Fred Frith (Heathfield, Sussex, 1949. február 17. –) angol multi-instrumentalista, zeneszerző és improvizációs művész.
Valószínűleg leginkább gitárjátékáról ismert. Először az angol avantgárd rock együttes, a Henry Cow egyik alapítójaként hívta fel magára a figyelmet. Ugyancsak tagja volt az Art Bears, a Massacre és a Skeleton Crew együtteseknek. Számos kiváló művésszel dolgozott együtt, akik között megtalálható Robert Wyatt, Brian Eno, Lars Hollmer, a The Residents, Lol Coxhill, John Zorn, Bill Laswell, Derek Bailey, Iva Bittová és Bob Ostertag. Több hosszú darabot is komponált, mint például a Traffic Continues (1996, 1998-ban adta elő Frith és az Ensemble Modern), valamint a Freedom in Fragments (1993, előadta 1999-ben a Rova Saxophone Quartet).
Róla szólt Nicolas Humbert és Werner Penzel 1990-es, díjnyertes dokumentumfilmje, a Step Across the Border. Számos zenei lapnak volt közreműködője, így a New Musical Express-nek és a Trouser Press-nek is, valamint jó néhány improvizációs workshopot vezetett a világ több pontján. Karrierje három évtizedet ölel fel és feltűnt több, mint 400 albumon. Mindmáig aktívan járja a világot. Frith jelenleg a Mills College (Oakland) zenei tanszékének professzora. Az Amerikai Egyesült Államokban él, feleségével a német fényképésszel, Heike Liss-szel és gyermekeikkel, Finn Liss-szel (született: 1991. augusztus 22.) és Lucia Liss-szel (született: 1994. január 8.).
Frith 2008-ban elnyerte a Demetrio Stratos-díjat, az experimentális zene területén folytatott tevékenységéért. A díjat 2006-ban alapították az olasz Area együttes experimentális énekesének Demetrio Stratosnak az emlékére, aki 1979-ben halt meg. Frith 2010-ben tiszteletbeli doktori címet kapott a West Yorkshire-i (Nagy-Britannia) University of Huddersfield egyetemen a zenetudomány terén végzett munkájáért.
Frith testvére Simon Frith, a jól ismert zenekritikus és szociológus, valamint Chris Frith, a pszichológus, aki a londoni University College-ben dolgozik.
Pályafutása Frith Heathfieldben (Sussex, Anglia) született olyan családba, amelyben a zenét az élet meghatározó elemének tekintették. Ötéves korától hegedülni tanult és tagja lett az iskolai zenekarnak. 13 éves korában azonban a gitárra váltott, miután látott egy társaságot, amely a kor népszerű instrumentális együttesét a The Shadowst utánozta. Elhatározta, hogy megtanul gitározni és csatlakozik egy együtteshez. Egy, gitár akkordokat tartalmazó könyvből tanulta a játékot és hamarosan a The Chaperones együttesben találta magát, amint a Shadows és a Beatles feldolgozásait játsszák. Aztán amikor elkezdett bluest hallgatni olyan előadóktól, mint Snooks Eaglin és Alexis Korner, teljesen megváltozott a gitárzenéről vallott felfogása, és mikorra 15 éves lett, a The Chaperones már blues-együttessé vált. Első nyilvános fellépése egy észak-angliai klubban volt, 1967-ben. Ekkor Frith hagyományos és blues számokat játszott és énekelt.
A blues mellett minden olyan zenét elkezdett hallgatni, amelyben gitár szólt, úgy mint a folk, a klasszikus, a ragtime és a flamenco. Emellett hallgatott indiai, japán és balinéz muzsikát is, és különös vonzalmat érzett a kelet-európai zene iránt, miután egy jugoszláv iskolatársa hazai népzenei ritmusokat tanított neki. Frith 1968-ban beiratkozott a University of Cambridge-re, és ott a zenei horizontja még inkább kitágult, megismerkedve John Cage filozófiájával és Frank Zappa rockzenei manipulációival. Angol irodalomból diplomázott 1970-ben, majd 1974-ben master fokozatot szerzett. Cambridge azonban leginkább azért volt meghatározó számára, mert ott jött létre a nagy hatású avantgárd rock együttes, a Henry Cow. Henry Cow 1968-ban Frith találkozott Tim Hodgkinsonnal, egyik diáktársával egy blues klubban a Cambridge-i Egyetemen. "Soha nem találkoztunk azelőtt, neki volt egy altszaxofonja, nálam a hegedűm volt, és improvizáltunk valami szörnyű visító zörejt, úgy fél órán keresztül." De valami bekattant és – felfedezve mindkettőjük elfogulatlan hozzáállását a zenéhez – Frith és Hodgkinson ott és azonnal egy együttest alapított. Henry Cow-nak nevezték el, és az együttesben maradtak annak 1978-as megszűnéséig. Az 1970-es évek elején Fredék szürke Morros Minorja viselte az együttes címerszerű logóját, ami ugyancsak szórakoztatta annak a yorki gimnáziumnak a diákjait, melynek apja volt az igazgatója.
Frith szerezte az együttes számos emlékezetes számát, például a "Nirvana for Mice"-ot és a "Ruins"-t. Miközben a gitár volt a fő hangszere, játszott hegedűn (kihasználva klasszikus előtanulmányait), basszusgitáron, zongorán és xilofonon.
1973 novemberében Frith (és a Henry Cow többi tagja) részt vett Mike Oldfield Tubular Bells című szerzeményének BBC-beli, élő stúdiófelvételén. A felvétel megtalálható Oldfield Elements című DVD-jén.
Guitar Solos A Henry Cow első albuma után, 1974-ben kiadta Guitar Solos című lemezét, első szólóalbumát és bepillantást engedett abba, mit is tud a gitárral. Az album nyolc kíséret nélküli számot tartalmazott, zenei improvizációkat preparált gitárokon. Négy nap alatt vették fel a Kaleidophon Stúdiókban, Londonban és nem használták hozzá az akkoriban elterjedt overdub technikát, azaz, hogy egy elkészült zenei anyagra újabb zenét (például új hangszert) másolnak rá. Megjelenése után a Guitar Solos albumot mérföldkőnek tekintették, a gitárjátékra való újító és kísérletező hatása miatt. A Down Beat magazin 1983. januári kiadása szerint a Guitar Solos "… elbódítja a hallgatókat. Az album még ma is egyedien innovatív és cáfolhatatlanul merész.""The Frith Factor: Exploration in Sound", Down Beat magazine, January 1983. Fölkeltette az úgynevezett "mainstream" zenészek figyelmét is, például Brian Enoét, ami azt eredményezte, hogy Frith Eno két albumán is gitározott (Before and after Science, 1977 és Music for Films, 1978).
Az 1970-es évek közepén Frith egy cikksorozatot publikált az angol zenei hetilapba, a New Musical Expressbe "Korunk nagy rockszólói" ("Great Rock Solos of our Time") címmel. Ezekben elemezte a meghatározó rock gitárosok, többek között Jimi Hendrix és Eric Clapton játékát és hatásukat a rock gitár fejlődésére.
A Henry Cow után A Henry Cow utolsó albumának felvétele során az együttes tagjai között nézeteltérések alakultak ki az album tartalmára vonatkozóan. Frith és Chris Cutler az inkább ének-orientálta zenét helyezte volna előtérbe, míg Hodgkinson és Lindsay Cooper egyszerű instrumentális kompozíciókat szeretett volna. Kompromisszumként Frith és Cutler beleegyezett 1978 elején, hogy a korábban már megkomponált dalokat saját albumban adják ki. A lemez Hopes and Fears címmel, Art Bears név alatt jelent meg és Dagmar Krause működött közre rajta. Az instrumentális anyagot a Henry Cow jelentette meg Western Culture címmel, később, még abban az évben, de már az együttes feloszlása után. Az Art Bears trió egyszerű stúdió zenekarként folytatta 1981-ig, két további albumot kibocsátva. A Winter Songs 1971-ben jelent meg, míg a The World as It Is Today 1981-ben.
Ez idő alatt Frith kiadta a Gravity című albumát 1980-ban, mely második szólóalbuma volt. A felvételek a Norrgården Nyvlánál készültek Uppsallában, Svédországban, a svéd Samla Mammas Manna együttes közreműködésével, valamint a Catch-a-Buzz stúdióban Rockville-ben, Marylandben az amerikai The Muffins együttessel. A lemez megmutatta, hogy Frith elszakadt a Henry Cow erősen strukturált és zenekar-szerű muzsikájától és a folk, valamint a dance zene felé közeledett. Az album egyik számának ugyancsak "Norrgården Nyvla" volt a címe és ez bizonyult Frith egyik legmeghatározóbb darabjának.
New York thumb|210px|right|Fred Frith előadása a Mills College-ban (Oakland), 2005 októberében.(© Aram Shelton)
1979 végén Frith átköltözött New Yorkba, ahol azonnal összeakadt a helyi avantgárd/Downtown music szcénával. A hatás felemelő volt: "… New York mélységesen felszabadító tapasztalat volt számomra. Először éreztem azt, hogy saját magamat adhatom, és nem próbáltam úgy élni, ahogy szerintem az emberek ezt elvárták tőlem." Frith találkozott és felvételeket kezdett készíteni jó néhány zenésszel és társasággal, olyanokkal, mint Henry Kaiser, Bob Ostertag, Tom Cora, Eugene Chadbourne, Zeena Parkins, Ikue Mori, a The Residents, a Material, a The Golden Palominos és a Curlew. Nagyjából 14 évig élt New Yorkban, ezalatt csatlakozott több együtteshez, mint John Zorn Naked Cityje (melyben Frith basszusozott) és a French Frith Kaiser Thompson (tagjai: John French, Frith, Henry Kaiser és Richard Thompson). Három saját együttest is alapított, név szerint a Massacre-ot, a Skeleton Crew-t és a Keep the Dogot.
A Massacre 1980-ban alakult a basszusgitáros Bill Laswell-lel és a dobos Fred Maherrel. Nagy energiájú experimentális rockot játszottak, turnéztak az Államokban és Európában, 1980-ban és 1981-ben, valamint kiadtak egy Killing Time című albumot 1981-ben. A lemezt Martin Bisi később legendássá vált brooklyni stúdiójában vették fel. A Massacre 1981-ben, Maher kilépésével oszlott fel, de később, 1998-ban újra megalakult, mikor csatlakozott hozzá a dobos Charles Hayward. Az új Massacre három további albumot adott ki.
A Skeleton Crew, a Tom Corával közösen alapított együttes 1982-től 1986-ig működött, experimentális zenét játszó zenekar volt, az élő imprivizációkról volt nevezetes, melyeket Frith (gitár, hegedű, billentyűsök, dobok) és Cora (cselló, basszusgitár, házilag készített dobok és egyéb szerkentyűk) játszott, több hangszeren párhuzamosan. Gyakran felléptek Európában, Észak-Amerikában és Japánban, valamint 1984-ben kiadták a Learn to Talk című lemezüket. Zeena Parkins (elektromos hárfa és billentyűsök) 1984-ben csatlakozott hozzájuk, és a trió 1986-ban megjelentette a The Country of Blinds című albumot. 1983 októberében a Skeleton Crew csatlakozott a Duck and Coverhez, a Berlin Jazz Festival felkérésére, egy nyugat-berlini, majd egy azt követő, 1984. februári, kelet-berlini előadás erejéig.
Frith 1989-ben hozta létre a Keep the Dog szextetet, egy visszatekintő együttest, a megelőző 15 év kompozícióinak széles repertoárjából való válogatások előadására. A felállás a következő volt: Frith (gitár, hegedű, basszus), René Lussier (gitár, basszus), Jean Derome (fúvósok), Zeena Parkins (zongora, szintetizátor, hárfa, tangóharmonika), Bob Ostertag (billentyűsök) és Kevin Norton (dobok, ütősök). Később Charles Hayward váltotta Nortont a doboknál. A társaság 1991 közepéig létezett, koncerteztek Európában, Észak-Amerikában és a korábbi Szovjetunióban. 2003-ban megjelent egy dupla CD-jük That House We Lived In címmel, az 1991. májusi és júniusi utolsó fellépéseikről Ausztriában, Németországban, valamint Olaszországban.
Egyéb projektek Az 1980-as években Frith elkezdett tánc-, film- és szinházi zenéket írni, s több szólóalbuma is erre a műfajra reflektált, például a The Technology of Tears (And Other Music for Dance and Theatre) (1988), a Middle of the Moment (1995), az Allies (Music for Dance volume 2) (1996) és a Rivers and Tides (2003). A zeneszerzés új formáit kutatva ugyancsak gyakran kísérletezett véletlen zenei kompozíciókkal, gyakran hozott létre zenét a talált hangok és a helyszíni felvételek technikájával. Jó példákat találhatunk ezekre az Accidental (Music for Dance volume 3) (2002) és a Prints: Snapshots, Postcards, Messages and Miniatures, 1987–2001 (2002) című albumokon.
Az 1980-as évek végén Frith zeneszerzőként elkezdett más muzsikusok vagy együttesek számára is zenét írni, olyanoknak, mint a Rova Saxophone Quartet, az Ensemble Modern és az Arditti Quartet. Az 1990-es évek végén megalakította saját, Fred Frith Guitar Quartet nevű együttesét René Lussier, Nick Didkovsky és Mark Stewart részvételével. Gitárzenéjük, melyben váltakozott a "dallamos és a szép a zajossal, agresszívvel és egészen kihívóval", két albumon jelent meg: Ayaya Moses (1997) és Upbeat (1999), mindkettő Lussier saját Ambiances Magnétiques kiadójánál.