Ez a szócikk a magyarországi normál és keskeny nyomtávú vasúttársaságok nevét tartalmazza.

Pályahasználatra jogosult belföldi személyszállító vasúttársaságok A magyarországi személyszállítási piacot elvi szinten megnyitották a szabad verseny előtt, a piacra döntő befolyással lévő állam részéről azonban nem történtek lépések a többszereplős, egymással és az utasokért versenyt folytató vállalati struktúra létrehozása érdekében. Az elvi lehetőség ellenére csak csak igen kevés vállalat tevékenykedik a vasúti személyszállítás piacán. A magyar állam a két saját tulajdonában álló vasúttársasággal (MÁV és GYSEV) közszolgáltatási szerződést kötött, így a két nagy magyar nemzeti vasúttársaság egy évben az utasok 99,9%-át szállítja. A vasúti személyszállítási piachoz és infrastruktúrához (pl. pályaudvarok) azonban nem állami tulajdonú és a közszolgáltatások végzésére nem szerződő társaságok is hozzáférhetnek a szükséges hatósági engedélyek megszerzése után. Ezen társaságok jellemzően rendezvény- és utazásszervező tevékenységük keretében (saját üzleti kockázatukra) végeznek vasúti személyszállítást. Társaság rövid neveVKM-kód Társaság teljes neve Főbb tulajdonos, vállalatcsoport Székhelye Alapítás éve Kép, jellemző járművek GYSEVH-GYSEV Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. GYSEV-csoport Sopron 1875.02.01 210px MÁV-StartH-START MÁV-START Zrt. MÁV-csoport Budapest 18822006 (önálló vállalatként) 210px Máv Rail Tours H-MÁVRT Máv Rail Tours Kft. MÁV-csoport Budapest 2021 210px CRS H-CRSHU Continental Railway Solution Kft. Timothy Gilbert Szigeti András Budapest 2014 210px

Pályahasználatra jogosult belföldi áruszállító vasúttársaságok A személyszállításhoz képest az árufuvarozásban, jóval több magántársaság vesz részt. Az alábbiakban látható magyarországi vasúti hálózatra érvényes hozzáférési engedéllyel rendelkező, árufuvarozási tevékenységet ténylegesen végző vasúttársaságok listája. Társaság rövid neveVKM-kód Társaság teljes neveRégebbi név Főbb tulajdonos, vállalatcsoport Székhelye Alapítás éve Kép, jellemző járművek PKP CargoPKP Cargo PKP Cargo (Lengyelország) 2015 májusáig Čechofracht; OKD, Doprava (Csehország) Budapest 2010 200px Bobo KftH-BOBO BoBo Járműjavító, Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Dízelmozdony-szerelő GMK Miskolc 19942007 (tevékenység kezdete) 200px CERH-CER CER Hungary Közép-Európai Vasúti Árufuvarozási, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. L.A.C. Holding Budapest 2004 200pxCRS H-CRSHUContinental Railway Solution Kft.Timothy Gilbert

Szigeti AndrásBudapest2014 Eurogate Rail HungaryEurogate Rail Hungary Zrt Eurogate (Egyesült királyság) Budapest 2004 200px FoxrailH-FOX FOXrail Zrt. Budapest 2013 200px GYSEV CargoH-GYC GYSEV CARGO Zrt GYSEV-csoport Sopron 2011 200px Kárpát VasútH-KV Kárpát Vasút Kft Ceglédbercel 2009 200px DB Schenker Rail HungáriaH-DBSRHKorábban: H-LCH DB Schenker Rail HungáriaLogistic Center Hungária Kft Deutsche Bahn Holding (Németország) Győr 2001 200px MVÁ Zrt.H-MVA Magyar Vasúti Áruszállító Zrt. Debrecen 2010 200px MMVH-MMV Magyar Magánvasút Zrt. Petrolsped Kft (Magyarország) Budapest 2003 200px Rail Cargo HungariaH-RCH Rail Cargo HungariaMÁV Cargo Rail Cargo Austria ÖBB-Holding(Ausztria) Budapest 2006 200px Train HungaryH-THM Train Hungary Magánvasút Kft Rolling Stock GRAMPET s.a. (Románia) Budapest 2005 (alapítás); 2006 (tevékenység kezdete) 200pxCD Cargo HungaryCD Cargo Hungary Kft.České dráhyPüspökladány2020EWG RailEWG Rail Zrt.Budapest2018Phoenix RailPhoenix Rail Magánvasút Kft.Komárom2020Retrack HungariaRetrack Hungaria Kft.VTGBudapest2020RTHRail Transport Hungary Kft.Püspökladány2022Train ClinicTrain Clinic Kft.Ebes2020Train EuropeTrain Europe Kft.Budapest2013TMK-TrainTMK-Train Kft.Csonka Tibor Szabó Miklós JánosGyál2021TransrailTransrail Kft.Mándok2023S-RailS-Rail HU Kft.SETGBudapest2023 Egyéb, országos vasúti árutovábbítási engedéllyel rendelkező társaságok A magyarországi nyílt hozzáférésű vasútvonalakon árutovábbítási tevékenységet csak a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) engedélyét birtokló vállalatok folytathatnak. Az árutovábbítás lehet saját célú (szállítás) vagy mások általi megrendelésre történő (fuvarozás). Az ebben a listában megjelenő vállalkozások nagy része nem folytat valódi fuvarozói tevékenységet, az NKH árutovábbítási engedélyét azért szerezte be, hogy a vasúti létesítmények fenntartását vagy építését szolgáló tevékenysége során a munkaterületre építőanyagot szállíthasson. Az ilyen vállalkozások a szó hagyományos értelmében nem számítanak vasúttársaságnak, bár vasúthoz kötődő tevékenységük feltételei azokkal azonosak. Az NKH által kiadott engedély szintén nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a piac aktív szereplőjévé válik. A hatósági nyilvántartásban több engedéllyel rendelkező, ám ténylegesen inaktív társaság is található. Társaság rövid neveVKM-kód Társaság teljes neveRégebbi név Főbb tulajdonos, vállalatcsoport Székhelye Alapítás éve Tevékenységi kör Kép, jellemző járművek BSS2000 Kft.H-BSS BSS 2000 Energetikai Szolgáltató Ipari és Kereskedelmi Kft. Cegléd 1994 felsővezeték-építés 200px DRT DRT Danubius Rail Transport EMIT Csoport Budapest 2012 Dunagép Dunagép Tököl 2012 Vasúti villamos rendszerek építése, fenntartása G&GH-GESG G&G Növényvédelmi és Kereskedelmi Kft. Szeged 1982 vasútfenntartás, növényvédelem 200px Integrail ZrtIntegrail Zrtwww.integrail.huBudapest2011Teherfuvarozás / Terminál MÁVÉPCELL Mávépcell KftMÁV Celldömölki Építési Főnökség Swietelsky Baugesellschaft (Ausztria) Celldömölk 1955 (MÁV-részlegként) 1993 (önálló vállalatként) Vágányépítés, fenntartás 200px MÁV FKGH-FKGJK MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító KftMÁV Építőgépjavító Üzem MÁV-csoport Jászkisér 1969 (MÁV-egységként) 1994 (Önálló vállalatként) Vágányépítés, fenntartás, gépjavítás 200px Rail Cargo Carrier Rail Cargo Carrier Kft. Rail Service Hungaria Kft. (2013 márciusig)MÁV kombiterminál Kft. Rail Cargo Austria ÖBB-Holding (Ausztria) Budapest 1996 kizárólag vontatás; terminál-üzemeltetés 200px Szentesi VasútépítőH-SZEVA Szentesi Vasútépítő KftMÁV Szentesi Építési FőnökségMÁV Vasút-, Híd- és Mély­építő Kft. Strabag (Ausztria) Szentes 1955 (MÁV-részlegként) 1993 (önálló vállalatként) Vágányépítés, fenntartás 200px Swietelsky Swietelsky Vasúttechnika Kft. Swietelsky (Ausztria) Celldömölk 2008 Vágányépítés, fenntartás TRIMAN Kft. H-TRIMTRIMAN Építőipari Kft.Budapest1990. (alapítás) 2015. (vasúttársasági tevékenység kezdete)Vasúti pálya és hozzá kapcsolódó műtárgyak építése, fenntartása, árutovábbítási tevékenység Vasútépítők Kft Vasútépítők Pályatervező, Kivitelező és Iparvágányfenntartó KftGEO Vasútépítő és Fenntartó GMK H. F. Wiebe (Németország) Győr 1983 (mint GMK); 1993 (mint kft) Vágányépítés, fenntartás 200px Vasútvill H-VVILL Vasútvillamosító Kft.MÁV Villamos Felsővezeték Építésvezetőség Porlan Csoport (Magyarország) Budapest 1949; Vasúti villamos rendszerek építése, fenntartása Záhony Port Zrt.H-ZPORT ZÁHONY-PORT Záhonyi Logisztikai és Rakománykezelési Szolgáltató Zrt. MÁV-csoport Záhony 2007 vontatás, terminál-üzemeltetés

Pályahasználatra jogosult nem magyarországi vasúttársaságok Az egységes Európai Gazdasági Térség vasúti társaságai a 95/18/EK rendeletben foglaltak szerint abban az esetben is használhatják a térség egy országának nyílt vasúti infrastruktúráját, ha a nem az adott EGT-országban jegyezték be őket, de más EGT-ország szabályai szerint működnek. A magyar hatóság a más EGT-államok hatóságai által kibocsájtott engedélyeket elfogadja, az érintett vasúti társaságok a pályahasználati szándék bejelentése után jogosultak magyarországi vonatok közlekedtetésére. Társaság neveVKM-kód Ország Székhely Magyarországi engedély típusa Kép, jellemző járművek BoxXpress Németország Hamburg országos vasúti árutovábbítás 200px Central RailwaysSK-CRW Szlovákia Kassa országos vasúti árutovábbítás 200px LTE Logistik & TransportA-LTE Ausztria Grác országos vasúti árutovábbítás 200px Prvá Slovenska ŽelezničnáSK-PSZ Szlovákia Pozsony országos vasúti árutovábbítás 200px

Slovenska Železničná Doprávná SpoločnosťSK-SŽDS Szlovákia Zólyom országos vasúti árutovábbítás Rail Transport Service GmbHAusztriaGrácországos vasúti árutovábbítás Wiener Lokalbahnen CargoA-WLC Ausztria Bécs országos vasúti árutovábbítás 200px

ZSSK Cargo Železničná Spoločnosť Cargo SlovakiaSK-ZSSKC Szlovákia Pozsony országos vasúti árutovábbítás 200px

Térségi vagy elővárosi személyszállítási engedéllyel rendelkező társaságok

Társaság rövid neve Társaság teljes neve Főbb tulajdonos, vállalatcsoport Vasúti személyszállítási engedély típusa Székhelye Alapítás éve Kép, jellemző járművek BKV Budapesti Közlekedési Zrt. Budapest önkormányzata Helyi vasúti személyszállítás Budapest 1968 DKV Debreceni Közlekedési Zrt. Debrecen önkormányzata Helyi vasúti személyszállítás Debrecen 1950 MVK Miskolc Város Közlekedési Zrt Miskolc önkormányzata Helyi vasúti személyszállítás Miskolc 1954 SZKT Szegedi Közlekedési Kft. Szeged önkormányzata Helyi vasúti személyszállítás Szeged 1885 VEKE Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület

Helyi vasúti személyszállítás Budapest

MÁV-HÉV(H-MHÉV) MÁV-HÉV Helyiérdekű Vasút Zrt. Magyar állam Elővárosi vasúti személyszállítás Budapest 2017

Történeti vasúttársaságok 1945 előtt működő magyarországi vasúttársaságok

Megszűnt, tevékenységet felhagyott társaságok 2005 után Társaság rövid neve Társaság teljes neveKorábbi nevek Főbb tulajdonos, vállalatcsoport Székhelye Alapítás éve Megszűnés éve Tevékenységi kör Kép, jellemző járművek Eurocom Eurocom Rail Cargo Zrt. Eurocom Automatizálási és Vasúttechnikai Zrt. (Magyarország) Budapest 1972 (anyavállalat) (Vasúti tevékenység kezdete:2006) 2010 Vontatás teherfuvarozás vontatójárművek bérbeadása. 210px V-hídV-Híd Zrt.Mészáros & MészárosBudapest20152024 (Teherfuvarozás)Vontatás, vasútépítés, teherfuvarozás.Komplex Rail H-KRKOMPLEX RAIL Kft.Budapest20142022MTMG Zrt.MTMG Logisztikai Zrt.Nitrokémia Környezetvédelmi  Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. EN-DUSTRY Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság.

G.transport’96 Kft.

LOK-SZER Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság.1012 Budapest, Logodi u. 34/A.20052022Országos jelentőségű vasúti pályán a csatlakozó, az összekötő és a saját célú vasúti pályahálózatokon vontatási és árutovábbítási tevékenység végzése az NKH által jóváhagyott Árufuvarozási Üzletszabályzat szerint. Masped Masped Rail Cargo Magánvasút ZrtMasped-Railog Vasúti Szállítmányozási Kft. MASPED RAIL Kft. Masped-csoport (Magyarország) Debrecen 1948 (anyavállalat) (Alapítás 2007; Vasúti tevékenység kezdete: 2008) 2012 Teherfuvarozás járművek bérbeadása Pannontrain Pannontrain Vasúti Zrt. East Traffic Service (Ausztria) Budapest 2006 2009 Teherfuvarozás, vontatás MÁV-Hajdú MÁV-Hajdú KFT Cronus Kft, Pako GmbH (Németország) Debrecen 2001 (Privatizáció) 2007(engedély lejárt) Teherfuvarozás, vontatás MÁVGÉP MÁV Vasútépítő – Gépellátó és Szolgáltató Kft MÁV-csoport Budapest 1993 2012 (Beolvadt a MÁV FKG-ba) Pályafenntartás, vasútépítés, járműgyártás MÁV GépészetH-MÁVGS MÁV Gépészet Vasútijármű Fenntartó és Javító Zrt. MÁV-csoport Budapest 2008 2014 (Beolvadt a MÁV-Startba-ba) Járművek fenntartása, építése 200px MÁV TrakcióH-MÁVTR MÁV-Trakció Vasúti Vontatási Zrt. MÁV-csoport Budapest 2008 2014 (Beolvadt a MÁV-Startba-ba) Kizárólag vontatási szolgáltatás 200px

Források

Jegyzetek

Kategória:Vasúttal kapcsolatos listák