I. Napóleon francia császár 1812-es oroszországi hadjárata a napóleoni háborúk fordulópontja volt. A császár, aki Európa szinte egészét uralma alatt tartotta, hatalma csúcspontján volt, félmillió és 800 ezer fő között mozgó inváziós hadsereget gyűjtött, hogy leszámoljon utolsó kontinentális ellenfelével, az Orosz Birodalommal. A szövetséges hadsereg benyomult Oroszországba, a cári csapatok azonban a Mihail Illarionovics Kutuzov által kidolgozott terv alapján a felperzselt föld taktikáját alkalmazva vonultak vissza, kerülve az ütközeteket. Moszkva előtt az oroszok csatára kényszerültek, és a mindkét fél számára óriási veszteségekkel járó borogyinói csata után Kutuzov kérésére a cár feladta a Moszkvát, de nem kért békét.

A francia megszállás alatt az oroszok által teljesen kiürített Moszkva porig égett, az utánpótlásból teljesen kifogyott napóleoni hadsereg pedig megkezdte gyötrelmes visszavonulását a kemény orosz télben, miközben az orosz erők és az orosz lakosság mindenféle utánpótlástól ellehetetlenítette, folyamatosan zaklatta, valamint pszichológiai terror alatt tartotta azt. A hadjárat során Napóleon seregének legalább ötszázezer katonája meghalt, eltűnt, vagy fogságba esett és csak körülbelül tért haza. A Grande Armée ezzel gyakorlatilag megsemmisült.

A hadi esemény a honvédő háború (oroszul Отечественная война) néven került be az orosz történelembe, és – orosz szempontból – történelmi és kulturális jelentősége a nagy honvédő háborúként említett második világháborúéhoz mérhető.

Előzmények, háttér

1812-re Nagy-Britannia kivételével egész Európa Napóleon befolyása alatt állt – a francia területeken kívül a kontinenst bábállamok vagy a császár által legyőzött és vele szövetségre kényszerített országok uralták. Mivel Napóleon – a britekkel szembeszállni képes flotta hiányában – a neki még ellenálló szigetországot közvetlenül megtámadni nem tudta, a kontinentális zárlattal egész Európára kiterjedő blokádot hirdetett meg ellene. A blokádhoz kénytelen-kelletlen csatlakozott a korábban legyőzött Orosz Birodalom is, amelynek azonban súlyos gazdasági nehézségeket okozott a hagyományos tengeri kereskedelem leállítása. I. Sándor orosz cár ezért, illetve a Habsburg Birodalommal 1809-ben kötött schönbrunni béke egyes, Oroszországra kedvezőtlen kitételei miatt 1810-ben bejelentette kilépését a kontinentális zárlat rendszeréből.

Felkészülés, haditervek

Napóleon közel 600 ezer fős soknemzetiségű Grande Armée-ja a kor legerősebb hadigépezete volt. A katonaságnak csak felét alkották franciák, jobbára lengyelekből és németekből tevődött össze, jelentékeny számban pedig olaszok is harcoltak benne. Tovább erősítették őket különféle nemzetiségűek, mint svájciak, akiket Napóleon a legjobb katonáknak tartott. Más nemzetek fiai is szolgáltak a Grand Armée-ban, így pl. spanyolok, horvátok, dánok, magyarok, csehek, hollandok, belgák stb. A napóleoni hadseregek sikereinek fő okai a korszerű felszerelés, a fegyvernemek kitűnő összehangolása, illetve a hadoszlopok villámgyors áthelyezésének, mozgatásának képessége voltak. Ez utóbbi tényező elsősorban annak volt köszönhető, hogy a hagyományos hadseregek nem tudtak ellátási bázisaiktól távol huzamosabb ideig működni: a több tíz- vagy százezer katona ellátásához szükséges mennyiségű utánpótlást a kor úthálózatán képtelenség volt szekerekkel továbbítani.

A francia hadsereg ezzel szemben – jól szervezett szállásmesteri rendszerének köszönhetően – képes volt villámgyors menetelései során a hadszíntérről ellátni magát, gyakorlatilag az ott lévő falvak, városok élelmiszerkészletének kifosztásával. Ez a módszer sikerrel volt alkalmazható a sűrűn lakott nyugat-európai hadszíntereken, azonban az orosz sztyeppéken a seregeknek jóval nagyobb távolságokat kellett megtenni, és a népsűrűség is jóval kisebb volt.

Napóleon ugyan előre látta ezt a problémát és intézkedett, hogy létesítsenek raktárakat Lengyelországban és Kelet-Poroszországban, valamint 6000 szekeret szervezett 17 szállító-zászlóaljba, azonban ahogy a hadsereg egyre mélyebbre hatolt Oroszország belsejébe, a szállítócsapatok egyre kevésbé voltak képesek az ellátás biztosítására.

A keskeny, rossz minőségű, még nyáron sem elegendő kapacitású földutak ősszel sártengerré váltak, majd a sár télen kemény rögökké fagyott. Ilyen körülmények között a szállítás túlzott igénybevételnek tette ki a szekereket és a lovakat, és az ellátórendszer kapacitása gyorsan csökkent.

Az orosz fél, Barclay de Tolly hadügyminiszter vezetésével az összecsapásokat kerülő, felperzselt föld-taktikával készült a hadjáratra, hogy a franciák utánpótlását ellehetetlenítse. Ugyanakkor erőfeszítéseket tettek a hadsereg létszámának növelésére, és nagyszabású újoncozásba kezdtek. Ennek eredményeképpen a kezdetben kb. orosz hadsereg 1812 őszére már számlált, és képes volt pótolni a borogyinói csata hatalmas veszteségeit is.

A hadjárat jellege miatt nem sokat számított, hogy a katonák jó része gyatra felszereléssel, alig-alig kiképezve harcolt, és harcértékük általában jóval kisebb volt, mint a veterán francia és szövetséges csapatokéi. A nagy kiterjedésű orosz birodalom helyőrségeinek védelme szintén jelentős erőket kötött le, sőt ekkor még zajlott az orosz–perzsa háború (amit csak 1813-ban zártak le a gulisztáni békével), így sok orosz katona ezért sem vehetett részt a harcokban.

A Grande Armée

Napóleon „Nagy Hadserege” 1812. június 24-én lépte át a Nyeman folyót. Oroszország nyugati határánál közel császári katona sorakozott fel, akik közül (történészek eltérő becslései szerint) kb. - kelt át Oroszországba. A hátramaradó csapatok határőrizeti és helyőrségi feladatokat láttak el. A hadsereg kiállítása komoly tehertétel volt Franciaország és a napóleoni Európa számára, hiszen további 300 000 francia katona harcolt az Ibériai-félszigeten és további kb. 200 000 állomásozott Itáliában és a német államokban.

A hadsereget Napóleon császár a következő formációkba osztotta: A kb. ezer fős főerő, a császár személyes parancsnoksága alatt Két további fronthadsereg, Eugène de Beauharnais ( katona) és Jérôme Bonaparte () vezetésével Két önálló hadtest Jacques Macdonald ( főleg porosz katona) és osztrák császári katona Schwarzenberg herceg parancsnokságai alatt További főnyi tartalék, melynek java része Lengyelország és Poroszország területén maradt.

A császári hadsereg nemzetiségek szerinti megoszlása a következő volt: franciaRiehn, Richard K, 81. o. az Osztrák Császárság Császári-Királyi Hadseregéből (Kaiserlich-Königliche Armee) (parancsnok: Schwarzenberg) (nem tekintendő mind német nemzetiségűnek. A hadjáratban részt vevő császári-királyi seregben 13700 magyar, szlovák, morva, cseh, szerb, román, ruszin és ukrán, 8000 lengyel és ukrán katona, illetve 2600 horvát harcolt, a többi osztrák-német nemzetiségű.) kb. lengyel (ebből litván) német bajor szász porosz vesztfáliai württembergi egyéb észak-német területekről bergi a Rajnai Szövetség többi államából összeverődött apróbb egységekben 6000 badeni 5000 hesseni itáliai nápolyi ( vett részt a harcokban, a többi Danzigban állomásozott a hadjárat végéig) 14000 holland 10000 vallon és flamand 10000 piemonti, toszkán, római, ligur, genovai és pármai 16000 svájci 5000 az Illír tartományokból toborzott, rendszerint szlovén, német, horvát, olasz és még a térségben élő maradék dalmát katona 4800 spanyol 3500 a napóleoni sereg kötelékében szolgáló egyéb horvát katona 2000 portugál (az ún. Portugál Légió önkéntesei, akik kitartottak Napóleon mellett, de csak töredékük harcolt az oroszok ellen, zömük az Ibériai-félszigeten maradt)

A hadjáratban részt vett továbbá a Császári Gárda részeként a mameluk eszkadron, amit Napóleon az egyiptomi hadjárat során fogadott fel, szintén a császári gárdában a varsói hercegség hadseregétől külön harcolt a 3. litván dzsidás gárda, az 1. lengyel dzsidás gárda és 2. francia-holland dzsidás gárda, az ún. Vörös dzsidások.

Ezekből a hadtestekből nem volt mindegyik reguláris, kiképzett katona, Napóleon franciái, Murat itáliai hadserege, a porosz, osztrák és néhány német állam serege, a svájciak (akiket Napóleon a legjobb katonáknak tartott) valamint a lengyelek fegyelmezett erőket képeztek, a többi német, itáliai, spanyol, portugál, holland, belga és balkáni katona gyengén felszerelt, kevesebb képesítést kapott, inkább csak odacsapódó segédcsapat volt.

A Nyemanon átkelt csapatok döntő része odaveszett Oroszországban, és csak töredékük (különböző becslések szerint -) tért vissza, többségük harcképtelen állapotban. Kevesebb mint katona tért vissza szervezett, felszerelt alakulatokban.

Az orosz hadsereg a hadjárat megindulásakor

A harcok kezdetén az Orosz Birodalom három hadserege nézett szembe Napóleon csapataival, összesen katona, kozák és 938 ágyú:

Az Első Nyugati Hadsereg Barclay de Tolly parancsnoksága alatt embert, 7000 kozákot és 558 ágyút számlált.Riehn, Richard K, 88. o. A Második Nyugati Hadsereg Bagrationi herceg parancsnoksága alatt katonából, 4000 kozákból és 216 ágyúból állt. A Harmadik Tartalékhadsereg, Tormaszov lovassági tábornok vezényletével katonát, 4000 kozákot és 164 ágyút sorakoztatott fel.

Ezek a csapatok azonban számíthattak a közvetlenül mögöttük elhelyezett második vonal erőire, amelyek katonát, 8000 kozákot és 434 ágyút számláltak. Közülük fő volt bevethető állapotban az invázió megindulásakor. A harmadik vonal, amely főleg kiképzőtáborokból (36 db) és irreguláris alakulatokból állt, összesen különböző kiképzettségű és felszerelésű katonából állt, akik közül -an vettek részt a harcokban.

Oroszország egyetlen szövetségese, Svédország nem küldött csapatokat, de a szövetség lehetővé tette, hogy orosz katonát vonjanak ki a Finn Nagyhercegségből, ezek később szintén bekapcsolódtak a harcokba.Helmert/Usczek: Europäische Befreiungskriege 1808 bis 1814/15, Berlin 1986

A hadműveletek kibontakozása 1812. június 24-én a császár személyes felügyelete alatt megindult az átkelés a Nyeman folyón. A fő átkelési pont Kaunas közelében, pontosabban Aleksotas településnél négy pontonhídon történt, itt gárdista kelt át. Már az első napokban kiütköztek a szállítmányozás problémái. Litvánia ezen a részén az utak csak sűrű erdőkön átvezető keskeny csapások voltak, amelyeken még a gyalogoscsapatok is csak lassan tudtak haladni, az utánpótlást szállító szekerek pedig reménytelenül lemaradtak.

Napóleon Vilna felé haladt előre erőltetett ütemben – volt olyan két nap, amikor a csapatok 70 mérföldet tettek meg – és a nyári záporokkal váltakozó kánikulai hőség rendkívüli módon megviselte a katonákat. A hirtelen leömlő eső sártengerré változtatta a keskeny földutakat, majd a kisütő nap betonkeménységűre szárította a mély nyomvályúkat. Az elakadt rengeteg szekér puszta megkerülése is nehézségeket okozott.

Az egészségtelen időjárás következtében tomboltak a különféle tábori betegségek (vérhas, influenza). Az ellátás problémái miatt a fegyelmezetlen szövetséges csapatokból sok – különösen spanyol és portugál – katona dezertált, akik bandákba verődve fosztogattak a környéken. Az első héten a Grande Armée közel főt veszített, főként betegekben, lemaradozókban és szökevényekben. Mire a csapatok elérték Vilnát, ló hullott el, tovább súlyosbítva az utánpótlási krízist.

Az erőltetett menetek, az utánpótlás csődje és az időjárás alaposan megviselte a császári csapatokat. A helyzetet tovább rontotta a meglepően eredményesen operáló kozák lovasság, amely sikerrel akadályozta meg a franciákat abban, hogy – szokásuk szerint – a hadműveleti területen gyűjtsék be azt az élelmiszert és takarmányt, amit a visszavonuló oroszok esetleg nem pusztítottak el. A francia és természetesen a szövetséges német és olasz könnyűlovasság rendre alulmaradt a hazai terepen megszokott harcmodorát alkalmazó kozákokkal szemben, némileg a lengyel és a horvát lovasok tudtak eredményesebben küzdeni a kozákok ellen, ők viszont számbeli hátrányban álltak.

Orosz visszavonulás balra|bélyegkép|Barclay de Tolly orosz hadügyminiszter és fővezér