Roman Anatoljevics Pavljucsenko (oroszul: Рома́н Анато́льевич Павлюче́нко; Mosztovszkoj, Szovjetunió, 1981. december 15. –) orosz válogatott labdarúgó, jelenleg az orosz Kubany Krasznodar csapatának csatára.

Pályafutása thumb|150px|left|Pavljucsenko a Szpartak Moszkva mezében. Pavljucsenko Mosztovszkojban született, de nem sokkal később Sztarocserkeszkaja városába költözött a családjával. Itt fedezték fel a tehetségét, és elhívták a sztavropoli sportiskolába. Pavljucsenko 1999-ben mutatkozott be a felnőttek között a Gyinamo Sztavropol csapatában, a szezon hetedik bajnoki fordulójában pedig megszerezte első profi gólját a Lokomotyiv Szankt-Petyerburg ellen. Az idényben ez volt az egyetlen gólja, csapata pedig kiesett a másodosztályból. Pavljucsenko viszont bekerült az U19-es orosz válogatottba, és több nagy csapat is érdeklődni kezdett utána. Csupán egy év után, 2000-ben a Rotor Volgográdhoz igazolt, ahol három évet töltött. Kezdetben nem jutott sok játéklehetőséghez, majd a Rosztszelmas Rosztov elleni góljával bizonyította tehetségét. Végül hat góllal zárta a szezont, ami az első volt számára az élvonalban; többek közt a CSZKA Moszkva ellen is eredményes volt idegenben. 2003 tavaszán került a Szpartak Moszkvához, amely pályafutásának eddigi legsikeresebb állomásának bizonyult. Vakmerősége, gólerőssége és klubhűsége a legpesszimistább Szpartak-szurkolókat is meggyőzte képességeiről, a fővárosi piros-fehér egyesület kulcsemberévé, a csatársor emblematikus alakjává vált.

Tottenham Hotspur 2008-2009

Pavljucsenko 2008. augusztus 30-án igazolt az angol Tottenham Hotspur csapatához közel 14 millió fontért. A 9-es számú mezt kapta, miután annak korábbi tulajdonosa, Dimitar Berbatov a Manchester Unitedhez igazolt. 2008. szeptember 15-én debütált a csapatban az Aston Villa ellen, első gólját 2008. szeptember 24-én szerezte a Ligakupa 3. körében a Newcastle United ellen. A bajnokságban először 2008. október 26-án volt eredményes hazai pályán a Bolton Wanderers ellen. 2008. november 1-jén a Liverpool ellen szerzett győztes gólt a White Hart Lane-en.

2009 januárjában a klub leigazolta két korábbi támadóját, Robbie Keanet és Jermain Defoet, így a gyengén szereplő orosz a cserepadra került.

2009-2010

A 2009-10-es szezonra már jelentősen megerősödött a támadó szekció, hisz leigazolták Peter Crouchot a Portsmouthttól.

Az orosz távozni akart, hiszen emiatt csak ötödik számú csatár lett volna, de időközben Darren Bent a Sunderlandhez igazolt.

Ennek ellenére eleinte egyáltalán nem fért be a csapatba, hisz 26 fordulóból mindössze 4 mérkőzésen volt a pályán.

Azonban a bajnokság második felében a csapat kölcsönadta Keanet a Celticnek, így Pavljucsenko megkaphatta a lehetőséget.

Ezt, úgy tűnt, sikerül kihasználnia, hisz a következő, Wigan elleni idegenbeli bajnokin a 73. percben beállt, utána kétszer is bevette a kaput, ezzel 3-0 arányban győztek. A 28. fordulóban az Everton ellen, hazai környezetben kezdő volt, ismét betalált, csapata 2-1-re nyert. Utána szerzett még két gólt, mindkettőt a 30. fordulóban. Ekkor a White Hart Lane volt ismét a helyszín, ahol 2 gólt lőtt a Blackburn Roversnek, 3-1 es sikerhez hozzásegítve a Spurst.

A következő 8 bajnoki mindegyikén játszott, azonban több gólt nem szerzett.

Az idény során összesen 24 tétmeccsen jutott csak szóhoz, melyeken 10 gólt szerzett.

2010-2011 thumb|150px|right|Pavljucsenko a Tottenham Hotspur játékosaként. A 2010-11-es idényt jól kezdte, hisz az ötödik fordulóban a Wolves, a nyolcadikban a Fulham, a tizenegyedikben a Bolton, a tizenharmadikban pedig a Blackburn kapujába is betalált.

A tizenhetedik és utána következő bajnokikon először a Chelseanek, utána a Blackpoolnak lőtt gólt.

A huszonkilencedik játéknapon megint betalált a Wolves kapujába, ezúttal a Molineux Stadionban. A harmincnegyedik fordulóban a West Brom ellen talált be.

Az utolsó fordulóban csereként állt be a Birmingham City elleni, hazai pályán játszott mérkőzésen. Két gólt is szerzett, mellyel csapata 2-1 arányban győzött, ellenfelük pedig ennek köszönhetően kiesett az élvonalból.

A Bajnokok Ligájában sokat hozzátett ahhoz, hogy csapata újoncként is a negyeddöntőig meneteljen, hiszen itt 6 meccsen játszott, melyeken 3 gólt lőtt; először a Twente elleni, 4-1-es győzelem alkalmával két gólt, majd a címvédő Internazionale elleni 3-1-re megnyert meccsen egyet. Mindhármat a csoportkörben, hazai pályán szerezte.

A Milan elleni nyolcaddöntő-visszavágón nyolc percet kapott.

A Tottenham-Real Madrid elleni negyeddöntő-visszavágó már csak formalitás volt, hiszen az odavágón 4-0-ra kikaptak, de Pavljucsenko a hazai pályán 1-0-ra elszenvedett vereség alkalmával végig a pályán volt.

2011-2012

2012-ig volt a Spurs játékosa, utolsó itt töltött évada során öt bajnokin jutott szóhoz.

Lokomotiv Moszkva 2012 elején több lehetőség érdekében igazolt a moszkvai egyesülethez.

A válogatottban 2003-ban, 22 évesen mutatkozott be az orosz labdarúgó-válogatottban, 2005 óta kihagyhatatlan tagja. A 2008-as Európa-bajnokságon három gólt szerzett, ezzel a második lett a góllövőlistán.

Statisztika Klubszereplés KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaEurópaEgyébÖsszesenMeccsekGólokMeccsekGólokMeccsekGólokMeccsekGólokMeccsekGólokMeccsekGólokGyinyamo Sztavropol1999311130------3411 Total 31 11 3 0 0 0 0 0 0 0 34 11Rotor200016511------176200128500------285200221410------224 Total 65 14 2 1 0 0 0 0 0 0 67 15Szpartak Moszkva20032710531221--35162004261020--531034132005 251111------26122006271860--1031044212007221430--86003320200814600--31--177 Total 141 69 17 4 1 2 28 14 2 0 189 89Tottenham Hotspur2008–09 285236600--36142009–10 1656421----24102010-112910101084--39142011–12 51211062--144 Total 78 21 11 8 10 7 14 6 0 0 113 42Lokomotiv Moscow2011–12 9210--00--1022012–139400------94Total 14 4 1 0 0 0 0 0 0 0 15 4Karrier összesen 333 121 34 13 11 9 42 20 2 0 422 163

Góljai a válogatottban #DátumHelyszínEllenfélGólEredményKiírás1.2005. október 8.Lokomotyiv Stadion, Moszkva, Oroszország<center>3–1<center>5 – 12006-os vb-selejtező2.2007. augusztus 22.Lokomotyiv Stadion, Moszkva, Oroszország<center>2–0<center>2 – 2Barátságos mérkőzés3.2007. október 17.Luzsnyiki Stadion, Moszkva, Oroszország<center>1–1<center>2 – 12008-as Eb-selejtező4.2007. október 17.Luzsnyiki Stadion, Moszkva, Oroszország<center>2–1<center>2 – 12008-as Eb-selejtező5.2008. május 28.Wacker Arena, Burghausen, Németország<center>2–1<center>2 – 1Barátságos mérkőzés6.2008. június 3.Wacker Arena, Burghausen, Németország<center>3–1<center>4 – 1Barátságos mérkőzés7.2008. június 10.Tivoli Neu, Innsbruck, Ausztria<center>3–1<center>4 – 12008-as Eb8.2008. június 18.Tivoli Neu, Innsbruck, Ausztria<center>1–0<center>2 – 02008-as Eb9.2008. június 21.St. Jakob-Park, Bázel, Svájc<center>1–0<center>3 – 12008-as Eb10.2008. szeptember 10.Lokomotyiv Stadion, Moszkva, Oroszország<center>1–0<center>2 – 12010-es vb-selejtező11.2009. március 28.Luzsnyiki Stadion, Moszkva, Oroszország<center>1–0<center>2 – 02010-es vb-selejtező12. 2009. augusztus 12.Luzsnyiki Stadion, Moszkva, Oroszország<center>2-3<center>2 – 3 Barátságos mérkőzés13. 2009. szeptember 5. Petrovszkij stadion, Szentpétervár, Oroszország<center>2-0<center>3 – 0 2010-es vb-selejtező14. 2009 szeptember 5. Petrovszkij stadion, Szentpétervár, Oroszország <center>3-0<center>3 – 0 2010-es vb-selejtező 15. 2009. szeptember 9. Millennium stadion, Cardiff, Wales<center>3-1<center>3 – 1 2010-es vb-selejtező16. 2011. március 29. Jassim Bin Hamad Stadion, Doha, Katar<center>1-1<center>1 – 1 Barátságos mérkőzés17. 2011. június 4.Petrovszkij Stadion, Szentpétervár, Oroszország<center>1-1<center>3 – 1 Eb-selejtező18. 2011. június 4.Petrovszkij Stadion, Szentpétervár, Oroszország<center>2-1<center>3 – 1 Eb-selejtező19 2011 június 4.Petrovszkij Stadion, Szentpétervár, Oroszország<center>3-1<center>3 – 1 Eb-selejtező20 2011 október 11.Luzsnyiki Stadion, Moszkva, Oroszország<center>3-0<center>6 – 0 Eb-selejtező21 2012 június 8.Városi stadion, Wroclaw, Lengyelország <center>4-1<center>4 – 1 Európa-bajnokság

Díjai Egyéni Orosz gólkirály: 2006-ban 27 mérkőzésen lőtt 18 góllal, 2007-ben 22 mérkőzésen lőtt 14 góllal, megosztva Roman Adamovval.

Klubcsapattal Szpartak Moszkva: Orosz kupagyőztes: 2003. Tottenham Hotspur: Angol ligakupa ezüstérmes: 2009

Jegyzetek

Források Transfermarkt.de

Külső hivatkozások

Adatlapja a Szpartak Moszkva oldalán Adatlapja a Premjer Liga oldalán

Kategória:Orosz labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Szpartak Moszkva labdarúgói Kategória:A Tottenham labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek