Az 1969-es Eurovíziós Dalfesztivál volt a tizennegyedik Eurovíziós Dalfesztivál, melynek Spanyolország fővárosa, Madrid adott otthont. A helyszín a madridi Teatro Real volt.
A résztvevők Először fordult elő, hogy egy ország politikai okok miatt maradt távol: Ausztria Spanyolország diktátora, Francisco Franco elleni tüntetésként nem indult el a versenyen, így tizenhat dal versenyzett ebben az évben.
A Monacót képviselő Jean Jacques, mindössze 12 éves volt, így ő a verseny történetének egyik legfiatalabb résztvevője.
Másodszor vett részt a versenyen a portugál Simone de Oliveira, a Luxemburgot képviselő Romuald Figuier (bár 1964-ben Monacót képviselte), és az 1960-ban Svédországot képviselő Siw Malmkvist (aki ebben az évben a német színeket képviselte), míg a norvég Kirsti Sparboe már harmadszor vett részt.
Liechtenstein is csatlakozni akart a versenyhez, de ez nem volt megoldható, mivel az ország nem volt az EBU tagja, és nem rendelkezett saját műsorsugárzóval sem. Emellett érvényben volt a nyelvhasználatot korlátozó szabály, ami szerint a liechtensteini dalnak német nyelvűnek kellett volna lennie. Vetty "Un beau matin" című dala pedig francia nyelvű volt.
A verseny A szürrealista spanyol művészt, Salvador Dalít felkérték, hogy vegyen részt a verseny színpadra vitelében. A Dalí által készített látványos fémszobor a színpad közepén kapott helyet.
Helyszíni riportok szerint a fiatal műsorvezetőnő, Laurita Valenzuela a verseny kezdete előtt megkérdezte az EBU jelenlévő felügyelőjét, Clifford Brownt, hogy mi a teendő, ha döntetlen az eredmény. Brown megnyugtatta, hogy erre még sosem került sor, és nem is fog. Miután a verseny négyes holtversennyel zárult, Valenzuela élcelődve kérdezte Brownt, hogy ilyenkor ki is pontosan a győztes.
A versenyt Chilében, Brazíliában, Csehszlovákiában, a Szovjetunióban és Magyarországon is közvetítették, annak ellenére, hogy ezek az országok nem vettek részt. A műsorvezetőnő rájuk is gondolt nyitó beszédében, és "Jó estét!" felkiáltással a magyar nézőket is köszöntötte.
A szavazás A szavazás ugyanúgy zajlott, mint az előző években: a részt vevő országok 10-10 zsűritaggal rendelkeztek, akik 1 pontot adtak az általuk legjobbnak ítélt dalnak. A szavazás a fellépési sorrendnek megfelelően zajlott: Jugoszlávia volt az első szavazó, és Finnország az utolsó.
A szavazás során összesen öt ország váltotta egymást az élen: az első zsűri pontjai után még Németország állt az élre, ám az Egyesült Királyság rögtön átvette a vezetést. Ezután a brit, a francia és a spanyol dal felváltva állt az élre. Hollandia csak a tizennegyedikként szavazó francia zsűritől kapott hat pontnak köszönhetően csatlakozott az élbolyhoz. Az utolsó előtti zsűri pontjai után három ország holtversenyben állt az élen, majd a finn zsűritől kapott egy pontnak köszönhetően csatlakozott hozzájuk a brit dal is, így végül négyes holtversennyel ért véget a pontosztás. Franciaország, Hollandia, az Egyesült Királyság és a házigazda Spanyolország egyaránt tizennyolc ponttal állt az élen. Mivel a szabályok nem tértek ki arra, hogy mi a teendő döntetlen esetén, mind a négy országot győztesként hirdették ki. Ha a döntetlenre vonatkozó – később bevezetésre kerülő – szabály érvényben lett volna, akkor Franciaország nyert volna.
A négy ország mindegyike már korábban is nyert. Franciaország lett az első ország, amely négyszer is megnyerte a versenyt, Hollandia harmadszor győzött, az Egyesült Királyság és Spanyolország másodszor. Spanyolország lett az első ország, mely egymást követő két évben tudott diadalmaskodni.
Érdekesség, hogy az EBU 2012. április 1-jén, tréfaként egy cikket tett közzé a hivatalos oldalán, miszerint kiválasztják, ki a valódi győztes.Az EBU 2012-es áprilisi tréfája
Probléma adódott abból, hogy a győzteseknek szánt érmekből nem volt elég a helyszínen. Szerencsére pont négy volt, így legalább az énekesek kaptak. A dalszerzőknek és szövegíróknak később küldték el a plaketteket.
Az eredménnyel sok ország elégedetlen volt, emiatt a következő, 1970-es versenytől többen visszaléptek, és a szavazási rendszer megváltoztatását szorgalmazták.
Eredmények # Ország Nyelv Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám 01 Jugoszlávia szerbhorvát Ivan & 3M Pozdrav svijetu Üdvözlet a világnak 13. 5 02 Luxemburg francia Romuald Catherine Katarina 11. 7 03 Spanyolország spanyol Salomé Vivo cantando Az éneklésnek élek 1. 18 04 Monaco francia Jean Jacques Maman, Maman Anya, anya 6. 11 05 Írország angol Muriel Day The Wages of Love A szerelem ára 7. 10 06 Olaszország olasz Iva Zanicchi Due grosse lacrime bianche Két nagy fehér könny 13. 5 07 Egyesült Királyság angol Lulu Boom Bang-a-Bang Bumm beng beng 1. 18 08 Hollandia holland Lenny Kuhr De troubadour A trubadúr 1. 18 09 Svédország svéd Tommy Körberg Judy, min vän Barátom, Judy 9. 8 10 Belgium holland Louis Neefs Jennifer Jennings — 7. 10 11 Svájc német Paola del Medico Bonjour, Bonjour Jó napot, jó napot 5. 13 12 Norvégia norvég Kirsti Sparboe Oj, oj, oj, så glad jeg skal bli Jaj, jaj, jaj, milyen boldog leszek 16. 1 13 Németország német Siw Malmkvist Primaballerina Balett-táncos 9. 8 14 Franciaország francia Frida Boccara Un jour, un enfant Egy nap, egy gyermek 1. 18 15 Portugália portugál Simone de Oliveira Desfolhada portuguesa Portugál kukoricafosztás 15. 4 16 Finnország finn Jarkko & Laura Kuin silloin ennen Úgy, mint akkor 12. 6
1.A dal tartalmazott egy-egy kifejezést spanyol, német, francia, angol, holland, olasz, orosz, illetve finn nyelven is. 2.A dal tartalmazott egy-egy kifejezést francia nyelven is.
Ponttáblázat Zsűrik Össz 5 1 1 3 7 1 3 1 1 1 18 1 2 3 1 3 1 3 2 2 11 2 4 2 2 1 10 1 1 1 3 1 3 5 1 1 1 1 1 18 2 4 3 1 5 1 1 1 18 2 1 3 1 4 1 6 8 1 3 1 3 10 2 3 1 2 2 13 2 3 2 1 1 2 2 1 1 8 3 2 1 1 1 18 1 2 4 4 2 1 1 1 2 4 2 1 1 6 1 1 1 1 1 1
Visszatérő előadók Előadó Ország Előző év(ek) Romuald Figuier Luxemburg 1964 (Monaco színeiben) Louis Neefs Belgium 1967 Kirsti Sparboe Norvégia 1965, 1967 Siw Malmkvist Németország 1960 (Svédország színeiben) Simone de Oliveira Portugália 1965
Térkép centre|bélyegkép|600px|
Jegyzetek
További információk
YouTube videó: Az 1969-es Eurovíziós Dalfesztivál
1969 Eurovizio