névmást, bár az elsőnek lehet melléknévi funkciója is, az utóbbinak pedig főnévi funkciója is. Ugyanez a nézete a közép-délszláv diarendszerhez tartozó nyelvek grammatikáinak is, de más nyelvek grammatikáiban a főnévi mutató névmásnak egyszerűen mutató névmásnak nevezett szó felel meg, a melléknévinek pedig egyesekben mutató determinánsnak,Eastwood 1994, 216. o. (angol), Grevisse – Goosse 2007, 794. o. (francia). másokban mutató melléknévnek nevezett szó.Avram 1998, 174. o. (román).
Egyes nyelvekben (magyar, angol, közép-délszláv diarendszer) a determináns/melléknév alakja nem különbözik a névmásétól, másokban csaknem teljesen különbözik (francia), megint másokban részben különbözik (román).
Abban is különböznek az itt bemutatott nyelvek, hogy egyesekben a mutató névmások két közelségi/távolsági fokot fejeznek ki (a magyarban, az angolban, a franciában és a románban), másokban hármat (a spanyolban és a közép-délszláv diarendszer nyelveiben).
A magyar nyelvben
A magyar mutató névmások alakjai a következők:Bokor 2007, 231–232. o. nyomán szerkesztett szakasz.
főnévi mutató névmások: ez, az (rámutató), emez, amaz (nyomatékosító), ugyanez, ugyanaz (azonosító); melléknévi mutató névmások: ily(en), oly(an), ekkora, akkora, efféle, afféle, ilyenféle, olyanféle, ilyesmi, olyasmi (rámutató), emilyen, amolyan (nyomatékosító), ugyanilyen, ugyanolyan, szintolyan (azonosító); számnévi mutató névmások: ennyi, annyi (rámutató), emennyi, amannyi (nyomatékosító), ugyanennyi, ugyanannyi (azonosító).
Főnévi névmás is lehet melléknévi használatú, azaz jelző (azt a hegyet), és melléknévi névmás is lehet főnévi használatú: Effélére gondolt. Ugyanakkor a számnévi névmás lehet úgy főnévi, mint melléknévi használatú. A főnévi használatú mutató névmások, amennyiben névszóra utalnak, egyeznek az utóbbival, de más nyelvekkel szemben a magyarnak az a sajátossága, hogy a jelzőként használt mutató névmás nem egyezik a jelzett szóval, azaz nem veszi fel annak toldalékait vagy névutóját. Kivételek ez alól csak az ez és az névmások: azt a hegyet, azok a fiúk.
Más magyar sajátosság az, hogy a távolra mutató névmás viszonylag gyakran használatos főmondatban annak mellékmondatára való utalószóként, de ekkor elveszíti a távolra mutató jellegét: Azt mondta, hogy esik az eső vs. Il/Elle a dit qu’il pleuvait (utalószó nélkül).Szende 2001, 81. o.
Más nyelvekben
Az angol nyelvben
Az angol nyelv grammatikáiban csak két szót tartanak mutató névmásnak, melyek úgy főnévi, mint determinánsi használatúak lehetnek:Eastwood 1994, 216–218. o. this, többes számban these: What about this jug? ’Mit szólsz ehhez a korsóhoz?’, What about these? ’Mit szólsz ezekhez?’; that, többes számban those: that waiter ’az a pincér’, Those (people) who ordered lunch... ’Azok (az emberek), akik ebédet rendeltek….’.
A német nyelvben
A német nyelvben a főnévi mutató névmásoknak három fő kategóriája van: az első kategóriába a dieser, diese, dieses tartozik, a másodikba a jener, jene, jenes, a harmadikba pedig a nyomatékosított, kontextusfüggő der, die, das (amely formailag a határozott névelőkhöz, illetve a vonatkozó névmások egyik formájához hasonlít).Duden 2016, 4. kötet, 358.–364. és 372.–382. szabálypont (270.–278. és 288.–299. o.) nyomán szerkesztett szakasz. A jener, jene, jenes szavakat a beszélt nyelvben gyakran a der da, die da, das da és hasonló kifejezésekkel helyettesítik.
A dieser, diese, dieses ’ez’ ragozása: Egyes szám, hímnemEgyes szám, nőnemEgyes szám, semleges nemTöbbes számAlanyesetdieserdiesediesesdieseBirtokos esetdiesesdieserdiesesdieserRészes esetdiesemdieserdiesemdiesenTárgyesetdiesendiesediesesdiese A jener, jene, jenes ’az’ ugyanúgy ragozódik, mint a dieser, diese, dieses: Egyes szám, hímnemEgyes szám, nőnemEgyes szám, semleges nemTöbbes számAlanyesetjenerjenejenesjeneBirtokos esetjenesjenerjenesjenerRészes esetjenemjenerjenemjenenTárgyesetjenenjenejenesjene A der, die, das ’ez’ ragozása: Egyes szám, hímnemEgyes szám, nőnemEgyes szám, semleges nemTöbbes számAlanyesetderdiedasdieBirtokos esetdessenderen/dererdessenderen/dererRészes esetdemderdemdenenTárgyesetdendiedasdie
A birtokos esetű dessen és deren állhat főnév előtti jelzőként (a derer viszont nem): meine Nachbarin und deren Hund ’a szomszédnőm és a kutyája’; meine Nachbarinnen und deren Hunde ’a szomszédnőim és a kutyáik’.
Előremutatáskor azonban csak a dessen és derer használható, a deren nem. A derer viszont ritkán használatos egyes szám nőnemben, mert általában a többes számhoz társítják: die Blumen derer, die mich besuchen kam (selten) ’annak a virágai, aki eljött meglátogatni’ (nőre vagy nőnemű lényre utal, ritkán használatos); die Blumen derer, die mich besuchen kamen ’azoknak a virágai, akik eljöttek meglátogatni’.
A főnévi használatú mutató névmásokat elsősorban arra használják, hogy a megfelelő dologra hivatkozzanak az eggyel korábbi mondatban. Példamondatok: Werner war der Vater von Wolfgang. Der wurde 50 Jahre alt ’Werner Wolfgang apja volt. Ez (utóbbi) 50 éves lett’; Werner war der Vater von Wolfgang. Dieser wurde 50 Jahre alt ’Werner Wolfgang apja volt. Ez (utóbbi) 50 éves lett’; Werner war der Vater von Wolfgang. Jener wurde 50 Jahre alt ’Werner Wolfgang apja volt. Az (előbbi) 50 éves lett’; Werner war der Vater von Wolfgang. Er wurde 50 Jahre alt ’Werner Wolfgang apja volt. (Ő) 50 éves lett’.
Az első két esetben Wolfgang az, aki 50 éves lett, az utolsó két esetben pedig Werner. A manapság viszonylag ritkán használatos jener mutató névmás helyett gyakran az er személyes névmást használják. Mivel a német nyelvben csak két távolsági fokot különböztetnek meg, ezért, ha több mint két (azonos nemű és számú) főnév szerepel az eggyel korábbi mondatban, akkor a középsőt, amennyiben arra hivatkoznak, meg kell ismételni. Példamondat: Werner war der Vater von Karl und Wolfgang. Karl wurde 50 Jahre alt ’Werner Karl és Wolfgang apja volt. Karl 50 éves lett.’.
Ha az eggyel korábbi mondatban csak egy főnév van, amire a későbbi mondat mutathat, akkor nincs szükség mutató névmás használatára, helyette általában személyes névmást használnak. Példamondatok: Werner hatte zwei Kinder. Er wurde 50 Jahre alt ’Wernernek két gyereke volt. 50 éves lett’; Dort stehen Anna und Otto. Sowohl er als auch sie studieren Medizin ’Ott áll Anna és Otto. Ő (hímnem) is és ő (nőnem) is orvostanhallgató’.
A francia nyelvben
A francia nyelvben a mutató névmások alakjai különböznek a mutató determinánsokéitól.Mauger 1971, 122. és 125–132. o. nyomán szerkesztett szakasz.
Kétféle (főnévi) névmás van. Egyesek egyeztetettek, és csak nyelvtani nemmel rendelkező, élő vagy élettelen főnevet helyettesítenek, mások változatlan alakúak, így semlegeseknek tekinthetők. Ezek utalnak nemmel nem rendelkező entitásra, mint amilyen egy mondat, de olykor főnévre is. Mindegyik közelre mutató alak az ’ez(ek)’-nek felel meg, és mindegyik távolra mutató az ’az(ok)’-nak:
+ Egyes szám Többes szám Hímnem Nőnem Semleges Hímnem Nőnem Közelre mutató Távolra mutató Közelre mutató Távolra mutató Közelre mutató Közelre/Távolra mutató Közelre mutató Távolra mutató Közelre mutató Távolra mutató celui-ci celui-là celle-ci celle-là ceci cela, ça ceux-ci ceux-là celles-ci celles-là
Az egyeztetett alakokat a -ci vagy a -là szócskákkal használják. A -ci közelre mutat, de a -là is mutathat közelre, ha nem szükséges ellentétet kifejezni távolsági fok szerint. Ezek a szócskák csak akkor maradnak el, ha a névmás jelzőt vagy jelzői mellékmondatot rendel alá: Celui qui prendra l’épée périra par l’épée ’Aki kardot ragad, az kard által vész el’ (szó szerint: ’Az, aki megragadja a kardot, elvész a kard által’).
A semleges cela (választékos nyelvi regiszterbeli alak) és ça (a celaból keletkezett, azonos jelentésű szokásos regiszterbeli alak) mutathat közelre is, távolra is: Cela/Ça ne me plaît pas ’Ez/Az nem tetszik nekem’. A ceci választékos regiszteri alak csak közelre mutat.
Van még egy semleges alak, a ce, az egyetlen, amely determinánsként is megvan. Utalhat akármilyen fajta entitásra: főnévi igenévre: Partir, c’est mourir un peu ’Elmenni annyi, mint egy kicsit meghalni’; mondatra: Il refuse de m’aider, et ce après m’avoir fait les plus belles promesses ’Nem akar segíteni rajtam, miután ezt többször is megígérte’ (szó szerint: ’Visszautasítja, hogy segítsen nekem, és ezt miután a legszebb ígéreteket tette nekem’); élettelent megnevező főnévre: La difficulté, c’est de décider ’Az a nehéz, amikor dönteni kell’ (szó szerint: ’A nehézség, az van dönteni’); élőre, beleértve személyre: C’est nous ’Mi vagyunk (azok)’.
A mutató determinánsok alakjai a következők: ce – mássalhangzóval kezdődő hímnemű, egyes számú szavak előtt: ce couteau(-ci) ’ez a kés’; cet – magánhangzóval kezdődő hímnemű, egyes számú szavak előtt: cet animal-là ’az az állat’; cette – minden nőnemű, egyes számú szó előtt: cette fleur(-ci) ’ez a virág’; ces – minden többes számú szó előtt: ces couteaux-là ’azok a kések’, ces animaux(-ci) ’ezek az állatok’, ces fleurs-là ’azok a virágok’.
Amint látszik, a mutató determináns esetében a -ci és -là szócskák helye az utánuk álló főnév mögött van, és jelenlétük nem kötelező. A közelre mutatás -ci nélkül is lehetséges, a -là pedig nem mindig jelez távolra mutatást.
A közép-délszláv diarendszerben
A közép-délszláv diarendszerhez tartozó nyelvekben azonos alakok használatosak úgy főnévi, mint melléknévi névmásokként, melyek három távolsági fokot fejeznek ki.
A magyar ’ez’ és ’az’ névmásoknak a következők felelnek meg:Klajn 2005, 84. o. (szerb grammatika).
+ Közelre/távolra mutató Egyes szám Többes szám Hímnem Semlegesnem Nőnem Hímnem Semlegesnem Nőnem Közelre mutató ovaj ovo ova ovi ova ove Közbülső távolságra mutató taj to ta ti ta te Távolra mutató onaj ono ona oni ona one
Ezeket a névmásokat a melléknevekhez hasonlóan ragozzák. Az itt bemutatott alanyesetű alakokon kívül még öt esetalakjuk van.
A távolsági fokokat az alábbi példával lehet szemléltetni:Barić 1997, 204. o. (horvát) grammatika).
+ Ami a beszélőnél van Ami a címzettnél van Ami nincs sem a beszélőnél, sem a címzettnél Evo ti ova knjiga, ti meni daj tu,A ta tárgyesetű alakja. a ona na stolu ne treba mi Itt van neked ez a könyv, te add nekem azt, az pedig, amelyik az asztalon van, nem kell nekem
A semlegesnemű alakok általában semlegesnemű élettelenre, azonosíthatatlan nemű élőlényre és mondatra utalnak. Példák: Šta je ono na krovu? ’Mi az ott a háztetőn?’, Priča se da je izbio štrajk, ali ja o tome nisam obavešten ’Azt mondják, hogy sztrájk tört ki, de én erről nem értesültem’.Klajn 2005, 83. o. Kivételes eset, hogy a mutató névmás alanyként nem egyezik a főnévvel kifejezett névszói állítmány névszói részével, hanem semlegesnem egyes számba teszik, még akkor is, ha a főnév személynév: Ovo su moji sinovi ’Ezek itt a fiaim’, To je bila nesreća ’(Az) szerencsétlenség volt’.Klajn 2005, 85. o.
A fenti mutató névmásokon kívül vannak még a következők: ovakav, ovakva, ovakvo: Želim ovakve rukave ’Ilyen kabátujjakat szeretnék’ (ügyfél szabóhoz szólva, miközben a saját ruhadarabja ujjait mutatja); takav, takva, takvo: Želim takve rukave ’Olyan kabátujjakat szeretnék’ (mint amilyen a szabó kezében van); onakav, onakva, onakvo: Želim onakve rukave ’Olyan kabátujjakat szeretnék’ (az ügyféltől is, a szabótól is távolabb levő ruhadarabra mutatva);