bélyeg|250px|Lengyel és magyar zászlók Budapesten a Kossuth téren, 2014. március 15-én bélyeg|250px|Az 1300-as években készült díszcsat pár az akkori lengyel és magyar címerekkel. Feltehetően Piast Erzsébet magyar királyné tulajdonát képezték

A Magyarország és Lengyelország kapcsolatai kifejezés jelenti egyrészt a két, valamikor szomszédos állam közötti kapcsolatokat, valamint a magyar és a lengyel nép erős történelmi kapcsolatát, barátságát. A kapcsolatok az Árpád-kortól napjainkig jól ismertek, azonban már a honfoglalás előtt is léteztek. Ezt bizonyítja, hogy a lengyel nép a magyar nyelvben nem a polán, hanem a korábbi vezetőtörzstől, a lendziantól nyerte a nevét.

Becslések szerint napjainkban 10-12 ezer lengyel él Magyarországon, a hivatalos nemzetiségi népszámlálások szerint 2001-ben 2962 fő vallotta lengyelnek magát, 2011-ben 5730. Bár a Polónia (diaszpóra) mérete nem nagy, jelentősége túlmutat ezen.

Középkor Árpád-kor A magyar és a lengyel nép kapcsolatait az Árpádok és a Piastok korában az uralkodóházak szövetséget kereső stratégiája jellemezte. Családi kapcsolatokkal fűzték egymáshoz a két uralkodóházat, így ha kellett egymásnál találtak menedéket, vagy egymástól kértek segítséget. Ez a segítő hozzáállás elmondható általában a két nép egész történelmi kapcsolatára.

Géza fejedelem második felesége Adelajda – Siemomysł fejedelem lánya, Vitéz Boleszláv első felesége Géza fejedelem lánya, Judit (Szent István nővére). Ebből a házasságból született Bezprym (968–1032) herceg, aki magyar földre menekült, ahol nagybátyja, I. István király a Balaton-felvidéken birtokot adományozott neki. Egy monda szerint Veszprém városa róla kapta a nevét.

A Szent István halálát követő évtizedben Péterrel szemben az Árpád-házi hercegek: András, Béla és Levente lengyel földön kerestek menedéket. I. András lengyel segítséggel távolította el a trónról Pétert, míg a trónon őt követő öccse I. Béla felesége II. Mieszko Rycheza nevű lánya volt. Béla harcolt a lengyel seregben a balti pomerán törzsek ellen, ezért adta neki jutalmul Mieszko a lányát. Bélának ettől a feleségétől született három fia, ezek közül a későbbi I. Géza és I. László magyar király lett. Szent László II. (Merész) Boleszláv lengyel király segítséggel győzte le Salamon király magyar–német seregét.

bélyegkép|jobbra|300px|A Szent Kinga által alapított pienineki vár falmaradványai Mivel Szent László Lengyelországban született, és egyes források szerint anyanyelve is lengyel volt, a magyarországi lengyelség védőszentjévé vált. II. Boleszlávot (1058–1080) – I. Béla sógorát – VII. Gergely pápa kiátkozta. II. Boleszlav ekkor fiával együtt Magyarországra menekült, ahol Szent László magyar király nagy bátorsággal fogadta.

III. Boleszláv fejedelem Somogyvárra zarándokolt bűnbocsánatért, miután a hatalomért való küzdelemben megvakíttatta testvérét, Zbigniew-et. Ekkor szegődhetett a szolgálatába Gallus Anonymus, aki aztán megírta Krakkóban 1115 körül a Lengyel krónikát, mely számos magyar adatot is tartalmaz. Mivel a magyar és a lengyel krónikában Szent István, illetve Boleszláv halálának és temetésének a leírása nagyon hasonló, ezért feltételezik, hogy első krónikáinkat ugyanaz a személy írta.

1239-ben az akkor 13 éves V. Boleszláv feleségül vette a 15 éves magyar királylányt, Kingát, IV. Béla lányát, akivel már korán eljegyezték. 1241-ben a mongolok végigdúlták Lengyelországot is; a fejedelmi pár a tatárjárás elől előbb a szepességi Podolinba, majd a Dunajec bal partján álló Csorsztin várába menekült. Jámbor Boleszláv kujáviai herceg Kinga nővérét, Boldog Jolánt vette el. A két házasság jó hatással volt a lengyel–magyar kapcsolatokra; 1253-ban és 1260-ban mindkét lengyel herceg katonai segítséget nyújtott apósuknak, IV. Bélának a II. Ottokár cseh király elleni háborúban.

V. István magyar király 1270-ben személyesen indult Krakkóba, ahol Boleszlávval véd- és dacszövetségre lépett.

Anjou-kor Károly Róbert magyar és Ulászló lengyel király szövetséget kötöttek. Aba Amadé és a magyar király is csapatokkal segítette Ulászlót a Német Lovagrend ellen,Florin Curta - Gregory Leighton 2025: Rustics as instruments of God’s wrath - News about the battle of “Posada” in the Ordensland of Prussia. In: Central European History 1320-ban Károly Róbert feleségül vette Lokietek Erzsébetet, Ulászló lányát. 1335-ben sikerült a magyar közvetítés János cseh és III. Kázmér lengyel király közt, melyet a novemberben megtartott visegrádi királytalálkozón erősítettek meg. János lemondott lengyel trónigényéről. A magyar és cseh király mint döntőbírák Lengyelország és a Német Lovagrend vitájában Kujáviát és más területeket a lengyeleknek, Pomerániát a német lovagoknak ítélték. Nem sikerült azonban megegyezni a cseheknek és lengyeleknek a vitatott Szilézia kérdésében. Még ezt megelőzően Trencsénben cseh–magyar gazdasági szerződést kötöttek, amely azt próbálta elérni, hogy Bécs árumegállító jogát kikapcsolva a német–magyar kereskedelmi utat Csehországon keresztül vezessék. 1339-ben Kázmér arra az esetre, ha fiúutód nélkül halna el, Károly egyik fiát tette meg a lengyel trón örökösévé.

Anjou királyaink uralkodásának idején – így a magyar–lengyel perszonálunió éveiben – számottevően fejlődtek a két nép közötti kulturális kapcsolatok is.

Mindkét országban virágzott az ötvösművészet. Ennek mesterségbeli-művészi alapja az volt, hogy a Károly Róbert udvarába érkezett itáliai mesterek a krakkói udvarnak is dolgoztak, új technikákkal ismertették meg a magyar és a lengyel ötvösöket, akik országaikban sorra nyitották meg műhelyüket. Ami pedig az ötvösművészet fellendülésének gazdasági alapját illeti, abban a korban arany és ezüst bányakincsekben a Magyar Királyság volt a leggazdagabb egész Európában.

Attól kezdve pedig, hogy Nagy Kázmér király Krakkóban egyetemet alapított, egyre több magyarországi diák folytatta tanulmányait a lengyel univerzitáson. A Jasna Góra-i kolostort 1380-ban magyar szerzetesek, a pálosok alapították. Tizenhat pálos ment akkor Budáról Czestochowába. Évszázadok alatt azonban a Pálos rend – az egyetlen magyarországi alapítású szerzetesrend – elsorvadt. (Ezért 1934-ben 16 lengyel pálos jött Czestochowából Magyarországra, hogy megerősítse a rendet.)

A Nagy Lajos király nevével fémjelzett magyar–lengyel perszonálunió éveiből (1370–1384) származik egy legenda, amely valószínűleg még ma is él, miszerint azokban az években három tenger mosta a magyar birodalom határait. Ez persze csak illúzió, amely nélkülöz minden történelmi alapot. A Magyar Királyságnak soha más tengerre kijárata nem volt, csakis az Adriára. A Fekete-tengerrel a Moldvai Fejedelemség volt határos, ám az nem tartozott Magyarországhoz. Jóllehet, miután a meggyengült Arany Horda visszahúzódott a moldvai területekről, I. Lajos hűbérúri viszonyt alakított ki az ott megalakult kisebb román kenézségekkel, ám ezt a viszonyt I. Bogdán, az első moldvai fejedelem 1359 körül felszámolta, megalapítva az önálló román fejedelemséget.

Lengyelország határai pedig a perszonálunió éveiben még nem értek el a Balti-tengerig.

Nagy Lajos királynak fiú örököse nem volt, azért úgy rendelkezett, hogy halála után három leánya közül a legidősebb, Mária kövesse őt a trónon, és ezen utódlást a király az európai diplomáciában – mindenekelőtt a németek császárával, a lengyelekkel s az Anjou-házzal – el is fogadtatta. A magyarok meg is koronázták Máriát Székesfehérvárott, még atyja halálának évében, 1382-ben. A 12 éves korában trónra lépő Mária uralkodásának tizenhárom éve a zűrzavar időszaka, némely források szerint már azért is, mert ő volt az első nő a magyar trónon.

A lengyelek végül is nem fogadták el Mária utódlását, s helyette Nagy Lajos kisebbik leányát, Hedviget koronázták meg, aki Jadwiga néven uralkodott 1384–1399 között. Lajos király leánya akkoriban legfeljebb tíz-tizenkét éves volt. Ezért a lengyel urak arra kötelezték gyermek királynőjüket, hogy válassza férjéül Litvánia nagyfejedelmét, Jagelló Ulászlót. Ez 1386-ban meg is történt. Ezt megelőzően Jagelló nagyfejedelem megkeresztelkedett, s házasságkötésével egy időben a lengyelek királyukká koronázták (II. Jagelló Ulászló). Ezzel létrejött a lengyel–litván perszonálunió, aminek révén a Lengyel Királyság a régió legnagyobb területű és egyik leghatalmasabb állama lett. A mintegy harmincöt éves korában lengyel trónra lépett II. Ulászló 1434-ig uralkodott.

Anjou Hedvig (Jadwiga), a lengyelek királynője, aki haláláig férjével együtt uralkodott – rövid élete során sokat tett a litvánok keresztény hitre térítése érdekében, és jelentős mértékben járult hozzá a krakkói egyetem fejlesztéséhez. A lengyelek szentként tisztelik. A korabeli lengyel királyi város, a lengyel–magyar gazdasági kapcsolatokban nagy szerepet játszó Biecz védőszentje is lett.

Zsigmond-kor és a Hunyadiak kora

Jagelló-kor A Jagelló-ház litván nagyfejedelmi, illetve litván–lengyel királyi dinasztia volt, amelynek tagjai a 14. század végétől a 16. század közepéig fontos szerepet játszottak Európa, és nem csekély szerepet Magyarország történelmében is. A Jagelló-kor akkor kezdődött a lengyel történelemben, amikor Jagelló Ulászló (Wladyslav) litván nagyfejedelem nőül vette a lengyelek királynőjét, Hedviget, Nagy Lajos király kisebbik leányát. A lengyel trónra került első Jagelló hatalmas érdeme volt, hogy a vezérlete alatt egyesült lengyel, litván, cseh, orosz, rutén és havasalföldi hadak 1410 júliusában, a kelet-poroszországi Grunwaldnál tönkreverték a hatalmának fénykorát élő Német Lovagrend seregeit. A vereséget a rendi állam soha nem heverte ki.

Az idők során szoros szálak fűzték össze a Jagelló-házat és Magyarországot. II. (Jagelló) Ulászló és Anjou Hedvig fiát, az időközben lengyel királlyá koronázott III. Ulászlót a magyar rendek 1440-ben királyukká választották (I. Ulászló). A török ellen harcolva, a várnai csatatéren esett el, 1444-ben. A lengyel trónon öccse, a litván nagyfejedelem követte őt, IV. Kázmér néven (1444–1492). Az ő felesége Erzsébet, Habsburg Albert magyar király leánya volt. Legidősebb fiukat 1471-ben a csehek, 1490-ben pedig a magyarok választották királyukká (II. Ulászló, 1490–1516) –, akinek első felesége I. (Hunyadi) Mátyás király özvegye, Beatrix, nápolyi hercegnő volt. Őt második feleségétől, egy francia hercegnőtől származó fia, II. Lajos (1516–1526) követte a magyar trónon, aki a mohácsi csatában vesztette életét. Halálával kihalt a magyarországi Jagellók ága. Az utolsó előtti Jagelló a lengyel trónon az az I. Zsigmond király (1507–1548) volt, akinek leányai közül Izabellát Szapolyai János magyar király, másik leányát, Annát pedig Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király vette nőül.

Korai újkor Mohács után Szapolyai – a török szultán támogatásával – a lengyel uralkodóháznál keresett segítséget, hiszen Zsigmond lengyel király hercegként egy ideig Budán élt. Felesége, Jagelló Izabella hercegnő János Zsigmond nevű gyermekével Erdélyben alakíthatja ki uralmát. Erdély a reformáció korában a lengyel–magyar szellemi kapcsolatok rendkívül bonyolult területévé vált. Itt találtak menedékre a lengyelektől elmenekült ariánusok (szentháromságtagadók, a nevük a magyaroknál unitáriusok). Zsigmond Ágost (1548–1572) lengyel király Erdély erősítésére törekedett. Így az erdélyi fejedelmek és a lengyel királyok közti kapcsolat vitte tovább a korábbi dinasztikus kapcsolatokat.

Báthory István és a Rákócziak kora 1573-ban a varsói királyválasztó gyűlésen négy jelölt is követeli a lengyel trónt. Ezek közül Báthory István a legesélytelenebb, a francia párt győz, Valois Henriket választották meg, aki azonban megszökött, miután megtudta, hogy fivére meghalt. Az újabb királyválasztó gyűlésen Báthory csak egy szavazatot (!) kapott, de aztán hosszas tárgyalások után, miután megígérte, hogy feleségül veszi Jagelló Annát, 1576-ban királlyá koronázták.