A Lepidotes a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül kajmánhalalakúak (Lepisosteiformes) rendjébe tartozó fosszilis nem.

Tudnivalók A Lepidotes a sugarasúszójú halak egy fosszilis neme. A hal a mezozoikumban élt, azaz a kora jura és a késő kréta között. Körülbelül 30 centiméter hosszú volt.

Ezek a halak az elsők között voltak, melyek új állkapocs-felépítéssel rendelkeztek. Nála a felső állkapocs már nem volt összenőve a járomcsonttal, így a hal elő tudta lökni állkapcsát, „csövet” alkotva vele. Ez segítette a nagyobb távolságban lévő zsákmány elkapásakor. Ez a módszer a mai pontyoknál is látható.

A Lepidotest gyakran ábrázolják a nagy Baryonyx zsákmányaként, mert egy megkövesedett Baryonyx hasi részénél Lepidotes pikkelyeket találtak. A Lepidotes (néha Lepidotusként írva) a jura és kréta korok csontos hala, rokona a kajmánhalféléknek. A Lepidotes egyaránt előfordult az édesvizű tavakban és a sekély tengerekben. Néha 2 méteresre is megnőtt. Testét vastag, kemény pikkelyek fedték. Számos dugószerű fogával törte fel a házas puhatestűek házát.

Rendszerezés Az idők során számos fajszintű taxont helyeztek be ebbe a nembe, azonban a legfrissebb kutatások szerint az alábbi 8 faj a legvalószínűbb, hogy létezett és önálló faj volt:

Lepidotes elvensis de Blainville, 1818 - típusfaj Lepidotes gallineki Michael, (1863) Lepidotes haydeni Leidy, 1860 Lepidotes latifrons Woodward, 1893 Lepidotes macrocheirus Egerton, 1845 Lepidotes occidentalis Leidy, 1860 Lepidotes semiserratus Agassiz, 1837 Lepidotes tuberculatus Agassiz, 1837

Források Agassiz, L. (1832), Untersuchungen über die fossilen Fische der Lias-Formation. Jahrbuch für Mineralogie, Geognosie, Geologie und Petrefaktenkunde 3: 145 López-Arbarello, A. (2012). "Phylogenetic Interrelationships of Ginglymodian Fishes (Actinopterygii: Neopterygii)." PLoS ONE, 7(7): e39370. doi:10.1371/journal.pone.0039370 Woodward, A.S. (1895). "Catalogue of the Fossil Fishes in the British Museum (Natural History)" 2. British Museum of Natural History Department of Geology: 77–119. doi:10.5962/bhl.title.61854 Hunterian Museum Geology Collections. "Lepidotes". John G. Maisey, Discovering Fossil Fishes, 1996:150, 152. Bonde, N.; Cristiansen, P. (2003). "New dinosaurs from Denmark". Comptes Rendus Paleovol. 2 (13). doi:10.1016/S1631-0683(03)00009-5. Palmer, D., ed. (1999). The Marshall Illustrated Encyclopedia of Dinosaurs and Prehistoric Animals. London: Marshall Editions. p. 37. . Lambe, L.M. (1902). "New Genera and Species from the Belly River Series (mid cretaceous)". Canadian Palaeonto1. Geological Survey of Canada 3: 25–81. Leidy, J. (1860). "Notices of Remains of Extinct Reptiles and Fishes, Discovered by Dr. F. V. Hayden in the Bad Lands of the Judith River, Nebraska Territory". Proceedings of the Academy of Natural Sciences of Philadelphia 8: 16. JSTOR 4059129.

Fordítás

Kategória:Kajmánhalalakúak Kategória:Halnemek Kategória:Élővilág a jurában Kategória:Solnhofen élővilága Kategória:Élővilág a krétában Kategória:Fosszilis halak