A 2001-es Eurovíziós Dalfesztivál volt a negyvenhatodik Eurovíziós Dalfesztivál, melynek Dánia fővárosa, Koppenhága adott otthont. A helyszín a Parken Stadion volt.

A résztvevők Visszatért az előző évet kihagyni kényszerülő Bosznia-Hercegovina, Lengyelország, Litvánia, Portugália és Szlovénia, míg Görögország két év kihagyás után csatlakozott újból a mezőnyhöz, ugyanakkor nem vehetett részt ebben az évben Ausztria, Belgium, Ciprus, Finnország, Macedónia, Románia és Svájc. Összesen huszonhárom dal versenyzett Koppenhágában.

A verseny A versenynek otthont adó Parken Stadion messze a legnagyobb helyszín volt, ahol a versenyt megrendezték. Ez azonban nem bizonyult teljesen sikeresnek, ugyanis a 35 000 jelenlévő közül sokan nem látták a színpadot. A dalok utáni szünetben az Aqua és a Safri Duo szórakoztatta a közönséget.

Ismét módosítottak a kieséses rendszeren: 1997 óta volt érvényben az a szabály, hogy az előző öt év eredményeiből számított átlagpontszám alapján döntötték el a résztvevők kilétét. Ehelyett úgy döntöttek, hogy a "Négy Nagy", illetve a 2001-es verseny első tizenöt helyezettje, és az azt kihagyni kényszerült országok vehetnek majd részt a 2002-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

Franciaországban konfliktust okozott az énekesnő, Natasha St-Pier azzal, hogy dala egy részét angolul adta elő. Ez volt a verseny történetében az első alkalom, hogy a francia induló – még ha csak egy versszakról is volt szó – nem teljes egészében francia nyelven énekelt.

A szavazás A szavazási rendszer megegyezett az 1980-as versenyen bevezetettel. Minden ország a kedvenc 10 dalára szavazott, melyek 1-8, 10 és 12 pontot kaptak. A szóvivők növekvő sorrendben hirdették ki a pontokat.

A verseny előtt esélyesnek tartották Franciaország, Szlovénia és Görögország dalát.

A szavazás hamar kétesélyessé vált, Észtország és a házigazda Dánia volt versenyben. Végül nagy meglepetésre Észtország nyerte meg a versenyt. Ez volt az első győzelme, és először fordult elő, hogy egy 1994 után csatlakozott kelet-európai ország diadalmaskodott.

Eredmények # Ország Nyelv Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám 01 Hollandia angol Michelle Out On My Own Kint, egymagamban 18. 16 02 Izland angol Two Tricky Angel Angyal 22. 3 03 Bosznia-Hercegovina bosnyák, angol Nino Hano Hanna 14. 29 04 Norvégia angol Haldor On My Own Egymagamban 22. 3 05 Izrael héber Tal Szondak En davar Sose bánd 16. 25 06 Oroszország angol Mumij Troll Lady Alpine Blue Alpesi kék hölgy 12. 37 07 Svédország angol Friends Listen to Your Heartbeat Hallgass a szívedre! 5. 100 08 Litvánia angol, litván SKAMP You Got Style Van stílusod 13. 35 09 Lettország angol Arnis Mednis Too Much Túl sok 18. 16 10 Horvátország angol Vanna Strings of My Heart Szívem húrjai 10. 42 11 Portugália portugál MTM Só sei ser feliz assim Csak így lehetek boldog 17. 18 12 Írország angol Gary O’Shaughnessy Without Your Love Szerelmed nélkül 21. 6 13 Spanyolország spanyol David Civera Dile que la quiero Mondd neki, hogy szeretem őt 6. 76 14 Franciaország francia, angol Natasha Saint-Pier Je n’ai que mon âme Csak a lelkem van 4. 142 15 Törökország török, angol Sedat Yüce Sevgiliye son Viszlát szerelmem 11. 41 16 Egyesült Királyság angol Lindsay Dracass No Dream Impossible Nincs lehetetlen álom 15. 28 17 Szlovénia angol Nuša Derenda Energy Energia 7. 70 18 Lengyelország angol Piasek 2 long Túl hosszú 20. 11 19 Németország német, angol Michelle Wer Liebe lebt Aki megéli a szerelmet 8. 66 20 Észtország angol Tanel Padar, Dave Benton & 2XL Everybody Mindenki 1. 198 21 Málta angol Fabrizio Faniello Another Summer Night Egy másik nyári éjjel 9. 48 22 Görögország görög, angol Antique Die for You Meghalnék érted 3. 147 23 Dánia angol Rollo & King Never Ever Let You Go Sose hagylak elmenni 2. 177

Ponttáblázat Piros: Telefonos szavazásKék: Zsűri; Lila: 50%-50% Szavazók Össz 16 5 1 6 4 3 1 2 29 4 10 7 1 7 3 3 25 6 10 7 2 37 5 3 10 8 4 2 5 100 7 3 2 8 2 2 6 4 5 8 5 2 8 8 5 7 8 10 35 5 1 2 4 10 1 5 1 4 2 16 8 8 42 7 10 5 3 10 7 18 6 12 6 1 5 76 7 2 5 4 12 5 4 7 3 5 6 3 1 1 3 8 142 8 4 12 7 2 12 6 7 7 6 12 7 3 1 6 6 10 6 10 4 6 41 3 7 7 7 4 10 3 28 2 3 3 3 3 2 4 1 2 2 3 70 4 6 10 6 1 4 7 4 8 2 2 1 6 4 5 11 2 3 5 1 66 1 3 8 1 1 10 6 10 6 3 2 4 1 5 1 4 198 12 10 4 10 6 6 8 12 12 2 10 8 8 12 12 12 12 10 12 12 8 48 3 1 5 7 3 1 4 2 1 3 1 2 3 12 147 6 8 8 8 10 5 12 5 2 5 4 5 12 3 5 7 8 8 8 6 7 5 177 10 12 12 7 10 6 10 12 8 12 7 4 4 10 10 7 12 12 6 6

Térkép centre|bélyegkép|600px|

Jegyzetek

További információk

YouTube videó: A 2001-es Eurovíziós Dalfesztivál

Kategória:Eurovíziós Dalfesztivál Eurovizio