Kománfalva (románul Comănești) város Romániában, Bákó megyében, Moldvában.
Fekvése A Tatros folyó partján, a megyeszékhelytől, Bákótól 58 km-re, Csíkszeredától pedig 82 km-re helyezkedik el.
Történelem Neve a kun szóból ered. Első írásos említése 1658-ból való. A 18. századtól a Ghica bojárcsalád tulajdona, egészen a 20. század közepéig. Palotát, vasútállomást és parkokat építettek a településen. 1952-ben városi rangot kapott. 2004-ben és 2006-ban a Tatros folyó vize árasztotta el a település jelentős részét.
Népesség A város népességének alakulása: 1956 – 12 392 lakos 1966 – 14 653 lakos 1977 – 16 909 lakos 1992 – 25 020 lakos 2002 – 23 679 lakos, ebből 69 magyar.
Látnivalók A Ghica család palotája, jelenleg városi múzeum Vasútállomás, melyet 1890-ben építettek Sfântul Spiridon templom, melyet 1812-ben építettek
Gazdaság A település a lignit és a barna szén bányászatának egyik legjelentősebb központja volt Moldvában, 1989-ben több mint 5000 ember dolgozott a bányákban, 2005-ig szinte valamennyi bányát bezárták. Ennek is köszönhetően, 2003-ban már 18,1% volt a munkanélküliek aránya a településen, melyet ezt követően hátrányos helyzetű övezetté nyilvánítottak.
Jelentősebb iparágak: élelmiszeripar, faipar.
Hírességek Ilie Verdeț, (1925–2001) politikus, kommunista vezető, román miniszter és miniszterelnök Ioan Casian de Vicina, (1969–) ortodox püspök, a Szent Zsinat tagja, püspök több városban: Bordeaux, New York és (2006-tól) Chicago. Prof. Dr. Ioan Lascar, (1948–) plasztikai sebész Anca Grigoraș, (1957–) olimpiai ezüstérmes tornász Marius Corbu (2002-) labdarúgó
Galéria
Hivatkozások
További információk
A város kórházának a honlapja
Kategória:Bákó megye települései Kategória:Románia városai