Az alábbi lista valamilyen okból híressé vált élő vagy kitalált kutyákat, valamint kutyákról szóló filmeket, regényeket, dalokat és egyéb műalkotásokat sorol fel. Kiegészítésképpen olyan műalkotások és egyéb dolgok is felsorolásra kerülnek, amelyek nem közvetlenül, hanem csak címükben, illetve nevükben kapcsolódnak a kutyákhoz.

Történelmi kutyák

bélyegkép|200px|Hacsikó fényképen Molda, Dragoş fejedelem kutyája, állítólag Moldva innen kapta a nevét Roland, II. Rákóczi Ferenc kedvenc kutyája Rin Tin Tin, becenevén Rinty; német juhász. Németországban született, az I. világháborúban Franciaországban magához vette egy amerikai katona, majd Hollywoodban a filmtörténelem leghíresebb német juhászává vált. Hacsikó, Ueno Hideszaburó (1871–1925) japán agrárprofesszor akita kutyája, amely évekkel gazdája halála után is minden nap kiment elé a vasútállomásra (ahol ma szobor őrzi az emlékét) Nipper (1884–1895) keverékkutya Bristolból. Francis Barraudnak a kutyát fonográf hallgatása közben ábrázoló festménye több hanglemezkiadó logójának alapja lett. Leginkább a His Master’s Voice-hoz és jogutódaihoz kötődik. Pompei ismeretlen nevű, a katasztrófa idején a pórázán meghalt kutyája

bélyegkép|Mancs szobra a Szinva partján, Szanyi Borbála alkotása

Mentőkutyák

Mancs, a miskolci Spider Mentőcsoport kutyája Viking

Bűnözés

Kántor, magyar rendőrkutya, német juhász; életéről könyveket írtak (Szamos Rudolf) és filmsorozat is készült. A maga 279 felgöngyölített bűnesetével máig a magyar bűnüldözés legeredményesebb négylábú nyomozójának számít. Bevetés közben szerzett halálos sebet, kitömött testét a Bűnügyi Múzeumban őrzik.

bélyegkép|Koni

Híres emberek kutyái

II. Erzsébet brit királynő corgi kutyái Baltique, François Mitterrand kutyája Beast, Mark Zuckerberg Facebook alapító pulikutyája Blondi, Adolf Hitler német juhászkutyája Boss (hawaii nyelven Boki vagy Poki) I. Kamehameha hawaii király kutyája Koni, Vlagyimir Putyin kutyája Caesar, VII. Eduárd brit király kutyája Hattyú, Kosztolányi Dezső kutyája Pompe, XII. Károly svéd király kutyája Otto von Bismarck német dogjai Rufus, fekete uszkár, Sir Winston Churchill kutyája Totó, Gyurcsány Ferenc pulija Jackson (1974–1992), Olivia Newton-John ír szetter kutyája, akiről dalt is énekelt (Slow Down Jackson).

Amerikai elnökök kutyái

Bo, Barack Obama kutyája, egy portugál vízikutya Barney, George W. Bush skót terrierje Lucky, Victory, Scotch, Soda, Rex, Ronald Reagan kutyái Buddy, Bill Clinton labrador retriever kutyája Pushinka, John Fitzgerald Kennedy keverék kutyája Rob Roy, Calvin Coolidge skótjuhász kutyája

Mitológia bélyegkép|Kerberosz Aktiaión kopói, Ovidius Átváltozások című alkotásának szereplői Anubisz egyiptomi kutya- vagy sakálfejű istenség Argosz, Odüsszeusz kutyája, a görög mitológia alakja Lailapsz, különleges tulajdonsággal rendelkező vadászeb, amely minden zsákmányát utolérte és elejtette. Kerberosz, három fejű és kígyófarkú molosszus, mely a görög mitológiában az alvilág kapuját őrzi Solotl, azték kutyafejű isten, a görög mitológia alakja a halottat kíséri az emberek nyughelyére

Ezotéria Kutya, kínai állatjegy

Kutyákról szóló, vagy fontos kutyakaraktereket szerepeltető filmek

Mozifilmek, tévéfilmek, tévésorozatok

A kutyákra csak címükben utaló, de cselekményükben kutyákhoz ténylegesen nem kapcsolódó filmek nem szerepelnek a listában (pl. Andalúziai kutya).

bélyegkép|A gazdáját évekig kereső legendás Hrabec szobra Dampierben Hrabec, a valóban élt legendás ausztrál kutya élettörténete Napoleon – kis kutya nagy pácban – egy elkóborolt kiskutya kalandjai Ausztráliában Kutyaszálló – két árva gyerek egy elhagyott szállodából kutyaparadicsomot csinál a város összes kóbor kutyája számára Kutyabajnok – egy miami fogorvos megörököl egy szánhúzó-kutya csapatot Alaszkában Marley meg én – falánk és engedetlen, a világ legrosszabb kutyája, vagy tán mégse? Bogáncs – Fejér Tamás által rendezett fekete-fehér, 1958-ban forgatott magyar kalandfilm. Cimborák – Hegyen, völgyön – Homoki Nagy István természetfilmje két elveszett kutya kalandjairól Cimborák – Nádi szélben – a Hegyen, völgyön folytatása a Kis-Balatonon Turner & Hooch – fiatal nyomozó és kutyája Hercule és Sherlock Won Ton Ton, Hollywood megmentője – a némafilm korszakában játszódó vígjáték egy kutyáról, aki megmenti a filmipart Szuperhekus kutyabőrben – mogorva rendőr és szőrmók kutyája rasszista bűnbanda után nyomoz Kutyául vagyok, de gyógyíttatom magam – egy megszállott kutyagyűlölő halálos balesetekor kap még egy esélyt, kutyaként kell rendbehoznia, amit életében elrontott Beethoven 1-5. Cujo Balto nevü szibériai husky (1925 emlékművet emeltek New York Central Parkban) kitartása az 1000 mérföldes szánhúzó misszió Nenena és Nome között Bobby,a skye terrier Greyfiars ,Skócia 1873 -as halála után temették gazdája mellé.14 éven át gyászolta gazdáját.Hűségével két filmet,és számos könyvet ihletet. Gander,Canada (Gander Heritage Memorial Park) II. világháborúban katonák tömegeinek életét mentette meg a gránátkereső kutya. Az újfundlandi bronzból készült szobrát 2015-ben emelték, és posztumusz megkapta az Egyesült Királyság állathősöknek járó, Dickin Medal nevű kitüntetését. Kutya (Dog), Columbo basset hound kutyája a tévésorozatban Kutya (Dog), Mad Max kutyája a Mad Max 2 – az Országúti Harcos és a Mad Max Renegade filmekben Kántor, Csupati őrmester kutyája az azonos című tévésorozatban Kutyák és macskák 1–2. Kutyám, Jerry Lee 1–3. – egy nyomozó és kutyája életre szóló barátsága Zeus, Dooley barátnőjének németül értő dobermann kutyája a Kutyám, Jerry Lee filmekben Lassie; Eric Knight regénye nyomán. A regény alapján több film is készült. Old Yeller (1957) Rex, egy osztrák bűnügyi tévésorozat, a Rex felügyelő (Kommissar Rex) főhőse. Első alakítója a Reginald von Ravenhorst nevű német juhász, kiképzője Theresa Ann Miller Rex, a kölyökfelügyelő, osztrák–német mozifilm Rex kölyökkoráról és nyomozókutyává válásáról Max felügyelő – portugál tévésorozat, Rex megfelelője Kutyahűség (Greyfriars Bobby) Kutyahűség (Solyonyy pyos) – szovjet film, egy teherhajóról elveszett kutya története Kutyahűség (Sounder) Muhtár, hozzám – szovjet film, egy rendőrkutya története Rin Tin Tin, egykori kutyaszínész Rin Tin Tin (film), eredeti címe Finding Rin Tin Tin, témája Rin Tin Tin élete és kutyaszínésszé válása 101 kiskutya – Stephen Herek játékfilmje (1996), az azonos című rajzfilm alapján Fehér Isten – 2013-as magyar film, melyben szomorú sorsú kutyák bosszút állnak az embereken 102 kiskutya Belle és Sébastien – 1960-as évekből való tévésorozat, valamint 2013-as mozifilm egy Alpokban élő pireneusi hegyikutyáról és kis gazdájáról Nikki, észak vad kutyája – egy elveszett husky és egy árva medvebocs kalandozásai a 19. század végi Kanadában A Sátán kutyája – Sherlock Holmes egyik kalandja, melyben egy misztikus kutya után nyomoz Morzsa, teljes nevén Zsemle Morzsa – (John Candy), az Űrgolyhók című Mel Brooks filmben szereplő félig ember, félig kutya lény Kivert kutya – egy árva kisfiú és egy kivert kutya barátsága a 19. századi Flandriában Reszkessetek kutyaütők – a Reszkessetek, betörők! kutyás változata Kutyavilág – amerikai családi film Mancs – a híres mentőkutya élete által ihletett családi film A négy páncélos és a kutya – lengyel tévéfilmsorozat Balto – a híres szibériai husky szóló élőszereplős, de részben animációs film. Balto gyermekek százainak életét mentette meg, mikor az 1925-ös torokgyíkjárvány idején elhozta az oltóanyagot az alaszkai Nome-ba. Brúnó és Lucky, az Egy rém rendes család tévésorozatból Sam, Martin Riggs kutyája a Halálos fegyver filmekben Rottweiler, Martin Riggs második kutyája a Halálos fegyver filmekben Csodakutya New Yorkban (Cool Dog) – 2010-es amerikai filmvígjáték Myrsky, a juhászkutya – 2008-as finn film egy kislányról és kaukázusi kutyájáról Fekete fülű fehér Bim – szovjet filmdráma egy gazdáját kereső kutyáról Max, a katonakutya – amerikai film egy gazdáját veszített katonakutyáról az afganisztáni háború idején Segítség, kutya lettem – 2001-es német filmvígjáték, családi film Hacsi, a leghűségesebb barát – amerikai filmdráma Kutyamese (A Dog's Tale) – amerikai film Kutyahideg – amerikai film, egy antarktiszi expedíción ott rekedt szánhúzókutyák és a megmentésükre újabb expedíciót szervező gazda története. Antarctica – a Kutyahideg című film első, 1983-as japán verziója a megtörtént esetről, Vangelis zenéjével. Marmaduke – A kutyakomédia – 2010, amerikai film Tűzoltó kutya (Firehouse dog, 2007) – egy elkényeztetett kutya tűzoltókhoz szegődik Karácsonyi káosz (One Christmas Eve, 2014) – amerikai karácsonyi családi film Egy kutya négy élete (2017) – amerikai film John Wick – a főhős bosszút áll megölt kiskutyájáért Volt egyszer egy Venice (2017) – egy elrabolt kutya visszaszerzése Igéző, Lengyel József kisregénye alapján készült tévéfilm – egy vemhes kutya sorsa sorsa egy jó és egy rossz gazda kezében, egy szibériai kis faluban Robotkutya (Robo-dog, 2015) – családi vígjáték, a zseniális feltaláló meghalt kutyájuk „pótlására” egy robotkutyát épít, melyet a szintén általa feltalált, csak egyetlen példányban létező szuperelem hajt. A szuperelemet bűnözők és kémek próbálják megszerezni, ám a robotkutyával nehéz elbánniuk.

Rajzfilmek

101 kiskutya (film, 1961) Sajó, Jamie és a csodalámpa Frakk, magyar vizsla Mardel, a Flúgos futamból Plútó kutya, Walt Disney rajzfilmhős Snoopy, beagle Vacak, a hetedik testvér (1996) Vacak 2. – Az erdő hőse (1997) Volt Foxi Maxi Blöki, a Mézga család kutyája Charlie, avagy minden kutya a mennybe jut Dogmatix, Obelix kutyája (Asterix) Marcipán, Pityke őrmester kutyája és Csusza, Kukucs kiskutyája Pupákok Egy kutyacsalád tagjai. Santa's Little Helper, A Simpson család Brian, Family Guy

Bábfilm

Morzsa és Buksi, a Mi újság a Futrinka utcában? című tévésorozat szereplői

Kutyákról szóló dalok

Lobo – Me and You and a Dog named Boo Cat Stevens – I Love My Dog Olivia Newton-John – Slow Down Jackson Metro (együttes) – Bell, a részeges kutya (A Belle és Sebastian című tévésorozat alapján) Atlantisz együttes – Foxi Maxi matróz lett The Singing Dogs – Jingle Bells Caramba – Fido The Barking Dogs – A Dog's Christmas (karácsonyi album, ismert karácsonyi dalok kutyaugatásokból és zenei kíséretből összeállítva) Dolly Parton – Cracker Jack John Hyatt – My Dog and Me Neil Young – Old King Hank Williams – Move It on Over (egy kocsmából későn hazaérő férjet felesége nem engedi be a házba, így a kutyaólban alszik a kutyával) Blossom Toes – The Remarkable Saga of the Frozen Dog John Hiatt – My Dog and Me Beatles (Paul McCartney) – Martha my dear

Festészet

bélyegkép|Franz Marc: Kutya a hóban Benno Adam: Tri Colored Toy Spaniel, 1864 Giacomo Balla: A pórázon sétáltatott kutya dinamizmusa (Kutya pórázon), 1912 Franz Marc: Kutya a hóban Franz Marc: Fehér kutya Frederick August Wenderoth: Little Terrier, 1875 George Stubbs: A Water Spaniel

Szobrászat bélyegkép|Kutyaszobor a Budapesti Vidám Parkban Szaigó Takamori (1828–1877), „az utolsó szamuráj” és kutyája szobra a tokiói Ueno park déli bejáratánál Mancs szobra Miskolcon A Vörös Kutya szobra az ausztráliai Dampierben Fekvő kutya – Istók János szobra a Budapesti Vidám Parkban. Kutyaszobor a budapesti Izabella és Hutyra Ferenc utca sarkán. Maugsch Gyula alkotása, 1938-ban készült, a Fool nevű kutyát ábrázolja Kutyával játszó lány szobor a budapesti Vigadó téren. Raffay Dávid 2007-es alkotása. Csirketolvaj, a budapesti József körút és Krúdy Gyula utca sarkán. Kiss György szobra. Egy csirketolvaj kisfiú és a nadrágját elkapó kutya. Mátyás király a kutyáival, vadászjelenet a Budai Várban. Strobl Alajos és Hauszmann Alajos 1907-es szoborcsoportja Kislány kutyával, Budapest, Margit-sziget, Gosztonyi Alice 1930-as szobra Vadász kutyával, Holló Barnabás szobra a budapesti Rege utca 21 alatt