A Császári és Királyi Haditengerészet (németül kaiserliche und königliche Kriegsmarine vagy k. u. k. Kriegsmarine, esetleg Österreichische Marine) az Osztrák–Magyar Monarchia Fegyveres Erőinek része volt a hadsereggel és a légierővel együtt. A hadiflotta a Monarchiával egy időben, 1867-ben jött létre. Ekkor nevezték át a Császári Haditengerészetet Császári és Királyira, ami azt jelentette, hogy a Magyar Királyság is jelentős szerepet vállalt a további fejlesztésekben. A 20. század elejéig jelentős erőt ugyanis nem képviselt, de onnantól a Monarchia erőteljesen fejleszteni kezdte. Tetőpontját az első világháborúra érte el, mikor is a világ hatodik legnagyobb flottájává vált. A háború végéig jelentős erőt képviselt, de 1918-ban megszűnt. Utolsó parancsnoka a horvát származású Maximilian Njegovan tengernagy volt.
Az 1867-es kiegyezéskor a Császári-Királyi hajóhad a következő hadihajókból állt : 1 csavargőzös sorhajó, 7 csavaros páncélos fregatt, 8 kisebb csavaros fregatt és korvett, 13 csavaros ágyúnaszád, 16 kerekes ágyúnaszád, valamint 14 különböző rendeltetésű tengeri kerekes gőzös, vagyis összesen 59 gépi meghajtású hajó. Ezenkívül volt még 34 említésre méltó vitorlás vagy evezős hadihajója, közöttük 2 fregatt, 2 korvett, 7 brigg és 4 goelett. 1914-ben a császári és királyi hajóhadba 16 csatahajó, 9 cirkáló, 26 romboló, 77 torpedónaszád, 6 tengeralattjáró, 8 monitor és 6 őrjárónaszád tartozott.
Fiuméban működött a Császári és Királyi Haditengerészeti Akadémia és a költségek tekintetében 1918-ra 36 százalék fölé emelkedett a királyságra eső költségviselés terhe. 2016-ban a haditengerészet kötelékében szolgáló magyarok tiszteletére és a hősi halált halt magyar haditengerészek emlékére június 10-ét az Országgyűlés emléknappá nyilvánította.
Történelem Előzmények A Császári és Királyi Haditengerészet felállítása II. József nevéhez fűződik. 1786-ban Trieszt város hadihajókat kért védelmül az Adriára behatoló kalózok ellen, ezért az uralkodó két kuttert vezényelt át az Osztrák-Németalföldről. A Le Juste és a Le Ferme alkotta az „első trieszti haditengerészet” magját. Ez az „egység” az uralkodó szemében nem tűnt egyébnek, mint egy vízi rendőrség. A piros-fehér-piros lobogó jelezte, hogy ez a kis flottilla nem tartozott a Német-római Birodalom szerves intézményéhez. Már ebben a kezdeti stádiumban jelentkeztek a jövőbeli problémák: a pénzhiány, a legénység és a tisztikar összetétele. 1850-ig a vezényleti nyelv az olasz volt. A haditengerészet első parancsnoka a skót származású George Simpson volt, őrnagyi rangban. A haditengerészet valódi megszületése Velence 1798. január 18-ai elfoglalása utánra tehető. A haditengerészet jókora zsákmányt szerzett (10 sorhajót, 7 fregattot és több tucat kisebb egységet), a helyzetet azonban nem sokáig élvezhették. Az 1805-ös pozsonyi békében Ausztria elvesztette Velencét és Dalmáciát. Az 1806-ban alakult, Joseph L’Espine vezette „második trieszti haditengerészet” rövid élettartama alatt nem bocsátkozott harcba. Az 1809-es schönbrunni békében Ausztria az összes tengerparti területét elvesztette, és a haditengerészet megszűnt létezni. 250px|bélyeg|A lissai csata A napóleoni háborúk végén Velence újra osztrák fennhatóság alá került. Metternich 1817-ben rögzítette: a haditengerészet 2 fregattot és 8 brigget tarthat. A görög szabadságharc ideje alatt – a kalózok elszaporodása miatt – felállított „Levante-flottilla” őrizte a partokat. 1848. március 17-én forradalom tört ki Velencében. A hajók kétharmad része a forradalmárok kezébe került, de ezek csak a kisebb egységek voltak. Az osztrákok blokádot vontak a város köré, amit a forradalom bukásáig, augusztus 28-ig tartottak fenn. A porosz–osztrák–dán háborúban bizonyító Wilhelm von Tegetthoff, a helgolandi csata győztese, a háború végére ellentengernagy lett. 1866-ban az olaszok elleni háború egy nagy tengeri csatát hozott. A július 20-i lissai csata osztrák győzelemmel ért véget. Ferenc József a győzelem után altengernaggyá léptette elő Tegetthoffot, de a flotta élére várt parancsnoki kinevezése elmaradt.
A kiegyezéstől 1890-ig Az 1867-es kiegyezéskor a császári-királyi hajóhad a következő hadihajókból állt : 1 csavargőzös sorhajó, 7 csavaros páncélos fregatt, 8 kisebb csavaros fregatt és korvett, 13 csavaros ágyúnaszád, 16 kerekes ágyúnaszád, valamint 14 különböző rendeltetésű tengeri kerekes gőzös, vagyis összesen 59 gépi meghajtású hajó. Ezenkívül volt még 34 említésre méltó vitorlás vagy evezős hadihajója, közöttük 2 fregatt, 2 korvett, 7 brigg és 4 goelett. 1914-ben a császári és királyi hajóhadba 16 csatahajó, 9 cirkáló, 26 romboló, 77 torpedónaszád, 6 tengeralattjáró, 8 monitor és 6 őrjárónaszád tartozott. left|150px A kiegyezést és a lissai győzelmet követően mindenki azt várta, hogy Tegetthoffot kinevezik a haditengerészet élére. Furcsa módon egy tragédia, Miksa mexikói császár halála segítette őt a parancsnoki székbe. Ferenc József Tegetthoffot küldte el kivégzett öccse holttestéért. Visszatérése után az uralkodó – hálája kifejezése gyanánt – 1868 februárjában kinevezte a haditengerészet élére. Ezt a beosztást egészen a haláláig, 1871. április 7-ig töltötte be. Az új flottaépítési terv beterjesztése után, 1868-ban fellendült a hajógyártás. A tervek szerint 15 páncélhajó, 8 fregatt, 16 korvett és ágyúnaszád, valamint 11 egyéb kiszolgáló hajó építését kezdték volna meg. 1869-ben Triesztben megkezdték a Custoza és a Erzherzog Albrecht kazamatahajók építését. Még ebben az évben Josef von Romako tervei alapján kezdték el építeni a Leitha és a Maros nevű dunai monitorokat. Szintén még Tegetthoff életében kezdték el Pólában a Helgoland, Triesztben a Fasana és a Zrínyi csavaros szlúpok megépítését. Megemlítendő még az 1871-ben vízre bocsátott Cyklop műhelyhajó, amit a franciaországi La Seynében építettek. 1871-ben, Tegetthoff halálát követően Lipót herceg pártfogoltja, Friedrich von Pöck báró került a haditengerészet parancsnoki pozíciójába. Amint Pöck átvette a parancsnokságot, nekilátott Tegetthoff bizalmi embereinek eltávolításához Bécsből és az Adriáról. Erre példa Max von Sterneck, Tegetthoff egykori jobbkeze, későbbi flottaparancsnok, aki hamarosan a Barents-tengeren találta magát egy expedíció élén. Az 1870-es évek feszült hangulatát különböző missziókkal, expedíciókkal próbálták oldani. A Monarchia fennállásának leghíresebb expedíciója a Ferenc József-föld felfedezése volt. right|180px Von Pöck működése alatt (1883-ig) a flotta körül mély csend honolt. Parancsnoksága alatt mindössze a megkezdett hajók építését fejezték be, újakat nem építettek. A hetvenes években feltalált új hajótípus, a torpedónaszád, amely önjáró torpedó (feltalálója a fiumei Giovanni Luppis fregattkapitány) hordozására kialakított kicsi, gyors hajó volt. A Seehund, az Osztrák–Magyar Monarchia első torpedónaszádjaként, 1873. március 27-én állt szolgálatba. Minden más tengeri hatalmat megelőzve, 1877-ben a Monarchia kezdte meg először a naszádoknál nagyobb úgynevezett torpedóhajókat vagy torpedócirkálókat (Zara, Spalato, Sebenico) alkalmazni. Az 1882-ben megkötött Hármas szövetséget a haditengerészet valóságos katasztrófának élte meg. Megszűnt az olasz fenyegetés és így nem volt indok a flotta fejlesztésére. Pöck nem bírt megbirkózni a problémákkal és idegösszeomlást kapott. Nyugállományba küldték, és helyébe Max von Sternecket nevezték ki. Sterneck személyében egy újabb lissai hős került a flotta és a tengerészeti osztály élére. Felismerte, hogy az új tengerészeti műszaki vívmányok miatt meg kell változtatni a hagyományos szervezési elveket. 1884. évi flottaépítési tervében kifejtette, hogy létre kell hozni egy olyan nagy védelmi és harckészültségű hajóhadat, melynek középpontjában 15 csatahajó (toronyhajó) áll. Meg is kezdték a 6900 tonnás Kronprinz Rudolf és az 5100 tonnás Kronprinzessin Stephanie építését. Ezek a toronyhajók lettek a flotta első 30,5 cm-es löveggel felszerelt hajói. Sterneck legelső évei alatt a kisebb, páncél nélküli hajók építését támogatta. 1892-ig 53 új torpedónaszád, 6 romboló, 3 kisebb (1500 tonnás, Panther, Leopard és Tiger) és 2 nagyobb (4000 tonnás, Kaisern Elizabeth és Kaiser Franz Joseph I) cirkálóval gyarapodott a flotta állománya.
1877/78-ban németországi Elbingben építettek három torpedóhajót (Meteor, Komet, Blitz), majd 1890-ben az angliai Jarrowban a Planetet. Ezek mintájára épült Triesztben a Trabant. Sterneck a segédhajókról sem feledkezett el. Először három vontatógőzös, a Hippos a Büffel és a Dromedar épült fel. Őket követte a Gigant szivattyúhajó, majd a Pluto, ami szintén szivattyúhajó volt. 1890-ben fektették le az első aknahajó, a Salamander gerincét.
1890-től a századfordulóig A flottából nagyon hiányoztak a csatahajók. Mivel újak építésére a szűk költségvetésből nem tellett, ezért a Tegetthoff kazamatahajó modernizálásával oldotta meg a problémát. 1891-ben és 1893-ban szintén a csatahajók pótlására állt szolgálatba két nagy cirkáló, a Kaiser Franz Joseph I és a Kaiserin Elisabeth. 1892-ben és 1893-ban bocsátottak vízre két újabb monitort, a Köröst és a Szamost. 1893-ban – nagy politikai küzdelmek árán – vízre bocsátották az első valóban korszerű és nagy páncélos cirkálót, a Kaiserin und Königin Maria Theresiát. 1893-ban Sterneck 1,5 millió forint hitelt kapott három új, úgynevezett partvédő csatahajó építésére, amelyek a Wien, a Monarch és a Budapest nevet viselték. Ezek közül a Budapest kapott először a flotta történetében vízcsöves kazánokat. Sterneck irányítása alatt több csatahajó már nem épült. Bár az 1897–98-ban megkezdett Zenta, Aspern és Szigetvár missziócirkálók és az 1895-ben elkezdett Kaiser Karl VI páncéloscirkáló valamelyeset kompenzálták ezt. 1895-ben a Monarchia három cirkálóval képviseltette magát a Kieli-csatorna átadási ünnepségén. Szintén ebben az időszakban épültek Sperber- és Elster-csoportbeli torpedónaszádok is. 1892-ben és 1896-ban két nagy torpedóhajó is elkészült, a Satellit és a Magnet.
1897. december 8-án Sterneck váratlanul elhunyt. Parancsnoksága alatt hat páncélos hajó épült, egynek pedig megkezdték az építését, míg három újabbra szerezte meg a parlament támogatását. Az új főparancsnok, Hermann von Spaun báró lett, aki ezelőtt két hónapig volt Sterneck helyettese. Beiktatása után igen nagyratörő flottatervvel állt elő. A terv szerint 1908-ig egy 12 sorhajóból, 12 cirkálóból, 12 rombolóból és 72 torpedónaszádból álló flottát kellett volna létrehozni, miközben minden 1890 előtt épült hajót kivontak volna a szolgálatból.
1900-tól a háború kezdetéig A növekvő érdekeltség hatására 1900-ban a delegációk megszavazták a szükséges pénzt egy újabb, 7400 tonnás páncélos cirkáló (SMS Sankt Georg) építésének megkezdéséhez. Az 1900 és 1904 között elkészült Habsburg-osztályba tartozó csatahajók (a Habsburg, az Árpád és a Babenberg) minden eddiginél nagyobbak voltak, a maguk 8300 tonnás vízkiszorításával. 1902 és 1904 között két dunai monitor épült meg, a Temes és a Bodrog. A haditengerészet 1904-ben 121,5 milliós rendkívüli hitelt kapott, hogy befejezhessék a már elkezdett Erzherzog-osztályú csatahajók építését. Ám még ugyanebben az évben, az osztrák pénzügyminiszter elérte, hogy a haditengerészet éves költségéből kelljen ezt visszafizetni. Spaun ennek hallatára 1904 októberében benyújtotta lemondását. Bár az uralkodó megpróbálta maradásra bírni, de ő ezt a méltánytalan intézkedést nem bírta elfogadni. Ez a cselekedet annyira hatott I. Ferenc Józsefre, hogy a legközelebbi nagyobb hajót Spaunról kellett elnevezni. Ezt a nevet az első gyorscirkáló kapta. A flotta és a Tengerészeti Szekció élére Spaun helyettesét, Rudolf von Montecuccoli grófot nevezték ki.