Sárkeresztúr község Fejér vármegyében, a Sárbogárdi járásban.

Fekvése A község határa a Mezőföld Fejér vármegyei része, a Sárvíz mentén. Domborzati viszonyait tekintve a Sárvíz-völgytől keleti irányban enyhén emelkedő. A lejtőszerű emelkedés egészen a sárosdi határig tart. Itt húzódik az a dombél, amely a sárkeresztúri és a sárosdi határt elválasztja. Ennek a dombélnek a magassága 130-140 méter között váltakozik. A határ legmélyebb pontja 95 méter. A Nádor-csatorna melletti rész eléggé mocsaras, így esős években a földek itt terméketlenek. A községi belterületek is mély fekvésűek, s alig 97-102 méter között váltakozik a tengerszint feletti magasság.

A közvetlenül határos települések: észak felől Aba, északkelet felől Sárosd, délkelet felől Nagylók, dél felől Sárszentágota, délnyugat felől Káloz, nyugat felől pedig Soponya.

Megközelítése Közúton Székesfehérvár, Sárbogárd és Szekszárd felől a 63-as főúton, Adony, Pusztaszabolcs, illetve Káloz felől a 6209-es úton lehet eljutni a településre. Vonattal a MÁV 45-ös számú Sárbogárd–Börgönd-vasútvonalán érhető el. A településnek egy saját megállóhelye (Sárkeresztúr megállóhely), valamint egy, Abával közös vasútállomása van (Aba-Sárkeresztúr vasútállomás). (A vonalon 2009 decemberében leállt a személyforgalom, majd egy évvel később átmenetileg újraindult. 2016-os állapot szerint vonatpótló autóbuszok bonyolítják az itteni forgalmat, de csak az Abával közös vasútállomásnál álltak meg, a 2021 óta Baja és Székesfehérvár között közlekedő Gemenc InterRégió vonatok nem állnak meg.)

Története

A Gorsiumból (Tác) Sopianaeba (Pécs) vezető egyik római főútvonal a községen haladt át, egy szakaszát légifelvételről is ismerjük a község határából. A község területén a temetődomb környékén és az Öreg utcában kerültek elő a helyi kelta bennszülött lakosságra jellemző edények, a temetődombon sírokat is találtak. A termelőszövetkezeti Homokbányában középkori sírok kerültek elő, a szemközti domb, a Zsellér-domb, ahol török kor utáni jobbágyfalut tart számon a helyi hagyomány. Kora középkori település volt Asszonyvására (másképpen Vásárd). A falu a mai Sárkeresztúrral azonos, vagy annak határában volt. 1192-ben Asonuasara, 1272-ben Wasárd változatban említik.Sárkeresztúron egyesült a fehérvári hadi út és a Fövenyről Wasárdra vezető "nagy út". Kun László uralkodása idején a sárosdi királyi lovászok földügyben perlekedtek a vásárdi lovászokkal. Vásárdot hamarosan Székesfehérvár polgárai szerzik meg maguknak.A község neve az alábbi változatokban fordul elő: 1405-ben Kerezthwr, majd a 15. század egészében és a 16. század elején némi alakváltozatok vannak: így Kereztur, Kerezthur, Keresthur, Kerezthwr.A név 1351-ben fordul elő első ízben a forrásokban; a középkori birtokosok között voltak Keresztúri nevezetűek is.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Virág Miklós (független) 1994–1998: Virág Miklós (független) 1998–2002: Virág Miklós (független) 2002–2006: Virág Miklós (független) 2006–2010: Virág Miklós (független) 2010–2014: Csutiné Turi Ibolya (független) 2014–2019: Csutiné Turi Ibolya (független) 2019–2024: Csutiné Turi Ibolya (független) 2024– : Csutiné Turi Ibolya (független)

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 89,8%-a magyarnak, 20,4% cigánynak, 0,2% németnek, 0,5% románnak mondta magát (10,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 58,8%, református 13,9%, evangélikus 0,2%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 9,6% (16,6% nem nyilatkozott).Sárkeresztúr Helységnévtár

2022-ben a lakosság 95%-a vallotta magát magyarnak, 16% cigánynak, 0,4% németnek, 0,2% románnak, 0,1% horvátnak, 0,1% örménynek, 0,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (4,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 55,4% volt római katolikus, 10% református, 0,2% evangélikus, 0,2% görög katolikus, 0,2% egyéb keresztény, 0,4% egyéb katolikus, 16,1% felekezeten kívüli (17,3% nem válaszolt).Sárkeresztúr Helységnévtár. A település megye szerte hírhedt a településen történt incidensek és gyújtogatások miatt. Emiatt nem örvend nagy népszerűségnek még a más településeken élő cigányság körében sem.

Nevezetességei Sárkány-tó Antiochiai Szent Ignácnak dedikált római katolikus temploma a 18. században épült barokk stílusban. Berendezésének egy része (mellékoltár, szószék, padok, kórus farácsa) szintén 18. századi. A templom nyugati oldalában alacsony kőfallal körbevett, nagy kiterjedésű szovjet katonai temető terül el, közepén obeliszkkel.

Itt születtek, itt éltek Bella István költő itt született Bokros János költő, tanár itt született Ittzés Mihály zenepedagógus itt született Fischer Gyula győri főrabbi, később Prágában és Budapesten rabbi, egyetemi tanár itt született

Források Sárkeresztúr története (Összeállította: Jancsó István) Jegyzetek

Külső hivatkozások Sárkeresztúr a Hírkeresőben Szülőföldem Sárkeresztúr

Kategória:Fejér megye települései Kategória:Fejér vármegye települései