jobbra|bélyegkép|Második osztály Koiduban
Története thumb|right|Egy koindúi iskola maradványai Sierra Leone-i polgárháborút követően, amelyet a Forradalmi Egyesített Front felkelő seregei romboltak le.
A 19. század folyamán Sierra Leone úttörőnek számított Fekete-Afrikában a nyugati stílusú oktatási rendszer átvételében. A Fourah Bay College-t, a régió első felsőfokú oktatási intézményét 1827-ben, míg a régió első fiúiskoláját, a Sierra Leone Grammar Schoolt 1845-ben első lányiskoláját, az Annie Walsh Memorial Schoolt 1849-ben alapították. Az ország a tanár-, orvosképzés, valamint a közigazgatásban dolgozók taníttatásának egyik fontos központjának számított a 19. század első felében egész Nyugat-Afrikában.
A Sierra Leone-ban a 19. és 20. század folyamán kialakult oktatási rendszer stílusa nagyban hasonlított a brit oktatási rendszeréhez. Elsősorban elitista természetű a rendszer, melynek fő célja a városi középosztály azon részének tanítása volt, mely intellektuálisan alkalmas a felsőoktatásba történő továbbtanulásra, és a kormányzatban betöltendő közigazgatási munkakörök betöltésére. Ebben az időszakban a lakosság nagy része nem részesült oktatásban, vagy csak néhány évet töltöttek el az alapfokú oktatás intézményeiben. Mikor 1961-ben Sierra Leone kikiáltotta függetlenségét, az 5-11 éves gyermekeknek csupán 15, míg a 12-16 éveseknek mindössze 5%-a járt iskolába.
A függetlenedést követően az oktatási rendszer megváltoztatását célzó erőfeszítések történtek, azonban ezek a törekvések csupán az 1990-es években érték el azt a szintet, hogy foglalkozni kellett vele, s mely változásokat hozott a rendszerben. Olyan reformokat javasoltak, melyek hatásaként az oktatási rendszer a szociális piacgazdaság igényeit jobban ki tudta elégíteni. Az újítások fő lényege az oktatási rendszerben a részvétel növelése és a technikusi valamint a szakmunkásoktatásra való nagyobb hangsúly fektetése volt. 1993-ban a kormány elfogadott egy négy célból álló célrendszert, és felállította az Alapoktatási Nemzeti Bizottságot. Az 1990-es években a Sierra Leone-i polgárháború hátráltatta ezen célok elérését, mivel az ország infrastruktúrájának nagy részét, így az oktatási intézmények nagy részét is – köztük 1270 általános iskolát – megsemmisítette."Sierra Leone" . 2001 Findings on the Worst Forms of Child Labor. Amerikai Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma, Nemzetközi Munkaügyi Osztály (2002). Ennek hatására iskolahiány lépett fel, mellyel a tanárok hiánya is párosult, s így nehézzé vált a mindenkire kötelező közoktatás biztosítása. A háború végén, 2001-ben az iskolás korú gyermekek 67%-a nem járt iskolába.
Szerkezete right|thumb|Középiskola Pendembuban Sierra Leone oktatási rendszere négy részre tagozódik: az alapfokú oktatás hat évig tart, a középfokú oktatás alapfokú szintje három, míg ennek felsőfokú része valamint a technikusi vagy szakoktatás szintén három, míg az egyetem vagy más felsőoktatási képzés négy évig tart. A 2004-es oktatási törvény az alapfokú oktatásban mindenkinek, míg a középfokú oktatásban az ország északi és keleti részeiben tanuló lányoknak eltörölte a tandíjat. Szintén eltörölték az általános iskola végén leteendő nemzeti alapfokú oktatási vizsga (NPSE) díját, melynek következtében míg 2001-ben 26.000-en, 2005-ben 78.000-en tették le a vizsgát. Az NPSE-t a Nyugat-Afrikai Vizsgabizottság állítja össze, s a középfokú oktatásba való bekerülésnek előfeltétele ezen vizsga teljesítése.
Alapfokú oktatás Bár a polgárháború 2007-es befejezése óta nagy mértékben növekedett az alapfokú oktatásban részt vevő gyermekek száma, még mindig több mint 240.000-en nem vesznek részt a rendszerben, mely az iskolás korúak 25-30%-át teszi ki. A gyermekeknek csupán 64%-a fejezi be az általános iskolát, s ez ez arány alacsonynak mondható. A lányok körében megmutatkozó alacsonyabb részvételi arány egyik oka az a Sierra Leone egyes részein elterjedt nézet, mely szerint a lányoknak nem feltétlenül kell iskolába járniuk.
2007-es általános iskolai területenkénti statisztikák MérésekBoBombaliBontheKailahunKambiaKenemaKoinaduguKonoMoyambaPort LokoPujehunTonkoliliNumber of primary schools462437141310294559278236438463291489Schools in good condition302274100119ismeretlen30257195ismeretlenismeretlen95144Primary enrollment148.538121.73140.72887.12445.653171.88569.42467.90793.497144.85871.120113.926Male enrollment77.47366.23721.23845.992ismeretlen89.94838.15235.24049.03173.63938.32859.410Female enrollment71.06557.23219.49041.132ismeretlen81.93731.27232.66744.46671.21932.79254.516Number of primary teachers15972.2126321624ismeretlen3.1359077101918159510012.379Qualified primary teachers1293898213698ismeretlen1589163255582838300683
Felsőoktatás Két egyetem van Sierra Leone-ban. Ezek a University of Sierra Leone, mely az 1827-ben alapított Fourah Bay College utódja, és a Njala University, melyet 1910-ben Njala Agricultural Experimental Station néven alapítottak, s mely 2005-ben lett egyetem.
Felnőttképzés Sierra Leone-ban a felnőttek körében kicsi az olvasni tudók aránya, 2006-ban ez az arány a lakosok körében csupán 37,1% volt. Jobb a helyzet a 15-24 éves korosztályt tekintve, ahol az arány 52,2%. Mindkét csoportban a nők mutatói sokkal alacsonyabbak a férfiakénál. A jelenlét az oktatási rendszeren belül szintén alacsony, a férfiak körében a formális oktatás általában 4 év, a nőknél 2.
Jegyzetek
Kategória:Sierra Leone Kategória:Oktatásügy országok szerint