Az I. e. 10 000 (10,000 BC) egy 2008-as amerikai kalandfilm a német Roland Emmerich rendezésében.

Az őskori időkben játszódó produkció világpremierje 2008. február 10-én volt a berlini Potsdamer Platzon;Emmerich kőkori filmje bemutatóját ünnepli Die WeltI. e. 10 000: A premier CNN az észak-amerikai mozik 2008. március 7-étől vetítették, Magyarországon pedig a rákövetkező héten mutatták be.

Cselekmény Az Eurázsia hegyei közt elzártan élő yagahl törzs mamutok elejtésével látja el magát. Egyikük, az ifjú vadász, D'Leh megleli szíve választottját a gyönyörű Evolet személyében. Mikor egy csapat titokzatos lovas hadúr feldúlja a yaghalok táborát és magukkal visznek sokakat, köztük a lányt, D'Leh kényszerű vezetője lesz egy maréknyi bátor harcosnak, akik délnek indulnak az emberrablók nyomába. Kalandjaik során megütköznek kardfogú tigrisekkel és rémmadarakkal is. Útjuk kereszteződik más törzsekével, akikre a portyázó lovasok hasonló sorsot hoztak. Együttes erővel menetelnek tovább a fogva tartók felé. Céljukat elérve egy ismeretlen civilizációval szembesülnek egy káprázatos városban, ahol a rabszolgák által felhúzott piramisok az égbe nyúlnak. D'Leh áll az élére azoknak, akik a véget hozzák el a nagy hatalmú istenségnek, aki napszámossorba kényszerítette testvéreiket.

Szereplők Steven Strait mint D'Leh A Yagahl törzs fiatal mamutvadásza. Ő válik a kiválasztottá, akinek végzete a jóslat szerint a Mindenható elpusztítása. A D'Leh név a német Held, azaz hős szó anagrammája. Camilla Belle mint Evolet D'Leh szerelme és egy másik törzs utolsó hírmondója, akiket a kegyetlen lovas harcosok, a „négy lábon járó démonok” mészároltak le. Fogva tartása során megkötözött kezén egy vadászt mintázó sebhely keletkezik, előrevetítve a Mindenható végzetét. Kék szeme ritka kincs minden törzs között. Cliff Curtis mint Tic Tic D'Leh mentora, a Yagahl törzs vezetője. Joel Virgel mint Nakudu A Yagahlokkal szövetségre lépő, sötét bőrű Naku törzs vezetője. Afif Ben Badra mint a hadúr A négy lábon járó démonok vezetője, aki szemet vet Evoletre. Tim Barlow mint a Mindenható Az atlantisziak három túlélőjének utolsó tagja. Zsarnok, aki a Föld összes emberét rabszolgasorba kívánja taszítani. Magas és sovány, albínó férfi, hosszú fehér palástot és az arcát elfedő fátylat visel. Ismeri a jóslatot, miszerint egy ember véget vet uralmának, s így féli is a „Vadász”-t. Omar Sharif mint a narrátor

Háttér A film forgatókönyvét Roland Emmerich és Harald Kloser zeneszerző írták. Mikor a projekt zöld utat kapott a Columbia Pictures-nél, John Orloff kezdett egy új vázlatba az eredeti szkript alapján. A stúdió azonban a zsúfolt naptárára hivatkozva ejtette a produkciót, így az a Warner Bros.-hoz került.A Warneré az időszekér Variety A forgatókönyv újabb revízión ment át Matthew Sand, majd végül Robert Rodat által. Emmerich visszautasította a nyelvi autentikusságot (amit A passió és az Apocalypto esetében Mel Gibson alkalmazott), mivel úgy vélte, ily módon a film nem lenne érzelmileg megnyerő.Exkluzív: I. e. 10 000 Coming Soon.net

Emmerich 2005 októberének végén kezdte meg a szereplőválogatást.Sci-fis arc belső ösztöneit követi Variety A következő év februárjában jelentették be, hogy Steven Strait és Camilla Belle leszerződött a két főszerepre.Strait és Belle küzd az emberiségért The Hollywood Reporter A rendező nem szeretett volna túl ismert színészeket, s egyúttal a költségvetést is alacsonyabban kívánta tartani, így esett rájuk a választás.Adam Smith. "News Etc.", Empire, 2008. január, 16. oldal

A munkálatok 2006 tavaszán kezdődtek meg Dél-Afrikában és Namíbiában, de forgatási helyszínek között szerepelt Új-Zéland déli részeMegkezdődnek az I. e. 10 000 felvételei Forbes és Thaiföld is. A felvételeket tizennyolc hónapos kutatómunka és a számítógép-animációs technika fejlesztése előzte meg. A prehisztorikus állatokat két cég elevenítette meg a vásznon. Időspórolás céljából (lévén tizenhat órát vett igénybe egyetlen képkocka renderelése) a CGI-modellek szőrének felét eltávolították, mivel „kiderült, hogy a fele szőr is ugyanolyannak látszik” a rendező számára.

Fogadtatás A film javarészt negatív visszajelzéseket kapott a kritikusoktól. A Rotten Tomatoes oldalán, ahol az amerikai újságírók értékeléseit veszik lajstromba, csupán 9%-ban olvasható pozitív álláspont a több mint 130 véleményből. Az összegzés szerint „A tartalom és a történelmi hűség helyett szigorúan a stílusra helyezett hangsúllyal az I. e. 10 000 egy vizuálisan elismerésre méltó, azonban narratívájában gyenge eposz.”I. e. 10 000 Rotten Tomatoes

Bevétel A bemutató hétvégéjén a film 35,9 millió dolláros bevételt ért el az Egyesült Államokban és Kanadában, ami a legnézettebb filmmé avatta március 7. és 9. között.I. e. 10 000 - hétvégi box office Box Office Mojo Az érdeklődés azonban intenzív tempóban csökkent iránta, így a százmillió dolláros határt már nem sikerült elérnie hazájában; világviszonylatban ellenben 269,1 millió dollárt keresett – 94,8 milliót Észak-Amerikában és 174,3 millió dollárnak megfelelő összeget a többi országban. Utóbbiak közül kiemelkedik Mexikó (17,3 millió dollár), Spanyolország (13,1 millió dollár), az Egyesült Királyság (11,3 millió dollár) és Kína (10,9 millió dollár) eredménye.I. e. 10 000 - nemzetközi box office Box Office Mojo Az I. e. 10 000 2008-ban az első film volt, amely átlépte a 200 millió dollárt összbevételét tekintve.

Hivatkozások

További információk

Tízezer pontatlanság, de kedves – Történelmi pontatlanságok az I. e. 10 000-ben Sci-Fi.com

Kategória:2008 filmjei Kategória:Warner Bros. Pictures-filmek Kategória:InterCom-filmek Kategória:Amerikai kalandfilmek Kategória:Legendary Pictures-filmek