A Rétsági kistérség egy kistérség volt Nógrád megyében, központja Rétság volt. 2014-ben az összes többi kistérséggel együtt megszűnt.
Települései Alsópetény Bánk Berkenye Borsosberény Diósjenő Felsőpetény Horpács Keszeg Kétbodony Kisecset Legénd Nagyoroszi Nézsa Nógrád Nógrádsáp Nőtincs Ősagárd Pusztaberki Rétság Romhány Szátok Szendehely Szente Tereske Tolmács
Demográfia
A térségben a megye, illetve az ország nagy részéhez hasonlóan népességfogyás volt tapasztalható. A lakosság maximális száma kb. 28000 fő volt az 1980-as években, azóta folyamatosan csökkent. A térségben 3 nagyobb létszámú kisebbség volt található: németek, szlovákok, romák.
Rétság központi szerepe csak a 20. század második felében erősödött meg, ennek egyik oka a volt laktanya létrejötte. Népességbeli fölényét is ekkor érte el a település. A 2010-es években Rétság volt a legnépesebb, azonban alig előzte meg Diósjenőt vagy Nagyoroszit.
A kistérség többi 24 települése egyenletesen helyezkedik el a területen belül, a települések lakossága nagyrészt 1000 fő alatti, 5 község lakossága az 500 főt sem éri el.
Az alapfokú iskolázottság terén a térség nem maradt el az országos átlagtól, azonban a felsőfokú végzettségek terén nagy elmaradás volt tapasztalható. Ez magyarázható a helyben nem megoldott képzésekkel.
Népesség 1980 1985 1990 1995 2000 2003Lakónépesség (fő)2698826192253972578725655258920-19 évesek (fő)77107239687667146032579820-39 évesek (fő)80597674738873227211737940-59 évesek (fő)682466276405674771427247+60 évesek (fő)439546524728500452705474
Fekvése
jobbra|bélyegkép|300px|A kistérség közigazgatási határainak pontos térképe 2005-ben A kistérség Pest megyével határos Nógrád megye nyugati részén volt található, területe 435 km² volt. A kistérség 25 településből állt, a lakosság a 2001-es adatok szerint 25 508 fő volt. Névadó települése a Nógrádi-medence központja, Rétság. A térség viszonylag ritkán lakott, a települések szétszórtan helyezkednek el, a falvak lakossága nagyrészt 1000 fő alatti. A területen áthalad a 2-es számú (E77) -európai- főútvonal. A terület arculatát a Cserhát dombjai, a Naszály és a Börzsöny határozzák meg.
Szomszédos kistérségek:
Balassagyarmati kistérség (Nógrád megye) Váci kistérség (Pest megye) Szobi kistérség (Pest megye)
Gazdaság
A mezőgazdaságban dolgozók aránya messze elmarad az országos átlagtól, ez magyarázható a kedvezőtlen földrajztudományi adottságokkal. Ez alól 3 település képez kivételt: Nőtincs, Felsőpetény és Szátok. A lakosság többi része nagyrészt az iparban dolgozik (nagyobb arányban, mint az ország egyéb területein.) A dolgozók nagy része ingázni kényszerül, mivel helyben kevés a munkalehetőség. A szolgáltató szektorban dolgozók aránya is rosszabb az országos átlagnál, egyes területeken a dolgozók 30%-át sem teszi ki.
Története jobbra|bélyegkép|320px|A megyének nevet adó nógrádi vár A térség évezredek óta lakott, ezt a területen talált régészeti leletek is bizonyítják, történelmi, építészeti, kulturális és néprajzi értékekben rendkívül gazdag. A falvakban számos helytörténeti kiállítás található, a térség a palóc, szlovák, sváb etnikum révén hagyományokban gazdag, napjainkban ezeket a hagyományokat próbálják feléleszteni. A változatos táj, a hegyek, tavak napjainkra fellendítették a turizmust. A területen az évszázadok során rengeteg háború játszódott, többször szinte teljesen elnéptelenedett, de mindig újra és újra benépesült. A térség gazdaságát mindig meghatározta a főváros és Szlovákia közelsége.
Nevezetességei
A térségben több faluban helytörténeti kiállítás található, a megyének nevet adó nógrádi vár is itt áll. A változatos táj rengeteg kirándulási lehetőséget kínál a Börzsöny hegység, a Cserhát és Naszály hegy révén. A Nőtincsi-, Bánki-, Kétbodonyi- és Diósjenői-tavak is számos kikapcsolódási lehetőséget kínálnak.
Külső hivatkozások Rétsági linkgyűjtemény Nógrád megye linkgyűjtemény
Táblázat forrása:nepinfo.hu
Kategória:Magyarország kistérségei