bélyegkép|160px|jobbra|A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium címere a bejáratnál bélyegkép|250px|jobbra|A Ságvári Endre Gimnázium 1966-ban A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium (1962-től 2011-ig Ságvári Endre Gimnázium) egy kazincbarcikai gimnázium.
Az iskola 1962-1966 között Berentén működött, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Kazincbarcika-Berente néven.
Az egyre növekvő városban a majdani kialakuló városközpontban épült fel 1966-ra a gimnázium jelenlegi épülete.
Története 1962-ben az ózdi József Attila Gimnázium kihelyezett tagozataként jött létre; kezdetben Berentén működött, majd 1966-ban felavatták a városközpontban épült új épületet.
Az intézményben az 1962/1963-as tanévben csak általános képzésű gimnáziumi osztályok voltak.
1964. szeptembertől indultak az első szakközépiskolai osztályok, közgazdasági és ipari csőszerelő szakokon, 4+2 rendszerű képzéssel, az általános tagozatú gimnáziumi osztályok mellett.
1965-ben közgazdasági és bánya-elektrolakatos szakképzésű osztályok léptek be a képzésbe.
1966-ban a gimnáziumi osztályok mellett, az előző évhez hasonlóan, közgazdasági és bánya-elektrolakatos szakképzésű osztályok kezdtek. Az elkövetkező években már ipari jellegű szakközépiskolai képzésben több osztály nem indult, de a közgazdasági képzés még megmaradt egy ideig.
Ezek után lépett be az egészségügyi szakközépiskolai képzés, amely – 1976-ban, új épületbe költözve – kivált és a jelenlegi Jókai Mór Gimnázium és Szakképző Iskola néven működött tovább 2011-ig.
Az általános tagozatú osztályok mellett 1991-ig levelező tagozatos képzés folyt az intézményben.
A kazincbarcikai gimnáziumban 1992-ben elindult a hatosztályos gimnáziumi oktatást, amely sikeres, és kiemelkedően eredményes oktatási formának számított.
1995-ben átszervezték az oktatás rendszerét, és az angol emelt szintű osztályt kiegészítve emelt szintű német nyelvi csoportot indítottak, valamint humán, reál osztályok indítását hirdették meg.
Követte 2004-ben az ötévfolyamos angol nyelvi osztály, amelyet a 2026/2027-es tanévtől megszüntettek.
2010-ben történelem és matematika emelt szintű oktatást biztosító specifikációs osztályok indultak.
2017-ben az iskola hétévfolyamos angol nyelvi gimnáziumi osztályt indított, amelyet a 2023/2024-es tanévtől megszüntettek.
Kazincbarcika Város Önkormányzata sikerrel pályázott a KEOP 5.3.0/A/09 uniós pályázati forrásra, és 219 millió Ft-ot nyert a gimnázium komplex energetikai korszerűsítésére. A felújítás során megtörtént az épület hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, a fűtési rendszer korszerűsítése. A pályázó önkormányzat 57 millió Ft önrésszel egészítette ki a pályázati összeget, így összesen 271 millió Ft értékű munkát végeztek el az iskolában a 2011/2012-es tanév végéig.Energetikai felújítás az intézményben
A Ságvári Endre Gimnázium életében 2011-ben lezárult egy korszak, az iskola jogutód nélkül – megszűnt. Az iskola fenntartását Kazincbarcika Város Önkormányzata átadta a katolikus Szalézi Szent Ferenc Társaságnak, így 2011. augusztus 31-én már Szalézi Szent Ferenc Gimnázium néven kezdte meg működését az intézmény. A „Ságvári” diákjait és tantestületét az új intézmény vette át. A fenntartó 2050. augusztus 31-ig, 39 évre kapta meg az önkormányzattól az épület használatának jogát.A Ságvári Endre Gimnázium rövid története 1962-2011
2023-ban az iskola négyévfolyamos történelem, matematika specifikációs és általános tagozatos gimnáziumi osztályt indított.
2025-ben az iskola nyolcévfolyamos gimnáziumi osztályt indított.
Az iskola igazgatóiA Szalézi Szent Ferenc Gimnázium honlapjának „Volt tanáraink” oldala Ságvári Endre Gimnázium Évek Név 1962–1966 Zombory Sándor 1966–1968 Dudás József 1968–1974 Schág Dániel 1974–1988 Pogány Lajos 1988–1989 Eszes László (megbízott igazgató) 1989–1994 dr. Király Bálintné 1994–2011 Petróczi Gábor
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Évek Név 2011–2019 Petróczi Gábor 2019–2026 Balla Árpád2026–Tokárné Bányai Marianna (megbízott igazgató)
Igazgatóhelyettesek (2026–2027) +NévFeladataBárdos-Dorkó Ágnesszervezési igazgatóhelyettesTokárné Bányai Mariannatanügyigazgatási igazgatóhelyettes
Az iskola pedagógusai (2026–2027)
A 2026/2027-es tanévben induló osztályok Képzési formaKódÉvfolyamFelvehetőOsztályOsztályfőnökOsztályokFőNégyévfolyamos osztályTörténelem, matematika specifikációs és általános tagozat004141339. CSzabóné Gonda ZsuzsannaAngol, német nyelv specifikációs és általános tagozat004241339. EAlmási Gáborné Fóris JuditHatévfolyamos osztályÁltalános000661307. AHalászné Molnár KrisztinaNyolcévfolyamos osztályÁltalános000881305. BSamu Ágnes
Osztályok (2026–2027) +Képzési formaOsztályOsztályfőnökHatévfolyamos osztályok (Általános)7. AHalászné Molnár Krisztina8. ASzegediné Aleva Andrea9. ASzilágyi Anikó10. APolonkainé Baksy Katalin11. APiaszkóné Szokircsák Ágnes12. AFedor PéternéNyolcévfolyamos osztályok (Általános)5. BSamu Ágnes6. BMezőkeresztesi BeatrixHétévfolyamos osztályok (Nyelvi előkészítő)9. BSebőné Orosz Mónika11. B12. BSzobonya BoglárkaNégyévfolyamos osztályok (Történelem,matematikaspecifikáció és általános tagozat)9. CSzabóné Gonda Zsuzsanna10. CHalász Mónika11. CJuhász Tímea12. CHavas PéterÖtévfolyamos osztályok (Nyelvi előkészítő)9. DSebestyén Antal10. DMolnár Emese11. DVassné Szokircsák Diána12. DTamási TímeaNégyévfolyamos osztályok (Angol, német nyelv specifikációs és általános tagozat)9. EAlmási Gáborné Fóris Judit
Volt osztályok (1966-) +ÉvOsztályfőnökABCDESágvári Endre Gimnázium és Szakközépiskola1966??1967??1968Dr. Hunyadi JózsefnéLehoczki ZoltánDús IstvánDr. Kovács István1969Fügedi Mária Eszes LászlóNagy SándorDús Istvánné1970Takács LászlónéTakács LászlóNagy SándorDobrányi Zoltán1971Hidas GáborTóth JánosnéHódy ÉvaRuskó LászlóTóth Józsefné – Hódy Éva1972Dr. Hunyady JózsefnéMészáros ZoltánnéRaisz IvánnéRuskó LászlónéRestás Tiborné1973Szakál ImrénéSzakál ImreDús IstvánDús IstvánnéHidas Gáborné1974Fügedi MáriaDr. Kovács IstvánDudás JózsefKiss Istvánné1975Hidas GáborTóth JánosnéMészáros Zoltánné1976Restás TibornéEszes LászlóDr. Bodldizsár JózsefnéCsukás GyörgySágvári Endre Gimnázium1977Ruskó Lászlónédr. Rasz Ivánné – Eszes LászlóDús IstvánNagy Sándor1978Szakál ImrénéDús IstvánnéFügedi Mária1979Ruskó László, majd Dr. Boldizsár JózsefnéDr. Gál FerencnéHidas GáborDeák László1980Kiss LászlóKiss IstvánKiss IstvánnéSztermen Gusztávné1981Szerdahelyi SándornéDr. Király BálintnéPalotai ErzsébetHelcz Attiláné – Leichtman Györgyné1982Gazda JózsefnéLehoczky ZoltánMészáros ZoltánnéRuskó Lászlóné1983Dús IstvánnéHidas GáborSzerdahelyi SándorSzakál Imréné1984Galát JánosHidas GábornéBózsvári JózsefSzerdahelyi Sándorné1985Dr. Király BálintnéDr. Gál FerencnéSzabó IstvánnéSchramkó Ágnes1986Kisfaliné Liptai KatalinKiss IstvánnéTorma BélaPászthy Györgyné1987Rajkai ZsombornéKiss LászlóRuskó LászlónéKiss István1988Brém JenőnéPetróczi GáborSzakál ImrénéKissné Fügedi Mária1989Schramkó ÁgnesHidas GáborBodnár LászlóKissné Fügedi Mária1990Dr. Boldizsár JózsefnéKacsinkó KatalinKiss LászlóLengyel Rózsa 1991Bózsvári JózsefPántya József Dr. Rácz ZsigmondnéKiss Istvánné1992Hidas GábornéPetróczi GáborKiss IstvánDr. Király Bálintné1993Faragó ZsuzsannaPogány LajosHidas GáborKisné Fügedi Mária1994Rajkai ZsombornéMáthéné Kacsinkó KatalinDús IstvánRuskó Lászlóné1995Lengyel RózsaBózsvári JózsefKiss IstvánnéBialkó Lászlóné1996Fehér TibornéKovács LászlóKiss LászlóDr. Gálos Lászlóné1997Hidas Gábor Vágó ZoltánPántyáné Kuzder Mária1998Schottnerné Szabó LíviaKissné Fügedi MáriaSeresné Trója ÉvaKocsis Lórántné1999Ruskó Lászlóné Máthéné Kacsinkó KatalinDr. Boldizsár JózsefnéPogány Lajos2000Bialkó LászlónéPásztor PéterKiss TamásDr. Király Bálintné2001Kiss LászlóHidas GáborDr. Gálos LászlónéKiss István2002Kocsis LórántnéKiss IstvánnéZsuponyó ÁgnesBózsvári József2003Szabóné Gonda ZsuzsannaMáthéné Kacsinkó KatalinSzilágyi AnikóVágó Zoltán2004Balla ÁrpádPántyáné Kuzder MáriaVajda GyulánéPiaszkóné Szokircsák ÁgnesHarasztosi Viola2005Povázsayné Barkó KrisztinaHidas GáborPásztor PéterSeresné Trója Éva2006Vécsi IstvánnéBózsvári JózsefBukodi JózsefnéDr. Gálos Lászlóné2007Mezőkeresztesi BeatrixMáthéné Kacsinkó KatalinMadai KrisztinaSchottnerné Szabó Lívia2008Vajda GyulánéVágó ZoltánZsuponyó Ágnes2009Harasztosi ViolaLengyel RózsaSzilágyi AnikóMóth Éva2010Bózsvári JózsefPásztor PéterSeresné Trója ÉvaPolonkainé Baksy Katalin2011Kovács LászlóBukodiné Sólyom IlonaBalogh EdinaBolacsek LászlóSzalézi Szent Ferenc Gimnázium2012Farkas BarbaraMáthéné Kacsinkó KatalinBudai TímeaLengyel Rózsa2013Schottnerné Szabó LíviaGyarmati AttilaPetrócziné Marsi IrénSzilágyi Anikó2014Kovácsné Bordás Enikő?Polonkainé Baksy KatalinKiss István2015Balla ÁrpádHavas PéterBalogh EdinaMóth Éva2016Halász MónikaKáposztáné Balogh ÁgnesSeresné Trója ÉvaHarasztosi Viola2017Budai TímeaSzegediné Aleva AndreaPolonkainé Baksy KatalinSzilágyi Anikó2018Bárdos-Dorkó ÁgnesKondor IstvánPetrócziné Marsi Irén2019Bolacsek LászlóFarkas BarbaraSzűcs-Gömöri ViktóriaPiaszkóné Szokircsák Ágnes2020Pásztor PéterKiss IstvánHavas PéterSchmiedné Rácz Tünde2021Kovácsné Bordás EnikőLesóné Molnár EnikőSzabóné Gonda ZsuzsannaBalogh Edina2022Vassné Szokircsák DiánaGál-Tóth BoglárkaPolonkainé Baksy KatalinSchottnerné Szabó Lívia2023Piaszkóné Szokircsák ÁgnesDúl ImreSzilágyi Anikó2024Budai TímeaElleh HajnalkaHalász MónikaMezőkeresztesi Beatrix2025Halászné Molnár KrisztinaAlmási Gáborné Fóris JuditKondor IstvánSeresné Trója Éva2026Kiss IstvánKis-Molnár CsillaSchmiedné Rácz TündeFarkas Barbara
Eredményei bélyegkép|jobbra|Ságvári Endre Gimnázium felirata a bejárat mellett (2011-ig)A gimnázium 603 diákjának tanulmányi átlaga 4,24. Emelt szintű érettségire jelentkezik az érettségizők több mint fele, és szinte kivétel nélkül emelt szintű jó vagy jeles osztályzattal zárnak. Az érettségizők 67%-a középfokú nyelvvizsgával távozik az iskolából, a felsőoktatásba jelentkezők 90%-át évről évre fölveszik az egyetemre, főiskolára.
Az intézmény végzős diákjainak (1986 és 2012 között elért) felvételi eredményeiről itt olvasható tájékoztató.
Jegyzetek
Források Az iskola korábbi honlapja A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium honlapja
További információk Szalézi Szent Ferenc Gimnázium – Kazincbarcika (szaleziak.hu) Szalézi Szent Ferenc Gimnázium (geniuszportal.hu)
Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye középiskolái Kategória:Kazincbarcika oktatási intézményei Kategória:1962-ben alapított oktatási intézmények