John Henry „Bonzo” Bonham (Redditch, 1948. május 31. – Clewer, 1980. szeptember 25.) angol dobos, az angol Led Zeppelin hard rock együttes tagja. A szakma a rocktörténet egyik legjobb előadójának tartja, dobosok generációi tekintik mesterüknek, az Encyclopædia Britannica szerint a hard-rock dobosok első számú modellje. Dobjátékának erőteljességét, precizitását és sebességét – mindenekelőtt jobb lábának gyorsaságát – a zenészek ma is széles körben tisztelik. A rocktörténelem egyik legjelentősebb dobosa, John Paul Jones basszusgitárossal minden idők legjobb ritmus-szekcióját alkották. Ez a ritmusszekció a kölcsönös tiszteleten alapult. John Paul Jones ezt mondta róla: „Bonham volt a basszusgitárosok álma”. Bonham pedig Jonesról: „John Paul Jones hihetetlen volt, minden nap új eszközökkel érkezett a stúdióba zenélni.”
Halálával a zenekar is megszűnt. Fia, Jason Bonham szintén dobol. 1994-ben a Rock ’n’ Roll Hall of Fame-be való beiktatása, illetve 1995-ben az American Music Awards életműdíjának átadása alkalmával is Jason Bonham vette át apja nevében az elismerést. Johnt hányásba fulladva holtan találták egy éjszakába nyúló ivászat után, útban egy következő turné próbájára.
A Led Zeppelin előtt John Henry Bonham 1948. május 31-én született a worcestershire-i Redditchben. Édesapja Jack Bonham építési vállalkozó volt (meghalt 1989); édesanyját Joannak hívták. Két testvére Michael (vagy Mick, 1951–2000) és Deborah (született 1962).
John ötévesen kezdett dobolni, eleinte az otthon található eszközökből állított össze felszerelést, amely konzervdobozokból és edényekből állt. „Ötévesen dobos akartam lenni. A fürdősó dobozán játszottam. A pergőm egy kerek ón kávésdoboz volt, amelynek aljára vezetéket rögzítettem. És ott voltak anya edényei.” 10 évesen megkapta édesanyjától élete első dobját, egy pergődobot, majd öt év múlva édesapjától egy komplett Trixon dobfelszerelést, amely „majdnem történelem előtti volt, nagy részét ette a rozsda”. Példaképei Gene Krupa és Buddy Rich voltak. Sohasem tanult dobolni, teljes mértékben autodidakta volt, legfeljebb tanácsokat kért más redditchi dobosoktól. A zenélés már kamaszkorában kitöltötte az életét, iskolaigazgatója szerint vagy kukás lesz, vagy milliomos. Miután a Wiltan House állami iskolát elvégezte, 1964-ben asztalos- (vagy ács-)inasként kezdett dolgozni apja cégében.
Már 14 évesen alkalmi beugróként szerepelt a Blue Star Trio zenekarban, ahol Bill Harvey-t helyettesítette és Terry Beal, valamint Mick Ellis gitáros-énekesekkel zenélt. Egy évvel később már a Gerry Levene & the Avengers együttesben dobolt.
1964-ben csatlakozott első állandó zenekarához, a Terry Webb and the Spidershez, amelyben megint Terry Beal énekelt. Velük zenélt, miközben apja építési vállalkozásában dolgozott, majd úgy döntött, hogy csak a dobolásnak él. Fellépő ruhája extravagáns volt, lila bársonyzakó arany szegélyekkel. Ugyanebben az évben a Senators zenekarban is vállalt beugró szerepet, amelybe Terry Beal, a Blue Star Trio egykori énekese hívta. Bealt Bobby Child helyére hívták meg, és amikor Mick (akinek vezetéknevére senki sem emlékszik a Senators tagjai közül) dobos távozásával új dobos után kellett nézni, Beal Bonhamet ajánlotta. További társai Bill Ford basszusgitáros, Trevor McGowan gitáros-énekes és Graham Dennis ritmusgitáros. Ezzel az együttessel rengeteg tehetségkutató versenyen léptek fel, később szerepeltek a birminghami zenekarokat bemutató, Brum Beat promóciós LP-n egy számmal, amelynek címe „She’s a Mod”. Ezt a számot, az „I Know a Lot About You” cíművel együtt, single formában is kiadták.
1965-ben egy koncerten találkozott először későbbi feleségével, Pat Phillipsszel. Pat miatt majdnem abbahagyta a zenélést: „Megesküdtem Patnak, hogy feladom a dobolást, de minden este, amikor hazamentem, leültem a dobok mögé. Ha nem teszem, rossz lett volna nekem.” Bonzo későbbi egyedi játékstílusa (hangosság és erőteljesség) már ez időben is megvolt, de ekkor még a birminghami klubokban ez nem számított erénynek. Azt mondták róla, hogy elnyomja a zenét. Még 1968 szeptemberében Peter Grant is ezt mondta, mikor a Led Zeppelin először koncertezett. Ekkoriban rendszeresen szerepelt a Pat Wayne and the Beachcombers zenekarban, amelynek különlegessége a két szaxofonos felállás (Dario Capaldi és Brian Finch). Itt alkalmanként az állandó dobost, Brian Sharpe-ot váltotta.
A Nicky James Movementben 1965-ben játszott először. Ebben Roy Wood, a későbbi The Moody Blues alapítója mellett Bev Bevan és Mike Pinder voltak a társai. Ezt követte a Steve Brett and the Mavericks. Itt Steve Brett gitáros-énekes és Dave Holland basszusgitáros mellett dobolt, majd az utóbbi távozásával (aki Miles Davis basszusgitárosa lett) Rick Dene lett a zenekar tagja. 1966-ig a Danny King and the Mayfair Set nevű együttesben is fellépett, amelynek Trevor Burton gitáros távozása vetett véget.
1966-ban a Way of Life-ban játszott 18 hónapig, egy rövid megszakítással. Ekkor énekelt először, mégpedig a Hey Joe-ban. Társai Mike Hopkins gitáros, Tony Clarkson basszusgitáros és Reg Jones énekes. Érdekesség, hogy néhány koncerten két dobossal játszottak, kiegészülve Bugsy Eastwooddal.
1967-ben a Crawling King Snakes-be távozott Nigel Knowles helyére, itt zenélt először együtt Robert Planttel, gyermekkori barátjával. Tagok voltak még Ian 'Inky' Watts gitáros, Bruce 'Maverick' Oakes basszusgitáros és Johnny Pasternak gitáros.
Közvetlen előzmények (1967–1968) Gyermekének megszületése (1966) után komolyan kellett vennie a zenélést, mivel a családját el kellett tartania. 1967-ben Bonzo és Robert is a szülővárosaikhoz legközelebb eső nagyvárosban, Birminghamben próbálkoztak sikeressé válni, ennek köszönhetően ismét találkoztak. Megalakult a Band of Joy Kevyn Gammond gitárossal és Paul Lockey basszusgitárossal. Ekkor Plant javaslatára Bonhamet kérték fel dobosnak. A Band of Joy volt Bonzo életében az első zenekar, amellyel rendszeres jövedelemhez jutott, mivel sokat koncerteztek, és egy-egy fellépés 60–70 £ bevételt hozott. E zenekarnak több demófelvétele készült a Regent Sound Studiosban, már ekkor a későbbi Led Zeppelinhez hasonló bluest játszottak. Felvételeik az „Adriatic Sea View”, „For What is’s Worth”, „Hey Joe”, „Memory Lane”, „I Gotta Find My Baby”, a koncerteken ezeken kívül a „Sweet Mary”, „If I Where a Carpenter” és a „Hang on to a Dream” című szerzeményeket adták elő. Plant ’66 to Timbuktu lemezére felkerült két 1967-es felvétel, a „Hey Joe” – Billy Roberts szerzeménye, de általában Jimi Hendrix interpretációjában ismert, amely ebben az évben jelent meg kislemezen – és a „For What it's Worth” (ezt a dalt pedig később a Led Zeppelin játszotta néhány alkalommal egyvelegek betétszámaként). Bonzo dobolt Robert ez év őszén megjelent kislemezén is.
A zenekar 1966–1968 között működött, ekkor szerte Angliában turnéztak az amerikai Tim Rose támogatásával. 1968 elején felléptek a legendás Marquee-ban. Csak előzenekarként, mégis Phil Collins úgy emlékezett erre az estére 1980-ban, hogy felállva tapsolta meg Bonzót. Rövid idő múlva ez a formáció feloszlott, mert Rose Steve Dolan basszusgitárossal saját zenekart alapított, ahová elhívta Bonhamet is. A Tim Rose Band nem rögzített felvételeket, hanem szerte Angliában turnéztak.
Ekkorra már Birmingham tágabb környékén, majd Londonban is elismert dobos volt. Többen hívták játszani zenekarukba, közöttük Chris Farlowe és Joe Cocker is, valamint Tim Rose, aki Jimi Hendrix dalának, a „Hey Joe”-nak, illetve a Plant által jóval később feldolgozott Morning Dew-nak volt a szövegírója. Végül Tim Rose meghívását fogadta el: dobos lett nála, heti 40 fontos fizetéssel.
The New Yardbirds (1968 szeptembere) Jimmy Page 1968 nyarán társakat keresett, hogy a Yardbirds lekötött turnéját teljesíteni tudja. Terry Reid lett volna a kiszemelt énekes, aki azonban elfoglaltsága miatt nem fogadta el az ajánlatot. Page és Grant szerint Plantet ajánlotta maga helyett, más változat szerint Page-nek Alexis Korner hívta fel a figyelmét Plantre, vagy Tony Secunda, a Procul Harum menedzsere. Plant pedig beajánlotta Page-nél Bonhamet. Page illusztris listából válogathatott, B. J. Wilson (Procul Harum) és Ginger Baker (Cream) is a listán volt. Volt néhány jelöltje a session-zenészek között is, mint Clem Cattini vagy Aynsley Dunbar. A Yardbirds azonban 1967-ben olyan siralmas eredményt produkált, hogy mindenki visszautasította a megkeresést. Jimmy Page így kapott a terveiben nem szereplő ötleten, és a szinte ismeretlen, de elemi erővel doboló Bonzót választotta. Plant ugyanis megszervezett egy koncertlátogatást a hampsteadi Country Clubba. Page így emlékszik: „Amikor megláttam, micsoda cséplőgép ez a Bonzo, rögtön tudtam, piszkosul illene a csapatba. Pontosan ugyanazt játszotta, mint én.”
Plantnek azonban csak hosszas győzködés után sikerült kimozdítani őt Tim Rose-tól. Később azt mondta, hogy nyolc táviratot küldött. Peter Grant vette át az ügyet, aki további negyven távirat után személyesen ment el Bonzóhoz, hogy elcsábítsa a New Yardbirdsbe. A táviratokat azonban már csak azért sem kapta meg, mert éppen Farlowe turnéján dobolt. Bonzónak ugyanis több lehetősége volt az adott időben – például Joe Cocker, vagy Chris Farlowe – és ő ekkor inkább a biztos kereset preferálta volna. Végül a meghallgatott zene és Plant személyes barátsága alapján választott: „Úgy döntöttem, a zenéjük jobban tetszik, mint Cocker vagy Farlowe zenéje.” „Joe Cocker, Chris Farlowe, Robert és Jimmy is érdekelt. Sok mindent kellett vizsgálni. Nem csak az volt a kérdés, ki biztosítja a legjobb kilátásokat, hanem hogy ki csinálja majd a megfelelő típusú zenét... De már ismertem a Band of Joyból Robert Plantet, akit szerettem, és tudtam, ki az a Jimmy Page, ezért úgy döntöttem, hogy az ő zenéjük lesz a jobb. És ez bejött.”
John Paul Jones basszusgitárossal végül összeállt a New Yardbirs. Az 1968. augusztus 19-i első közös próba már Londonban volt, ahol a „Train Kept a Rollin’” című szerzeményt játszották a Yardbirds repertoárjából. Ez és az „I Can’t Quit You Baby” fel is került a New Yardbirds augusztus végén megjelenő kislemezére. Jones így emlékszik az első próbára: „Amint meghallottam John Bonham játékát, éreztem, hogy minden klappol majd – ez a srác nagyon tud, és veszettül tolja. Azonnal összeállt a kép. Erős dobos volt, mi meg rock and rollt játszottunk, nem szordínóra volt szükségünk. Egész lényéből áradt az erő, én meg basszusgitárosként ezt szeretem.”
A zenekar első komoly közös tevékenysége P. J. Proby Three Week Hero című albumának felvétele volt, majd 1968 szeptemberében megindult a New Yardbirds turné, bár több alkalommal egyszerűen Yardbirds néven léptek fel. Tíz nap alatt kilenc fellépésük volt. Szeptember 17-én tértek vissza Angliába, és október 4-én már Led Zeppelin néven játszottak a newcastlei Mayfair Ballroomban.
Led Zeppelin 1968–1970