Az Ares I (korábbi nevén CLV, Crew Launch Vehicle, azaz Személyzet-Indító Jármű) Az Ares hordozórakéta-család legkisebb tagja, mellyel a Space Shuttle utódjának szánt az Orion űrhajókat tervezték indítani. A Constellation programot, és ezen belül az Ares hordozórakéták fejlesztését 2010 januárjában törölték.

A kétfokozatú rakéta többször felhasználható első fokozata a Space Shuttle szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétájának (SRB, Solid Rocket Booster, Szilárd Gyorsítórakéta) továbbfejlesztett, megnövelt változata, a második (egyszer használatos) fokozat a Saturn V második és harmadik fokozatának J-2 hajtóművén alapuló J–2X hajtóművet használja.

A rakéta fejlesztése 2009. július 8-án sikeresen kipróbálták a hordozórakéta tervezett új mentőrendszerét, a hagyományos mentőrakéta helyett tervezett MLAS-t.

Az Ares I–X nevű technológiai demonstrátor indítását 2009 októberére tervezik, ennek első fokozata a Space Shuttle gyorsítórakétájával megegyező, második fokozata pedig egy, a második fokozattal megegyező méretű és tömegű tartály.

Kritika A tervezett új rakétarendszerrel, de főleg az új Ares I rakétával kapcsolatban komoly gazdaságossági kritikákat vetettek fel, feladatát a már jelenleg használt kereskedelmi hordozórakéták, elsősorban a Delta IV is el tudná látni, 3-6 milliárd USD megtakarításával. A Nemzetközi Űrállomást pedig a SpaceX cég Falcon 9 rakétája és a tervezett Dragon űrhajó is el tudja érni. Űrkutatási szakemberek egy csoportja ettől eltérő kritikát fogalmazott meg: az általuk tervezett Jupiter hordozórakéta az Ares hordozórakéta több elemét egyetlen közös rakétával váltaná ki, a tervezők szerint olcsóbban és biztonságosabban.

Indítási napló Dátum, időpont (GMT)StarthelyTeherEredményMegjegyzésTervezett indítások2009. október 31.LC–39BAres I–X2013.LC–39BAres I–Y

Kapcsolódó szócikkek Ares IV Ares V

Jegyzetek

Források

Kategória:Amerikai hordozórakéták Kategória:Constellation program