Schwerin Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi fővárosa. Rostock után a második legnagyobb tartományi város, és a négy legnagyobb tartományi központ egyike. Alig 100 000 lakosával a legkisebb német tartományi főváros.
A város az idők során a Schwerini-tó (Schweriner See) déli és nyugati partjai mentén terjedt ki. A mai schwerini kastély helyén állt várról már a 10. században említést tesz egy utazó. Ez a vár volt a mecklenburgi hercegek rezidenciája, a kastély pedig 1990 óta a tartományi gyűlésnek (Landtag) ad otthont
Földrajz
Schwerin Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány nyugati részén fekszik, a Schwerini-tó délnyugati partja mentén, erdőkkel borított környezetben. A környék tavakban gazdag. A közelben található tavak a Burgsee, a Fauler See, a Grimkesee, a Heidensee, a Große Karausche, a Lankowi-tó, a Medewegi-tó, a Neumühli-tó, az Ostorfi-tó, a Pfaffenteich, valamint a Ziegelsee. A környéken lévő folyóvizek közül kiemelendő az Aubach, valamint a Störkanal.
Schwerint lakói „a hét tó és erdők városának” nevezik. Ez az elnevezés azokra az időkre vezethető vissza, amikor a város még nem érte el mai kiterjedését. Ekkor a Schwerint valóban csupán hét tó, és számos erdő vette körül, ezeket azonban a város mára bekebelezte. A város mai 130,46 km²-es felületének kb. 28,9%-a vízfelület.Foldrajzi adatok a www.schwerin.de oldalon
A legközelebbi nagyvárosok: Wismar, kb. 30 kilométerre északon fekszik, Lübeck, kb. 54 kilométerre északnyugaton fekszik, a kb. 69 kilométerre, északkeleti irányban található Rostock, valamint a kb. 94 kilométerre nyugati irányban fekvő Hamburg.
Történelem
Schwerin szláv település, mely valamikor a 7. században keletkezett. Az őslakók vára "Zuarin" néven egy 1018-ból való oklevélben szerepelt először és a jelenlegi úgynevezett kastélyszigeten (Slossinsel) helyezkedett el. A település az obodrita szláv törzs leverése után 1160-ban Oroszlán Henrik szász hercegtől városjogot kapott. Henrik a régi várat leromboltatta és helyén kastély épült.
A város Swerin hercegség lett 1167-ben, és 1171-ben a székeskáptalan megalapításával fejedelmi és egyben püspöki székhely lett. A következő századokban azonban a várost több tűzvész is pusztította, ezért a középkori óvárosból nem sok maradt fönn.
Schwerin életébe a 15. század hozott fellendülést, Mecklenburg szellemi életének központjává vált. János Albrecht herceg a kastélyt reneszánsz stílusban átépíttette, a művészetek és a tudomány fejlesztésére iskolát, könyvtárat, levéltárat létesített itt. Az ezáltal fellendülő szellemi élet a városba több kiváló tudóst és művészt is idevonzott.
1556-ban és 1561-ben újabb tűzvészek pusztítottak, majd a harmincéves háború pusztításai és az ezt követő járványok mértek csapást a városra.
A város legjelentősebb műemléke a Szűz Mária és Keresztelő Szent János-templom, melynek építéstörténete 1171-ig, a püspökség megalapításának évéig nyúlik vissza, mikor fából készült szükségépület alapkövét rakták le. A késő román stílusban épült dóm építését 1222 körül kezdték meg, majd 1270-ben az északnémet jellegnek megfelelően gótikus téglaszékesegyházzá kezdték átépíteni, az építkezés teljes befejezésére azonban csak 1415-ben került sor. 117,5 méter magasságú, hatalmas tornyát 1889-1892 között emelték.
Nevezetességek Schwerini kastély Szűz Mária és Szent János evangélista templom Szent Pál templom
Híres emberek Itt született André Brie német politikus, író (1950 –) Itt halt meg Bernhard Quandt német politikus, 1951–1952 között Mecklenburg miniszterelnöke.
Galéria
Népesség A település lakosságának változását az alábbi diagram mutatja:
Gazdaság
Kultúra
Jegyzetek
További információk
Kategória:Mecklenburg-Elő-Pomeránia települései